A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 50. szám - Nagy feltűnést keltő per. (Bűnügyi visszaemlékezés.)

A J O Gr. 371 hogy ez idő szerint telekkönyveinkben az ingatlanoknak átlagosan csakis 50°/o-ára van a tulajdonjog annak a személynek javára bejegyezve, ki annak tényleges birtokosa és ha szabad nagyobb világosság okáért igy szólanom: »igazi tulajdonosa«, mig a másik ">0°/o ra oly személyek javára van a tulajdonjog a tkvben bejegyezve, kik azoknak tulajdonosai lenni már megszűntek. Konstatált tény az is, hogy az ily kép még mindig tkvi tulajdonosként figuráid egyének túlnyomó többségét elhalt, tehát már nem is létező vagy ismeretlen helyre elköltözött személyek szolgáltatják. Köztudomású tény az is, hogy telekjegyzőkönyveink C. lapján egy községben is ezerekre megy az oly bejegyzések száma, melyek vagy hivatalból törlendők lettek volna, de a melyeknek törlése elmulasztatott, továbbá a melyek oly jogokra vonatkoznak, a melyek már nem léteznek, végül a melyek a fennálló tkvi rendtartás alapelveibe ütköznek, illetve téves rendelkezést tartalmazó végzések alapján tévesen vagy a végzés tartalmától eltérően, igy nyilvánvalólag szabálytalanul foganatosíttattak. Ezen kóros állapot megszüntetését, telekkönyveink B. és C. lapjainak rendezését, tisztázását, azoknak a tényleges állapottal leendő összhangba hozatalát célozza a másik törvénytervezet. Az eszme nem új előttünk, sőt annak megvalósítását tett igéret következtében vártuk ; hiszen élénk emlékezetünkben van még az a kijelentés, a melyet a legközelebbi (18')1. évi) állami költségvetés országgyűlési tárgyalása alkalmából igazságügyi kormányunk nagy érdemű vezetője programmsze.rű nagy beszédjében tett mely szerint úgymond: »érett consideratío tárgyává tette azt, vájjon nem volna-e célszerű oly intézkedést életbeléptetni, melylvel telekkönyveinknek a tényleges állapottal leendő összhangba hozatala céljából a működés az egész országban egyszerre folyamatba teendő parallel eljárás mellett keresztülvitessék« ; de még sem mertük remélni, hogy az ige ily rövid idő alatt testet öltsön és az, mit vágyó reménynyel csak évtizedek multával véltünk elérhető nek. ily örvendetesen rövid időn belül a megvalósulás stádiumába lépjen. Mily üdvös, eredményeiben mily messze kiható lesz a két tervezet által célzott intézkedés, azt mindenki előre láthatja, a ki a gyakorlati jogélettel és a jelenlegi állapotokkal csak kevéssé ismerős. Jogéletünk felfrissülése, valóságos regeneratiója fog bekövetkezni a két javaslat életbeléptetése s azok intézkedéseinek kellő szakértelemmel s megfelelő ügybuzgalommal leendő végrehajtása következtében. Bátran merjük állítani, hogy az, a mit perrendtartásunknak a perek apasztására, nemkülönben a felebbezések korlátozására vonatko, ó, ez utóbbi részben különben is nagyon problematikus értékű intézkedéseivei elérnünk nem sikerült, a tervbe vett intézkedések által lehetőleg el fogjuk érni, azaz ugy elsóbiróságainknak óriási munkahalmaza, mint különösen azok a sokat hánytorgatott felsőbirósági restanciák a tervezetek életbe léptetése, az azokban foglalt intézkedéseknek kellő szakértelemmel, munkát és fáradságot nem ismerő lelkiismeretes pontossággal leendő kei esztülvitele mellett tetemesen meg fognak apadni, s ugy az ingatlanokra vagy ezekkel egybefüggő jogokra vonatkozó pereknek, mint a perenkivül: telekkönyvi ügyeknek száma rendkívüli arányokban meg fog csökkenni. A mi az utóbbi, t. i. a telekkönyvek tisztaságának helyreállítását célzó törvénytervezetet illeti, erre nézve aggályunk csak egy irányban van s ez az: fog-e elegendő, kellő szakértelemmel felruházott s a mi fődolog, az ügy iránti meleg érdeklődéssel, valóságos odaadással viseltető személyzet állani a kormány rendelkezésére, mely ezt a nagyméretű, az egész országra szóló hatalmas munkálatot helyesen keresztül vigye ? Alaposnak tűnik fel ez aggályunk s kifejezést kell adnunk annak már ez alkalommal különösen azért, mert a mult szomorú tapasztalatai azt mutatják, hogy a rendes eljárás körében keresztülvitt, a megejtett tagosítás vagy úrbéri rendezés következtében eszközölt telekkönyvi átalakítások sok helyen — jóllehet évtizedek alatt — s mégis oly kevés szakértelemre mutató rettenetes gyarlósággal és felületességgel vitettek keresztül, hogy azok a telekkönyveknek a régi állapothoz viszonyítva, sok esetben nem előnyére, de inkább hátrányára szolgáltak. Ez aggodalmunknak a törvény kitűnő, rendkívül szabad mozgást engedő intézkedései mellett is kifejezést kell adnunk, mert ismerjük azt az igazságot, mely szerint : »An Persönlíchkeiten kaim das beste Verfahren scheitern«, s mert tudjuk azt, hogy a ki e téren ez ügyszeretettől áthatva nincsen, a ki a munkálat során felmerülő rendkívüli nehézségek legyőzésére az ügy iránti meleg érdeklődésből maga számára erőt meríteni nem képes, a ki kellő szakértelemmel nem rendelkezik, szóval a ki e téren csupán napszámosmunkát kiván végezni, az az ügynek inkább ártalmára, mint hasznára leend. Maga a munkálat, a mint az a lapok közléseiből kivehető, egészen a betétszerkesztési munkálatoknak megfelelő módon lesz eszközlendő, azzal az egyedüli eltéréssel, hogy az ingatlanok megjelölésére továbbra is a telekkönyvi helyrajzi számok s igy az ezeknek megfelelő térképek fognak használtatni, vagy más szavakkal i a különbség a két eljárás között csak az leend, hogy a javaslatnak megfelelő munkálat során egyelőre a telekkönyveknek a kataszteri munkálatokkal való összhangba hozatala, az úgynevezett »azonositási eljárás« elmarad. Mielőtt cikkünket, melynek az »igazságügyi reformok« büszke címet adtuk és a melyben reformaera kezdetéről szólni bátrak voltunk, befejeznők, legyen megengedve rövid visszapillantást vetnünk az igazságügyi kormány legközelebbi két évi működésére és annak eredményeire. A most vázolt két nagy reformmunkálat mellett készülőben találjuk még a büntető törvénykönyv módosítását célzó de mindezt oly egykedvűen mondta, mintha neje csak könnyen sérült volna meg. Két trafói ember és Z o 11 e r pénzügyi fővigyázó — ez alatt már fél hét elmúlt pár perccel — Tourville-vel fölfelé mentek, egy negyed órányira a vörös köveken túl, a melyeknél Tourville előadása szerint a lezuhanásnak történnie kellett. Csak a hatodik kanyarulatnál magyarázta meg, hogy az illető hely mégis sokkal lejebb fekszik és újra lefelé kocsikáztak a vörös kövekhez. »A fánál«, mondá aztán, a nélkül, hogy leszállt volna. A három férfi közeledett a sziklakövekhez, a hol egy fátyolos szalmakalapot találtak, rajta nehezékül egy ködarabbal, mellette pedig egy vérrel áztatott zsebkendőt. A vérnyomokon tovább haladva, egy kézelőt és egy nyakravaló szalagot találtak, mindkettő vérrel volt borítva és azonkívül még egy napernyő tört fogantyúját; a Klammpatak mélyében pedig az asszony holtteste feküdt; a fej lefelé volt fordítva, a homlokon tátongó sebek, az arc vérrel borítva, a ruhák szétszakítva, a lábak keresztben egymás fölé voltak téve, ugy, hogy azt lehetett gondolni, hogy a nő már holtan került a mélységbe. A férfiak erről Tourvillet kíméletesen értesítették ; ő pedig csak azt mondta: »Ugy, meghalt ?« a nélkül, hogy kimozdult volna a kocsiból. Eleinte 100, majd 200 frtot ajánlott annak, ki a hullát fölhozza, mit azonban a férfiak, kikben a gyanú már felébredt, vonakodtak megtenni, ezenkívül öt a trafói korcsmában tiltakozása dacára őrizet alatt tartották. A következő reggel a megérkezett bírósági küldöttség konstatálta, hogy Tourville balkezének két középső ujja fel volt dagadva, nadrágján é3 fogantyú nélküli ernyőjén vérnyomok látszottak és kesztyűi fel voltak horzsolva, mintha kövekhez súrlódtak volna. Az illető hely helyszíni viszonyai mérsékelten hajlott utat mutatnak; az országúttól egészen egy fatörzsig, azon pontig, a hol a kalapot találták, vérnyomok látszottak és aztán a fatörzse*kikerülve, egy 3000-nyi hajláson egészen egy kis meredek pázsittérig 64 Vs méternyi távolságbau az országúttól új vérnyomok; erre következett 35—41 ölnyi lejtő a Klamm-patak mélységéig, 151"6 méternyi távolságban az országúttól. A lű felületén keskeny szalag látszott, mintha a talajon végig nehéz testet vonszoltak volna. A szalag mellett Tourville napernyőjének letört fogantyúja feküdt ; hogy került az oda, azt ő nem tudta megmagyarázni. Hallgatag és egykedvűen állott a holttest előtt és a legközelebbi napok egyikén az őt őrző csendőrhöz szólva, olaszul következőképen nyilatkozott : »Feleségem nem volt jó.« Egy levelet is mutatott neki, melyben elválásról volt szó és ennek kapcsán azt mondta, hogy felesége előbb Angolországban házasságtörést követett el és hogy ők ketten az ez okból megindított per miatt külföldön utaznak, hogy az idézéseket kikerüljék. A bíró előtt azt állította, hogy felesége öngyilkos szándékkal, mielőtt megakadályozhatta volna, többször ledobta magát, mig előbb lezuhanásának okát szerencsétlen véletlennek mondta. Ezen ellenmondások dacára a befejezett vizsgálat után a tiroli járásbiró Tourvillet szabadon bocsátotta. De mivel a közvélemény azon vidékeken határozottan gyilkosságot látottlfenforogni és nevezetesen Briesen porosz alezredes által közzétett röpirat következtében, melynek tárgya Tourville esete volt, Tourvillet 1876. december 30-án Londonban újra elfogták, hogy az osztrák bíróságoknak átadják. Személyiségére nézve most megállapították, hogy vádlott neve nem Tourville Henrik, hanem Perreau Henrik és 1837. július 2-án Valenciennesben, Franciaországban született. Ifjúságától kezdve kétes exisztenciát folytatott, polgári foglalkozása nem volt, mint az emberi társadalom számtalan heréinek. Jó nevelésben részesült és külsőleg egy gentlemannek látszott, mely körülmény lehetővé tette, hogy akadálytalanul megfordulhatott a felső 10,000 londoni köreiben. Előbb szülőitől, majd egy nagy-