A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 7. szám - Törvénykezés és a napi sajtó. 3. [r.]

50 A J O Gr. halmazat esetében is, minden egyes cselekményre külön- \ külön megállapitandó. Ez az intézkedés az összbüntetés rendszerének szerves egységébe vág. Midőn a biró számbaveszi a büntetendőség egyedeit s kiválasztva a delictumok legsúlyosabbikát, az arra megállapított büntetésmérték alapján itél: büntetőjogi elvekkel jön összeütközésbe, ha ugyanakkor, midőn a súlyosabb intézkedést tartalmazó rendelkezés értelmében büntet : egyszersmind az enyhébb intézkedést tartalmazó rendelkezést is alkalmazza vádlott hátrányára. A büntetések összesítésének rendszere határozott és biztos elveken nyugszik; annál kevésbé tűrhet oly kivételt, mély az igazságügyi politikában gyökerezik, az lételének egyetlen indoka s e mellett vádlott hátrányára szigorítja, sőt néha túlszigorúvá teszi a büntető Ítéletet. Joggyakorlatunk is idegenkedett ez eszmétől s a törvény életbeléptetésének első évében sok bíróság ugy fogta föl a kérdést, hogy a btk. 102. § ban foglalt rendelkezés nem érinti a Vlll-ik fejezetben foglalt rendszer egységét és igen számos esetben, főként az alsóbb bíróságok, anyagi bűnhalmazat esetén, midőn a törvény szigorúbb intézkedése alapján ítéltek, a mennyiben ez nem rendelt pénzbüntetést is: mellőzték annak kimondását, habár a vádlottat terhelő egy vagy több, enyhébb beszámítás alá eső, más törvényszegésre, pénzbüntetés is lett volna megállapitandó. A felsőbb bírói kijelentések azonban e tekintetben határozott irányt adtak a judicaturáuak; halálbüntetés mellett is megállapítván a pénzbüntetést, olyan esetben, midőn gyilkossággal eoncurrál valamely más, pénzbüntetéssel sújtandó cselekmény. (Kir. Curia 2,160. 1886. sz. ítélet.) A törvény indokolása nem ad feleletet arra a kérdésre, hogy a pénzbüntetések cumulatiója miért nem történhetik meg olyan esetekben, a midőn több oly cselekmény találkozik össze, melyek egy része szabadságvesztéssel, más része pénzbüntetéssel büntetendő, vagy a midőn több, összetalálkozó cselekmény mindenike csak pénzbüntetéssel büntetendő. »A pénzbüntetések cumulatiója ellen nem alkalmazhatók azok az érvek, melyek a szabadság (vesztés) büntetések halmazása ellen felhozattak. A figyelemnek csak arra kell irányulnia, hogy a pénzbüntetésnek szabadságvesztésre átváltoztatása esetében, ez utóbbi ne váljék aránytalanná* — mond az indokolás. A rendszer megbontásának elmaradhatatlan consequentiája pedig az, hogy a pénzbüntetések, illetőleg felhajthatlanság esetén az azokat helyettesítő szabadságvesztés-büntetések, az elkövetett cselekményhez képest, aránytalanul állapittatnak meg. E következtetésre legkönnyebben a concret esetek vezetnek. H —i munkaadó felfogadott munkásai által insultáltatván ; ugyanegy kijelentéssel, valamennyi ellen becsületsértés vétséget követett el. A kir. járásbíróság 22 magánvádló indítványára megállapított ugyanannyi becsületsértés vétséget s mindezekért a btk. 26. §-ban megengedett legkisebb mértékre alászállva, elitélte vádlottat 22 frt pénzbüntetésre, felhajthatlanság esetén pedig minden cselekményért kirótt 1 frt pénzbüntetés után egy napi fogházzal számítva megállapított = 22 napi fogházzal. Ha ^ ugyanaz a vádlott többek között vétséggé minősülő lopást_ követett volna el, mely az előbbivel súlyosabb beszámítás alá eső cselekmény : joga lett volna a bírónak a büntetés kimérésénél az individuális viszonyok tekintetbe vételével 1 frtig alászállani, mely összeg felhajthatlansága esetére megállapítandó lett volna egy napi fogház. A fentebbi s azokhoz hasonló igen számos esetből kitűnik, hogy a büntetendőség oszthatlanságának rendszerében eme kitérés nem az abstract elmélet kérdése, hanem gyakorlati jelentősége van; érinti magát a büntetési rendszert s a bírónak azt a jogát, hogy az elkövetett cselekményt, legjobb meggyőződése szerint annak gyorsasága és veszélyességéhez képest arányos büntetéssel sújtsa. Kérdés lehet, ha vájjon a pénzbüntetések cumulatiójánál megtalálhatjuk-e az egyenértéket más büntetés nemében? Véleményünk szerint erre megvan adva a felelet a törvénynek a pénzbüntetések átváltoztatására (felhajthatlanság esetében) vonatkozó intézkedésében. A törvényben meg van állapítva a minimum és maximum, melyek határai között megállapitandó a szabadságvesztés-büntetés tartama ; ennélfogva épen nem tartoznék a megoldhatatlan, vagy bár csak a nehéz birói feladatok közé, hogy különböző büntetendő cselekmények cumulatiója esetén, a mennyiben azok között olyanok is vannak, a melyek fő-, vagy mellékbüntetésként pénzbüntetést is vonnak maguk után, annak va»y azoknak egyenértékét a biró állapítsa meg és összesitse abban a büntetésnemben, melyet főbüntetésként szabott meg. Ha a coutinens különböző büntető törvényhozásait vizsgáljuk, a reális concursus eseteire vonatkozólag feltűnő eltéréseket találunk, ugy az alapelveket, mint a keresztülvitelt illetőleg. Mig némely törvényhozás, ragaszkodva a büntetendőség oszthatóságának ős traditiójához, a cselekményeket különkülön rendeli büntetendőknek, addig más törvényhozások szigorú következetességgel viszik keresztül a büntetendőség oszthatlanságának rendszerét, nem tévén kivételt azon esetekre, midőn egy vagy több olyan cselekményi s eoncurrál, melyekre vagy fő-, vagy mellékbüntetésként pénzbüntetés szabandó, mint például a porosz (56. §.), genfi (39. §.), az o s z t r á k javaslat (VI. fejezet) stb. Más törvényhozások pedig az oszthatlanság elve kimondásával, a pénzbüntetés, mint mellékbüntetésnek olyképen adnak helyet, hogy a főbüntetés mellett a pénzbüntetés cumulative határozandó meg, tehát nem külön külön, mint a hogy a magyar btk rendelkezik ; így például a német birodalmi törvény (V. fejezet 78. §.) osztrák (35., 267. g), Bázel kanton (44., 45. §.), szász királyság (78. §.) stb. Vannak azonban olyan törvénykönyvek is, melyek kimondva az oszthatlanság elvét, TÁRCA. Törvénykezés és a napi sajtó.* — A «Jog« tárcája. — Irta : dr. GUTHI SAMU, Budapesten. (Befejező közlemény.) Hogyan fordulhat elő olyan eset, hogy a törvényszék egy okirathamisitással vádolt tanítót felment, a tábla helybenhagyja a fölmentő Ítéletet és a legfőbb bíróság a különben is gyönge elméjű, öreg tanítót több évi börtönre itéli. Mikor aztán az elitélt perújítással él, a perujitási eljárás befejeztével ugyanaza törvényszék, mely első ízben fölmentette, az alapper adatai alapján elitéli és a marasztaló ítéletet a kir. tábla helybenhagyja ? Az ilyen és ezekhez hasonló kérdések nagyon érdekesek és azok a hírlapírók, a kik hivatalos titkok közlésében lelik kedvöket, sokat tennének a közjó érdekében, ha inkább az ilyen titkokkal foglalkoznának. Egyébiránt örömmel állithatom, hogy a régibb, képzettebb törvényszéki tudósítók, a kik nagyobbára jogvégzett emberek s e mellett meg van bennök az úgynevezett újságírói rutin, tartózkodnak a hivatalos titkok közlésétől és óvakodnak attól, hogy közleményeikkel esetleg ártatlan emberek becsületének ártsanak. Az olvasó igényeit össze tudják egyeztetni az igazságszolgáltatás érdekeivel és viszont az igazságszolgáltatást a közérdek követelményeivel. Az érdekest alá tudják rendelni a helyzetnek, meg van a helyes érzékük arra, hogy a diserétió határán túl ne menjenek. Vajha minden törvényszéki tudósító ilyen volna! Vajha minden lapszerkesztő olyan újságírót bízna meg a törvényszéki rovat vezetésével, a kiben megvan a szükséges qualificatió : a j o g v é gz e 11 s é g. Mert alig van rovat, a melynek vezetése annyi szakértelmet igényelne, mint épen a törvényszéki rovat. Hogy mennyit tehet egy képzett, ügyes törvény széki tudósitó az igazságszolgáltatás érdekében, azt nem szükséges bővebben ecsetelnem. A magyar napilapok törvényszéki rovatának még csak nagyon rövid múltja van, hanem azért számos esetet sorolhatok * Előző közlemény a »J o g« 5. és 6. számában. fel, a melyekben a hirlaptudósitó a vizsgálat sikeréhez nagyon sokban hozzájárult. Itt van például a Köteles-eset, a melyre még mindnyájan élénken omlékezhetünk. Köteles egy törvényszéki tudósítónak köszönheti, hogy kikerült az illavai fegyházból. 1882. év elején történt, hogy Balázs Ignác ur, mint a »Magyar Hiradó« című kőnyomatos újság törvényszéki tudósítója, most a »Budapesti Hirlap« törvényszéki rovatvezetője, beállított egy napon R. alügyészhez. Tudakozódott nála, vájjon van-e valami érdekes és közölhető törvényszéki hir. Tagadó választ kapott s már épen távozni akart, midőn észrevette, hogy óriási akta csomó hever az asztalon. — Miféle bünper aktái ezek ? -- Oh, érdektelen dolog ! Egy gyilkosság miatt elitélt szegedi gazda ügye. Néhány évvel ezelőtt az illavai fegyházba került s azóta épen ötször folyamodott perújításért. A törvényszék mindig elutasította kérésével, hanem azért ő folyton újabb és újabb beadványokat intéz a bírósághoz, a melyekben ártatlanságát hangoztatja. Az újságíró az alügyész engedélyével bele tekintett az aktákba. Az első irat, a mely kezébe akadt, egy bizonyítvány volt, melyet az illavai fegyház lelkésze állított ki. Elmondja benne, hogy milyen becsületes gondolkozású, istenfélő ember Köteles Mihály. A fegyházigazgató is csatolt egy bizonyítványt, melyben Köteles példás magaviseletéről tanúskodik. Az ambitiósus tudósitó fokozódó érdeklődéssel olvasta át a rengeteg aktacsomót s arra a meggyőződésre jutott, hogy Köteles Mihályt ártatlanul ítélték el. Az alügyésztől" a szerkesztőségbe sietett és »Artatlanul e 1 i t é 1 v e« címmel megírta a később oly nagy feltűnést keltett esetet, a melyről a lapok másnap hasábokat közöltek az ő tudósítása alapján. Ennek a közlesnek volt nagyrészben tulajdonitható, hogy a bíróságok, a íőügyész és az igazságügyminiszter behatóan átvizsgálták az ügyet s kiderült, hogy Köteles csakugvan ártatlanul szenved a fegyházban. Vagy ki ne emlékeznék a Majláth-féle gvilkosságra ? A tetteseket nem tudták kézrekeriteni. Egyszer aztán a hírlapok közölték annak a késnek a leírását, melyet a gyilkosság színhelyén találtak. Néhány nappal ezután jelentkezett az ügyészségnél egy késmüves és azt jelentette, hogy a kcst bizonyos Jávor nevű egyén az ö üzletében vásárolta.