A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 26. szám - Küzdelem a létért

218 A JOG. Ugy az ügyv. rendt számtalan rendelkezéseiből, mint a szónak etymologiai magyarázatából kétségtelen, hogy képviselet ala't elsó, s mondhatjuk utolsó sorban is a megbízott ügyvédnek saját személyében való eljárása értendő. S e jog mellett az ügyv. rendt. még azon kötelezettséget is megállapítja az ügyvéd terhére, hogy lehetőleg csakugyan saját személyében tartozik eljárni. Igaz, hogy a bíróságok e képviseleti jog érvényesítésében elvileg sem személyi, sem territoriális nehézséget nem támasztanak, a mint hogy ezt a törvény vétkes megsértése nélkül nem is tehetnék. De azért a local-patriotismus e, az ügyvédek iránti ellenszenv-e, vagy a felek iránti túlságos jóakarat-e, mégis eszelt ki oly expedienst, mely az ügyv. rendt. 1. §-át képes illusoriussá tenni. Igaz, hogy a brassói ügyvéd képviselhet feleket pozsonyi bíróság előtt, de ha a brassói ügyvéd e jogot a szó legszorosabb értelmében érvényesiti, csak az ő zsebe bánja meg, mert nehezen számithat arra, hogy útiköltségeit, időveszteségének kárpótlását s egyéb ilyenkor elkerülhetlen apróbb költségeit még talán saját felével szemben is a bíróság megállapítsa. Már pedig, ha a brassói ügyvédnek joga van pozsonyi biróság előtt megjelenni, akkor joga van az ezzel felmerült költségeinek megtérítését is igényelni. És ha a félnek joga van bármely ügyvédet megbízni, akkor neki is joga van igényelni, hogy pervesztes ellenfele, a mennyiben a perköltségeken marasztaltatik, marasztaltassék összes költségein. Még a peres feleknek egymáshozi jogviszonyában a bíróságok hivatkozhatnak a prts. 251. §-ában nyújtott jogukra. S ha túl is lépik a kellő határt, ez ellen csakugyan nem lehet remediumot találni. De az ügyvédnek megbízójához való viszonyát illetőleg nincs §., mely az ily bírósági gyakorlatot bármi kis részben menthetné. Sőt szemben az ügyv. rendt. 1. §-ával, a szóban lévő bírósági gyakorlat ez irányban határozottan törvényellenes. Ha a megbízónak az ügyvéd eljárása ellen kifogása van, módjában állhat azt illő helyen előterjeszteni, s akkor a bíróságoknak is módjukban állhat e kérdés felett ítélni; de előre az ügyvéd és megbízója közti viszonyba ily mértékben nem avatkozhatnak. E gyakorlatnak a törvényellenességen felül még méltánytalan voltát is illustrálni kívánom a következő esettel. Egyik kolozsmegyei nagybirtokos pár évvel ezelőtt kolozsvári ügyvédet bízott meg oly jogügyben, melyben a per kolozsvári biróság előtt volt lejártatható, de a végrehajtást a maros-illyei járásbíróság területén kellett foganatosítani. Árverésre kerülvén a dolog, felperesi ügyvéd megpróbálta egy dévai ügyvédet helyettesíteni, a ki azonban a helyettesítést csakhamar megköszönte azon indokolással, hogy más végrehajtató képviseletében ő is érdekelve lévén, mindkettőnek érdekében nyugodt lelkiismerettel nem járhat e'. Egyuttul kitűnt, hogy a kérdéses végrehajtási ügynél úgyszólván mindenik dévai ügyvéd érdekelve van, s résen áll, hogy saját megbízója érdekét lehető legteljesebb mértékben juttassa érvényre. Ily körülmények közt egyik újabb árverés alkalmából e kolozsmegyei felperes határozottan megbízta kolozsvári ügyvédjét, hogy személyesen ránduljon le az árverés színhelyére, s költségelőlegül még 50 frtot is adott. A kolozsvári ügyvéd tehát maga személyesen elment MarosIllyére, felmerült és felszámított költségeit azonban még megbízójával szemben is a maros-illyei kir. járásbíróság 17 frtban állapította meg, vagyis a megállapítás indokolása szerint oly mértékben, a mint a legközelebb lévő dévai ügyvéd részére lennének megállapíthatók. A törvényeilenességtŐI eltekintve, ime legalább is kettős méltánytalanság. Dévai ügyvédet — az ügyiratokból is kivehetőleg — megbízni nem leheteit; de a megbízó is határozottan utasította ügyvédjét a személyes közbejövetelre; a biróság tehát különösen ez utóbbi tekintetben erősen túlterjeszkedett a méltányosság határain. Igaz, hogy a megbízó a biróság ez intézkedését figyelmen kivül hagyta, s ügyvédjét illően honorálta; de az elv sérelmes maradt. E bírósági gyakorlat követői eljárásukat írásban elhallgatva, de szóbelileg rendszerint még azzal is indokolják, hogy ha az utazgató ügyvédek költségeit illő mértékben megállapítanák, ez az ügyvédek részéről sok visszaélésnek nyitna utat, nyújthatna alkalmat. Hát ugyan mi lehetne az a visszaélés ? A készpénzbeli kiadások (fuvar, élelmezési, szállodai költségek) visélésére ingerül nem szolgálhatnak, mert biz' ezek nem maradnak az ügyvéd zsebében; a díjak megállapítása pedig a biró belátására lévén bizva, az e tekintetben általánosan divó szűk határok között szintén lehetetlen visszaélést elkövetni. Nem vitatom, hogy az ügyvéd megbízása a legtöbbször személyes bizalom kérdése, melyet törvény nem korlátoz; még azt sem vitatom, hogy akárhány ügyben az ügyvéd szivesebben elmegy maga, mint mást helyettesítsen, mert kimerítő utasítást adni majdnem lehetetlen; csak azt az egyet kívánom különösen felemlíteni, hogy az ügyvéd akárhányszor szívesen feláldozná dijait, ha csak készkiadásai megállapítására kilátása lehetne, kivált a más bíróságok területén foganatosítandó végrehajtások alkalmával, e tekintetben lévén az ügyvédi karnak legtöbb panasza. Nos, ezen, bátran törvényellenesnek mondható bírósági gyakorlat nyomasztó befolyással van az ügyvédi existentiára. Az ügyvéd kénytelen — a kérdéses gyakorlatra tekintettel — akárhány megbízást el nem fogadni, a mi által nem egyszer a megbízások egész halmazát dobta el magától. Mindennapi tapasztalat, hogy a kit ma megexequálunk, holnap megbízással tisztel meg, mert — habár csak kényszerűségből velünk megismerkedett, s látja, tapasztalja, hogy az ellenféllel nem komázunk. Mennyivel inkább növelné hát a clienturát egy-egy, talán csak próbaképen felajánlott megbízás, a melynek az ügyvéd megfelelt ? E kérdésben még nem is oly nagyon szükséges a biróság méltányosságérzetére, jóakaratára apellálnunk ; a törvény helyes magyarázata, józan következtetés kell, hogy megteremtse azt a törvényszerű gyakorlatot, mely aztán az ügyvédi kar érdekeire nem fog sérelmes lenni. Ámhogy a gyakorlat tnég mindig sérelmes, annak — igaz, hogy csak részben — mégis oka az ügyvédi kar is. A többi okokat nem kívánjuk feszegetni. Egy más kérdésben kifejlődött birósági gyakorlat szintén sérelmes az ügyvédi kar érdekeire, de az ide vonatkozó helyes gyakorlat megteremtése, határozott törvényi rendelkezés hiányában, már sokkal inkább kell hivatkoznunk a bíróságok méltányosságérzetére, jóakaratára. E gyakorlat az ügyvéd részéről felmerült fuvarköltségekre vonatkozik. Akárhány járásbíróság van, melynek területén egyetlen ügyvéd sem lakik, s melynek székhelye a vasúti hálózaton kivül esik. Ha tehát ily járásbíróság előtt bár a legközelebbi helyen lévő ügyvéd akar eljárni, kénytelen az utat kocsin megtenni. Saját alkalmatossága hiányában a legtöbb ügyvéd idegen fuvart vészen igénybe. Csakhogy ezért fuvarbért kell fizetni, a mi az időszak szerint némileg még változni is szokott. E fuvarbért a legtöbb biróság szintén bírói meggyőződés tárgyává teszi s különféle körülményekre tekintettel önkényszerű skálák között állapítja meg. így történik aztán, hogy a biróság 4—5 frt fuvarbért állapit meg akkor, midőn az ügyvéd tényleg 7—8 frtot is fizet; igy jön létre oly tarka-barka gyakorlat, hogy mig pl. a kolozsvári biróság néha-néha a birósági személyek részére megállapított fuvardíj-tételek hasonlóságára intézkedik, addig a szomszédos mocsi járásbíróság már önkényszerűen skálázik. Igaz, hogy e tekintetben törvényi intézkedés hiányzik. De a törvény hiányát pótló helyes, egyöntetű, s mindenkor, mindenkire nézve egyenlően méltányos gyakorlat megteremtése korántsem nehéz. A fuvarber mindenkinél egyforma, tényleges kiadás, épen olyan, mint a jegyzőkönyvi vagy ítéleti bélyegilleték. S a mint ezek nem tűrhetik, hogy a per tárgyára, körülményeire, vagy épen személyekre való tekintettel változó mérvben állapíttassanak meg, ép ugy nem tűrheti ezt a fuvarbér sem. Az egyöntetű, méltányos gyakorlat megszilárdításához nem is kell messze keresni az alapot. Ott van a birósági fuvardíj-szabályzat: kilométerenkint 15 kr. Ez a legolcsóbb is valamennyi között. A pénzügyi hatóságoké 10 kr., a közigazgatási hatóságoké 20 krig is emelkedik. Állapíttassák meg tehát az ügyvéd-fuvarbér felszámítása is kilométerenkint 15 krjával. S akkor a bíróságok is elkerülik a vádat, hogy ugyanazon útért Péternek 5 frtot, Pálnak 8 frrot állapithatnak meg fuvarbérben, s megkönnyítik saját munkájokat is, mert nem fognak tűnődni sokáig rajta, hogyha 2,000 frtos ügyben megállapíthatónak találnak 10 frtot, már egy 100 frtos ügyben ugyanazon út fuvarbérében nem lesz-e sok 5 frt?