A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 15. szám - A bűnügyekben felmerült ügyvédi dijakról

A J képezi a fenyitöbiróság hatásköre és erről azután már határozottan és oly módon intézkedik az ügyv. rdts. 58. §-a akkor, a midőn azt rendeli, hogyha a perben a p r t s. 252. §-a értei m ében az ügyvéd díjai saját fele irányában megállapítva nem lettek: díjjegyzékét az illetékes bíróság előtt per utján érvényesítheti, hogv az minden kételyt és ellenkező magyarázatot kizár. Nem lehet tehát azzal érvelni, hogy nem intézkedik, ki nem zárja mert igenis intézkedik és kizárja, megjelölvén a p e r ú t a t. Mert vajjou melyik bíróság lesz illetékes és bír hatáskörrel az ily perek elbírálására? Talán a büntetőbíróság is?! En ugy tudom, ugy vagyok meggyőződve, hogy kivévén a eriminaH8 pereket, másnemű, tehát civilis perek se, a fenyitőbiróságok előtt folyamatba nem tehetők, evidens ennek folytán, hogy az illetékes biróság kifejezés alatt csakis az ily természetű perek elbírálására hatáskörrel felruházott polgári, de nexn büntet ö-biróságok érthetők, mert hiszen akkor ellenkező értelmezés mellett, miután a törvény a perenkivüli ügyekben felmerült dí jakról sem intézkedik, egész joggal illetékesnek lehetne declarálni a telekkönyvi kérvényi, tehát perenkivüli ügyekben kiérdemelt ügyvédi dijak megállapítására a telekkönyvi ügyeket referáló egyes bírót és ezzel a telekkönyvi hatóságokat is. A törvény világos szavai szerint az ügyvédi dijak »k iegyezésec, «kielégités« perben lett »m e g á 11 a p i t á s« és végül »p e r« utján rendezhetők. Es minthogy az első három esetben per utján leendő megállapítás szüksége fenn nem forog, az is bizonyos, hogy a mennyiben az ügyvédi díjak megállapítva nem lettek, a díjjegyzék csakis az illetékes ügybiróság, nevezetesen a szerint, a mint rendes vagy sommás ügyben merültek fel a törvényszék vagy járásbíróság, illetve ha bűnvádi vagy perenkivüli ügyekben kiérdemelt ügyvédi díjakról van szó. az ügyvéd személyes s a díjjegyzék substratumához képest illetékes biróság előtt, mely biróság azonban mindig csak a polgári ügyekben bíráskodó biróság lehet, érvényesíthető. De talán a megállapítás más és az abüntetőbiróság hatásköréhez tartozik? Nem más és de lege lata nem bir hatáskörrel. Itt már azután csakugyan lehet azzal érvelni, ha az ügyv. rdts. 58. §-a akkép intézkednék, illetőleg csak általánosságban fejezné ki azt, hogy a mennyiben magában a perben meg nem állapíttattak, az esetre a díjjegyzék per utján érvényesíthető s ezzel mindenféle nemű és rangú bíróságot, mely perek eldöntésével foglalkozik, az ügyvédi díj megállapítására hatáskörrel felruházott volna, akkor igen. De igy, a midőn az 58. §. egyenesen kiemeli, ha magában a perben a prts. 252. §-a érteim •'. ben meg nem állapíttattak. Lehet, hogy a törvényhozónak az »é s« szócska a pennájában maradt és ez hiba volt, de ez már most azon, hogy a törvényt expressis verbis magyarázzuk, nem segíthet és azért más, mint polgári perben lett megállapításról, szó sem lehet, ha csak azt nem akarja valaki vitatni, hogy a prts. 252. §-a büntető prts. hiányában a eriminalis eljárásban is alkalmazandó Lehet tehát az applicálandó elv még oly helyes, a törvény intézkedése még oly helytelen, a bíróságoknak, mint a törvény őreinek, törvényt szegni, törvényt sérteni nem szabad. A nem világos, hiányos törvényt magyarázhatják, kiterjeszthetik, pótolhatják, de a határozottan intézkedőt nem. A eriminalis ügyekben kiérdemelt ügyvédi díjak tehát még ez idő szerint, figyelemmel a tételes törvény rendelkezésére, a büntetőbíróság által, se magában a bűnperben meg nem állapithatók, se pedig a díjjegyzéknek elbírálására bírói hatáskörrel nem bír és ezért helyes a kir. Curia határozata. Az indokolással azonban az előadottak után, egyet nem érthetek, mert a kir. Curiának az általános magánjogi elveken alapuló ama kijelentése, hogy a bűnvádi ügyekben felmerült ügyvédi díj megállapítása azért tartozik polgári perútra, mert munkabérszerződésből ílocatio conductio operarum? operae liberales ? vagy talán inkább mandátum?) származó követelés forog fenn. csak akkor és azon esetben állhatna meg, ha e tekintetben a fentebb hivatkozott speciális törvény nem intézkednék. Hdyeseu-e vagy sem, az más kérdés. De hogy a fenyítő ügyekben kiérdemelt ügyvédi díjak megállapítása nem a munkabérszerződésből származó követelésekkel való jogi természete, hanem inkább az ügyv. rdts. ó8. §-ának rendelkezése folytán tartozik a polgári biróság hatásköréhez, az bizonyítást már azért sem igényel, mivel a törvény hatáskört megállapíthat, de az általános magánjogi elvek ilyenre ki nem terjednek. S ezért legalább is felesleges volt akkor, a midőn a kir. Curia a tábla ama határozatát, melyben kiemeli, hogy a jelen bűnügyben a bűnvádi eljárás már be lévén fejezve, minthogy a hozott ítéletek a védő díjai felől intézkedést nem tartalmaznak, azokra nézve a büntetőbíróság az 1874. évi XXXIV. t.-c. 58. §-a értelmében nem intézkedhetik s azokra nézve nem bűnvádi, hanem polgári eljárásnak lehet csak helye, helybenhagyta; az ügyv. rdts. 58. §-ára való hivatkozásnak mellőzését kimondani. Ezen határozatokból azonban ama fontos elvi kijelentés constatálható, hogy a bűnvádi eljárásban is az ügyvédi díjak az Ítéletben megállapíthatók és csak a mennyiben ez meg nem történt, tartozik az ügyvédi díj megállapítása polgári perútra. De ezen elvi álláspont is, a már előadottak szerint, szintén téves alapon nyugszik és csak az a hibája, hogy a F a b i n y-féle bűnvádi eljárás 406. §-a még törvényerőre nem emelkedett, már pedig e nélkül a tételes törvény intézkedéseivA szemben, mint javaslat, derogáló hatással nem bírhat. Eléggé ki lett emelve, hogy az ügyv. rdts. 58. §-a szinte provocálólag hivatkozik a prts. 252. § ára s azért meg kell nyugodnunk abban, hogy az ügyvédi díjak jelenleg csakis polgári perekben állapithatók meg saját feleik iráuyában s a bűnvádi perben lett megállapítása nemcsak szabály- de törvényellenes is. Egészen más a magánvádló, vagy a sértett fél képviselőjének díja, mert ez, mint az eljárási költség egy része, a magánvádló vagy a sértett fél részére magábau a eriminalis Ítéletben megítéltetik és nem megállapíttatik. Hogy ezen díjak részben és a valóságban az ügyvédet illetik, az a dolgon nem változtat s azért jóval indokoltabb lett volna, ha a kir. Curia a kir. tábla indokolásának első részét mellőzi s az ügyvédi rdts. 58. §-ára való hivatkozást pedig fentartja. Ezzel áttérhetünk a második kérdésre. Hogy m e g á 11 a p i t h a t ó k-e kérvény utján az ügyvédi díjak egyáltalában, arra nézve a judicaturában a nézetek ismét eltérők. A kir. Curia 7,426/84. szám alaU hozott határozatában oda nyilatkozik, hogy az ügyvéd nem kérvénynyel s nem peren kívül, hanem az 1874. évi XXXIV. t.-c. 58. §-ához képest csak keresettel és per utján érvényesítheti díjjegyzékét, de már a 6,151/87. szám alatt kimondja, hogy az 58. §. csak feljogosítja, de nem kötelezi az ügyvédet arra, hogyha ügyvédi díjai a perben meg nem állapíttattak, hogy díjjegyzékét csak per utján érvényesíthesse s ebből következik, hogy . . . díjai és készkiadásainak megállapítását a per birája előtt is kérheti. Tessék azután még az ily egyszerű kérdésekben is az alsóbíróságoknak megfelelőleg eljárni. Az előadottakkal igazolva vau, hogy az ügyvédi díjak, tehát a védők díjai sem, törvény szerint még magában az ítéletben sem állapíthatók meg, kivévén azon pereket, a melyekben a prts. 252. §-a alkalmazást nyerhet s igy annál kevésbé állapithatók meg külön kérvény utján és perenkivül, kivált akkor, a midőn a gyakorlat által szentesitett eriminalis eljárás az ügyvéd, illetve a védődíjak megállapítása elleni jogorvoslatot nem tsmeri. Már pedig megállapítani az ügyvédi díjakat, ha mindjárt a saját fél irányában is, akár az Ítéletben, akár pedig kérvény utján, a nélkül, hogy ez ellen a terhelt fél jogorvoslást, vagy revisiót kérni jogosított lenue, legalább is ellenkezik az anyagi igazsággal. És ezen egyszerű indokból a prts. 252. §-a is végkép eltörlendő, mivel az ügyvédi díjjal terhelt fél az annak alapján megállapított költségekről a biróság által értesítve nem lesz és arról csak akkor nyer tudomást, ha már a megbízott ügyvéd annak kiegyenlítését követeli. Az ily egyoldalú megállapítási rendszer azért sem helyeselhető, mivel ugy a terhelt felet, valamint az ügyvédet a biróság önkénye, szeszélye, vagy tévedésének szolgáltatja ki, mert azon panasz, hogy a biróság az ügyvédi munkadíjat saját fele irányában csekély összegben állapította meg, a félnek magának erre vonatkozó külön megbízása nélkül figyelembe nem vétethetik. (Curia 3,375/85. sz.) Szeretném én azt a külön megbízást látni! Tehát se de lege lata, se pedig de lege ferenda el nem fogadható amaz elv, mely az ügyvédi díjaknak a saját fél irányában magában az ítéletben, vagy perdöntő határozatban leendő megállapítását megengedi s ezzel a felebbezési eljárást complicálandónak tartja, mert akár meg van állapítva az ügyvédi díj, akár nincs, ha a megbízó kötelezettségét teljesíteni nem akarja, mégis csak perre kerül a dolog s igy a perbeni megállapításnak se célja, se különös eredménye nincs. Legcélszerűbb tehát — de lege ferenda — az ügyvédi honorárium tekintetében az ügyvédi, vagy pedig a perrendtartásba oly intézkedést felvenni, hogy azok a jogosított fél kérelmére a perbíróság által megállapitandók, mivel ez által egyfelől az ügyvéd nagyobb kiadások, a terhelt fél pedig újabb perköltségtől menekül, másfelől pedig ezen rövid procedúrának meg lesz azon elvitázhatlan előnye, hogy a díjakat az arra leghivatottabb közeg, a perbeli biróság állapítaná meg. Sőt a mennyiben a perenkivüli ügyek (pl. tkvi, hagyatéki stb.) szintén valamely biróság előtt tétettek folyamatba, az ezekben kiérdemelt díjak megállapítása is ezen ügybiróság elé lennének utasitandók. De ezen egyszerű eljárás életbeléptetése bizonyos garantiákat követel és e tekintetben választanunk kell a tárgyalási, vagy meghagyási rendszer közül. Ha tekintetbe veszszük, hogy az ügyvédi honorárium és költség s ezzel a díjjegyzék a bíróságok által minden egyes tételében hivatalból felülvizsgálandó és ha figyelemmel vagyunk arra is, hogy a kir. tszék elé idéztetés mennyi időveszteség és költséggel jár, a meghagyási rendszert helyesebbnek véljük.