A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 24. szám - A kir. alügyészek mellőztetése - Adalék a kényszervallatás fogalmához

zenegyedik évfolyam. 24. szám. Budapest, 1892. június 12. Szerkesztőség: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kiadóhivatal: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kéziratok vissza nem adatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendök. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY.) HETILAP ti IGAZSÁGÜGY ÉRBEKEÍNEK KÉPVISELETÉRE A ífflR fiííÉI, BÍRÓI, ÜGYÉSZI ÉS KÖZJEGYZŐ/1 Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják Dr>. RÉVAI LAJOS — Dr. STILLER MÓR / ügyvédek. /^ Felelős szerkesztő : Dr. STILLER MÓR. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: Helyben, vagy vidékre bérmentve küldve : negyed évre 1 frt 50 kr. fél > 3 . — » egész » 6 » — > Az előfizetési pénzek bérmentesen legcélszerűbben postautalvány nyal küldendők. TARTALOM : A kir. alügyészek mellöztetése. Irta : Verus. — Adalék a kényszervallatás fogalmához. lila: Vargha Ferenc, kir. ügyész Kecs keméten. — Gyakorlati szempontból való észrevételek a sommás eljárásról szóló törvényjavaslatra. Irta: dr. S á r a y Bertalan, lugosi ügyvéd. — Törvényjavaslat az örökösödési eljárásra vonatkozó törvények módosításáról és kiegészítéséről. — Belföld. (A magyar jogászegyesület. — A m. jogászegyesület börtönügyi bizottsága.) — Ausztria és külföld. (A polgári peres eljárás reformja Franciaországban.) — Nyilt kérdések és feleletek. (Örökösödési eljárásban perreutasitás, Kérdés. Irta : E i m a n László, palánkai ügyvéd.) — Sérelem. (Még egyszer a nagyenyedi kir. jrbirósg. Irta: Non n i s i.) — Vegyesek. — Curiai és táblai értesítések. — Hirdetés. MELLÉKLET : Jogesetek tára. Felsőbirósági határozatok és döntvények. — Kivonat a ^Budapesti Közlöny«-ből. (Csődök. •— Pályázatok.) A kir. alügyészek mellöztetése. Midőn az 1890. évi XXV. t.-c. 6. §-át tárgyalták a képviselőház bizottságában, egyik képviselő ezen §-nál az alügyészeknek a kir. táblákhoz való berendeltetését kívánta. Az igazságügyi minister ur azonban kijelentette, hogy ez szükségtelen, mertaz alügy ész ékről amúgy is kellő 1 eg g ondoskodott. És tény, hogy a kir. táblák szervezésekor, tehát a kir. Ítélőtáblák elnökeinek a kinevezésekre vonatkozó befolyását megelőző időkből több kir. alügyész lett előléptetve. Ámde megváltoztak a viszonyok az 1891. évnek közepe óta. Justus ezen lapok 19. számában kimutatta, hogy az alügyészek el nem nyerhetik a törvényszéki bírói, járásbirói állásokat, mert a táblák elnökei saját tanácsjegyzőiket helyezik előtérbe s a kir. Ítélőtáblák elnökeinek ajánlása dönt — a mi természetes—a kir. törvényszéki kijelölésnél is. A tapasztalat megigazolja, hogy a kir. ügyészi — főnöki — állásokra nem az ügyészi statusban levő s a bűnügyek ellátásánál kipróbált szakképzettséggel biró alügyészek, hanem ismét törvényszéki birák lesznek kinevezve, a kik a 300 frtos pótlékért s a hivatalvezetői állásért szívesen odahagyják a törvényszéket akkor is, ha a büntető jogszolgáltatással addig vajmi keveset is törődtek. Még aggályosabbá válik a kir. alügyészek helyzete az 1891. évi XVII. t.-c 27. §-ának azon rendelkezése által, hogy a kir. ügyészeknek addigi szolgálati minőségükben a főügyészi helyettesi cím és jelleg adományozható. A törvény 28. §-a szerint 107 törvényszéki bíró, járásbiró és ügyész lévén ilyképen előléptethető, az alügyészek, a kik a törvény értelmében addigi szolgálati minőségükben ügyészekké ki nem nevezhetők és illetve nekik ilyen cím és jelleg nem adományozható, ismét csak helyükön maradnak. Rövid idő múlva valóságos ősalügyészekkel fogunk találkozni a végtárgyalásokon s bár kétségtelen, hogy koruk és ősz hajzatuk a pelyhedző bajszú itélőbirák mellett emelni fogja a birói tanács tekintélyét és pótolni fogja a fiatal birák tapasztalatlanságát, még kétségtelenebb, hogy következetes mellőztetésük csökkenteni fogja munkakedvüket s le fogja szállítani a tárgyalásoknak eddig megszokott niveauját! Az az alügyész, aki — legalább eddigelé — a bíráknál rendszerint fokozottabb tudományos qualificatioval bir, a ki az egész törvényszéki peranyagot írásban feldolgozza, a ki az igazságszolgáltatásnak irányt ad s az anyagi és alaki jog tisztasága felett őrködik, folyton és folyton tettel és szóval résen áll a büntető jogszolgáltatás érdekében: talán megérdemli azt, hogy önzetlen, buzgó működéseért őt az állam a kellő, őt megillető jutalomban részesítse. Azt senki sem fogja kétségbe vonni, hogy a bűnperekben az ügyészség végzi az egész per-elrendezési munkát, a vádtanács az ügyészek munkáját veszi alapul még a litis contestatión túl is és pedig annyira veszi alapul, hogy nemcsak a szellemet, de még a szavakat is meriti belőle. S ez, merem állítani, a kir. alügyészek munkája, mert a hivatott vezető kir. ügyészek, közigazgatási teendőik mellett, alig találnak időt arra, hogy érdemleges közvádlói indítványokat fogalmazzanak s azokat a főtárgyalásokon szóval képviseljék. Lehetetlennek találom, hogy a törvényhozás ezen értelmes munkáskarról megfeleló'leg ne gondoskodjék. Munkásságát bizonyítja azon körülmény, hogy egy alügyészre 4—5 biró esik, vagyis egy alügyésznek munkáját 4 — 5 biró látja el a birói sanctioval. S mennyi az ő munkájuk egy és ugyanazon ügyben? Bizony kevés, mert az egyedül a kész munkának bírálatából áll. S vájjon hány esetben bocsátkozik bele annak részletes, szakszerű bírálatába? A kampózás története igazolja állításomat. Tehát a törvényhozás gondoskodjék ezen immár elhagyatott karról. S mert az alügyészeknek előléptetése — a miként kimutattam — a jelenlegi viszonyok közt be nem következhetik, helyezzék őket a VlII-ik díjosztályba. Hiszen a 300 frtos pótléknak amúgy sem volt egyéb célja, mint az, hogy a jobban díjazandó alügyészeknek törzsfizetése ne emelkedjék. Tehát tisztán fiscalis érdek. Elsőbbségüket az 1891. évi XVII. t.-c. 50 §-ának 1. pontja is elismeri, a mely szerint a IX. díjosztályban az első helyet foglalják el. Az alügyészi kar nem kegyeket, hanem méltányosságot kér a kormánytól, a tőrvényhozástól, mert az igazságügyi minister ur, a képviselőházban tett nyilatkozata dacára, bizony semmiképen sem gondoskodik az előléptetés minden reményétől megfosztott alügyészekről. Verus. Adalék a kényszervallatás fogalmához. Irta: VARGHA FERENC, kir. ügyész Kecskeméten. A »J o g« f. évi 20-ik számának »J o g e s e t e k T á r a« című melléklapján egy kiválóan érdekes esetet közöl. Hogy annál kézzelfoghatóbb legyen az erre vonatkozó fejtegetésem, a tényállást következőkben ismertetem: K. Jón és társai lopás gyanúja miatt lévén terhelve : őket a községi biró vallatóra fogta, miután pedig ezek a lopás elkövetését tagadták, a gyanúsítottak kezét összekötöztette s azon célból, hogy ezeket beismerésre birja: az összekötött gyanúsítottakat kezüknél fogva a gerendára aggatta, ugy, hogy ezek ily állapotban fél óráig függöttek a levegőben. A fehértemplomi kir. törvényszék a községi birót a btk. 475. s 477. §. alapján hat havi börtönre Ítélte, ezen Ítéletet a kir. itélő tábla lényegileg helybenhagyta. A Curia pedig megváltoztatva a két alsó fok Ítéletét, következő elvi kijelentést tette : »A Btk. 477. §-ában meghatározott hivatali hatalommal való visszaélés bűntettét csakis olyan közhivatalnok követheti el, a ki vallomások kivételére atörvényáltal fel van jogosítva; tekintve, hogy vádlott mint községi biró, vallomások kivételére feljogosítva nem volt, ennélfogva ama cselekménye, hogy a lopással terhelteket tettleg bántalmazta oly célból, hogy ezeket ez által beismerő vallomásra kényszerítse : nem állapithatja meg a Btk. 477. §-ában meghatározott büntettet, hanem megállapítja a Btk. 473. § ába ütköző vétséget.« Ezen kijelentést a következő szempontokkal tárgyalom, t. i. á) alkalmazható-e a Btk. 473. §-a akkor, ha a 477. §. appliI.apunk mai száma 13 oldalra terjed.