A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 22. szám - Észrevételek az örökösödési eljárásra vonatkozó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatra. (Befejező közlemény.)

187 III. Egy további s a r k a 1 a t o s hibája a javaslatnak, mely az egéa reform eredményét, sajátságos viszonyainak közepette előttem ugyan nem kérdésessé, de határozottan végzetessé teheti, az a -békéltetési* vagy »békitési eljárás« nem kellő kihasználása, ugy, hogy ezeu eljárás 17. § ának permissiv — de különben sem sikerült rendelkezése feltétlenül praeceptiv természetűvé — quod privatorum paetis mutari nequit — átváltoztatandó. Mi' tülajdonképen a kérdés lényege? Kétségtelen, hogy minden állampolgár alkotmányi joga, igényeit a biró előtt a törvényszabta alaki szabályok alkalmazása mellett érvényesíthetni és viszont ki-kinek a joga tartozásainak minőségét és mennyiségét az állam e szerve által meghatároztatni; de mindebből még nem következik az, hogy az államnak nem volna joga — ugy saját, mint a felek jól felfogott érdekében — oly i n s t i t u t i o t életbeléptetni és fen tartani, mely e terhét - a polgárok minden hátránya nélkül — megkönnyithetné. üzen institutjo a tulajdonképem peres eljárást megelőző békítési eljárás (Sühnverfahren). Mint mondom, nem létezik akár elvi, akár benső akadály arra nézve, hogy a törvényhozó a feleket minden peres ügynek bíróságon kivüli elintézésének megkísérlésére ne kényszerítse, annál kevésbé, mert a tapasztalat szerint épen az ügyeikre legjobban vigyázó felek, már szerződésileg kikötnek rövidebb eljárást, rendes helyett sommás eljárást, rendes biróság helyett választott bíróságot, stb. stb. Ennek legjobb bizonyítéka, hogy az alkotmányi jogot legjobban művelő államok, Belgium és Olaszországban a békítési eljárás kötelezőnek kimondatott. Azon ellenvetés, hogy épen ez államokban ez eljárás gyakorlatinak, célszerűnek nem bizonyult os ennek folytán megszüntetett, szerintem legalább a priori még nem bizonyíték arra nézve, hogy nálunk sem fog beválni, mert ezzel szemben hivatkozom az »avertissement« eljárásra Franciaországban, hol az annyira bevált, hogy ott — a mint Puttkammer a német Jusliz-Coramission 20. ülésében kiemelé — az összes ügyeknek háromnegyed része kiegyenlittetik, minek előtt még a keresetindítással kapcsolatos költségek keletkeznének. Hazai viszonyaink közepette, a hol, mint e lapok tudós szerkesztője a mult évben (»| o g« 91. évfolyam 289. lapon) is kimutatta, a szóbeliség és közvetlenségen alapuló perrend mellett a hátralékok és per végleges elintézésének időtartama előreláthatólag még fokozódni fog, — ily kitűnő levezetési csatornát, mint a jelzettet, annyira elhanyagolni megbocsáthatatlan még az esetre is, ha nem tudom, mily elmélet alapján valaki a békéltetési eljárás kötelező voltának hátrányait a priori már is bizonyította volna, mondom még ez esetben javallják sajátságos viszonyaink, hogy a tapasztalat alapján ítélhessünk. A javaslatban contemplált céltévesztett eljárásra legközelebb visszatérek. Észrevételek az örökösödési eljárásra vonatkozó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatra. * Irta : dr. KOVALICZKY ELEK, kir. közjegyző Horaonnán. (Betejezo közlemény.) A 10. §. hiányt pótol eddigi eljárásunkban és életre való intézkedést tartalmaz, csak az marad megoldatlanul, hogy kinek van joga a makacskodó érdekelt részére gondnokot kinevezni, a hagyatéki biróságnak-e vagy a kir. közjegyzőnek .J Sokkal rövidebb volna az eljárás, ha a gondnok-kirendelés jogát a tárgyaló kir. közjegyzőnek biztositanók, elkerülnők ezzel az iratoknak ide s tova való küldözgetését. Jelen szerkezetében e szakasz határozatlanságánál fogva meg nem maradhat. A tervezet a ppt. 576. §-ában megszabott egy évi hirdetményi időt fentartja; felmerül itt az a kérdés, szükséges-e, hogy az ismeretlen helyen levő távollevő örökösök egy évi határidőre idéztessenek ? A hagyatéki eljárás gyorsabb lebonyolithatása elég arra, hogy ezt az időt kevesebbre, pl. 3 hóra szabjuk. A távollevő örökös érdekeinek ezzel teljesen eleget tettünk, a hirdetményi idézésnek úgy is kevés gyakorlati haszna illetve eredménye vau, sokkal kevesebb, mint a raer.nyi kár származik abból, hogy különösen az Amerikába való tömeges kivándorlás folytán a hagyatéki ügyek igen nagy százaléka elintézetlenül fekszik évekig. Inkább arra ügyeljünk, hogy csakugyan ismeretlen tartózkodásunk legyenek azok, a kik hirdetmény útján idéztetnek ; s ügyeljen a biróság arra, hogy tényleg constatálva legyen az ismeretlen tartózkodás s csak ha ez igazolva van, rendeljen hirdetményi idézést. Bátran állithatom, hogy a hirdetmények igen nagy része oly egyéneknek szól, a kik annak lefolyása alatt kedélyesen leveleznek itthon hagyott családjukkal. A tervezet 14, IS., 16. §-ai intézkedéseket tartalmaznak az iránt, hogy az örökhagyó nevén nem álló ingatlanok a hagya* Előző közlemények a »J o g« 18. és 20. számaiban. I téki eljárás során az örökhagyóra, illetve örököseire átírhatók legyenek. Ezek tkvi intézményünk szempontjából igen üdvös intézkedések, csakhogy a 24. §. második bekezdésében megállapított közjegyzői díjak oly nevetséges csekélyek, hogy ezek veszélyeztetik a fenti, — különben életrevaló eljárás gyakorlati megvalósítását. A közjegyző ezzel a munkájával kétségtelenül oly hasznot tesz úgy a közérdeknek, mint az illető hagyatéknak, a mely haszon és munkával nem áll arányban a kiszabott 1 — 5 frt díjtöbblet. Éppen a 200 írtig és 200-500 frtig terjedő leltár értékű hagyatékok a legbonyolódottabbak, mert a felek tudatlansága a jogügyletek keresztülvitele iránti indolentiájuk és szegénységök folytán állanak elő a nagy tkvi zavarok; erről azonban a közjegyző nem tehet s azért méltánytalan, hogy ép ez a nagy munka dijaztatik ily botrányosan. Ezek után áttérek a közjegyzői díj átaláuyt tartalmazó 23. § ára. Elvül kívánnám felállítani, hogy a közjegyzői díjak oly tisztán és határozottan állapíttassanak meg, hogy e részben a biróság s közjegyzők között soha kérdés fel ne merülhessen. Szűnjön meg végre is sok biróság részéről a valóban botrányos garasoskodás és a közjegyzők részéről a felsőbb hatóságok és bíróságoknál való kereskedés sokszor csak pár krajcárért. Ezt az átlátszó tiszta megállapítást a tervezetben nem találom. . A 23. §. első bekezdése szerint: »Örökösödési ügyekben a hagyaték leltározásáért, a leltározás kiegészítéséért, a hagyatéki biróság által elrendelt újabb leltározásaért, a hagyaték tárgyalásaért s az azzal szorosan összefüggő cselekményekért, ideértve jelesen az eljárás során szükséges idézéseket, jelentéseket, telekkönyvi és anyakönyvi kivonatok beszerzését és az 1881 : XXXV. t.-c. 9. §-a által előirt hagyatéki kimntatások elkészítését is a kir. közjegyzőt következő díj átalány illeti« : Most már kérdés az, vájjon ez a díjátalány jár-e akkor is, ha csak a leltározás teljesítésével, a leltár kiegészítésével, újabb leltározásával bízatott meg a kir. közjegyző — a tárgyalás nélkül ? — vagy pedig ha egy ügyben szükséges a leltározás és tárgyalás, vájjon a leltározásért külön és a hagyaték tárgyalásáért ismét külön jár e a közjegyzőnek ez az átalány, vagy pedig mindezekért csak egyszer számitandó-e a díj ? Ezt a kérdést még akkor sem lehet a tervezet szerint megoldani, ha azt az 1886 : VII. t.-c. 32. §-ával hasonlítjuk össze. »Az azzal szorosan összefüggő cselekményekért.« Itt mindig felfogás dolga fog maradui, hogy mi az a cse lekmény, a mi összefügg a hagyaték tárgyalásával ? Kívánatosnak tartanám, hogy habár kimerítő felsorolása ez eseteknek nem is lehetséges, az exemplifieativ felsorolás legyen, a mennyire csak lehet kimeritő. A telekkönyvi kivonatok ingyen beszerzése elég nagy teher már a közjegyzőre, különösen, ha az illető telekkönyvi hatóság másutt van; de határozottan méltánytalan, hogy még az anyakönyvi kivonatokért se járna díj. Hiszen vannak esetek, a midőn az ily adatok beszerzése ívekre terjedő munkálatot képez? A díjseála — mint minden törvényes intézkedésünk, mely a közjegyzőkre vonatkozik — a nagy városok jól situált közjegyzői irodái szemmel tartásával állapíttatott meg, s valóban e scála ellen már 1,000 frton túli értéknél is kifogást nem lehet tenni. A gazdag vidéki közjegyzőkről, a kiknek jövedelme pedig nem csak hagyatéki ügyekből fakad, igen jól gondoskodtak. De mit mondjunk mi, a kiknek 500 frton felüli hagyatékunk alig akad évenkint 10 drb. s a kik el vagyunk halmozva ezekkel a szegényes hagyatékokkal úgy, hogy irodánk regiejét erők tartásával folyton fokoznunk kell, s a kiknek egyebünk sincs hagyatéknál ? Bizony mondom, hogy ebből a 3 — 5 frtból megélnünk nem lesz lehetséges. A helyzetet csak az tenné tűrhetővé és méltányosabbá, ha a 200 — 500 frt értéknél fokozatokat alkalmaznánk és pedig: 200—300-ig leltár érték után 4 frttal 300—400-ig » » » 6 » 400-500-ig » » «... . 7 » ez nem terhelné meg a feleket és annyira, a mennyire kiegyenlítené azt ;i kirívó ellentétet, a mely a gazdag és rendesen kisebb munkával járó hagyaték díja és a szegény és többnyire bonyolódott hagyaték díjátalánya között van. Kívánatos volna annak törvénybe iktatása is, hogy az ingyen szerkesztendő hagyatéki kimutatás mellékleteit a kir közjegyzők tartoznak elkészíteni az 1830 : LI. t.-cikkben megállapított díjakért. Temérdek felebbezés, felsőbirósági határozat, ministeri rendelet és cikk tárgyát képezte ez a kérdés! Miután pedig a bíróságok kellő irodai erők hiányában igy sem lesznek soha képesek e mellékleteket hivatalból elkészíteni, hacsak azt nem akarjuk, hogy a hagyatéki ügyek elintézése ebből az okból ismét megakadjon, egészen célszerű és üdvösnek tartanám úgy az örökösödéii eljárás gyorsítása szempontjából, mint a felek érdekében, ha a törvény maga s ne a bíróságok kénye-kedve aaná meg a jogot a közjegyzőnek és szabná reá egyúttal a kötelezettséget, hogy e mellékleteket a fenti 1880 : LI. t.-cikkben szabályozott díjakért elkészíthesse.