A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 27. szám - Adalék a katonai büntető eljáráshoz. 1. [r.]. (A honvéd hadbírói intézmény fejlesztése.)

A JOG. 227 Ezen, csak nagyjából vázolt gyakorlat a mint a legsérclmesebben és legáltalánosabban érinti az ügyvédi kar életkérdéseit, épngy a legnehezebben is orvosolható a jelenlegi állapotok mellett. Az orvoslás tekintetében, hogy mennyiben várhatnánk közreműködő hozzájárulást a bíróságoktól, azt nem kívánom részletesen vitatni. Azonban a bíróságoknak e kérdésben való jelenlegi maguktartása mellett is habár nem egész általánosan, de legalább helyenként mégis orvosolhatná maga az ügyvédi kar. Vannak egyes és társas bíróságok, melyek szívesen szeretnék az ügyvédi kart e kérdésben minél inkább panasztalanná tenni; s ezért formaliter fel is hívják a velük mindennap érintkező ügyvédeket, hogy együttesen állapítsanak meg oly díj fokozatokat, melyeket aztán a bíróság mindenkire nézve egyformán alkalmazhatna az ügyvédi díjak törvényesitésénék Mert hiszen ez által maguk a bíróságok is könnyebbé teszik saját munkájokat. Es — mint esetet tudok rá — az ügyvédi kar nem siet, hogy saját érdekében segédkezet nyújtson a bírósági jóakaratnak. Panaszkodni tudunk, tenni már nincs kedvünk. Eltekintve ezen, úgyis ritka helyütt tapasztalható indolentiától, az általánosan sérelmes gyakorlatnak általánosabb okát hajlandó vagyok egyébben keresni. A birák is csak emberek, s így ők is csak szenvednek egy és más emberi gyarlóságban. Az emberi természetnek pedig szintén egyik gyarlósága, hogy erősen hajlik a zsarnokoskodásra. Hajlandók vagyunk a kezünkbe letett hatalmat minél teljesebb mértékben érvényesíteni. Törvényeink minden korlátozó megszorítás nélkül bizzák a bírákra az ügyvédi díjak és költségek megállapítását. Ezenfelül a bíróságokat nagyon elkényeztettük, s igy nem csoda, ha becézett családi kis zsaraok lett belőlök. Akárhányszor émelyítő példáját látom, hogy az ügyvéd mintegy megfeledkezve hivatásának méltóságáról, egyéni értékének önérzetéről, földig hajlongva eseng a bíróság oly kegyéért, melynek leginkább a díjak és költségek megállapítása körül kívánatos a nyilatkozása. Nem csoda aztán, ha a bíróság látva e bábu-magaviseletet, az érdemesités alsóbb fokán maradni is elégnek találja. Ez nem jól van igy. Az ügyvédi karnak nem szabad megtagadnia a bíróságoktól a kellő tiszteletet, sőt még kötelessége is a tiszteletnyilvánitást minél szélesebb körben terjeszteni, fokozni. Csak magát tiszteli meg jobban. De nem szabad megtagadnia a képzettségével, állasával, hivatásával járó önérzetet sem; nem szabad megfeledkeznie arról, hogy a jog s igazság szolgálatában biró és ügyvéd két egyenlő értékű tényező, a kik nem egymásnak alája, hanem egymás mellé vannak rendelve; s ügyelnie kel! arra, hogy ne lépje át a tiszteletnyilvánitás azon határát, melyen túl már az erkölcsi megalázkodás, a szellemi rabszolgaság kezdődik. Magaviseletével emlékeztesse mindig arra a birót, hogy tőle az ügyvédi díjak s költségek megállapítása körül nem kegyet, hanem kötelességteljesitést vár, teljesítését azon bírói kötelességnek, hogy a díjak és költségek az ügyvéd által szerzett szakképzettségnek, az őt terhelő vagyoni, erkölcsi, büntetőjogi felelősségnek, a kifejtett munka értékének megfelelő mértékben állapíttassanak meg. Állittassék szembe a bírói joggal az ügyvédi kötelesség, amannak ez legyen szabályozója, iránytűje. Uyképen az ügyvédnek önérzete visszahat a biró önérzetére, ébren tartja ebben az egyenlő hivatás, kötelesség, méltóság tudatát, s minél ritkábban fog akadni biró, a ki józan itélőtehetség hiányát akarná elárulni azzal, hogy ügyvédi díjak mértéken aluli megállapításával saját egyéni értékét, hivatásának méltóságát is a sárba rántsa. És ha biró s ügyvéd egymást igy megbecsülve te'jesitik hivatásukat, el fog tűnni a két kar közötti sajnálatos feszült viszony, s egyúttal az ügyvédi karnak is kevesebb oka lesz emlegetni a létért való nehéz küzdelmet. A mi azonban az ügyvédi kart nem menti fel még azon kötelességtől, hogy létérdekeinek biztosítása végeit törvényi intézkedések kiküzdésére is tegyen valamit. Soraim megírása közben olvastam egy-két ügyvédi kamarának ez évi közgyűléséből felterjesztendő jelentése kivonatait. Olvastam azt is, hogy maguk az ily jelentések tétele is minő akadályokra számithat. A temesvári polgármester pl. beállt hittéritőnek s az ottani ügyvédi kamarát a keleti fatalismusból kiábrándítani iparkodott. A mai viszonyok közt szinte-szinte dicsőségül lehet betudni a kamarának, hogy e kísérlet nem sikerült. A nyilvánosságra került jelentések azt tanúsítják, hogy egyrészt a küzdelem keserű pohara csordultig telt, de másrészt az ügyvédi kar még sem egészen hajlandó e keserű poharat behunyt szemmel kiinni. Akar iparkodni, hogy maJ gától elhárítsa. Habár későn, de mégis biztató kezdet. Kár volna az j út elején megállani, s keleti fatalismusban a jelentéstételekkel megelégedni. Szégyen lenne a magyar ügyvédi karra, ha nem igazolná j azon feltevést, hogy ereje a hosszú küzdés alatt csak edz"j dött s megedzett erejével képes eredményeket kiküzdeni, elérni. Finale-ül azonban olvastam a kassai kir. ítélő tábla egyik elvi jelentőségű határozatát is, mely szerint a per folyama alatt felmerülő kiadásokat első sorban az ügyI véd tartozik előlegezni. Tisztelt uraim, ha a kir. ítélőtábla nem tévedett, akkor I — mint számosan mások is — én tévedtem. Tévedtem, midőn ! a jogi pályáért lelkesedni tudtam. Magyaroszágon különben is kedvező sorsuk v a n a z adósoknak. De azután gyöngyéletük lesz. ! Megtagadom lelkesedésemet, lecsapom tollamat, tűzbe vetem j könyveimet, s megyek, beállok a kassai kir. Ítélőtábla terü' létén — adósnak. A kir. Ítélőtábla helyettem majd megI exequáltatja — az ügyvédemet. - — — Ha nem bíznám az ügyvédi kar megedzett és már komolyan síkra lépni látszó erejében : habozás nélkül i meg is tenném Adalék a katonai büntető eljáráshoz. Irta: PÁLFFY MIHÁLY, ügyvéd Marosvásárhelytt. L (A honvéd hadbírói intézmény fejlesztése.) Összeköttetéseink oly szerencsés helyzetbe hoznak, hogy még kivatalosan nem publikált miniszteri rendeletről Írhatunk. A honvédelmi miniszter egy már aláirott rendeletéről van 1 szó, melyet valódi örömmel fognak fogadni a tartalékos, recte szabadságolt állományban lévő honvéd-hacibirák. A honvédség szervezésénél a honvéd-hadbirói tisztikar, a közös hadsereg hadbírói tisztikarának mintájára szerveztetett. Tényleges és szabadságolt állományban lévő, honvéd hadbírói tisztikar van. Midőn a népfelkelési törvény szentesittetett, a szabadságolt állományú hadbirák szervezete szélesebb hatáskört nyert, a mennyiben kimondatott, hogy ezek mozgósítás esetén az egyes kerületi uépfelkelési csapatokba osztatnak be tényleges szolgálatra; kimondatott ugyanakkor, hogy »a szabadságolt, most tartalékos | állományú hadbirák béke idején évenkint öt heti gyakorlatra, ép ugy, mint a katona állományú szabadságolt tisztek szolgálattételre behivhatók«. És ez nagyon helyes intézkedés volt; mert ebben ki van mondva, hogy a szabadságolt állományú hadbíró ép oly respectálandó tisztje a hadállománynak, véderőnknek, mint bármelyik a véderőnkhöz tartozó tiszt, tehát mig egyfelől ebben a hadbíró tekintélyének növelése céloztatott: azzal másfelöl mód és alkalom nyújtatott a tartalékos állományú hadbírónak a katonai routin elsajátítása mellett a katonai igazságszolgáltatás ugy elméleti, mint gyakorlati ismereteinek bővebb fejlesztésére. Igen ám; de a rendelet csak papírra vetett itott malaszt volt; de mai napig foganatosítva nem lett. Mint halljuk, most irta alá a honvédelmi miniszter a rendeletet, mely szigorúan meghagyja : hogy minden évben, minden tartalékos honvéd-hadbíró tisztet öt heti gyakorlatra be kell hivni. A honvéde'mi miniszternek ezen valóban üdvös intézkedése a tartalékos hadbírókra kiváló gyöngéd figyelem és előzékenység mellett tétetett meg. Ugyanis : Ez intézkedésében a honvédelmi miniszter minden honvédkerületben, az abban lakos tartalékos hadbirákra bizza: hogy egymás közölt az évi öt heti gyakorlati időt önmaguk között ugy oszszák be, hogy azon gyakorlati idő egyiknek is hátramaradást, kárt ne okozzon, azonban a mennyiben a kerület tartalékos hadbíróinak száma megengedi, egész éven keresztül, mindig egy-egy j tartalékos hadbíró bevonulva legyen 5 heti gyakorlatának töltésében. Vagyis katonai rövidséggel adva kifejezést a honvédelmi miniszter ezen gavalléros intézkedésének, hogy t. i. egy időben csak esry tart. hadbíró frequentálhatja az 5 heti gyakorlati idejét. Nem tudjuk, ki vette rá a honvédelmi minisztert e kezdettől fogva tovább már nem odázható s nélkülözhetetlen szükséges rendeletnek kiadására; nem tudjuk, ki szerzett életet a holt betűnek, de bárki volt, hálára kötelezte le az egész, hálára kötelezte le a tettleges szolgálatban álló, valamint a tartalékos honvédhadbirói kart is, in ultima ratione az egész magyar nemzetet, melynek szive a honvédség intézménye.