A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 36. szám - A magyar boszorkányokról és boszorkányperekről

266 A JOG. én ezen bajok feltárását és kiirtását sokkal fontosabbnak, sokkal sürgősebbnek láttam, semhogy azoknak mellőzését az ügyvédgyülésen nagy hibának ne tartanám, azért is, mert meggyőződésem szerint mindaddig, mig magunkon nem javítunk, mig a bennünk rejlő gyomot ki nem irtjuk, más tekintetben sem lesz segítve rajtunk. Ha már országos ügyvédgyülést tartottunk, reá kellett volna mutatni azon rákfenére, mely a kar testén rágódik részben akaratunkon kivül, de nagyrészt saját hibánk miatt és a mely betegség első sorban oka annak, hogy tekintélyünk és ezzel keresetünk napról-napra fogy és hogy a tisztességes concurrentia majdnem lehetetlenné tétetett. U t o n-u tfélen hallunk az ügyvédek ellen panaszokat és ezen panaszok mindig az egész kar ellen intéztetnek, az egész tekintélyét ássák alá, pedig a panaszokra és valljuk be, a jogos panaszokra soha sem a kar, hanem mindig csak a kar némely tagjai szolgáltatnak okot. Hogy melyek azok? Mindnyájan igen jól tudjuk. Tönkreteszik akar tekintélyét, befolyását, megélhetését és akar tisztességes elemeinek a concurrálhatását azok az ügyvédek, a kik hanyagok, a kik megbizhatlanok, a kik a köz- és magánéletben az ügyvédi hivatalok által megkivánttisztességes magaviselkedést szem elől tévesztik. Mindnyájan jól tudjuk, hogy sokan vannak közöttünk olyanok, a kiket, ha valamely ügyben helyettesítéssel bízunk meg, hiába ostromolunk levelekkel, hogy az ügyállás felől értesítsenek, hogy az általuk foganatosított végrehajtás vagy árverés eredményét tudassák, leveleinket válaszra sem méltatják és a következmény az, hogy saját cliensünk kezd kétkedni bennünk, különösen, ha adósától még azon értesítést is nyeri, hogy ez már rég fizetett. Ugyanígy tesznek az illetők saját távoli vagy külföldi clienseikkel is és ha ez velünk történik, avagy ha valamely cliens nálunk egyes ügyvédeknél keres segélyt az oly ügyvéd ellen, ki levelekre nem válaszol, vagy ki behajtott pénzt ki nem ad, mit szoktunk tenni ? az első esetben hallgatunk és egy más kollegával próbálunk szerencsét, a másodikban pedig az illető kollegát privátim, négy szem között szoktuk felkérni, hogy a hónapokkal az előtt bevett és rendesen elköltött pénzt küldjék be a cüensnek s ha ez, Ígéretei dacára, hónapok múlva sem küldi el a pénzt, megírjuk megbízónknak, hogy »ezzel a kollegával nem lehet birni« s azután a cliens dolga, hogy hogy jut pénzéhez. Ha pedig a cliens utasítása következtében talán fegyelmi panaszt adnánk be a kollega ellen, nemcsak a kollega, de egy csomó, vele egy követ fúvó kollega örök gyűlöletet zúditnak fejünkre, már pedig azt senki sem viseli el szívesen. Hát épen ez a hiba ! Ha tudomásunkra jut az, hogy van közöttünk oly m e gb izh a11 a n és hanyag kollega, ki megkereső levelekre, sürgetések dacára sem válaszol és a ki felhajtott pénzeket hónapokon át visszatart és felének be nem küld, igenis, szólítsuk fel az illető kollegát kötelessége teljesítésére, de egyúttal tartsuk kötelességünknek az esetet azonnal és mindannyiszor a kamara elnökének is szóval bejelenteni; a kamara elnökének pedig legyen kötelessége az illetőt erről azzal értesíteni, hogy ha ily feljelentés háromszor ismétlődik, hivatalból fogja az illető ellen a fegyelmi eljárást megindittatni, mely aztán az illetőt hivatásától rövidebb vagy hosszabb időre felfüggeszteni lenne hivatva. Egy további módja annak, hogy karunk tekintélye aláásatott, az, a mi egy idő óta nagyon is lábra kapott, hogy az ügyvédek egy nagy része minden mással, csak ügyvédkedéssel nem foglalkozik, hogy üzérkedik, közvetít, ügynöki teendőket végez, gabonát, bort stb. vesz és elad, szóval oly foglalkozást űz, mely az ügyvédi hivatás tekintélyével nem egyeztethető össze. Ezen esetek vidéken is, de különösen nagyobb városokban fordulnak elő, itt azonban valóban oly nagy mérvben, hogy lehetetlen elzárkóznunk azon meggyőződés elől, hogy ezen egy körülmény egymagában is elegendő volna az egész ország ügyvédi karának tekintélyét tönkre tenni. És hogy ez mily mérveket öltött, legyen elegendő a Rozgonyi-féle circularéra hivatkozni, melyben határozottan az állíttatik, hogy a Budapesten működő 900 ügyvédből c i r c a 600 ügyvéd mindenféle üzérkedésből stb., csak nem az ügyvédségből él és hogy le gfennebb 300 ügyvéd él a tisztes ügyvédi foglalkozás után. Hogy mi minden folyhatott be arra nézve, hogy egyetlen egy városban — Budapesten — az ügyvédek kétharmada hivatásától elterelve, más téren és pedig a kereskedés, közvetítés, üzérkedés, stb. terén legyen kénytelen kenyerét keresni, nem kutatom, de miután a tapasztalat azt igazolja, hogy a szorgalmas, képzett és becsületes ügyvéd mindig képes az ügyvédség útján TÁRCA. A magyar boszorkányokról és boszorkányperekről.* Dr. B a 11 a g i Aladár a felolvasás szerint 480 magyar boszorkánypert tanulmányozott s ezeknek alapján vonta le a következtetéseket s ezekkel támogatja állításait. Kétszázötven évig tartott hazánkban a boszorkányok üldöztetése, 1517-ben volt az első boszorkányper és 1768-ban az utolsó, bár Mária Terézia királynő már 1766-ban kimondotta, hogy a boszorkányok kínpadra nem vonandók s pörbe nem fogandók. Az emiitett kétszázötven év alatt néha-néha egyideig alább hagytak a boszorkányok üldözésével, máskor meg a legnagyobb mértékben üldözték a boszorkányokat. 1581—1626-ig tartó időközben volt az üldözés legerősebb. Ebben az időben temérdek azoknak a szerencsétleneknek a száma, a kik a boszorkányság gyanúja alatt kínpadra vonattak és megégettettek. Ezután, egész 1669-ig jobb idők jártak a boszorkányokra s ez tartott 1669-ig, a midőn újra kitört az üldözés s tartott 1762-ig. A Rákóczy-féle szabadságharc alatt, 1703 —1711-ig, aránylag nagyon kevés boszorkányt vontak felelősségre. 1728-ban érte el tetőpontját az üldöztetés. Ekkor voltak azok a hires szegedi boszorkány-perek, a melyekre vonatkozólag nagyon sok adat maradt reánk s a melyek érdekes világot vetnek a kor gondolkodásmódjára. Első kérdésnek azt veti föl Ballagi a fölolvasásában, hogy tulajdonképen hol voltak ezek a boszorkányok ? Szerinte a boszorkányság is járvány volt és valamint a járványoknak fészkei vannak, ép ugy volt egy bizonyos ^ terület hazánkban, a hol, mint e járvány főfészkében, legjobban űzték a boszorkányokat. Ez 'a terület, Munkácstól kiindulva Debrecenig, Debrecentől egyenes vonalban Kolozsvárig és Kolozsvártól ívalakban Deésen, Felső-Bányán és Bilkén át Munkácsig terjedt. S ezen a területen * Kivonatosan ismertetjük ezen felette érdekes felolvasást, melyet a tudós szerző tartott. A szerkesztőség. belül és különösen Szatmármegyében üldözték legjobban a boszorkányokat. Az üldözés maga á keresztény egyház dogmáiból ered. A bibliában említve vannak a jók és elkárhozottak s ennélfogva a biblia betűszerinti magyarázatában kellett rejleni az üldözés okának. Hogy képzelte a magyar ember a boszorkányt? Mindig szövetséget köt az ördöggel s innen az emberfölötti hatalma. Az ördög gyakran személyesen csábítja áldozatát a boszorkányságra. A holicsi mezőn vöröscsizmás ember képében, Szegeden mint egy szép fiatal ember, Ugocsán pedig cifra szűrrel és fokossal jelent meg az ördög. A külföld boszorkánytörténeteiben mindig kénköszag követi az ördög eltűnését, mig nálunk ez sohasem fordul elő. Ha az ördög maga nem ér rá a csábításra, kiküldi a boszorkánymestert, vagy pedig valamelyik boszorkányt. Ezek azután ígéreteket tesznek az elcsábitandónak, a mely rendesen abból áll, hogy a hová viszik, ott nagyon sok pénz van. Mikor az ördög eddig jutott, az elcsábított még nem léphet be a gyülekezetbe. Még tudományra is van szüksége, a melynek megszerzése sokszor nagy munkába kerül. így Csepü Margit boszorkányról van följegyezve, hogy hat évig oktatták a boszorkánymesterségre. Mikor a boszorkány érti a mesterségét, a tudományát átörökítheti gyermekeire is. Innen van azután az, hogy a boszorkányoknak a családját is üldözték. A boszorkányt a boszorkánymesterségre föl is esketik, a mely szertartás a következő : A jelölt legelőször is megtagadja az istent, azután pedig elmondja a »Miatyánk«-ot visszafelé, kihagyván belőle azt a részt: »de szabadíts meg a gonosztól « A boszorkányok templomba járhatnak, de a keresztre nem szabad pillantauiok. Imádkozniok is szabad, de mindig előre kell bocsátaniok, hogy: »a kinek a nevében fölesküdtünk, annak nevében!« — igy azután elveszti hatását az imádság. A jelölt ezután fölajánlja testét-lelkét az ördögnek s az esküformát vörös tintával aláírja. Ezzel azután a boszorkány megszerzi a tündériességet és tetszése szerint röpülhet, átváltozhatik stb.