A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 15. szám - Birálatos megjegyzések a jogi szakoktatási értekezletről. (Harmadik közlemény.)

A JOG. És ezzel az ügyvédi dijakat megállapító határozatok a végrehajtható közokiratok közé lennének sorolandók ép ugy, miként az 1874 évi XXXV. t.-c. 202. §-a szerint j a közjegyzői díjakat megállapító határozatok. j Minthogy azonban a marasztalt félnek az ilynemű határo ! zatok ellenében részben a túlmagas megállapítás folytán, részben I pedig más és oly érdemleges kifogásai lehetnek, a melyek az ügyvédi díjak alóli egészben, vagy részben leendő felmentést eredményezhetik; szükséges, miszerint a fél kellő jogorvoslást találhasson. Ilyen célravezető jogorvoslatnak jelentkezik az elsőre nézve az egyfokú felébb ez és és pedig az egyes biró határozata ellen a kir. tszékhez, a társasbiróságé ellen pedig a kir. táblához ; a második esetben pedig elégséges, ha a fél a fizetési meghagyás kézbesítésétől számítandó 8 napon belül ebbeli kifogásait előterjesztheti. Ezzel azután az ügyvédi díjak megállapításának kérdése teljesen és talán helyesen is meg lenne oldva és nem adatnék e részben sem alkalom arra, a mi legújabban nagyon is napirenden van, hogy felsőbb bíróságaink sok esetben nem a tételes törvényt magyarázzák, hanem akár csak törvényhozói hatalom lennének, tör vény eket alkotnak és szabnak. Birálatos megjegyzések a jogi szakoktatási értekezletről.* Irta . Dr. BARTHA BÉLA, jogakadémiai tanár Sárospatakon. (Harmadik közlemény.) Az értekezlet által tervbe vett vizsgálati rendszerben nemcsak a kötelező doktorátus elejtése a jellemző mozzanat, hanem a jog- és államtudományok, a tételes és elméleti ágak. a szorosabb értelemben vett jogi és a közigazgatási képesítés között eddig fennállt ketté osztás, u. n. bifurkáció elejtése. Ez irány tovább fog haladni, mert B o z ó k y szerint tervben van a bírói, ügyvédi s a még nem is szervezett gyakorlati közigazgatási vizsgálat egyesítése is és a mi a vizsgálati rendszerben ily pregnáns kifejezésre jut, annak érvényesülni kell majd a tanulmányi szervezet reorganizációja alkalmával is. Á bifurkáció elejtését én határozottan üdvösnek vélem és tartom ma is, mert alapos ügyvéd, vagy biró, kissé magasabb szempontra emelkedni tudó jogász a nemzetgazdaságtan és pénzügytan, statisztika és politika alapelveinek ismerete nélkül nem képzelhető ; a közigazgatási hivatalnoknak önként érthetőleg szüksége van ezekre, a mellett ápolni kell bennük a jogérzetet, a fennálló jog tiszteletét, ismerniök kell a tételes jogi disciplinák (magán- és közjog, büntető-, közigazgatási, pénzügyi stb. jog) főbb elveit. Igaz, hogy az elméleti tárgyakból sokat nem lehetne adni a tanfolyamban, mert végre is a közvetlen kenyér-studiumokat, a tényleg érvényes jogot, a tételes jogok képezik, melyeket háttérbe szorítni nem lehet, azonban az úgynevezett államtudományoknak rövid vonásokban, kompendiózus és enciklopédikus modorban való megismertetését elengedhetlenül szükségesnek tartom s épen azért belőlük vizsgálatot is követelnék m i n d e n j o g á s z t ó I. Elsó pillanatra sajátságosnak tűnhetik föl, hogy ezt épen én hangsúlyozom olyan erősen, ki oly határozott különbséget teszek a gyakorlati pályákra készítő, mondjuk alsóbbfokú szak-, s az ezután következő, határozottan elméleti tudományos színezetű egyetemi, felsőbb tanfolyam között. Azonban a ki mélyebben tekint a dologba, természetesnek fogja ezt találni. Mert hiszen a szakoktatásban sem akarunk egyszerűen gyakorlati fogásokra — nevezzük routine-nak — támaszkodó mesterembereket nevelni; a gyakorlati pályákra készülők is a tudományt, annak legújabb vívmányait, legfontosabb eredményeit tanulnák, ez pedig csak ugy lehetséges, ha a gyakorlati élet által igényelt tárgyakra a szakiskolákban nagyobb súlyt fektetünk, (habár ezekre sem lehetne és volna szabad oly részletesen kiterjeszkedni, mint valami »doctissimus vir« kívánhatná); az elméleti szakokat pedig legalább főbb vonásaikban megismertetjük. A jogtudomány virágzó és gyümölcsöző fa, melynek gyökerei az államtudományok talajában ágaznak szét, — a kertész ugyan főgondját a fára és gyümölcseire fordítja, de talaját sem szabad elhanyagolni. A speciálisan elméleti tudományokkal foglalkozó nem kertész, hanem bányász, ki a föld mélyéből akarja előhordani a kincseket az emberiség okulására. Ennek a bányászatnak a t anitása a magasabb elméleti tanfolyamba való. * Előző közlemények »A Jog« 12. és 13. számaiban. A felsőbb jogi oktatás tehát egyrészt a mennyiségben, másrészt az önálló búvárkodásban, harmadszor abban különböznék az alsótól, hogy ennek a gyakorlati élet igényelte minden tárgyra s e mellett biztos alap és magasabb látókor nyerése miatt még az elméleti tárgyak alaptanaira is ki kellene terjeszkednie, mig a felsőbb körében az ifjak hajlamuk s tehetségük szerint speciális szakokat ölelhetnének föl (például római vagy magánjog, büntetőjog, nemzetgazdaságtan stb. mellékszakaikkal), ezekből tennének aztán tudós-vizsgát (doktorátust), mely a kérdéses szakból habilitácionális jellegű is volna. Kinek ideje, hajlama s képessége is volna, esetleg több szakból is megszerezhetné az ily képesítést. Épen a gyakorlati s elméleti tárgyak fentrajzolt benső összefüggésénél fogva sajnosán tapasztaljuk, hogy az értekezlet vizsgálati tervezete nemcsak a bifurkációt ejtette el, hanem az államtudományokat is és megengedte az egyoldalú tételes irány uralomra jutását, szóval a fürdővel együtt a gyermeket is kiöntötte. S tudtommal egy hang sem kelt az értekezleten az üldözött védelmére — mig a római jog fontosságát majdnem az összes felszólalók élénk színekkel ecsetelték, addig aállamtudományoknak, melyek a világ, a mai társadalmi éle gyökeres átalakítására hivatvák, egy védelmező szó nem jutott. Igaz, hogy az értekezlet 27 tagja közül minlössze 2—3 volt az elméleti tudományok képviselője, tehát ez irányban az összehasonlítás egyoldalúnak mondható, azonban e 2—:? tag oly kitűnőségek voltak, hogy felemelt szavuk bizonyára hatott volna. Még az tán némileg érthető volna, bár helyeselhető semmi esetre sem, hogy a szorosabb értelemben vett jogi pályáknál (birói, ügyvédi stb.) megelégesznek azzal, hogy a nemzetgazdaságtant és pénzügytant a II. alapvizsgálat tárgyául valószínűleg meghagyják, ellenben a statisztika s politika alapvonalainak ismeretét reájuk teljesen mellőzhetönek tartják, mert tudásuknak vizsgálat által való ellenőrzését elejtették. Azonban nem szabad felednünk, hogy jövőre — igen helyesen — a külön államtudományi államvizsgálat el lesz ejtve, s igy a közigazgatási pályára készülők, kik főkép a gazdasági, kulturális és politikai, szóval az úgynevezett közérdekek megvalósítására hivatvák, ugyanazt a vizsgálatot fogják tenni, mint az ügyvéd, biró stb., s e szerint a par excellence az ő feladataikról tanító tárgyak némelyikének ismeretét tőlük sem követelik mai napság, a gazdasági érdekek harcának korában, a nagy társadalmi problémák, a statisztika századában. Nem a kötelező doktorátus eltörlése jelenti a tudományos színvonal hanyatlását, mint némelyek hirdették, hanem az elméleti tudományok értékének ily devalválása, mely a gyakorlati pályákra készülők felfogását szűkebb körűvé, nézeteiket egyoldalúbbakká tenné s ha sokáig tartaná magát e rendszer, a mint nem tarthatja, kevesbednék nemzetünkben azok száma, kik államférfiúi magaslatra képesek emelkedni, mert ilyenek csak azok lehetnek, kik a modern társadalmi és államéletet a modern tudomány világánál ismerték meg. Valószínűleg azt fogják sokan ellene vetni ennek a pesszimisztikus felfogásnak, hogy hiszen a vizsgálatnál mellőzött tárgyakat is előadják az egyetemeken és akadémiákon. Ez ellen először is azt kell hangsúlyoznom, hogy az elméleti tudományok e világos hozzátétele csak kezdet, melyet a folytatás nyomon fog követni a tanulmányi organizációban s aggodalmaimat csak az tudta volna eloszlatni, ha nemcsak a nemzetgazdaságtan és pénzügytan marad meg a II. alapvizsgálat tárgyai között, hanem a statisztika és a politika is tárgyát képezhette volna, a mint azt még az értekezlet előtt megírtam; főkép azonban az keserítheti el az államtudományok barátait, hogy ismerjük a joghallgató ifjúság nagyobb részének gondolkozását, tudjuk azt, hogy ifjaink a tanszabadság élvezetére nincsenek előkészítve, sőt abba minden átmenet nélkül jutnak, elégszer hirdettük, hogy a szakpályákra való előkészületnél nincs is tanszabadságnak helye, ez csak a magasabb tudományos képzés attribútuma lehet s épen azért mindenki tisztában lehet azzal, hogy mit jelent azon tárgyak beírása és hallgatása, melyek a vizsgálat tárgyai közül teljesen kiestek. Előre is sajnálom az előadó tanárokat, kiknek az ifjúság 9/10-nél legyőzhetlen közöny ellen kell majd eredménytelen harcot folytatni. Bizonyára be fog teljesedni jövendölésem, hogy ezeket nem fogják mások tanulmányozni, mint azon kevesek, kiket speciális hajlandóság von feléjük, vagy a kik épen e tárgyak tanárai akarnak lenni. r Mindezeket megfontolva, legyen szabad itten a tételes és elméleti, ajog- és államtudományok