A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 21. szám - Az igazságügyi költségvetési vitához

Tizenegyedik évfolyam. 21. szám. Budapest, 1892. május 22, Szerkesztőség: V., Rudolf-rakpart 8. sz. Kiadóhivatal: V., Rudolf-rakpart 8. sz. Kéziratok vissza nem adatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóim atalhoz inté/emlök. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY.) HETILAP ti wmm mm\m immim Í mm ÜGYVÉDI, BIFÓI, IGÍÍSZI És KÖZJEGYZŐI KAR ÉLÓITE. Számos kiváló szakférfiú közreműködése melleit szerkesztik és kiadják : Di'. RÉVAI LAJOS — Dr. STILLER MÓR ügyvédek. Felelős szerkesztő : Dr. STILLER MÓR. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: Helyben, vagy vidékre bérmentve küldve : negyed évre 1 frt 50 kr. fél » 3 » — » egész » fi > — > Az előfizetési pénzek bér mentesen legcélszerűbben postautal váiijnyal küldendők. TARTALOM: AZ igazságügyi költségvetési vitához. Irta: dr. J a'c o b i Sámuel, budapesti ügyvéd. — Szemelvények a kir. táblák judicaturájából. ( Az igényper és igazolás.) Irta : Polgár József, vámosmikolai kir. járásbirő. — A szóbeliség és közvetlenség behozatalának szükségessége a collegialis biróságok előtt tárgyalandó polgári ügyekben. Irta : P r é d a János, ügyvéd Nagy-Szebenben. —- Belföld. (Az igazságügyi költségvetés tárgyalása a képviselőházban. — l gyvédek megélhetése.) — Ausztria és külföld. ^Az ügyvédség jövője külföldi képekben.) — Sérelem. (Mizériák a nagy-enyedi kii. járásbíróságnál. Irta: C o 1 o n ia r i u s.) — Vegyesek. — Curiai és táblai értesítések. — Hirdetés. MELL&KLET : Jogesetek tára. Felsöbirósági határozatok és döntvények. — Kivonat a »Budapesti Közlöny«-böl. (Csődök. — Pályázatok.) A »Jog törrényt<ti'a« ISQJ. évi folyamának t. előfizetői jelen szántunkhoz mellékelve z'eszik <iz i8g2. évi törvénycikkek 10. ivét (145—160. lap). Az esetleges reklamációkat kérjük 8 napon belül hozzánk intézni. A kiadóhivatal. Az igazságügyi költségvetési vitához. Irta : dr. JACOP.I SÁMUEL, budapesti ügyvéd. így hát az idei »nagy« igazságügyi vita is szerencsésen véget ért volna! Erős összeütközésbe jönnénk a valósággal, ha azt mondanók, hogy az csak valamennyire is buzditólag hatolt vagy azt siker koronázta volna. Három napon át lomhán elhúzódott és egyebet semmit sem hozott, mint egyrészről az öröklött, régi igazságügyi miseriáinkat, másrészről pedig a szintén eléggé ismeretes utalást a jövőben eszközlendő reformokra. Azt tartjuk, hogy eddigelé már elég volt a szavakból és komoly tett sokkal jobban illenék hozzánk, mint ezen végtelen fontolgatása és latolgatása a »rendszernek és elveknek «.* Mi bizonyára nem tartozunk a hevesen előretörök közé, de még egy elfogulatlan kritikának is bő tere nyílnék a támadásra igazságügyünk terén, és a ki a tényeket nyíltan é~ minden aggodalom nélkül tekinti, az aligha fájdalmasan megilletődve észre nem veszi, hogy a mi ifjú, tetterős, közép és nyugat Európával eddigelé is már oly sikeresen egy niveaura törekvő államunknak épen az igazságügy terén még egy nagy, de igen nagy feladattal kellend megbirkóznia. Mert valóban nem mondhatni, hogy valami gyorsan haladna a megkezdett regeneratió. Az általános magánjog kodifikatiója — magában véve egy monumentális munka — még az első előkészülődések stádiumában van; üres formalismus még mindig túlburjánzik a polgári eljárásban és a bírósági szervezet épenséggel nem haladt valami nagyon előre. Ki is akarná jogi életünknek összes nagy bajait és azoknak nagyon is erezhető utóbajait felsorolni ? Azokat minden közvetítés nélkül, egyszerűen megszüntetni akarni, annyit tenne, mint egy oly nehéz feladatot vállalni magára, a mely még egy Szilágyi Dezsőnek hatalmas ellenállási képességével is dacolna. Nagy, szervesen összefüggő intézkedések egyszerűen semilyen kormány parancsára meg nem érnek; sőt mi több, erkölcsi tényezőktől tételeztetnek fel, melyek csak általános kulturális átváltozások folytán érvényesülnek. Ezen erőket még a legbölcsebb törvényhozás is annyira, a mennyire, csak buzdítani képes, azonban semmi esetre sem képes őket teremteni. * E szemrehányást nem tartjuk igazságosnak szemben a megindult, valóban nagyarányú törvényhozási munkálkodással, melyet az igazságügyministerium ép az utolsó időben kifejt. A szerkesztőség. I,apunk mai szám Vájjon tehát az igazságügyi kormány e tekintetben a túlságos nagy óvatosság szemrehányását öntudatosan visszautasíthatja-e, vagy pedig azoknak van-e igazuk, a kik az igéi etek megvalósítását, melyekkel a reform aerája kezdődött, már nagyon türelmetlenül várják, ezt ezen alkalommal nem feszegetjük. Egy dolog azonban minden körü'mény közt a leghatározottabban követelhető és ez az, hogy a meglehetős hoszszú várakozási időköz alatt is legalább tűrhető állapotok teremtetnének, nevezetesen, hogy minden, az igazságügynek útját álló akadály, lehetőleg elhárittassék. Es ennek felemi itésével kiválólag a hátralékokra gondolunk. Hátralékok! ezen egy szóban egy jó rész hagyományos nyomorúság van kifejezve. Ennek terhe alatt nyögött keservesen az előbbi budapesti királyi tábla és ugyanezen öröklött bajjal az újonnan szervezett felső biróságok sem igen vergődhetnek zöld ágra. A decentralisált hátralékok a mostani felebbezési biróságok tevékenységét ép ugy megbénítják, mint a központosított hátralékok az előbbieket egy valóságos sisyphusi munka elvégzésére kényszerítették. Ezt eléggé mutatja a sokat tárgyalt, néhány nap előtt újra felfrissített eset a szegedi királyi táblánál, a mely jelenség symptomatikus értékénél fogva az ehhez hasonló viszonyok tarthatatlanságát, mintegy rikító reflexképben tünteti elő. Nem a legszorgosabb és legpontosabb vizsgálat alapján ítélnek többé. Szegeden és bizonyára másutt is a sietség foglalja el az elnöki széket, hogy a bírókat ösztökélje: siessetek, végezzetek jól vagy rosszul, csak gyorsan végezzetek, hogy a hátralékok vigyorgó kísértete Themis szent falai közül kiűzessék ! Hogy egy ilyen radikális eljárásnál a szegény igaz ságra mily csapások hullanak, ezt bizonyítja nem egy fura itélet, a mely Ítéletek mindegyike egy igazi, teljértékű visum repertum. Valóban nem eléggé élesen jellemeztetnek ilyes birói elintézések egy francia jogtudós kicsinylő szavai által a perbeli esküről: »il semble plutőt un moyen de dénouer les procés que de découvrir la vérité, d'a rr i ver á un j u g ement pl utót q u'á la j 11 s t i c e.« Igaz, hogy az igazságszolgáltatás iránt mindkét követelménynyel lépnek fel: legyen az jó és eszközöltessék gyorsan. De mig az utóbbi, mint gazdasági követelmény fennáll, a jog maga az, a mely az elsőt kiválóan hangsúlyozza. Nincs áldozat, melyet szívesen nem kellene hozni a gyors igazságszolgáltatásért, de xnaga az igazság elérése követelendő mindig az áldozat jutalmául. Ha ezt akarnók, akkor a hátrálékokat nagyon egyszerű módon az elsőfokú bírósági határozatokat helybenhagyva, mintegy rögtönitéléssel meg lehetne szüntetni. Igaz, hogy a felülvizsgálás látszata itt elveszne, de ezt alig siratná meg valaki csak egy könynyel is. Azonban mégis az igazságot akarják és elfelejtik, hogy a sietség rendes kísérője a felületesség. De tulajdonképen mi egyebet jelent felületesen ítélni, mint azon határvonalakat, amelyek a törvény által védett érdekköröket határolják, igen erősen félretolni, vagy más szavakkal az igazságot magát gyanús ingadozásoknak kitenni ? És képesek volnánk-e egy ilyen gyakorlatnak veszedelmes kisugárzását az igazságügynek legutolsó hajtásáig csak valamiképen is megakadályozni ? Mert nem-e világos, hogy a felsőbb törvényszékek gondatlan igazságszolgáltatásának valóban pusztító nevelési hatással kell lennie a/, alsó bíróságokra. Nem-e világos, hogy egyöntetű ité kezést lehetetlenné tesz; hogy a közönség igazságtudatának megerősítésével homlokegyenest ellenkezik; hogy az utóbbit úgyszólván ösztönzi, hogy problematikus követelményekkel szerencsét próbáljon a bíróságoknál és a véletlent hívja segítségül a harcban az — igazságtalanságért ? És mindezek 1 oldalra terjed.