A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 3. szám - A kereskedő mérlegkészitési kötelessége kereskedelmi és büntetőjogi értelemben. (Befejező közlemény.) - Az árverési vevő birtokbahelyezése

20 A JOG. Klópontjául a 12-ik életévet állapította meg, azon kérdés merül fel, hogy ama 9 éves fiúval szemben elkövetett fajtalankodás helyreállitja-e a csábítás bűntettének tényálladékát ? Nézetem szerint ne ni mert a fiu értelmi fejletlenségénél fogra beleegyezettnek nem tekinthető, ő tehát nem a reábirás hatása alatt adta át magát, hanem egyszerűen felhasználtatott; ugyanazért vele szemben a 247. §. alkalmazást sem nyerhetett volna. A kérdés különben igen egyszerű és a törvény hiányosságán könnyen lehet segíteni, ha a második alinea eme két szóval megtoldatik : »vagy felhasználja«. A közelgő revisio alkalmából az illetékes körök figyelmébe ajánljuk. A kereskedő mérlegkészitési kötelessége kereskedelmi és büntetőjogi értelemben. lila: VAGACS-RACZ I'LORIS, budapesti fenyitő törvényszéki könyvszakértő, budapesti ügyvéd. (Befejező Közlemény.) De azt kérdezem már most, hogy száz kereskedő között hány vezeti ugy a könyveit, hogy azokból az árúk összinennyisége és összértéke leltározás nélkül, legalább megközelítőleg is megállapítható volna ? Árúrovatos könyv, mely e célra szolgálhatna, még a nagykereskedőknél is oly ritka, mint a fehér holló. Kettős könyvvitel, melynek alkalmazása mellett árúszámla vezettetik, mely számla segítségével, ha nem is az árúkészlet összmennyiségét, de legalább összértékét lehet megközelítőleg megállapítani, csak kivételesen nagykereskedőknél van használatban. A legtöbb kereskedő, még sok nagykereskedő is, csakis az egyszerű könyvvitel módját használják, sőt sokan félremagyarázván a keresk. törvény azon szavait: »e mellett azonban szabadságában áll a könyvvezetés bármely módját használni« ezen szabadsággal annyira visszaélnek, hogy az egyszerű könyvvitel rendszeréhez sem tartják magukat, hanem minden rendszer nélkül oly módón vezetik könyveiket, hogy azokból cselekvő és szenvedő állapotuk, üzletük iolyama s eredménye csakis a vezetni elmulasztott árúrovancskönyv és árúszámlát helyettesítő árúforgalmi kimutatások elkészítése által nagy nehezen sok táradsággal és időmulasztással deríthető ki. Ily módon vezetett könyvekből az árúforgalom kimutatása s az árúkészlet értékének approxiinativ megállapítása igen sok esetben több munkát s időt venne igénybe, mint maga a leltározás. Szabad-e feltételezni azt, hogy a törvényhozók mindezeket m in tudták volna, — hogy ha pedig tudták, lehet-e feltételezni, hogy a midőn a kereskedőn könnyíteni akartak, feloldván őt bizonyos esetben azon kötelezettsége alól, hogy minden évben, mint azelőtt, leltárt és rendes mérleget készítsen, ugyanakkor szándékozták volna a kereskedőt bűnvádi felelősség s büntetés terhe alatt kötelezni arra, hogy azon évben, a melyben árulását felvenni, tehát rendes mérleget készíteni nem köteles, mégis approximativ mérleget készíteni tartozik, a melynek készítése a legtöbb esetben ép oly nagy fáradsággal jár, mint a leltár felvétele. Azt hiszem, hogy a törvényhozók, kik az új kereskedelmi törvényt alkották, ép oly jól tudták, mint a régi keresk. törvény alkotói, miszerint rendes mérleget leltározás nélkül készíteni nem lehet, a midőn tehát kivételesen megengedték, hogy az árútár leltározása minden második évben eszközölhető, ez által eo ipso egyúttal megengedték azt is, hogy a rendes mérleg minden 2-ik évben elkészíthető. Ha tehát a büntető törvény büntetni rendeli azon kereskedőt, a ki minden évben rendes mérleget nem készit, világos, hogy ellenmondásba jön a keresk. törvénvuyel, mely megelégszik azzal, hogy ha a kereskedő kivételes esetben csakis minden 2-ik évben leltároz és mérlegez. Ha pedig a keresk. törvénynek csakugyan az az értelme, hogy a kereskedő minden évben mérleget, esetleg approximativ mérleget köteles készíteni, akkor a büntető törvénykönyvnek ugy kellene intézkednie, hogy büntetendő azon kereskedő, a ki évenkint rendes, esetleg approximativ mérleget nem készit. Addig, a mig a büntető törvénykönyv ily értelemben módo- ! sitva nem lesz, igazságtalannak tartom azt, hogy bűnvádi felelősség j alá vonassék mindazon kereskedő is, a ki évenkint rendes, esetleg approximativ mérleget nem készített. És ezen igazságtalanság sújtja ép azon jóhiszemű kereskedőket, kik hiányos képzettségük miatt üzleti könyveiket rendszeresen ugy vezetni, hogy azokból cselekvő és szenvedő vagyoni állapotuk, üzletük folyama és eredménye könnyen áttekinthető s az approximativ mérleg összeállítható volna, épenséggel nem képesek, sőt a kiknek az approximativ mérleg létezéséről és mikénti készítéséről talán fogalmuk sincsen és csakis oly mérleget ismernek s képzelnek, melyet csakis akkor készíthetnek, a midőn árútárukat, mely igen sok esetben activ vagyonuknak ha nem is egyedüli, de legnagyobb alkatrészét képezi, rendesen leltározták, a mire pedig a keresk. törvény 26. §-a 2. bekezdése értelmében csakis minden második évben kötelezvék, a kik végre ebbeli jóhiszeműségükben s tudatlanságukban elmulasztottak approximativ mérleget készíteni azon évben, melyben a rendes mérleget nem készítették. A rosszhiszemű kereskedők ellenben, a kik már kezdettől fogva vagv későbben azon szándékkal, hogv hitelezőiket megkárosítsák, csődre készülnek elő, a törvénymagyarázók es a bírósagok azon tévedését, mely az approximativ mérleget a rendessel zavarvan össze, az approximativ mérleg nem készítését épen ugy bűntelendőnek találja, mint a rendes mérleg készítésének elmulasztását, igen könnyen használhaták fel az igazságszolgáltatás kijátszására s a hitelezők károsítására, oly módon, hogy approximativ mérleg gyanánt hamis mérleget kész'itnek, melyben az árúkészlet erteket az üzletből elvont árúk értékének erejéig alacsonyabbra veszik fel. Erre a commentatorok talán azt fogiák ellenvetni, hogy miután az árúkészlet approximativ értéke mindenkor megállapítható, alapjául véve az utolsó leltárt az időközben történt s az üzleti könyvekből felismerhető változásokkal, az árúknak az üzlettol való elvonása a jelzett módon nem lehetséges, a nélkül, hogy a könyvekből észre nem vétetnék. Ezen ellenvetés azonban nem áll meg. Ugyanis az üzlet megkezdésekor csakis oly esetben létezik leltár, melyet alapul lehetne venni az approximativ mérlegnek, midőn egy már fennállott üzlet vétetik át. Újonnan kezdődő üzletnél az approximativ mérleg az első év végén csak ugy készíthető el, hogy ha összeállítjuk az üzleti könyvekből az árúforgalmat, t. i. az összes árúmegrendeléseket^s az összes árueladásokat s levonván az árúmegrendelések összegéből az árúeladásnak összegét, a maradványhoz hozzáadjuk azon összeget, mely megfelel az árúeladás mellett volt haszonnak. A maradványösszeg s a haszonösszeg együttesen az árúkészlet approximativ értékét adják meg. Minthogy azonban a könyvek csakis igen ritka esetben ugy vezetvék, hogy azokból kitűnnék azon haszon, mely az egyes eladásoknál volt, hanem a haszon rendesen csak ugy számitható ki, ha összeállítván az árúmegrendeléseket s eladásokat és hozzáadván az eladásokhoz az árúkészlet értékét, kiszámítjuk, hogy mennyivel nagyobb az árúeladásokból befolyt érték a még el nem adott árúk árúkészlet értékével együttvéve a megrendelt árúk beszerzési értékénél : mindenki láthatja, miszerint a rosszhiszemű kereskedőnek, ki hitelezői megkárosítására törekszik, igenis módjában áll az árúkészlet egy részét az üzletből elvonni, a nélkül, hogy az elvonás az üzlet könyveiből kitűnnék : mert miután a könyvekből ki nem tűnik, hogy mily haszonnal 0 0-kal dolgozott, meg nem állapitható a haszonösszeg, mely hozzáadva a maradványösszeghez, megadná az árúkészlet approximativ értékét; minélfogva a rosszhiszemű kereskedő az árukészlet approximativ értékét tetszése szerinti összegben, illetve az üzletből elvont árúk értékének erejéig alacsonyabb értékben veheti fel és ilyképen a voltaképen hamis mérleget approximativ mérleg gyanánt állítja fel. I gyanigy operálhat a csődre előkészülő kereskedő évek során mindannyiszor, a hányszor az approximativmérleg készítésére kerülne a sor és bizonyára ugy intézkednék, hogy a bukását megelőző utolsó mérleg mindenesetre approximativmérleg legyen, melyhez ne legyen szükséges az árúleltárt csatolni, melynek hamis készítése, minthogy a leltározásnál közreműködő személyzet által mintegy ellenőriztetik, sokkal nehezebb, mint az approximaiiv mérleg, meghamisítása. Erdekében állana vbukottnak utolsó mérlegét approximativ mérlegnek mindannyiszor tüntetni fel, valahányszor a szakértők kiindulva az utolsó mérlegből, árúhiányt constatálnák, mely esetben azzal védekezhetnék, hogy az utolsó mérlegében az árúkészlet értékét csak approximative becsülte meg, azt tévesen magasabbra becsülte, mint a mennyit az a valóságban ért, hogy tehát a szakértők téves feltevésből indultak ki s így téves következtetésre jutottak. Ezek után újra felmerül a kérdés előttünk, hogy tanácsos-e a kereskedőket approximativmérleg készítésére bűnvádi felelősség terhe alatt szorítani .J Nézetem szerint az approximativ mérlegről szóló elmélet, minthogy a gyakorlattal, mely szerint a mérleg leltározás nélkül el nem készíthető, ellenkezik, de sőt, miként láttuk, visszaélésekre szolgáltat alkalmat, egészen elvetendő — és miután ezen elméletre a keresk. törvény 26. §-a 2-ik bekezdésének intézkedése adott okot, a keresk. törvény ezen intézkedése hatályon kívül volna helyezendő, annál is inkább, mert ellenmondásban van a büntető törvénykönyv 416. §. 3. pontjával, mely nem approximativ, de rendes mérleget tételez fel és mert ha hatályon kívül helyeztetett : helyre lesz állítva az összhang a büntető és a keresk. törvény közt, mivel hogy az utóbbi törvény 2 i. §. 1 bekezdése épen ugy, mint a büntető törvény azt irja elő, hogy a mérleg minden évben elkészítendő, miként már a régi keresk. törvény helyesen rendelte, mert minden rendes kereskedőnek saját érdekében áll, hogy kereskedelmi mérlegét minden évben készítse s nem illő, hogy azt azon okból tenni elmulaszsza, mert a leltározás néha hosszabb időt és fáradságot vesz igénybe. Az árverési vevő birtokbahelyezése. ívta : GYARMATHY ERNŐ, kir. közjegyzőjelölt N.-Enyeden. A tárgyilagos kritikának mindig örvendettem és örvendeni is fogok, mert vagy meggyőz engem is, az olvasót is az ellennézet helyességéről, vagy felébresztvén a gondolkozást, esetleg valamely általam azideig észre nem vett részlet tekintetében is, melyet érvül felhasználni elmulasztottam, megerősít engem is s néha az olvasót is azon nézetben, melyet épen megtámad és lerontani igyekszik