A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 16. szám - Törvényjavaslat a sommás eljárásról. (Folytatás.)

132 A JOG. átadó végzésekben »az özvegyi haszonélvezeti jog« állapittatik meg, s ez lesz a hátrahagyott özvegy nő javára a telekkönyvbe bekebelezve. * A fenforgó lényeges különbség első tekintetre feltűnő, bizonyos lévén a fentebbiek szerint, hogy inig a törvényes özvegyi jog Borsod vármegyében teljes haszonélvezet: usus fructus ; addig ugyanaz Nagy-Hont vármegyében csakis használat — usus —• vagy még annál is kevesebb ; és hogy ugyanaz Gömör-Kishont vármegyében, ha akarom usus, ha akarom usus fructus. Hogy pedig a fentebbi állapotok igy és ekkép léteznek, arra elegendő bizonyíték egymagában az, hogy én ezt itt nyilvánosan közzétenni bátor vagyok; különben mellesleg bizonyítékul szolgálhatnak állitásom mellett még a mindhárom területen létező bíróságok által hozott átadó végzések ezrei és az azok alapján foganatosított ugyanannyi ezer tkvi bejegyzés. Minthogy azonban a particularis jogszokás veszedelmes intézményét a jogegység eszméjével összeegyeztetni képes nem vagyok ; minthogy per absolute képtelen vagyok megérteni, hogy mi oknál fogva legyen az özvegy nőt ipso jure megillető jog Nagy-Hont vármegyében sokkal szűkebb- terjedelmű, mint az ugyanazon törvény uralma alatt álló Borsod vármegyében s miért legyen Gömör-Kishont vármegyében egy »kétszinű jog« megállapítandó s a telekkönyvbe bejegyzendő; minthogy e legalább is gyakorlatilag fontos kérdést a »particularis jogszokás« frázisszeríí emlegetése által elüthetőnek s megoldhatónak nem tartom és mint fentebb emlitém, soha sem is tartottam : ezekből az okokból a kérdés lényegét már régebben szorgos tanulmány és megfontolás tárgyává tettem s ennek folytán fennálló tételes hazai jogunk, az általános jogtudomány és különösen a magyar magánjogra vonatkozó szakmüvekben felhozott nézetek egybevetése mellett az özvegyi jog definitióját (évekkel ezelőtt) magamnak akkép állapítottam meg: hogy »az özvegyi jog nem egyéb, mint az özvegy nőt a férj hagyatékára nézve ipso-jure megillető teljes haszonélvezeti jog (usus fructus), melyet azonban a törvényes leszármazó örökösök rendszerint jogosítva vannak a használati jog (usus) mértékére korlátolni.« A most adott meghatározásból logice következik, hogy a mennyiben az özvegyi jog a hagyatéki eljárás során egyezségileg a használat mértékére korlátozva, vagy máskép (péld. valamely a hagyatékhoz tartozó vagyonrész tulajdonul való átengedése, kikötmény, életjáradék biztosítása stb. által) kielégítve nem lett, az özvegy nő részére az átadó végzésben mindenkor az »özvegyi haszonélvezeti jog« állapítandó meg s javára a hagyatékhoz tartozó ingatlanokra mindenkor ez, ellenkezőleg pedig, vagyis az esetekben, ha akár a hagyatéki eljárás során megkötött egyezség, akár az örökösödési, vagy épen az özvegyi jog korlátozása iránt indított perben hozott ítélet által az özvegyi jog a használat mértékére lett korlátozva : az özvegy nő részére az özvegyi használati jog ; végül a mennyiben ez a jogigéuy egyezségileg máskép elégíttetett volna ki, az annak halyébe lépő tulajdoni, kikötményi, illetve zálogjog stb. állapítandó meg s kebelezendő be. Másrészről azonban bizonyos még az is, hogy csakis ezek a jogok kebelezhetők be, mert csakis ezek képeznek törvényes fogalmuknál fogva oly jogokat, melyek a telekkönyvi rendtartás 63. §-a értelmében bekebelezhetők, mig a minden közelebbi meghatározás nélkül álló »özvegyi jog«, eltekintve attól, hogy azt az e részben irányadó osztrák polgári törvénykönyv nem ismeri, már csak határozatlan voltánál fogva sem jegyezhető be a telekkönyvbe (telekkönyvi rendtartás 64. §.). Különben bátor vagyok itt megjegyezni, miszerint a hazai jogirodalmunkban oly sokat vitatott az a kérdés, hogy miben áll tulajdonképen az özvegyi jog : a közelmúltban törvény által elvi megoldást nyert, a mennyiben az 1891. évi XVI. t.-cikk 15.§-ának a) pontja értelmében »az örökhagyó özvegye követelheti, hogy az örökösök tulajdonjogának bejegyzésével egyidejűleg az öt özvegyi jogon megillető haszonélvezeti jog is bejegyeztessék.« Ekkép az özvegyi jog természete, terjedelme és tartalma közkötelező országos törvény által levén elvileg meghatározva, az jövőben vita tárgyát nem képezheti s ennek folytán az egész országban a teljes jogegységnek e részben helyre kell állíttatnia. Az e speciális törvénybe foglalt (igy sokak által talán kevésbé ismert) nagyfontosságú elvi kijelentésre bátor vagyok az érdekeltek szives figyelmét ezennel felhívni. Arról, hogy a hontmegyei bíróságok felfogása szerint a törvényes özvegyi jog miért áll lakás, tartás és élelmezésből, a szerkesztőség szives engedelmével egy más alkalommal. Törvényjavaslat a sommás eljárásról. (Folytatás.) 68. §• A közokiratok bizonyító erejére vonatkozó szabályok továbbra is érvényben maradnak. Az 1868 : LIV. t.-c. 167. és 168. §-ai szerint kiállított magánokiratok ha valódiságuk kétségbe nem vonatott, vagy bebizonyíttatott, az ellenkező bebizonyításáig teljes bizonyítékot képeznek arra nézve, hogy kiállítójuk az azokban foglalt nyilatkozatokat tette. * Kivételt itt csak a miskolci kir. járásbíróság tesz, a mely saját jókedve szerint, hol »özvegyi haszonélvezetig hol (talán a változatosság kedveért) »özvegyi használati jogot« állapit meg. [ Más alakban kiállított magánokiratok bizonyító erejét a bíróság i a jelen törvény 59. §-a szerint szabadon mérlegeli. Adóslevelek azonj ban a kölcsön leolvasását és a kötelezettség elvállalását csak akkor bizonyítják teljesen, ha az 1868 : LIV. t.-c. 167. és 168. §-ban előirt kellékeknek megfelelnek. Azok a különös törvényes intézkedések, a melyek a magánokiratok • teljes bizonyító erejét kevesebb alakszerűségekhez kötik, úgyszintén a melyek a jogügyletek érvényességére nézve különös kellékeket állapítanak meg, a jelen törvény által nem érintetnek. 69. §• A bíróság az 59. §. szerint itéli meg, hogy az okiraton lévő törlések, vakarások, közbeszúrások és más külső hiányok és rendellenesI ségek az okirat bizonyító erejét mennyiben csökkentik, vagy szüntetik meg. 70. § A kereskedelmi törvények a kereskedelmi könyvekkel, továbbá t az alkuszok naplóival és kötjegyeivel való bizonyításra vonatkozó 31—36. és 541—543. íj ai a jelen törvény által nem érintetnek A kereskedelmi , törvény 31. és 541. §-aiban említett eskü kivételére nézve azonban a jelen törvény 93. §-a alkalmazandó. 71. §. A magánokirat valódisága nem bizonyítandó, ha azt zz ellenfél a szóbeli tárgyalás folyamán nem tagadja. A nyilatkozat megítélésére nézve az 56. S- szabályai alkalmazandók. 72. §. Ha a magánokirat aláírása, illetőleg az 1868 : LTV. t.-c. 167. §-ának .') pontja szerint eszközölt kézjegy valódisága nem tagadtatik Í56. §.), vagy bebizonyittatik, az aláírást megelőző szöveg az ellenkező bebizonyításáig valódinak vélelmezendő, kivévén, a mennyiben az okirat külső rendellenességei e vélelmet lerontják. 73. §. A magánokiratok Írásának és aláírásának valódisága a jelen törvény szabályai szerint bizonyítandó. Annak bizonyítása, hogy az írás, vagy aláírás valódi-e, vagy hamis, más, valódiságára nézve kétségbe nem vont, vagy bebizonyított írással való összehasonlítás által is történhetik. A bíróság az összehasonlítás eszközölhetése végett elrendelheti, hogy a fél, ki Írását vagy aláírását kétségbe vonta, a bíróság által megjelölendő szavakat a bíróság előtt, vagy megkeresett bíró előtt leírjon. Ha a fél e meghagyásnak eleget nem tesz, a bíróság e körülménynek bizonyító erejét belátása szerint itéli meg. A bíróság az összehasonlítás bizonyító erejét rendszerint szakértők meghallgatása nélkül ítéli meg, a szükséghez képest azonban szakértőket is meghallgathat. 74. §. Az okirat, a melylyel a fél bizonyítani akar, az ellenfél kívánatára, vagy a bíróság rendeletére, a tárgyaláson eredetben felmutatandó. Az okirat eredetben vagy másolatban és ha az okiratnak csak egyes részei bírnak jelentó'séggel, legalább kivonatban a tárgyalási jegyzőkönyvhöz melléklendő. Ha az ellenfél az okirat valódiságát kétségbe vonja, vagy meghamisítását állítja, az eredeti okirat a per jogerejű eldöntéséig a bíróságnál megőrzendő. 75. §. Az 1868 : LIV. t.-c. 171., 180. és 187. §-nak intézkedései, valamint a kereskedelmi könyvekkel való bizonyítás módjára nézve fennálló szabályok érintetlen maradnak. 76. §. A bizonyító fél kérelmére az ellenfél a birtokában lévő okiratot felmutatni tartozik, ha az okirat tartalmánál fogva a felekre nézve közös, vagy ha az okiratot kiadni, vagy felmutatni különben is köteles. Közösnek tekintendő az okirat nevezetesen azon személyek között, kiknek érdekében kiállíttatott, vagy kiknek kölcsönös jogviszonyait tanúsítja. Közösnek tekintendők az érdekeltek között, vagy azok egyike és egy közös közbenjáró között valamely jogügyletre nézve folytatott írásbeli tárgyalások is. A bíróság a felmutatási kötelesség felett vita esetében végzésileg j határoz A végzés ellen külön felebbvitelnek nincs helye. Ha az ellenfél tagadja, hogy az okirat birtokában van, a bíróság [ által a tagadás valóságának, valamint az okirat hollétének és azon körülménynek kiderítése végett, hogy az okiratot nem szándékosan semmisitette-e meg, vagy tette hasznavehetetlenné, eskü alatt kihallgatandó. A bíróság az 59. § szerint itéli meg, hogy a bizonyító fél által felmutatott másolat, vagy az okirat tartalmára nézve előadottak mennyiben érdemelnek hitelt, ha az ellenfél az okiratot, melynek birtokát beismerte, ki nem adja, az eskü alatti vallomást megtagadja, vagy ha vallomásából vagy egyébként kitűnik, hogy az okiratot szándékosan megsemmisítette vagy hasznavehetetlenné tette. Szükség esetében a bíróság a feleket az okirat tartalmára nézve eskü alatt kihallgathatja. (90. §.> 77. §. Ha a bíróság a fél által hivatkozott tanú kihallgatását szükségesnek találja, a tanút, a mennyiben jelen vau, azonnal kihallgatja, különben pedig a tárgyalás folytatására kitűzött határnapra idézvénynyel megidézi. Ha a tanú a bíróság székhelyén és az e helyen lévő járásbíróságok területén kívül tartózkodik, a kihallgatás megkeresvény utján történik. A bíróság azonban a tanút a szomszédos járásbíróság területéről maga elé idézheti, ha a közvetlen kihallgatás idő- és költségkímélés tekintetéből célszerűnek mutatkozik A tanúkihallgatás helyére nézve az 186S : LIV. t.-c. 197. §-ában foglalt szabályok alkalmazandók. 78. A bíróság a tanú megidézését attól teheti fügővé, hogy a bizonyító fél a tanúkihallgatás költségének fedezésére bizonyos összeget a bíróságnál letegyen. Ha a fél a letételt a kitűzött határidő alatt nem teljesiti, a tanú megidézése mellőzendő, ha csak a letétel utólag oly időben nem pótoltatik, hogy a tanúkihallgatás még az eljárás késleltetése nélkül megtörténhessék. 79. §. Ha a tanúkihallgatás külföldön eszközlendő, a bíróság az ellenfél kérelmére a tanúkihallgatás elrendelésével egyidejűleg a tárgyalás folytatására megfelelő határnapot tűz ki. Ha a tanúkihallgatási jegyzőkönyv a tárgyalás folytatására kitűzött határnap után érkezik meg, az az ügy tárgyalásánál és eldöntésénél csak abban az esetben vehető figyelembe, ha e miatt az eljárás befejezése késedelmet nem szenved. A bíróság a külföldön eszközlendő tanúkihallgatás elrendelését az ellenfél kérelmére mellőzheti, ha a felek meghallgatása után valószínűnek mutatkozik, hogy a tanúkihallgatás elrendelése eredményre nem fog vezetni. A jelen §. rendelkezései nem alkalmazhatók, ha a tanúkihallgatás az osztrák-magyar monarchia másik államában, vagy Bosznia-Hercegovinában eszközlendő. 80. §. Tanuként ki nem hallgathatók : 1. a lelkész arra nézve, a mi vele a gyónásban, vagy a titoktartás egyházi kötelessége alatt közöltetett ;