A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 51. szám - A szakértő védő - Az elévülési és záros határidők a magyar kereskedelmi jogban. 7. r.

A J O Gr. 381 Nem célom iit az emiitett törvényjavaslat hiányait tárgyalni, csupán kiemelem a többi között azt,' hogy • a. törvényjavaslat a hagyatéki ügyekben való tárgyalás eszközlésére a közjegyzők hatáskörét most sem határozottan állapítja meg, hanem a bíróság megbízásának kétes esélyeire hagyja, holott épen az ily eljárás sikere megkívánja, hogy a közjegyző a tárgyaláshoz való jogosultságát határozottan magából a törvényből nyerje, nem pedig a biróság kegyeihez kötött megbízásokból. De mellőzöm a törvényjavaslat egyéb hibáinak tárgyalását, mert jelen közleményem célja inkább az, hogy a közjegyzői intézménynek 16 év ótai fennállása alatt szerzett tapasztalatokból az intézménynek életrevalóságát kimutassam és azon mélyreható befolyását jelezzem, melyet ezen intézmény hazánk jogéletének rendezéséhez szolgáltatni képes.' Ebből kifolyólag nem szűnhetünk meg újabban annak szükségességét hangoztatni, hölgy ezen intézménynek, mint a jogi közhitelesség tényezőjének fejlesztése az igazságügyi reformmunkálatok minden ágában, de kivált az örökösödési eljárás és telekkönyvi ügyek rendezése kérdésében állami jogéletünk érdekében szükséges, és hogy a törvényhozás a jövőre nézve károsan kiható hibát követne el, ha az igazságügyi reformalkotásokat nem irányozná ezen intézménynek okszerű fejlesztésére. A szakértő védő. Irta: dr. HEIL FAUSZTIN, kii-, táblai biró Budapesten. A védelem nem engedmény, hanem jog. Az embernek veleszületett s azért elidegenithetlen joga. A védelem nemcsak a terheltnek, hanem a társadalomnak is érdeke. Mert a társadalomnak érdeke nem az, hogy a vádlott, hanem az, hogy a bűnös vádlott elitéltessék, az ártatlanul vádlott ellenben felmentessék. Már Ayrault irta: »Dénier la défense serait un crime.« Szava természetesen sokáig a pusztában elhangzott szó vala. Ma már hála az égnek, a dolog másképen áll. A védelem joga el van ismerve. Pouyet, I Ferenc francia királynak cancellárja, az 1539. évi V i 11 e r s-C o 11 e r e t s-féle rendelet szerzőié; XIV. Lajos 1070. évi rendeletének sugalmazói meghaltak, hogy többé fel ne támadjanak. Ámbátor azért még korántsem érkezett meg annak ideje, hogy a terheltek jogainak szószólói letegyék a fegyvert s átengedjék magukat az elért eredmények gondtalan élvezetének. Pothierek, a kik egészen nyíltan s leplezetlenül hirdetik, hogy a védelemnek megtagadása igen észszerű és helyes dolog, igaz, hogy már nincsenek s az emberiség nemtőjébe lehet bizni, hogy többé nem is lesznek. De ha Ayrault fennidézett szavainak hangoztatása ma már nem is szükséges, ugyanazon szerző további folytatólagos, ama szavainak hirdetése : »donner la défense, mais non pas libre, c'est tyrannie« bizony-bizony még nem egészen felesleges. Például szolgálhat: Legújabb bűnvádi eljárási javaslatunknak — melynek számos fényoldalait én legkevésbé vagyok hajlandó el nem ismerni, vagy kétségbe vonni — 65. §-a, mely a vádirat benyújtása előtt a fogva lévő terheltnek érintkezését védőjével hatósági személy ellenőrzése alá helyezi, ugy hogy e kérdésben a szabadelvüség mintaképének bizony nem mondható német bűnvádi eljárásnál is kevésbé szabadelvű, s a félszázad előtt kelt 1843. évi javaslatunk 222. §-ával szemben is visszaesésnek mondható; a 235. §-nak első bekezdése, mely szerint a terhelt kihallgatásának megkezdése előtt figyelmeztetendő, hogy a hozzá intézett kérdésekre határozottan és a valósághoz híven feleljen, mintha bizony a minden emberi törvényhozónál hatalmasabb törvényhozónak, a természetnek nem az lenne a törvénye, hogy : »nemo tenetur prodere se ipsum«. Ezúttal azonban nem a védelem szabadságáról általában hanem annak egy speciális, eddig figyelemre alig méltatott irányáról kívánok megemlékezni, A védelemnél rendszerint a jogvédelemre, ha védőről van szó, a jogvédőre szokás gondolni. Bűnvádi eljárási javaslatunk 56. §-a szerint védőnek csak az ügyvédi lajstromba bejegyzett ügyvéd választható. Hogy egyetemi tanáraink miért zárattak ki a büntető igazságszolgáltatás termeiből, hogy a védelem miért legyen kénytelen e kétségkívül jelentékeny szellemi tőkét nélkülözni, ebbeli kételyem csak mellesleg legyen megérintve. A szolgálati viszonyok ha másutt nem, ugy nálunk sem képezhetnek akadályt. A védői karnak pedig bizonyára nem lenne ez ellen kifogása. A kérdés, melyet gyakorlati tapasztalataim alkalmával számtalanszor önmagamnak felvetni alkalmam volt, az, vájjon a jogvédelem, a terhelt által választott vagy a terhelt mellé hivatalból rendelt jogvédő a védelemnek s ekkért a védelmi szabadságnak teljességéhez mindenkor s feltétlenül elegendő-e? S én arra a meggyőződésre jöttem, hogy bizonyos esetekben nem elegendő. Nem oly értelemben mondom ezt, mintha ezekben az esetekben a jogvédelem nélkülözhető, a jogvédő felesleges lenne. Távolról sem. A jogvédelem nézetem szerint soha sem nélkülözhető, a jogvédő soha sem felesleges. Csak fájlalni lehet, hogy az e tekintetben elég szabadelvű törvényhozás mellett is még mindig jelentékeny százalékra rúg a terheltek száma, kik a bünperben jogvédő nélkül állanak és elitéltetnek. S csak fájlalni lehet, hogy a szerencsétlen pénzügyi szempont akadályul szolgál, hogy a I társadalom ebbeli kötelességének teljes mértékben megfeleljen. I Igen, kötelességének! Mert ha igaz, — a mint hogy igaz — hogy a társadalom csak kötelességét teljesiti, midőn arról gondoskodik, hogy a vád jogképzett közeg által képviseltessék, akkor, miután, a mint már megérintettem s a mint abbaD senki sem I kételkedik, a társadalomnak nem az az érdeke, hogy a vádlott — csak azért mert vádlott — elitéltessék, hanem hogy csakis a bűnös vádlott elitéltessék, az ártatlan vádlott ellenben felmentesI sék, akkor mondom a társadalomnak egyaránt kötelessége gondoskodni arról is, hogy a terhelt hasonló védelemben részesüljön. Mert a társadalomnak kötelessége a jogbiztonságról gondoskodni. A vádról való gondoskodás e kötelességnek csak egyik fele, a másik felét a gondoskodás a védelemről képezi. A tétel tehát nem az, hogy bizonyos esetekben a jogvédő felesleges, hanem az, hogy nem elegendő s kiegészítésre szorul. Vannak tények, a melyeknek s a melyek közti viszonynak, jelesül okozati összefüggésnek stb. megítélése különös képzettséget I s oly szakismereteket tételez fel, a melyek a birói s általában a i jogászi szakképzettséghez nem tartoznak. A büntető ügy eldön: tésére e tények gyakran döntő jelentőséggel birnak. Ily esetekben j a biróság a szakértők segélyét veszi igénybe. Mely kifejezés által nem akarom eldönteni a kérdést, vájjon a szakértők a biró segédeinek, tanuknak, vagy pedig sajátszerű önálló bizonyítási eszköznek tekintendők-e ? A most érvényes eljárásunk szerint a szakértőket a biróság nevezi ki. A dolog természetében fekszik, hogy e szakértők nem tekintendők a vád egyoldalú szakértőinek, nem a vádnak, hanem az igazságnak, tehát a vádnak és a védelemnek egyaránt szolI gálatában állanak. De mégis kétségtelen, hogy a szakértők általi bizonyításnak ezt a rendszerét mai nap már teljesen kielégítőnek nem tekintik. Az épen nem alaptalan aggályoknak kifejtése nem tartozik ide. A kérdés fontossága, a szakértők általi bizonyításnak reformszüksége bűnv. elj. javaslatunk figyelmét sem kerülte s elI ismerésre talált a 159. §-ban, mely a védelmi szakértők intézményével gondoskodik a védelemnek érdekeiről. A szakképzettséget igénylő s a büntető ügy elbírálása szempontjából elöntő jelentőséggel biró tények azonban két irányban birnak fontossággal. Fontos először azoknak észlelete, de fontos másodszor az észlelt tényeknek megítélése, az okszerű következtetéseknek levonása. Ehhez is nem kevésbé mint a tényeknek megfigyeléséhez szükséges a szakképzettség. »A course of special study or experience is necessary to the formation of an opinion« (S t e]) h e n Digest of the law of evidence). Ez nem szorul bizonyításra. Nincs ok kételkedni abban, hogy a szakértők szakértői szemmel megfigyelt tények alapján véleményüket eddig is legjobb tudomásuk s lelkiismeretük szerint terjesztettek elő s ezentúl is fogják előterjeszteni. De hogy a szakértő két, gyakran ellentétes nézetnek egyaránt hű tolmácsa legyen, az gyakran a legjobb akaratot is meghaladó feladat. A szakértő és pedig mennél képzettebb a szakmájában, annál inkább, a választott elméletnek hatása, varázsereje alatt áll. Ez elmélet néha a vádlottnak kedvez, de néha a dolog megfordítva áll. És akkor megtörténhetik, hogy homályban maradnak, kellő előtérbe nem állíttatnak oly mozzanatok, oly szempontok, a melyeknek kellő kiemelése, előtérbe állítása a biró meggyőződésére befolyással bírhatott volna. A tér szűke nem engedi, hogy ezúttal a kérdést részletezzem, példákkal illusztráljam. Csak utalok azon forradalomszerű tünetekre, melyeknek a büntető jogszolgáltatásban oly kiváló fontosságú psychiatria terén bámuló tanúi vagyunk. A jogvédő a szakértői véleménynyel kellően megküzdeni nem képes s követelni sem lehet tőle, hogy képes legyen. Az universalgenie szó a charlatanismusnak találmánya. S ha tényleg egyes esetekben képes volna is, nem számithat arra, hagy a biróság előtt oly hitelt talál, a minőt talán megérdemel. Ily esetekben a terhelt védelme nem teljes, ha a szakértői véleménynyel szemben a terhelt speciális szakvédelemben nem részesül s a hol ez megengedve nincs, ott nem teljes a védelemnek szabadsága. Valamint tehát: a) a terheltnek joga van, hogy a tényeknek, jobbára az előkészítő eljárás stádiumába eső szakértői megfigyelésénél a védelemnek érdeke »védelmi szakértő« által képviseltessék ; ugy másrészt b) a terheltnek joga van arra is, hogy különös szakképzettséget s szakismereteket igénylő esetekben, a jogvédő mellett »szakértő védő« segélyével élhessen. E két jog a védelem szabadságának feltétlen követelménye. Az elévülési és záros határidők a magyar kereskedelmi jogban.* Irta: dr. DOBAI GYŐZŐ, budapesti ügyvéd. (Hetedik közlemény.) A jogok érvényesítésének idejét és módját subjectiv szempontból tekintve azt látjuk, hogy a keresk. társulatok az egyéni cégek s esetleg társas cég egyéni tulajdonosa felette kiváltságos állást foglalnak el; a mennyiben a társulatok k i* Elözö közlemények a »J o g« 42.. 43., 45.. 47., 49. és 50. számaiban.