A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 26. szám - Néhány szó a hagyatéki eljárás tervezetéhez

A .1 OG. vagy abban hagyást joggal követelhette, a cselekmény be nem számitható. A mi pedig a büntetés nemi t illeti, nagyon elég lenne ez esetekre tisztán csak pénzbüntetést alkalmazni. Criminális szempontból a büntetés nemét illetőleg egyfelől a panaszosnak okozott anyagi vagy erkölcsi kára. nemkülönben a társadalom és állami jogrendre háramolható veszély, másfelől pedig a delictum activ subjectumának erkölcsi romlottsága, a cselekmény motívumai és a mód, a melylyel az objectnm létrehozatott, lehetnek a fő- és irányadó momentumok. Már pedig, ha valaki valódi és vélt igényeinek érvényesítése végett akár némi erőszak, vagy fenyegetés alkalmazása mellett követi el a magánosok elleni erőszak eme nemét, az oly súlyos objectumnak nem tekinthető, hogy az fogházbüntetéssel sujtassék különösen akkor, a midőn a feltételes elitéltetés büntető codexünkben még alkalmazást nem nyerhet. A kbtk. 41. §-ába ütköző közcsend elleni kihágás tényálladéka szintén bűntett vagy vétség elkövetésével való fenyegetés által jöu létre és habár ennél a cselekmények valódi vagy vélt igény kieléniu'se céljából lett elkövetése qualificaló körülmény gyanánt nem szolgál s ennélfogva eme felette enyhitő körülmény sem nyerhet alkalmazást, — a büntetés mégis csak egy havi elzárás és 200 frtig terjedhető pénzbüntetés. A közcsend elleni kihágás activ subjectuma már az állami és társadalmi jogrendre is veszélyesebb és ez egy okkal több, hogy a megtorlás is súlyosabb legyen. Ott van a törvény s a törvényes eljárás, hangoztatja az elmélet. Helyes, és ha a törvény mindenkit arról biztositana, hogy ily esetekben a vagyontalan vagy ismeretlen helyre megszökött alperesek ellenében a jogaiban megsértett egyénnek, a mennyiben kielégítést másként nem szerezhet, teljes kártalanítást nyújt, azt hiszem aligha fogná vidaki ezen delictumot elkövetni. De a inig vannak esetek a hol törvényes eljárás igénybevétele elkésett és célra nem vezetőnek bizonyul, a mig különösen a tudatlan népnél egyrészt a különben is csekély vagyonhoz való ragaszkodás, másrészt pedig a törvénv nem tudása általánosan és oly intensive van elterjedve, hogy az önbíráskodást jogosnak s ezzel törvényszerűnek tartja: addig is ily körülmények között a javasolt objeetumnók szabadságvesztés büntetéssel való általános sujtása alig lenne ajánlható, mert az elkövetett cselekmény criminális jelentőségével a kiszabott büntetés kellő arányban nincs és pedig még kevésbé akkor, haacorrectionalisatioalkalmazásbanemvehető. Mert mit lehetne ezen delicturanál enyhítő körülmény gyanánt venni ? Talán a bűntelen előéletet ? Hiszen a valódi vagy vélt igénynek csekély erőszak vagy fenyegetés mellett lett érvényesítéséhez nem szükséges se a rovott előélet, sem pedig az ily cselekmény elkövetésére sarkalló erkölcsi rosznak bizonyos foka, és ez okból előre is számot kell vetni azzal is, hogy ezen deüctumo' a jogtalan, vagy tisztességtelen eljárás és a vagyoni veszteségnek az akarat dolosus vagy culposus elhatározására tett pillanatnyi behatása alatt a legtisztességesebb egyén is elkövetheti. A fogházbüntetés tehát mellőzendő. A hol a valódi és vélt igény kielégítése és biztosítására a törvény rendes útja alkalmasnak és célra vezetőnek jelentkezik, tehát a hol jogos önvédelemről szó sem lehet: ott és azon esetekben az önbíráskodás és erőszakos eljárás érzékenyebb fenyítése igazolt. Ez bizonyos, — és épen ezért különbséget kell tenni a két objectum között s a mig az e'ső esetnél, a hol azután a fenforgó enyhitő körülmények mérlegelése mellett a correctionalisatiónak helye lehet, a fogházbüntetés alkalmazható, addig azon esetekben a midőn a cselekmény a jogos védelem határa között és alapos okoknál fogva szükségesnek mutatkozó önvédelemből valódi vagy vélt jogának érvényesítése végett követtetett cl, nagyon is elég, a mennyiben a vádlott azt, hogy a cselekvést, a tűrést vagy elhagyást joggal követelhette, bebizonyítja és a mennyiben cselekménye minden áron büntetendő, ha a tettes csupán pénzbüntetésre ítéltetik és még ekkor is valóban indokoltnak jelentkezik, hogy a bűnvádi eljárás csakis a sértett fél indítványára legyen folyamatba tehető. De hogy a javaslatba hozott bünte:ési nem, és a delictumnak hivatalból leendő üldözése, ha ugyan módosítva nem lesz, mennyire ellentétben áll, úgyszólván sérti a jog- és igazságérzetet, annak igazolására álljon itt a legegyszerűbb és leggyakoribb eset: A. megveszi B-nek ingatlan vagyonát, melyet azonban egy harmadik személy C. birtokol. A vevő az ingatlant nevére telekköiyvezteti és a midőn ez megtörtént, azon hiedelemben, hogy most már jogában áll a megvett ingatlant birtokba is venni C-et a kit bitorlónak tart, erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszeríti, hogy a további birtoklással hagyjon fe!. Igaz, hogy C-nek birtoklása is jogszerű és jóhiszemű lehel, de mégis, kivált miutáu C. a tényleges birtoklást az in integrum restitutiot repositionalis perrel visszaszerezheti, kára civilís per utján mégitélhető levén megtérül, megegyeznék- e a jog és igazságérzettel A-t, a ki tehát valódi és vélt igényének érvényesítése — mondjuk jogellenes érvényesítése végett, kényszentette a panaszost pl. a szántás felhagyásával, a javaslatba hozott 176. a) § ába ütköző magánosok elleni erőszak vétségében vétkesnek kimondva én nem tudom mily tartamú fogházbünt e t é s r e i t é 1 n i a nélkül, hogy a sértett fél vádját visszavonhatná ? Nem egyeznék meg. Néhány szó a hagyatéki eljárás tervezetéhez. Irta: BORHY KÁLMÁN, kii. közjegyző Gyöngyösön. T. kartársunk : dr. W e i n m a n n Fülöp dolgozata, részjut e lap hasábjain, résziut emlékiratok, egész rendszeres tervezetek alakjában, özönét provocálta a javaslatoknak, mint lenne a hagyatéki eljárás megalkotandó. A javaslatok összeségéből annyi vonható le körülbelül, miként a többség oda concludál, hogy a mai egyszerű eljárás tartassék fel, illetőleg mert mindenesetre módosításra szorul, módosítva öntessék új formába. A mozgalmat indított mű nem terjeszkedik ki arra, hogy minden örökösödési ügybe hivatalból beavatkozásnak legyen-e helye? inkább ugy magyarázható, hogy kötelező voltát nem kívánja. Annak előrebocsátásával, hogy zászlót nem bontok a kötelező örökösödési eljárás mellett, indokul fel sem hozván a nép nyomorát, pedig ez az Achilles-sarka, hogy közterheit is csak nagy nélkülözések árán, sokszor vagyonaik feláldozásával képesek megfizetni, midőn a halálozásból folyólag különben is nagyobb kiadásokat kellene teuniök, vagy magukat tetemes adósságba keverni, még lélekzetet sem véve jóformán, már eljárási költségekkel, közvetett adóval (magukra hagyva, hol az örökösök nagykorúak, 90 nap alatt kötelesek a hagyatékot illeték alá bcvallani, a mig az illeték kiszabatik, a fizetési meghagyás kézbesittetik, a fizetés attól 30 napra lévén esedékes, eltelik legalább 159 nap, egy hagyatéki ügy pedig a halálozástól akár 8 napra is k tárgyalható) terheltetnek, miután a vagyoni szabad cselekvés ama megszorítása, a polgárok feletti oly gyámkodás dacára sem lennének a tkvi állapotok rendezve, még mindig elhanyagolva maradnának ez egyéb átruházások be nem jegyeztetése miatt, én is a hatályban lévő hagyatéki eljárás fentartása mellett nyilatkozom, némelv részeit a következőkben vélem megállapítani: Abban mindannyiau egyetértünk, hogy a hagyatéki eljárás csak törvénykezés terén nem mozoghat, közigazgatási úton indul meg, kezdve a halottkém jelentésével, folytatva a hatóságok illető közegei, vagy községi elöljárók által kiállított haláleset felvételi ívvel, a mik vétessenek fel minden egyes esetben, hol vagyon van, hivatalból, holttányilvánitás esetében, vagy ha magyar honos külföldön hal el? megrendelés folytán. De szerintem a leltározás is közigazgatási functio, csakis az útra tartozhat, a mint bizonylat a halálesetfelvételi ív, a leltár sem egyéb vagyoni bizonyítványnál arról, mije maradt az örökhagyónak? bizonyítványt kiállítani pedig a hatóságok, községi elöljárók hivatottak, kimondandó volna, hogy a leltározást illető hatóságok küldötteik által, illetve a községi elöljárók teljesitik és minden előleges megrendelés nélkül, hol örökösödési ügyben hivatalbóli beavatkozásnak helye van, vagy az érdekeltek kívánják, arra legalkalmasabb s kéznél lévő közegek lévén, annál inkább, hogy a községi jegyzői kar mind jobban qualificálódik, a korral előre tör, ők tudják, mi vagyont hagyott hátra az örökhagyó, ismerik a helyi viszonyokat, mi ott az ingatlanok értéke ? nekik áll módjukban az adóalapot kitüntetni, ismeretesek előttük a tkvi állapotok (vagy helyben a tkvi hatóság, vagy kezeiken megy keresztül minden bejegyzési végzés) tudatával bírhatnak, hogy egyik vagy másik ingatlan mi betétben fordul elő, vagy mi térrajzi számnak felel, azonban nagyobb hitelesség okáért s hogy már kiindulása pontjában s mindvégig teljesen meg legyen világítva az ügy állása, jogosíttassanak fel az ingatlanok tkönyvei egyszerű, de teljes másolatait az A), B), esetleg csak a C) lapokról, mégis azon jelzéssel: »olvastatott« s hogy csak N. N. hagyatéki ügyénél használható, a tkönyvi hatóságoktól kikérni, igy a nagykorú örökösök is felmentetnének költséges tkönyvi kivonatok bemutatásától. Igaz, hogy időt venne igénybe, még a tkönyvi hatóságok eleget tehetnének, de hisz azon eljárás is időt feltételezne, hogy előbb a halálesetfelvételi ívek terjesztessenek be, azután lenne rendelkezés a leltározás végett, különben a tkönyvi hatóságok miért ne szaporittathatnának irodai személyzetükben? A leltározást sem kir. közjegyzők, sem bírósági végrehajtók oly gyorsan, sikeresen (főleg ha általános utasításul adatik, hogy mindig körülírandó, hogy a mihez örökhagyó tulajdona nem nyilvánvaló, mi alapon, mi módon illeti, esetleg a szerzési okiratok is csatolandók, stb.), nem önállóan, mert ezeknek is csak a hatóságokhoz, községi elöljárókhoz kellene fordulniok, népünk azt sem tudja elsorolni, hogy mije van? de az emiitettek általi leltározás vagy nagyon érzékenyen érintené az érdekeltek erszényét hogy egyes esetekben mértföldekre terjedő utat tegyen pl a közjegyző vagy az ugy szenvedne késedelmet, hogy a költség megoszthatásá tekintetéből várna, még egy községbeli több halálesetfelvételi ív, illetve megbízás érkezik s akkor leltározna, mert eo-y de félév mindenesetre kellene hozzá, még akkor is hosszú időre nyúlna egy hagyatéki ügy befejezése, ha a leltározással egyidejűié"- letargya tatnek, de sok esetben nem is lehetne egy alkalommal a tárgyalást megtartani, midőn csak akkor tűnnék ki, mi képezi a.