A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 37. szám - A vakok jogi cselekvéseinek hatályáról

276 A JOG. és e két fogalom nem fedi egymást) és egyoldalúakra, unilateralisokra, melyeknél csak egy 'fúl akaratnyilvánítása kívántatik a jogügylet perfectiojához. Ezen utóbbi jogügyletek közé tartozik a végrendelet is. Egy másik, egészen más természetű felosztása a jogügyleteknek az, melyet az onerosus és lucrativus jelzők használatával teszünk, amazzal jelölvén a visszteher melletti, emezzel a visszteher nélküli jogügyleteket. A mi az »onerosus« szót, valódi jelentését tekintve illeti, helytelenül választott szó, mert onerosus, terhes minden jogügylet legalább egyik félre vagy annak törvényes jogutódaira s kiváltképen onerosus a visszteher nélküli arra a félre, a ki ad. Ám ha a jogi szokás műszónak elfogadja, használjuk mi is megszokott értelmében. A mi már most az előbbi és utóbbi felosztás egymáshozi viszonyát illeti, lehet szerződés is lucrativus, pl. az ajándékozás és viszont egyoldalú jogügylet is lehet onerosus, pl. az örökösödési nyilatkozat. Már most lássuk, mennyiben szorítják meg törvényeink jogi tekintetben a vakok cselekvényeinek hatályát. Igaza van Simon E. urnák, hogy sem az 1877: XX. t.-c. 28. §-a, sem az 1874 : XXXV. t.-c. és tegyük hozzá az 1886. évi VII. t.-c. a vakok cselekvési és szerződési képességét nem korlátolják. De nem erről a cselekvési képességről van szó, hanem arról, hogy ez mily ténykedésekben, mily formákban nyilvánulhat a vakoknál jogilag hatályosan ? Ezen kérdésre a választ az e tárgyban — miután az 1874 : XXXV. t.-c, idevágó intézkedései hatályon kivel helyeztettek egyedül intézkedő 1886 : VII. t.-c. 21—24. §-aiból vonhatjuk ki. A 22 —23. §-ok meghatározván, hogy a jogügylet érvényességéhez mikor és mily személyeknél kívántatik közokirat, nem emiitik a vakokat, illetve az ezek által kötött jogügyleteket. A 21. §. kimondja, hogy »okirat által való bizonyítás csak közjegyzői okirattal történhetik ... c) a vakok stb. által kiállított minden okiratnál, a mennyiben a jogügylet megkötésénél személyesen járnak el<'. Végül a 24. §. kimondván, hogy a 21—22. §-ok intézkedései váltókra ki nem terjednek, megszabja mégis, hogy »A vakok által kiállított váltónyilatkozatok váltójogi hatályához az aláírásnak közjegyzői hitelesítése kívántatik meg.« Minthogy az 1886 : VII. t.-c. 22-23. §-ai taxatíve felsorolják azon jogügyleteket, melyeknek jogérvényességéhez a közjegyzői okirat megkívántatik, s minthogy ezek között a vakok által kötött jogügyleteket nem emliti, s minthogy másrészről u. a. törvénycikk 21. §-a a vakok által kötött jogügyleteknek csak okiratokkali bizonyításához kívánja meg a közokiratot, önként következik, hogy : 1. a törvény a tilos (vagy inkább jogi hatású nem jogügyleti) cselekvények tekintetében a vakokat, mint teljes cselekvési képességgel bírókat épen nem veszi enyhébb elbírálás alá és ha a szükséges ismérvek fenforognak, ezen cselekvények, ha miadjárt írásbeli alakban jönnek is elő (pl. az okirathamisitás), magánjogi tekintetben is teljes jogi hatályú tények ; Az erőskezű Koncz csendbiztos elő is vette M . . . Pistát, de semmi positiv adat ellene bizonyítható nem volt s igy egyelőre aludni látszott az egész dolog. Ennek tudatában egyszer mogjelenik előttem M. Pisti s hetyke módon adva az ártatlanul üldözöttet, panaszt tesz a csendbiztos ellen, a miért ez őt egész ártatlanul gyanúsítani merészelte ! Én már előbb ismertem M. Pistit s gyanúmat előtte kifejezve, elutasítottam panaszával egyelőre, de figyelmeztetve is, hogyha ellene a lopás kiderül, akkor kuruc világ lesz. Pisti esküdözve ártatlanságára — mégis kissé meghökkenve — távozott. Pár nap múlva a meglopott egyén is megjelent s formaszerű vádat emelt M. Pisti ellen, kérve a vizsgálat érdekében azonnali elfogatását. Kényes volt az ügy, de a terjengő gyanú, másrészt erős becsvágyam gyors elhatározásra indítottak. Ki lett adva az elfogatási parancs. Még az nap kezem alá került M. Pisti s a gyorsan megejtett házkutatás annyit eredményezett, hogy tolvajjal van dolgom, mert különféle lopott lisztes és gabonás zsákokat találtam nála, de a pénznek és arany órának nyomát sem. Tagadott, hazudott s már kétségbe voltam esve, hogy a lopást felderíteni nem sikerül. A nyomozódásokban segítő társam, a csendbiztossal még egy kísérletet tettünk ; M. Pisti csakugyan megvallá, hogy a tettes ő volt s a helyet is megnevezte, hová a pénz és értékek rejtve lettek. Kocsira ültünk vele s falujában egy elhagyott épület omladékai közül kiásta a pínzt és órát. — Hát azután Pisti — kérdém tőle — miért tetted ezt, látod most a baj összecsapott fejed felett ? — Haragos voltam, hogy az a zsidó nem adott több bort s oly korán »fájrantot« csinált. — Ugy-e megmondtam, hogy kisül a dolog, hát mire való volt az a komédia a csendbiztos ellen ? De már erre mit sem szólt, meg volt törve. Ezért a kis duhajkodásért azután ült néhány évet. 2. nem lévén a vakok a jogügyletek érvényessége tekintetében az írásbeli formához kötve s szóbelileg is teljes érvényességgel köthetnek közhitelű személy közbejövetele nélkül is minden kétoldalú vagy egyoldalú, visszteherrel járó vagy visszteher nélküli, élők közötti vagy halál esetére szóló jogügyleteket, ha csak magára a jogügyletre a törvény az írásbeli alakot elő nem írja. Tehet tehát a vak érvényes szóbeli magánvégrendeletet, ajándékozhat, eladhat és vásárolhat szóbeli szerződéssel ingókat és ingatlanokat egyaránt, de természetesen az ingatlanoknál ezen szerződés tlkvi bejegyzés tárgyát csak ugy képezendi, ha az később teljes bizonyító erejű írásbeli szerződésbe foglaltatik vagy a bejegyzés birtokbírósági Ítéletben rendeltetik meg; 3. az 1886 : VII. t.-c. csak a bizonyítás egyik módjáról, az okiratokkal való bizonyításról rendelkezvén s bármely, habár írásbeli alakban létrejött jogügylet nemcsak okiratokkal, de számos más bizonyítási eszközzel is általában bizonyítható lévén, mindazon jogügyleteket, melyekre a törvény az írásbeli alakot elő nem irja, avagy mint a végrendeleteknél az 1876 : XVI. t.-c. 19.§-ában ugy nem intézkedik, hogy ha a jogügylet megkötésére az Írásbeli alak kifejezetten választatott, azon jogügylet többé mint szóbeli meg nem állhat, vagyis a hol a törvény a jogügylet érvényességéhez engedőleg ugyan, de választás után többé nem változtathatókig az Írásbeli alakot, mint formát ki nem mondja, a vakok is minden tekintet nélkül a jogügylet egy- vagy kétoldalú voltára, onerosus vagy lucrativus, élők közötti vagy halál esetére szóló természetére, írásbeli alakban is közhitelű személy közbejötte nélkül, tehát magánúton, magánokiratban jogérvényesen megköthetik ; de 4. az 1886 : VII. t.-c. 21. §-a c) pontjának intézkedése az okiratok általi bizonyításra vonatkozván, a vakok által kötött jogügyletekről kiállított magánokiratok bizonyító ereje megkülönböztetve, vájjon ezen okiratok bizonyítékul a vak által vagy ellenében kivántatnak-e felhasználtatni, az említett törvényhely rendelkezései alapján határozandó meg ; és 5. ennek alapján dön'tendő el, hogy a törvény által Írásbeli alakhoz parancsolólag vagy engedőleg ugyan, de választás után nem változtathatólag kötött jogügyletek érvényessége, minthogy ezen jogügyletek csakis okirat által bizonyíthatók, mennyiben függ a jogügyletnek közjegyzői okiratba foglalásától. Az 1886 : VII. t.-c. 21. §. c) pontjában foglalt intézkedés magyarázatánál mindenekelőtt megállapítandó az, hogy annak hatálya mire terjed ki. Dr. Weisz Bernát ur III. alatti feleletében azon nézetnek ád kifejezést, hogy az idézett pontban irt jogügyletek alatt okszerűen csak a bilaterális — onerosus — szerződéseket kell érteni, mert a törvény ezen szavakat használja: »a menynyiben a jogügylet megkötésénél személyesen járnak el« és mert »a 24. §. a vakok által kiállított váltónyilatkozatok érvényét is csak az aláírás hitelesítésétől teszi függővé « Mielőtt e nézet bírálatába bocsátkoznáuk, tisztába kell jönnünk a kissé homályos és többféleképen értelmezhető »bilateIV. Volt nekem egy peches börtönőröm. Még a pandur-világból szorult ide, a régi pandúrokat jellemző sajátságokkal, vagyis kész mindjárt a bikacsökhöz nyúlni, semmit sem dolgozni és egész nap heverni. Mint vizsgálóbírónak, sok bajom volt vele, alig birtam türtőztetni, mert ha a deliquens kertelt és összevissza hazudott, az öreget — mert toprongyos öreg volt már — menten elfutotta a düh, ugorni akart — már a maga bicegős tempója szerint — a vádlottnak ugy, a mint a pandur-világban megszokta. Mint afféle vidéki börtönőrnek persze sok dolga nem akadt, egész nap hevert és aludt. Egyszer egy veszedelmes betörő tolvajt hoztak a börtönbe. Az én öreg Jánosom bizony ugy elaludt, hogy másnap a rabnak se hire, se hamva nem volt. Szerencsésen megszökött. Ilyenkor jajgatott az öreg, hogy kenyerevesztes lesz. A nagyobb bajból megmenekedett ugy, hogy a megszökött rab egy heti csavargás után önként visszajött — mi ugyan ritkaság számba megy — és bevallá tettét töredelmesen. Megtörtént az öreggel az a komikus eset is, hogy midőn egy rabot a nyílt udvaron lévő kúthoz kisért volna, ez felhasználva az őr gyámoltalanságát, »jó egészség kivánása« mellett kiugrott előle és elszaladt. A szegény öreg pedig bicegve szaladt a rab után, kiáltozván reá: »állj meg! gyere vissza, ne vedd el a kenyeremet!« Persze a rab lelke ilyen keresztyéni szeretet iránt fogékonytalan volt és soha sem is került meg többé ! Más izben tömeges rablás miatt egy veszedelmes oláhcigánycsapatot hoztak be. Félt is az öreg, hogy ezt a veszedelmes portékát nem tudja megőrizni. Ugy is lett. Éjfélig csak vigyázott az öreg, de azután mindent rendbe hivén, elaludt. Valami roppanásra, zajra riadt csak fel; benézve a cigányok cellájába, épen a legutolsó férfi mászik ki a kifeszített ablakon. Az öregben volt még annyi bátorság, hogy a szökni akaró cigány lábát megragadta s húzta lefelé, de az erőteljes cigány olyant rúgott az öregen, hogy a pricscshez tántorodott s mire összeszedte magát, az éj sötétében a cigánycsapat eltűnt és soha sem is került többé kézre! Végre is a sok kudarc miatt az öreg pensioba került.