A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 15. szám - A bűnügyekben felmerült ügyvédi dijakról

A JOG. birói teendők arányos megoszlását teszi lehetővé. A javaslat a sommás eljárás körének kitágításával az ügyek egy jelentékeny részét veszi el a törvényszékektől, azoknak első fokon való ellátását a járásbíróságokra ruházza át s a járásbirósági ügyekben a másodfokú teljes felebbvitelt a törvényszékek hatáskörébe utalja. A kir. táblák az eddigi másodfokú bíráskodás helyett a javaslat intézkedései szerint lehetőleg szűk körre szorított harmadfokú hatáskört nyerik ; mig a kir. Curia teljesen szabadul a sommás ügyek terhétől. Ezek oly intézkedések, melyek a bírósági ügymenetet csakhamar a rendes mederbe fogják terelni, s a melyek a felsőbíróságokat abba a helyzetbe fogják juttatni, hogy a rendeltetésöknek megfelelő fontosabb hatáskörben a fősúlyt az Ítélkezés alaposságára fektessék. És itt az a kérdés merül fel, vájjon a javaslatban contemplált megoldási módozat alkalmas-e arra. hogy a teljes retorm útját egyengesse és a perjog teljes átalakulásának sikerét biztosítsa ? S vájjon azok az intézkedések, melyeket a javaslat a fennebbiekhez képest életbe léptetni kivan, megfelelnek-e az azok foganatbavételére kijelölt bíróságok erejének és annak a rendeltetési körnek, mely ezeket a bíróságokat az igazságügyi szervezet keretében megilleti ? A mi az első kérdést illeti, kétségtelen, hogy a midőn a javaslat véglegesen megszabja az egyesbiróságok hatáskörét, midőn az ebbe a hatáskörbe utalt ügyekre nézve lehetőleg teljes mértékben tesz eleget a reform követelményeinek, midőn kisebb területkörű és a felek által könnyebben és kisebb költséggel megközelíthető felebbviteli bíróságokat rendszerint s az ezek előtt való eljárást a per elsöbirói ellátásával összhangzóan construálja: lényegesen hozzájárul ahhoz, hogy a teljes reform alapeszméi a jogalkalmazás tényezőinek körében fokozatosan tért hódítsanak. Az a körülmén)', hogy az ügyek egy részében — a rendes perekben — az eljárás lényege egyelőre a régi mai ad, nem hiúsíthatja meg a részleges reformhoz fűzött várakozást. A járásbíróságok működési köre már most is teljesen a reform végcéljának megfelelő egységes szabályozást nyer; az pedig, hogy a törvényszékek hatásköréhez tartozó ügyekben követendő eljárás különbözősége a jogbiztosságot ne veszélyeztesse, s hogy a törvényszékek, mint felebbviteli bíróságok judicaturája e reform alapelveiből kiinduló határozott irányban fejlődjék, a felebbezési tanácsok felállítására vonatkozó célirányos intézkedésekkel lesz elérhető. Egyébiránt a javaslat az átmeneti intézkedések során arról is gondoskodik, hogy a hatályban maradó törvények egyes rendelkezései és a behozandó újítások közt az összhangot a lehetőség szerint helyreállítsa. (Jav. 213. §.) E helyütt megjegyzendő az is, hogy a mennyiben a jelen törvényjavaslat intézkedései a végrehajtási eljárásról szóló 1881. évi LX. t.-c. részben való módosítását teszik szükségessé, ezek a módosítások a végrehajtási törvénynek más irányban szükséges módosításával és kiegészítésével együtt egy külön törvényjavaslat tárgyát fogják képezni, ugy, hogy a jelen javaslattal contemplált reform és a végrehajtási törvény novelláris változtatása egyidejűleg lépjen hatályba. A mi a felvetett kérdések másodikát illeti, a javaslat álláspontjának egyik főtámasza éppen abban rejlik, hogy számol a birói szervezet erejével. A birói szervezet minden tagját ma még alig lehetne a reform megvalósítására sikeresen felhasználni; de a birói kar egy nevezetes része máris oly értelmi színvonalon van, hogy a részleges reform életbeléptetéséhez szükséges erők mindenesetre rendelkezésre fognak állani. Azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy a szóbeliség és közvetlenségen alapuló eljárás mellett a törvényszékeknek, mint elsőfolyamodású bíróságoknak, ebbeli minősége mereven fenn nem tartható ; annál kevésbé, mert — a mint az a törvényjavaslat általános indokolásában részletesen ki van fejtve — már nem egy előzménye van annak, hogy a felebbviteli hatáskör gyakorlása a tőrvényszékekre ruháztatott. Ha pedig a ténykérdés megállapitá^a az alsó fokon — a megbízhatóság lehető garantiájával történik : akkor mi sem akadályozza, hogy a kir. itelő táblák értelmi fölénye csupán a jogkérdésre szorítkozzék ; a minthogy a peres kérdésnek éppen a jogszabály alkalmazására vonatkozó része az, mely kiválóan igényli a magasabb színvonalon álló bíróság felülvizsgálatát. Egyébiránt a birói szervezet módosításáról szóló 1891. évi XVII. t.-c. megadja a lehetőséget mindazoknak a rendszabályoknak megtételére, melyek egyrészt a kiterjedtebb hatáskörrel felruházott kir. járásbíróságoknak esetleges erősbitése, másrészt a törvényszéki felebbezési tanácsoknak célirányos összeállítása szempontjából szükségesek; az 1890. évi XXV. t.-cikknek a kir. Curia döntvényjogát megállapító 13. §-a pedig elég módot nyújt arra, hogy a kir. táblák eltérő határozataival szemben a jogegység megóvassék. Ehhez képest a javaslat teljes biztosítékot nyújt arra nézve, hogy a perjogi átalakulás processusa sikeresen fog végbemenni. A bűnügyekben felmerült ügyvédi dijakról. Irta: POLGÁR JÓZSEF, vámos-mikolai kir. járásbiró. A judicaturában legújabban a eriminalis ügyekben felmerült üg)védi díjak megállapításának kérdésében merülnek fel ellentétes határozatok és a vita leginkább a körül forog : 1-ször, mely biróság illetékes az ügyvédi díjat büntető ügyekben megállapítania és J-szor, megállapíthatók e a felmerült ügyvédi díjak az ügyvéd perenkivüli kérelmére? Lássuk előbb a judicaturát. Az első pontban foglalt kérdésre vonatkozólag a felsőbb biróság által a következő ellentétes határozatok hozattak : I. Tekintve, hogy az 1874. évi XXXIV. t.-c. 58- §-ának rendelkezése kifejezetten polgári perben felmerült és még meg nem állapított díjakra vonatkozván, a bünperben felmerült ügyvédi díjakról nem intézkedik és ezeknek az illető büntetőbíróság által leendő megállapítását nem zárja ki. (Curia 1890. évi ápr. 8. 1,565. sz.) III. Bűnügyben teljesített ügyvédi munka utáni díjat a z illető bűn per bírája állapítja meg. (Curia 1*83. évi febr. 21. 7,462/82. sz.) III. Az 1874. évi XXXIV. t.-c. 58. $-ának első bekezdése szerint az esetben, ha az ügyvéd díjai saját fele irányában meg nem állapíttattak, ugyanaz jogosítva vau díjjegyzékét az illetékes biróság utján érvényesíteni. Ezen perút pedig a hivatolt 58. §. szerint csakis a polgári per útja lehetvén, a fenyitőperben teljesített munkálkodásért követelt ügyvédi díjak iránti követelés is (személyes) polgári biróság előtt érvényesítendő. (Curia 1889. szept. 5. 6,013. sz.) és végre a »J o g« ez évi 11-ik számában közölt eset. IV. Tekintve, hogy munkabérszerződésből származó követelés forog fenn; tekintve, hogy annak érvényesítése a t ö r v. rendts. által szabályozott perútra tartozik, ezeknél fogva az 1874. évi XXXIV. t -e. 58. §-ára való hivatkozás mellőzésével, a kir. tábla végzése helybenhagyatik. Es van ilyen akármennyi. Melyik már most a helyes eljárás ? Az 1874. évi XXXIV. t.-c. 54. §-a értelmében az ügyvéd a reá bízott ügyben tett készpénzbeli kiadásainak, ugy időveszteségének megtérítésén felül illő jutalomdíjat követelhet. A jutalomdíj és az idővesztés kárpótlása szabad egyezkedés utján határozható meg. A kir. törvényszékek illetőségéhez tartozó eriminalis ügyekben felmerülendő ügyvédi díjak rendszerint szabad egyezkedés uiján állapittatnak meg s ezért ritkán fordul elő, kivéve a hivatalból kirendelt védők dijait, hogy az ügyvéd az ily ügyekben felmerült díjainak megállapítása végett a bírósághoz fordul. De annál gyakrabban előfordulhat és elő is fordul ez a kir. járásbíróságok hatásköréhez utalt vétség és kihágást ügyekben. A felmerült kérdés tehát nemcsak hogy eléggé fontos az alapos megvitatásra, hanem tekintettel a processualis eljárások codificatiójára és arra, hogy legközelebb az ügyvédi rdts. is revisio alá kerül, különös actualis érdekkel is bir. Az ügyvédi rendtartás 58. §-a elég helytelenül és szűkkeblűén csak azt rendeli, hogyha az ügyvéd a jutalomdíj és költségek iránt az általa képviselt féllel sem ki nem egyezett, sem általa kielégítve nem lett s ha magában a perben a prts. 252. §-a értelmében saját fele irányában d;jai még meg nem állapíttattak, díjjegyzékét az illetékes biróság előtt per utján érvényesítheti. Többet nem mond. A törvény tehát nem tesz különbséget bűnvádi, polgári, vagy perenkivüli ügyekben felmerült ügyvédi díjakról, tehát delege lata a kir. Curiának csakis ama határozata felelhet meg a törvény intentiója és magyarázatának, mely szerint az ügyvéd díjjegyzékének érvényesítése — ha birói megállapítás tárgya — a polg. törv. rdts által szabályozott perútra tartozik, még pedig azért is, mert a hivatkozott törvényszakasz bármily elasticus lnterpretatiójából amaz ellenkező nézet helyessége, hogy az 58. §. a bűnperben felmerült ügyvédi díjakról nem intézkedvén és ezeknek az illető büntetőbíróság által leendő megállapítását ki nem zárván, a díjjegyzék érvényesítése, illetve a bűnperben felmerült ügyvédi díj megállapítására a bűnper bírája illetékes, meg nem állapitható és a tételes törvényben egyáltalán támogatásra nem talál. A kir. tábla törvénymagyarázata tehát téves. Mert hiszen, ha csak arról lenne szó, hogy a bűnper birája a megállapításra illetékes-e vagy sem, vitatkozni sem kellene, [tt azonban nem elbírálási képesség, nemeféle competentiáról vau szó, mivel erre nézve a eriminalis per birája csakugyan nemcsak illetékes, de legilletékesebb, hanem igenis vita tárgyát