A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 50. szám - Birói ügyviteli szabályok. (A m. kir. igazságügyminiszter 1891. évi aug. 19-én kelt 4291. I. M. E . sz. rendelete az új birói ügyviteli szabályok kiadása tárgyában.) (Folytatás.)

A J használati idő lejártával, a tulajdonosnak megfelelő jó karban visszaadni tartozik. E jogszabályival szemben tehát nem bir alappal alperesnek az az érvelése, hogy a hajó, mint elhasználható ingó dolog bérleti szerződés tárgyát nem képezheti, valamint az ebből levont az a következtetése sem, hogy kártérítéssel még az esetben sem tartoznék, ha felperes hajóját az általa előadott feltételek mellett valóban használatba vette volna is. Alperes nem vonta kétségbe, hogy a felperes hajóját ő adta át a »Fulton« gőzösnek vontatóba, azt állítván, hogy ezt nem a maga nevében, hanem mim felperesnek megbízottja az ő nevében tette s hogy e minősegében őt a köteles kereskedői gondosság elmulasztásának vádja nem terheli. A bérleti viszonynak tagadásával szemben telperesen állott annak bizonyítása, hogy hajóját alperes a keresetben előadott időben, módon és feltételek mellett valóban kibérelte s ha ezt bebizonyítja, miután a hajó vontatás közben sülyedt 3 pusztult el végképen, alperes mint bérlő a természetben többé vissza nem adható hajó s felszerelvéuyeiért reá háramló kártérítési kötelezettség alól csak abban az esetben menekülhetne, ha bizonyítaná, hogy a hajó véletlen baleset- vagy erőhatalom — vis major — következtében ment tönkre, avagy hogy az elsülyedést felperesnek a hajón alkalmazott kormányosa okozta. Alperes ez utóbbi körülmények fenforgását állítja ugyan, azonban egyikét sem bizonyította, sőt a per adataiból, a mint ez az első bírósági itélet indokaiban helyesen van kiemelve, az tú'nik ki, hogv a hajó elsülyedése a vontató gőzös hibájából következett be. Felperes tagadva az alperes által a kérdéses hajó használatára vonatkozólag állított megbízási viszonyt, a bérleti szerződésnek az előadott feltételek mellett létrejöttére nézve alperest nemleges föesküvel kinálta meg, minthogy alperes ezt a főesküt elfogadta, minthogy továbbá a felperes által egyébként bizonyítani ajánlott az a körülmény, hogy a hajó elsülyedését megelőzött időben a hajó-legénységnek pénzt alperes adott, egymagában a bérleti szerződés létrejöttének megállapítására még akkor sem volna elégséges, ha ez a körülmény bizonyittatnék : a per kimenetelét a kereset alapjául első sorban felhozott bérleti jogcím tekintetében az alperes részére megítélt, ettől a főeskütő! kellett függővé tenni. Ha alperes ezt a főesküt le nem teszi: perrendszerűleg lesz bizonyítottnak tekintendő a bérleti szerződésnek közte és felperes közötti létrejötte oly módon és feltételek mellett, a mint ez az eskü szövegében foglaltatik, a miből alperesnek kártérítési kötelezettsége az imént előadottak alapján jogszerűen következik. Ha pedig alperes ezt a főesküt leteszi, az esetben felperes keresetének a bérleti szerződésre alapított jogcíme bizonyitatlan maradván, ez alapon alperestől kártérítést nem követelhet. De jogos a keresetnek a másod sorban felhozott Ígéret címére alapított jogalapja is ; mert nem lévén jogszabály, mely a kártérítési kötelezettség elvállalását bizonyos alakszerűséghez kötné: a szóbelileg vállalt ily kötelezettség érvényesnek tekintendő. De egyébként is I. Mihály, H. János, M. József és B. András kifogástalan tanuk eskü alatt tett vallomásaival alperes tagadása ellenében bizonyítva van, hogy a sSzent Tamás« hajó elsülyedése után a hajó felszerelvényének megmenthető részét alperes cég tagja W. Mór összeszedette és a saját hajójára vitette ; minthogy alperes maga sem állítja, hogy a megmentést felperes érdekében tette, vagy hogy a megmentett tárgyakat felperesnek visszaadta, avagy azokkal őt megkínálta volna: már ez a ténykedése is alperesnek arra mutat, hogy a mentést, mint az elsülyedt hajónak tényleges birtokosa saját érdekében s kártérítési kötelezettségének tudatában tette, nem bir tehát alappal alperesnek az a védekezése sem, hogy kártérítési Ígéret tételére oka nem volt s hogy ennélfogva ígérete törvényes jogcím hiányában kötelező erővel nem bir. Ha tehát alperes a hajó elsülyedése folytán felmerült kárt megtéríteni Ígérte: eme kötelező igéretét még az esetben is köteles beváltani, ha a hajót nem bérelte volna ki. Felperes ez utóbbi körülményt első sorban tanukkal kívánta bizonyítani, ez a bizonyíték azonban nem sikerült, mert H Mihály tanú az eljáró kir. törvényszéknek 27,312 sz. jelencése szerint ki nem hallgattathatott, U. József tanúnak vallomása pedig az N. alatti kérdő- és 10/. a. ellen kérdőpoutokra épen magára a kötelező Ígéret tételére vonatkozólag adott, egymástól lényegesen eltérő feleletei miatt ennek a döntő körülménynek igazolására nézve még részbizonyitékul sem fogadható el; miért is a kártérítési Ígéret tételére vonatkozó körülmények bizonyítását is, a felperes által másod sorban ajánlott s alperes által elfogadott főeskütől kellett függővé tenni. Ha alperes ezt a főesküt leteszi, akkor a kártérítésre vonatkozó kötelező ígéret tétele bizonyitatlan maradván, felperes keresetével ez alapon is elutasítandó, ellenkező esetben pedig alperesnek kártérítési kötelezettsége saját Ígérete alapján, mely az imént előadottaknál fogva szintén döntőnek tekintetik, megállapítandó volt. A mi a felmerült kár mennyiségét illeti, felperes keresetével 900 frtra nézve feltétlenül elutasítandó, mert a hajó értékéül az általa bemondott 3,000 írt helyett az alább előadandó oknál fogva csak 2,100 frtot lehetett elfogadni. A kár mennyiségének megállapítása az első bíróság ítéletének e részben alapos indokainál fogva helyesen tétetett a felperes becslő esküjétől függővé a felszerelési tárgyak értékére nézve, OQ-. 1''9 különösen azért, mert alperes a per során mi adatot sem szolgáltatott arra nézve, hogy az A. alattiban felsorolt, az elsülyedés idejében bebizonyitottan a hajó elhelyezve volt s részben maga alperes által megmentett s ekként az ő birtokába jutott felszerelési tárgyak a felperes által előadottnál kevesebb értékkel bírtak. A hajó értékéül azonban nem volt elfogadható a felperes által bemondott 3.000 frt. hanem a tekintetben M. János szakértő tanúnak vallomását kellett alapul elfogadni, mert a nevezett tanú építtette a »Szent-Tamás« hajót 1871 ben s ő vizsgálta azt meg 1884. évben, tehát az elsülyedés évében s ezen vizsgálata alapján becsülte annak értékét 2,100 frtra. Felperes tehát az elsülyedi hajó értéke fejében becslő esküje mellett is legfölebb 2,100 frtot követelhet. Alperes már a kártérítési kötelezettségének bármelyik főeskü le nem tétele esetében való megállapítása mellett tartoznék felperesnek 1,000 frt tőkét és ennek járulékait becslő eskü nélkül is fizetni, mert azt, hogy felperesnek a hajó elsülyedése folytán legalább is 1,000 frtnyi kára volt, alperes a per folyamán maga is beismerte, minthogy azonban felperes a miatt, hogy a becslő eskü le nem tétele esetére is egész keresetével elutasittatott s a perköltség viselésére ez esetre is köteleztetett, nem felebbezett, az alsóbb bíróságok ítéleteinek ez a rendelkezése e helyütt is érintetlenül volt hagyandó stb. Áruszállításnál ellenkező kikötés hiányában a zsákokat a vevő tartozik szolgáltatni. Ha az eladó a saját zsákjaiban szállít, ezzel a vevőnek oly szolgáltatást teljesít, a melyért külön kikötés nélkül is díjazást igényelhet és ezen díj a dolog természete szerint a szokásszeríí zsákkölesöndíjra rúg. (M. kir. Curia 1891. szept. 16. 156. sz. a.) Felelőssége a sajál rendeletre szóló váltó kibocsátójának, ha ezt kötelezettség nélkül forgatta. (1876 : XXVII. t.-c. 7. és 12. §§.) A saját rendelelre szóló váltó kibocsátója e minőségében a váltó kifizetéséért felelős akkor is, ha azt kötelezettség nélkül forgatta. (M. kir. Curia 1891. okt. 1. 197. sz ) Bűnügyekben. Meghatalmazás alakszerűsége és a sértett fél indítványa visszavonásának hatálya a 15. T. K. 270. §-a esetén. I. A budapesti kir. itélö tábla (1890. október 25-én, 37,S07. sz. a. ) : Az elsőbiróság végzését a kir. itélö tábla megváltoztatja és E. Mihály és dr. V. Zsiga terheltek ellen a B. T. K. 258. §-ába ütköző és a 262. §-a szerint minősülő rágalmazás vétsége miatt megindított eljárást megszünteti; fenforogni látszó és a K. B. T. K. 46. §-ába ütköző hatóság elleni kihágás elbírálása végett pedig az összes iratokat az illetékes közigazgatási hatósághoz áttétetni rendeli. Indokok: Az eljárás adatai szerint Gölnicbánya város tanácsa 1890. évi március hó 31-én 881. sz. a. kelt határozatával az iránt kereste meg a lőcsei ügyészséget, hogy a B. T. K. 270. §-a rendelkezéséhez képest, E. Mihály és dr. V. Zsiga gölnicbányai lakosok ellen, a városi ügyész és orvos mint a tanács tagjai ellenében elkövetett rágalmazás és becsületsértés vétsége és hatóság elleni kihágás miatt a bűnvádi eljárást indítsa meg. Ezen megkeresés alapján a kir. ügyészség indítványa folytán a vizsgálat foganatosíttatott és ennek eredménye alapján E. Mihály és dr. V. Zsiga terheltek a B. T. K. 250. §-ába ütköző rágalmazás vétsége és a K. B. T. K. 46. §-a szerint minősülő hatóság elleni kihágás miatt vád alá helyeztetett. Minthogy azonban a vizsgálat adataival megállapitva van, hogy a közvetlenül sértett F. Sándor városi ügyész és dr. L. Samu városi orvos az eljárás megindítása iránt indítványukat elő nem terjesztették, a kir. ügyésznek az eljárás megindítására meghatalmazást ki nem állítottak, sőt a vizsgálat folyamán kihallgatva sem lettek ; minthogy a most nevezetteknek indítványa, illetve a kir. ügyész részére saját személyükben kiállítandó meghatalmazás nélkül a bűnvádi eljárás foganatba nem tehető: a kir. itélö tábla ezen adatok fenforgása folytán az elsőbiróságnak azon intézkedését, hogy a B. T. K. 270. §. 2. pont rendelkezésének figyelembe vétele nélkül az eljárás folyamatba tételét elrendelte, megváltoztatta és a rágalmazás vétsége miatt megindított eljárást megszüntette. A K. B. T. K. 46. §-ába ütköző és fenforogni látszó hatóság elleni kihágás hivatalból üldözendő lévén, ennek elbírálása végett az iratoknak az illetékes közigazgatási hatósághoz leendő áttétele elrendelendő volt. A m. kir. Curia (1891. ápr. 7-én, 785. sz. a.) : Tekintettel arra, hogy a kir. ügyész a rágalmazás miatt a B. T. K. 270. §-ának 2. pontja alapján hivatalból emelt vádat; tekintettel arra, hogy a bűnvádi eljárás megindításának indítványozására alapul szolgáló meghatalmazást nemcsak a közvetlenül sértett közhivatalnok, hanem annak felettes hatósága is megadhatja ; tekintettel arra, hogy a meghatalmazás semmiféle alakszerűséghez kötve nincs s igy Gölnicbánya városi takácsának, mint a városi tiszti ügyész és városi tiszti orvos felettes hatóságának 1839.