A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 27. szám - Küzdelem a létért. (Befejező közlemény.)

226 A JOG. Küzdelem a létért. Irta : NÉMA EDE, Kolozsvárit. (Befejező közlemény.) Egyes esetben mily érzékenyen sértheti a mai gyakorlat az ügyvéd létérdekét, azt is egy példával illustrálom. Több mint két évvel ezelőtt Kolozsvárról Csáki-Gorbóra mentem igénytárgyalásra. Költség szempontjából ez előnyösebb volt, mintha szamos-újvári vagy deési ügyvéd helyettesittetik. Oda voltam két napig. Mikor hazajöttem, beszámoltam főnökömnek 19 frt 75 kr. készkiadással. Ebben volt a fuvarköltség is. A járásbíróság megállapít e kiadással szemben 32 frt költséget, elmarasztalván benne pervesztes ellenfelemet, az igénylőt. Ez felebbez, s a kir. ítélő tábla leszállítja a költségeket ugy az ellenféllel, mint a saját megbízóval szemben épen 19 frt 75 krra. Felebbezésünkre a Curia helybenhagyja a másodbirósági ítéletet. — Csáki-Gorbó több mint 60 kilométernyire van Kolozsvártól, egy futamodásra nem lehet megjárni, az egész járásbirósági területen pedig egyetlen ügyvéd sincs. Főnökömnek nemcsak a 19 frt 70 krnyi kiadása volt, mert az én azon időbeli rendes fizetésemből e két napra 3 frt is még hozzászámítandó. Tehát az a tárgyalás került neki 22 frt 75 kr. készkiadásába. S a felsőbíróságok a teljesített munkához, idővesztéshez és készkiadásokhoz mérten a 19 frt 75 krt elégnek nyilvánították. Vagyis a menet jövet 120 km.-nél többet tevő utért a fuvarbért is arányosan számították ugy, hogy főnököm nemcsak semmi hasznát nem vette az én két napi távollétemnek, zimankós téli időben 8—8 órai tengelyen való keserves utazásomnak, s a végrehajtató nehéz helyzetében való pernyerésnek, hanem még rá kellett fizetnie 3 frtot! A curiai ítélet olvasásakor köny gyűlt a szemembe, s kezemet ökö-be szorítva kerestem az ügyvédi existencia lát hatlan ellenségét. Nem ambíciómat sértette, hogy az ügyvédjelölt eljárását a felsőbíróságok kicsinylik; de fájt látnom, hogy eljárásom mellett főnököm 3 frt készpénzbeli károsodást szenvedett; s fájt látnom, hogy mily tövisek ígérkeznek azon a pályán, a melyre készülök. Hát e sérelem nem esik meg, ha a fuvarköltségek megállapítását illetőleg méltányos elv uralkodik a bíróságoknál; mert mint a fenti esetben a fuvarköltségek terén a kiadások túlnyomó részét, ennek arányos megállapítása volt a legsérelmesebb mivel épen ez bírhatja el legkevésbé az aránylagosságot, s a birói meggyőződés egyéb védpajzsait. Habár tehát igaz, hogy e kérdésben törvényre nem hivatkozhatunk, de azt hiszem mégis, hogy az ügyvédi kar erélyességének nem kerülne nagy megerőltetésébe oly bírósági gyakorlat megszilárdítása, a mely a nélkül, hogy a felek érdekeit sértené, törvénynek ellenére volna, az ügyvédek méltányos igényeit sem hagyná figyelmen kivül, nem engedné okkal, ok nélkül mellőzni. Nunc venio ad fortissimam rem. Legerősebben érinti az ügyvédi existentia kérdését az ügyvédi díjak megállapítása. E kérdés sokat volt már bolygatva, de bizony még mindig csekély eredménynyel. A bíróságoknak e tekintetben van legszabadabb kezük s oly bírósági gyakorlat minél általánosabb megteremtése, mely tűrhető állapotra vezessen, e kérdésben a legnehezebb. Helylyel-helylyel és időről-időre megpróbálkoznak maguk a bíróságok azzal, hogy a gyakorlatuk az ügyvédi existenciára nézve lehetőleg minél kevésbé legyen sérelmes, kiáltó panaszra érdemes. Csakhogy a legtöbbször e próbálkozások rövid ideig tartó jelenségek. Első folyamodású bíróságok előtt még csak tűrhető a helyzet. Ha itt-ott akad is panaszos hang, ennek élét majdnem mindannyiszor elveszi a bíróságok részéről meglehetős általánosságban tapasztalható jóakarat. Csakhogy persze e jóakaratot sokszor némi mellékes tekintetek mégis befolyásolhatják. Azt hiszem, nem egy bíróságnál dívik az a szokás, hogy pl. »Marczi bácsit« 2 frt díj megállapításával is megörvendeztetni vélik, de már holmi »nagy iroda« részére a nem jobban megérdemelt munkáért 5 írtnál kevesebbet megállapítani alig-alig mernek. Persze, ez mindenesetre méltánytalan eljárás; de miután csak egyes esetekben, rövid időn keresztül gyakorolva fordul elő, magában véve az egész ügyvédi karra nézve mem mondható általános sérelemnek. S az általános jóakaratból kirívó olykori sérelmes jelenségek a legtöbbször egyes birói személyekhez vannak fűzve, de mivel az egyes személyek körében folytonos a változás hullámzása, hát rövid idő múlva ismét csak helyre áll a megzavart jóakaró birói gyakorlat. Volt pl. évekkel ezelőtt Kolozsvárit egy albiró, a ki az ügyvédnek tárgyalási díját 50 krban, a laikusét az ellenfél terhére 2—3 frtban állapította meg. De hát uralma nem tartott sokáig. Hallottam arra is esetet, hogy oly peres ügyben, melyben az ügyvédnek csak készkiadásai (szemletartási költségek) szinte 80 frtra rúgtak, az ügyvéd díjait és költségeit a bíróság csak 45 forintban törvényesítette; a mely eljárást a referens-bíró privát interpellatíóra — azzal akart kimenteni, hogy a díjak és költségek törvényesítése csak formális dolog, mert hát az ügyvédek az ilyes pereket úgyis felibe szokták elvállalni. S használta ez indokolást azzal az ügyvéddel szemben, a ki 3—4 esztendőben egyszer ha rászánja magát, hogy valamely ügyet felező osztozkodásra vállaljon el. Cseppekből lesz a tenger ; — habár csak koronként történik ma reám, holnap társamra nézve valamely sérelmes intézkedés, habár csak koronként intézkedik ma Péter, holnap Pál sérelmesen: mindezek együtt véve mégis oly folytonos veres fonalat képeznek a jóakaratú bírósági gyakorlaton is, a mely az ügyvédi existentiára meglehetős hátrányos befolyással van. Mindazáltal az első folyamodású biróságok mondhatni céltudatos istápolói az ügyvédi existentiának a felsőbíróságok gyakorlatával szemben. E gyakorlatra a panasz sokkal általánosabb, sokkal alaposabb. A felsőbíróságok az ügyvédi díjak megállapítását befolyásoló számtalan tekintetet legkevésbé sem látszanak figyelembe veni. Nem veszik figye'embe az ügyvédnek a pertárgy növekvő értékével szintén fokozódó vagyoni, erkölcsi, büntetőjogi felelősségét ; a felebbviteli jog gyakorlásában pénzbirsággal fenyegetett nehezebb helyzetét, azt az előkészítő munkát, melyet felebbezés megszerkesztése igényel, kivált ha a per éveken keresztül húzódott, 5—10 kilogrammos csomagokká nőtt, s ez alatt az ügyvéd teljesen elfeledvén a perbeli adatokat, kénytelen akár hányszor egész napot tölteni az áttanulmányozással; ezután jön külön a felebbezés megszerkesztésének ismét akár hányszor nehéz munkája, aztán a letisztázás, perrendszerű külső kiállítás, felszerelés stb. És a felsőbíróságok e fokozott felelősség terhe alatt végzett fárasztó munkáért rendszerint 3—4 frt állandó mérvű díjat törvényesítnek. Mennyivel több jóakaratot, méltányosságot tanúsítanak a járásbíróságok, melyek egyszerű egyezségkötést tárgyazó első tárgyalásért az alperesi ügyvéd díjait legalább is 5 — 6 frtban állapítják meg! Én a felsőbíróságok e gyakorlatát illetőleg csak egyen csudálkozom. Az ügyvéd bir legalább is azzal az alapkészültséggel, gyakorlati képzettséggel, a melylyel az ügyet áttanulmányozó, referáló felsőbirósági tag. Az ügyvéd felebbezés közbevetése alkalmával végzi legkevesebb ugyanazon munkát, melyet a referáló biró s hozzá még a felsőbirósági tanács. A felsőbíróságok tehát saját munkájokat, melynél az ügyvédé sem mennyiség, sem minőség, sem felelősség tekintetében épenséggel nem kevesebb; csak 3—4 frtra becsülik ? csak annyira, mint a mennyi egy valamire való körnives pallérnak a napi bére ? Nem jutott még eszébe eddig felsőbíróságainknak, hogy a sovány ügyvédi díj megállapítással sokszor nem anynyira éhenhalásra, mint megszégyenítő orc a pirulás r a kény szeritik az önérzetes ügyvédet, látva ez munkájának csak 3—4 frtnyi díjazásra érdemesített értékét ? s nem jutott még eszükbe, hogy az ügyvéd ilypirulásajoggalégethetia felsőbiróságarcát is? Ezen, az ügyvédi karnak ugy erkölcsi tekintélyére, mint egyáltalán megélhetési feltételeire nézve nyomasztó befolyású felsőbirósági gyakorlat közepette jól esik felemlíteni a kolozsvári kir. itélő táblát, melynek gyakorlatában néhány hét óta örvendetes jelenség kezd mutatkozni. Ugy látszik, szakítani akar az eddigi egyformán 3—4 frtos díj megállapítással, mert habár még mindig nagyon szerény keretekben, de mégis bizonyos skála szerinti díjmegállapítást kezd gyakorolni. A fentebbi sorokban inkább csak a díjak megállapítását emlegettem, mert hát csakis ezek eshetnek a legnagyobb mérvben változó törvényesités alá, mig a készkiadások természetüknél fogva abban a mértékben törvényesitendők, a mint felmerültek. Hanem e tekintetben is merül fel panasz akárhányszor, különösen a postaköltségeket illetőleg, melyek a legtöbbször, határozott felszámításuk mellett is, figyelmen kivül hagyatnak. Igaz. hogy e postaköltségek esetenként csak néhány krajcárt tesznek, de krajcárokból lesz a forint, s igy hosszabb időn át mégis csak tekintélyes ősszegre nőnek.