A Jog, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892 / 14. szám - Adalék a telekkönyvi pátens gyakorlatához

110 A JOG. letek árai közt mutatkozó és egy évben több száz forintra rugó eltérések figyelembe vétessenek. Helyesebb, arányosabb és igazságosabb volna tehát, ha a lakpénz és helyi pótléknál három fokozat helyett négy fokozat rendszeresittetnék és pedig alkalmazva az osztrák tartományokban érvényben levő kulcsot az első osztályba Budapest főváros (és esetleg még Fiume város), a második osztályba a törvényjavaslatban foglalt nagyobb városok, a harmadikba mindazon hatósági és hivatali székhelyek, a hol a lakosság száma a 10,000-et meghaladja, a negyedik osztályba pedig a többi székhelyek vétetnének fel. Ezzel oly tetemes megtakarítás eszközöltetnék, hogy ezzel a X. és XI. rangosztályban mutatkozó fizetési kevesebblet kiküszöböltetnék, megszüntetvén ezzel azon, a jelenlegi anyagi viszonyok mellett igazán szégyenletesnek nevezhető állapot, hogy egy magyar állami tisztviselő évi 500 frt fizetésből köteles megélni! Rose Gyula, budapesti királyi alliirí. 111. (A tisztviselők fizetéseinek lefoglalhatlansága.) Fizetésemelés helyett: mézes szó! Mert javadalmazásainkat nem javítják, hanem e helyett cserébe adják a fizetéseknek bírói lefoglalhatatlanságát Ügyetlen hosszú ezen újabb »schlagwort«, de még sem akkora ügyetlen, hogy a sajtó s különösen a kormánypárti napi sajtó neki fel ne üljön! Ebből ugyan mi birák nem kérünk. Mert eltekintve atíól, hogy ennek révén személyes hitelünket teljesen elveszitenők, a birói állás tekintélyével, a biró függetlenségével ellenkezik, hogy ezen, a társadalmi harcok felett álló hivatalos személy elvállalt vagyoni kötelezettségeiért helyt ne álljon, Az állami közigazgatási tisztviselőket »előnyösitsék« ily értelemben, de mi birák a leghatározottabb formában visszautasítjuk az ilyen kegyelmet. Kegyelmet nem kérünk. Mi javadalmazásunk javítását követeljük s nem bánjuk, ha lakbérestől, mindenestől lefoglalhatóvá válik egész fizetésünk. Mert sértő ránk azon feltevés is, hogy mi, ha vagyoni kötelezettséget vállaltunk, a teljesítés elől ily kegyelmes törvényhozási cselekmény mögé bújjunk. Azt hiszem, egyetért velem az egész birói kar — az állami tisztviselők többi osztályairól nem lehet szó — abban, hogy ily kivételes intézkedés a köztünk volt régi elemek kiküszöbölése után megszerzett egész tekintélyünket aláásná ! Ugyan mivel érdemeltük ki ezen insinuatiót ? Hiszen ezreket számláló tagtársaink közt alig ötven akadt olyan, a kinek fizetése bíróilag le volna foglalva. De bármiként legyen is, egyikünk sem kiván ily módon kibújni kötelezettsége alól. Avagy naivul azt hiszik, hogy ily törvényhozási intézkedés után a társadalomra, a társadalom tagjaira hivatalánál fogva közvetlen és imminens befolyást gyakorló biró ezentúl kölcsönhöz nem jut ? S rendjén lesz, ha a nyert kölcsönt vissza nem fizeti s különösen nem, ha felesége a netán lefoglalt bútorokra nézve hitvestársa collegáinál az elmaradhatatlan igénypert megnyeri? Hát alkalmas remedium lesz ez a birói tekintély öregbítésére ? Ugyan, uraim, mit gondolnak Önök ? Jobb javadalmazást, s tisztességes megélhetést biztosító fizetést, tisztelt törvényhozó urak, semmi egyebet! Majd ugy hangzik, mint az elkopott »sors bona nihil aliud« — de igaz ! Avagy tán elegendő, ha bennünket, a legkiválóbb felségjog Kiszolgáltatóit egyszerűen összepárosítanak az állami igazgatás többi tisztviselőivel? Nem beszélek az angol birák fizetéseiről, hanem tanulmányaink hosszadalmassága, kiválóbb képzettségünk, előkelőbb társadalmi állásunk s főleg s ez legyen a döntő ok: birói függetlenségünk és az ahhoz kötött közérdek megköveteli nemcsak a jobb életviszonyainknak megfelelő javadalmazást, hanem azt is, hogy ez a közigazgatásnál alkalmazott többi állami tisztviselőkét jóval meghaladó mértékben szabassék meg. A rang, az ehhez netán fűződő »nagyságos« cím nem bánt bennünket, azt átengedjük a gyöngébbeknek. A törvény kizárja a birói kart minden, tehát a tisztességes mellékkeresetből is, de a társadalom megköveteli — és helyesen — hogy elsők legyünk az egyenlők között s főleg hogy pártatlanok legyünk polgártársainknak megnyugvással reánk bízott vitás jogügyeiben. Hát követelhető ez egy nyomorultan dotált s^még hozzá nagyobb társadalmi igényekkel szemben álló bírótól? A járási politikai tisztviselőtől senki sem veszi rossz néven, ha a járásában levő uradalmaktól, a különböző községektől tiszteletdíjat, terményt, fuvart stb. elfogadj Próbálja meg ezt az ítélő biró. Ugyan miféle mezben tűnnék a jogkereső közönség előtt? S vájjon nem mi, nyomorát tőről hegyig ismerő tagtársai, lennénk-e az elsők, a kik reá a »crucifige«-t kimondanók ? Elég volt az ígéretekből, adják meg azt, a mi bennünket jogosan megillet: képzettségünknek, hivatali és társadalmi állásunknak megfelelő oly javadalmazást, a melynél fogva még gyanúja is kizárva lenne annak, hogy mi bizalommal hozzánk forduló polgártársainknak személyi és vagyoni viszonyaik felett való Ítélkezésünkben nem egyedül jogi ismereteinket, nem pusztán birói meggyőződésünket követjük. Ezt jogosan megkövetelhetjük mi s megkövetelheti a jogkereső érdekelt közönség, a mely csakis a materialis existentiáért való küzdelemtől távol álló, önmagukkal s az életviszonyokkal megelégedő bíráktól várhat pártatlan igazságos ítéletet. S aztán félre a mézes . . . szóval, félre a birói fizetésnek a végrehajtás alól való mentességgel, a mely kizárólag csak arra volna jó, hogy az adóslevelek az ily helyzetbe jutó bírónak tiltott alkalmi kedvezéseivel, mint ellenszolgáltatással, beváltassanak. Fzen indokokat méltassa a tisztelt képviselőház ! Justus. Adalék a telekkönyvi pátens gyakorlatához. Irta: dr. FURTH MIKSA, budapesti kir. közjegyző-helyettes. Azon törvények és rendeletek közé, melyek az absolutisticus korszakban hozattak és melyek, őszintén be kell vallanunk, eltekintve a politikai oldaltól, legtöbbnyire praecisitás és rendszeresség által kitűnnek, tartozik az 1885. dec. 15-én kibocsátott úgynevezett telekkönyvi pátens. Ezen rendelet ma is képezi telekkönyvi rendszerünk alaposzlopát és mennyire vált be ezen rendelet gyakorlati szempontból és különösen földhitelünk érdekében, mutatja azon körülmény, hogy még az 1861. évi áramlatok sem birták ezen intézményt és az azt alkotó rendeletet elseperni, sőt inkább akkori államférfiaink bölesesége fentartotta a telekkönyvi rendeletet, mely — néhány kiegészítéssel — mai nap is nálunk törvényes érvénynyel bir. Ezen pátens főbb kiváló tulajdonságai közé tartozik, mint emiitök, a nyelvezet szabatossága, a rendszeresség, a világosság, a határozatoknak összhangzata és a gyakorlati haszon. Ennek tulajdonítjuk okát, hogy a telekkönyvi praxis terén legkevesebb vitás kérdéssel találkozunk, hogy itt nem olyan nagy az ingadozás, mint egyébütt magánjogunk terén. Ha mindamellett akad egy-egy oly biróság, mely a rendelet világos határozatait tévesen magyarázza és alkalmazza, ugy az szerencsére a ritkaságok közé tartozik. Annál inkább lepett meg bennünket egy különben jóhiszemű hazai kir. törvényszék egy végzése, mely nekünk kézbesítve lett és melynek bírálatát nem egyéni érdek, hanem jogszolgáltatásunk szempontjából megkísérelni és a jogászvilág tudomására hozni kívánjuk. A tényállás rövid és egyszerű: F. M. elcseréli budapesti házát B. J.-nek D.-ben levő házával; a csereszerződésben mindkét fél megadja kölcsönösen a tulajdonjog bekebelezési engedélyt. Ennek alapján folyamodik F. M. d —i ingatlanának átíratásáért a d—i törvényszékhez, B. J. pedig a cserébe kapott budapesti ház átíratásáért a budapesti kir. törvényszékhez. Utóbbi a tulajdonjogi bekebelezést természetesen akadálytalanul elrendeli. A d—i törvényszék pedig a tulajdonjogi bekebelezést fölfüggeszti a következő indokolással: »A mennyiben a csere tárgyát képező ingatlanok két különböző telekkönyvi hatóság területén feküsznek, a csereügylet természetéből és a telekkönyvi rdts. 130. §. b) pontjának hasonszerü alkalmazásából pedig önként következik, hogy a cserélő felek jogai kölcsönösen biztosíttassanak, jelen kérelem itten csak akkor fog érdemlegesen elintéztetni, ha a budapesti ingatlanra nézve a kérelem fölött az erre illetékes és ezennel hivatalból megkeresett budapesti kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság határozni fog. Mivel azonban a d-i ingatlanokra vonatkozólag a tulajdonés zálogjog bekebelezésére irányuló kérelem teljesítésének akadály nem áll útjában, e kérvény a rangsorozat biztosítása végett följegyeztetni rendeltetik. Miről végre a budapesti kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság az eredeti kérvény, a közjegyzői hiteles kiadvány és az eredeti meghatalmazás visszavárólagos áttételével és hivatkozva a telekkönyvi rdts. 135. §-nak b), c), d) és i) pontjára, értesíttetnek.«