A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 26. szám - A büntető törvénykönyv revisiójáról. 2. [r.]

A JOG. 219 E kérdés is közelről érinti az ügyvéd létérdekét. Ritka eset volna az ugyan, hogy a 15 kros kilométerpénz az alku szerint fizetett fuvarbért meghaladná, mert erről csakis nagyobb távolságoknál lehetne szó ; úgyde a mindinkább terjeszkedő vasúthálózat mellett a nagyobb távolságok mindjobban kevesbednek. Kisebb távolságoknál pedig még igy is inkább ráfizetne az ügyvéd. De mégis megnyugtató lenne az a tudat, hogy akkor, midőn tényleg fizet az ügyvéd 8 frtot, ezt a biró nem fogja — meggyőződésére hivatkozva — csak hat forintban elégnek találni s ez által 2 frttal megkönnyebbiteni. Aztán az ily félrébb cső bíróságok előtt az ügyfelek is könynyebben hozzájuthatnak ügyvédi képviselethez, mert az ügyvédnek nem kell félnie attól, hogy a bíróság még fuvarköltségeit sem állapítja meg, s nem lesz kénytelen a birói megállapítástól eltekintő díjat előre kikötni, a mely kikötéssel pedig akárhányszor a felet elriasztja magától. Hogy c tekintetben a mai bírósági gyakorlat a szélsőségek közt csapong, nem épen mondhatni, mert a gyakorlat inkább kevesebbet, mint többet állapit meg fuvarbér cimén. (lictejezö közlemény következik.) A büntető törvénykönyv revisiójáról. [rta: POLGÁR JÓZSEF v&mos-mikolai kir. járásbiró. II. A javaslat t. §-a a magánosok elleDi erőszak delictumáuak egy új objectumát alkotja s a btk. 176. és 177. §-ai közé 176. a §• megjelöléssel a következő szakaszt véleményezi felvétetni: A ki valakit erőszakkal vagy bűntett vagy vétség elkövetésének fenyegetésével valaminek cselekvésére, eltűrésére vagy elhagyására jogellenesen kényszerit, a mennyiben ez súlyosabb büntetés alá eső cselekményt nem képez, vétséget követ el és egy évig terjedhető fogházzal büntetendő. Ezen vétség büntetése hat hónapig terjedhető fogház : ha az valamely valódi vagy vélt jogigény érvényesítése végett lett elkövetve. A contemplalt delietum a régi hatalmaskodási, nevezetesen a v i o 1 e n t i á s (minor potentia) pereknek modern alakban leendő visszaállítását célozza s erre a számtalan esetben felmerült ö nbiráskodás és önsegély szolgáltatott legtöbb okot. A büutetöjog terén élénk vita tárgyát képezte, hogy az önbíráskodás és önsegély büntethető-e vagy sem. A judicatura erre nézve nem adott ugyan határozott választ, hanem esetről-esetre bírálta el a panaszolt cselekményt, de mindig oly körültekintés és méltányossággal, hogy ezen esetek kellő figyelemre méltatása mellett, komoly kritika tárgyát képezheti az, hogy a javaslatba hozott delietum ezen alakjában a társadalmi és jogrend megóvása szempontjából elkerülhetlenül szükséges-e A mi a javaslat első részét illeti, az ellen kifogást emelni alig lehet, kivévén annak ama eriteriumát, hogy a delictumot puszta fenyegetéssel is el lehet követni, a mi tán még sem egészen helyes; mert ha tekintetbe vesszük, hogy a magánosok elleni erőszak ezen objeetumának legnagyobb részét az önhatalmú birtokháboritások fogják alkotni, ugy az esetre, ha a puszta fenyegetés a delietum bevégzése vagy kísérletére elégséges, úgy a bűuperek száma óriási mérvben fog szaporodni, a nélkül, hogy ez kellőleg indokoltnak jelentkezzék. Ha a magánosok elleni erőszak vétségének létrehozása, illetve elkövetése tettleges erőszak alkalmazásba vétele mellett történik, úgy az objectum helyesen lesz minősitve, de túlszigorú lenne ismét a kvalifikálás akkor, hogy ha az puszta fenyegetés által jön létre, miután ezen utóbbi cselekmény az erőszaknál jóval enyhébb elbírálás alá esik. A büntetőjogi terminológiában a tettleges erőszak és a puszta fenyegetés nem jelenthet azonos fogalmat és nem is alkalmas mindenkor arra, hogy az objectum létrejöttét előidézze. A becsületsértés szintén vétséget képez s vájjon az ezen vétség elkövetésének fenyegetésével létesül-e a jövőben a btk. 176/a. §-ába ütköző delietum? Aligha. A fenyegetés csak akkor fogadható el a magánosok elleni erőszak delictumának ismérve gyanánt, ha az a tettleges erőszak hatáfát idézi elő a passiv subjectumnál, vagyis oly veszélyes, oly imminensnek kell lenni a fenyegetésnek, hogy az a sértett felet kényszerhelyzetbe hozza és alkalmas legyeu arra, hogy a fenyegetésben kifejezett bűntett vagy vétség közvetlen vagy legalább tényleges bekövetkezése iránt alapos félelmet gerjesszen. A fenyegetésnek oly lelki kényszert, félelmet kell gyakorolnia, mely az erőszak hatásával párhuzamba állitható és a passiv alany szabad akaratát, phisikai ellenállási képessségét megbénítja. Veszélyes fenyegetés nélkül, erőszak delictuma nem jöhet létre s ezért, miután a fenyegetés fogalma és tartalma a judieatúrában eddig is különbözőleg interpretáltatott, szükséges, hogy annak valódi tartalma és fogalma a btk. 234. § ához hasonlóan magában a törvényben állapiitassék meg. A javasat második része azonban már inkább felhívja a kritikát és pedig ugy az objectum kvalifikálása, valamint a büntetés neme és kiszabásának mérve tekintetében. A praktikus életben a valódi és vélt jogigény érvényesítése céljából elkövetett erőszak és fenyegetés s ezzel az önbíráskodás és önsegély számos és különböző alakban fordul elő, olyaunyira, hogy sok esetben nemcsak a jogos önvédelem színezetével bir, hanem tényleg annak tekinthető is és azért ezen delietum alkotásánál a btk. 79 §-ának rendelkezését figyelmen kívül hagyni nem lehet, nem szabad, nehogy collisio álljon elő a törvény intézkedései között A btk. 79. §-a azt mondja: Kizárja a cselekmény beszámithatóságát a jogos védelem. Jogos védelem az, mely akár a megtámadottnak, akár másnak személye vagy vagyona ellen intézett vagy azt fenyegető jogtalan és közvetlen megtámadásnak elhárítására szükséges és ezen szakasz bővebb magyarázatául kimondotta a kir. Curia: Alapos okoknál fogva szükségesnek tartott önvédelmi cselekményből származó jogsértés, ámbár a bűnösségetkizáró jogos védelem törvényszerű előfeltételei nem is forogtak fenn, nem számitható be. (Dtár r. f. XXVI. 92. szám.) Igaz, hogy az önbíráskodás, mint hatalmaskodás, a mennyiben az erőszak jellegét viselte magán a cselekmény, már régi törvényeink szerint (Tabulare XX. ad Actum majoris Potentiae dec. 1—22.) is büntetendőnek nyilváníttatott, de ha a cselekmény létrehozására oly motívumok működtek közre, a melyek a jogos önvédelem határát megközelítik, ugy az nem büntettetett, annak büntethetősége ki volt zárva. AHjon itt néhány eset a Curia judicaturájából. 1. Vádlott a bérleményből távozni akaró bérlőjét, miután ez 69 frtjával adósa volt, mindaddig elereszteni nem akarta, mig tartozását meg nem fizeti, vádlott a háza kapuját bezáratta és a bérlőt két óra hosszáig ki nem eresztette; fölmentetett. (B. J. T. IV. k. 360. lap.) 2. Vádlottnak azon cselekményében, hogy a panaszos által csere útján tulajdonába bocsájtott utóbbi által azonban önhatalmúlag visszafoglalt lovat ennek ellenzése dacára az arra vélt tulajdoni joga tudatában, bár fenyegető szidalmak közt, birtokába visszakérhette, tekintettel arra, hogy a fenyegetés a vizsgálat adatai szerint nem oly minőségű, mely panaszosban alapos félelmet gerjeszthetett volna, a tábla felmentő Ítélete helybenhagyatik. (B. J. T. IV. 51. lap.) 3. Vádlott a kölcsönvett hegedűvel megszökött cigányt azon célból, hogy rajta a hegedű használatáért kötelezett egy forintot megvegye, üldözőbe vette s utóiérvén, követelése kielégítésére erőszakosan akarta kényszeríteni, felmentetett. (B. J. T. VIII. k. 118. lap.) 4. Vádlott a káros fél által zálogként lefoglalt sertéseket szolgája által a káros óljából a lakat leverésével kieresztette és visszafoglalta, felmentetett, mert káros fél a sertéseket lefoglalni jogosítva nem lévén, vádlott ily körülmények között fennebbi tettével beszámítás alá eső cselekményt el nem követett. (B. J. T. XIV. k. III. lap.) Mindezen esetek kettőt bizonyítanak és pedig: a) hogy a fenyegetésnek olyannak kell lenni, mely a panaszosban alapos félelmet gerjeszszen; és b) a mennyiben bebizonyul, hogy a vádlott valódi és vélt igényeit a jogos önvédelem határai között és alapos oknál fogva mintegy szükségesnek tartott önvédelmi cselekményből követte ei — habár a jogos védelem törvényszerű előfeltételei nem is forogtak fen — az objectum be nem számitható. A javaslat 368/tf) § a gondoskodik ugyan arról, hogy a ki oly valódi vagy vélt jogigényének érvényesítése végett, melylyel a hatósághoz lehetne fordulnia, ingó dolgot másnak birtoka vagy birlalatából annak beleegyezése nélkül önhatalmúlag, de személy elleni erőszak vagy fenyegetés alkalmazása n é 1k ü 1 elvesz és ha bebizonyítja, hogy ő vagy felbujtója az elvett dolognak kézhez való adását joggal követelhette, annak cselekménye ne legyen büntethető. De mert az a bizonyos jog, még ha való is, sok esetben nem bizonyítható, de külöaben is csak ingó dolog elvételére vonatkozik, azért ezt a garantiáját a büntethetlenségnek elégségesnek tekinteni nem lehet és pedig azon oknál fogva, mert különben a legcsekélyebb fizikai ellenállás folytán alkalmazásba vett erőszak vagy fenyegetés mellett a reatum a javaslat 186/a) §. második bekezdése szerint lesz minősítendő és fenyítendő. A cselekmény tehát minden átmenetel nélkül túlszigorú elbánás alá esnék. Minthogy pedig a javaslat ama kitételei »valódi« vagy »vélt« igény, már a jogos védelem és ezzel annak figyelembevételét, hogy a tettes vagyoni károsodását azonnal és másként meg nem gátolhatta (eltávozik, szökik, teljesen vagyontalan) és igy kényszerűségből követte el a cselekményt, már a priori kizárják és ekkép kizárják a btk. 79. §-ának alkalmazhatását is : szükséges, hogy magában a contemplált szakaszban kifejezés adassék a büntethetlenséget biztosító ama eriteri umnak, a mennyiben a tettes bebizonyítja, hogy ö vagy felbujtója a cselekvést, tűrést