A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 47. szám - Egy angol váltóper. (Befejező közlemény.)

346 A JOG. ból csak ugy eszközölhető, ha az első tárgyalásra rendszerűén megidézett tanuk nem jelentek meg. Mondja ki a törvénynovella, hogy igéuykiterjesztésnek csak abban az esetben van helye, ha az pusztán felülfoglalásra vonatkozik s ha e kérelem az első tárgyalási határnapot megelőzőleg 8 nap alatt terjesztetik elő, hogy a felülfoglaltató az első tárgyalásra már és még kellő időben megidéztethessék. Montija ki e törvénynovella, hogy igazolásnak, az eskürei jelentkezés és megjelenés elmulasztása okából s tehát egyáltalán nincs helye, hogy a törvény által kizárt jogorvoslat forcierozása minden esetben birsággal sújtandó, hogy a pervesztes igénylő birsággal sújtandó mindazon esetekben, a mikor a bíróság az ez alóli felmentést különösen is meg nem okolhatja. Célszerű volna a birság minimumát 25 frtban meghatározni s ha legalább is ezeket kimondaná a törvénynovella, akkor a per hu/.avonását célzó igényperek is a minimumra redukálódnának. S ezek után már most, még egy iránylattal kellenék meg küzdeni, t. i. a hitelezők kijátszására irányuló müveletekkel; ez azonban a legnehezebb kérdés és ezt törvényhozásilag megoldani alig lehet, az idevonatkozó módokul mégis a következők volnának ajánlhatók : Mindenekelőtt a törvénynovellának elvileg ki kellene jelentenie, hogy az igényperekben produkált bizonyítékok a biró által szabadon mérlegelendök, mint a mihez különben is a gyakorlat közeledni látszik. Ezen tan szerint pedig első helyen nem volna tekintetbe vehető a tulajdonjognak olyatén bizonyítása, a mely napirenden van, hogy az igényelt ingók nyilvános árvevésen leginkább, de szabadkézből is megvásároltatnak a végrehajtás szenvedőtől s a nélkül, hogy tényleges birtokba vétetnének, a mi az ügylet komolyságát bizonyítaná, végrehajtást szenvedőnek s illetve az eladónak, vagy házastársának használatába visszabocsáttatnak. Nem volna szabad az azonosság igazolására elfogadni feltétlenül, egy, bár klasszikusnak látszó tanúvallomást olyantól, a ki az ingókat egyszer futólag látja az árverésen, avagy az eladásnál s foglalkozásánál fogva naponta 5 — 6 ily aktusnál jelen van e célból, mert lehetetlen, hogy ily körülmények között az azonosságot oly biztosan állapithatná meg, mint a milyen biztosan és könnyelműen, bár jóhiszemüleg tanúskodik, a minek főoka egyébként abban a helytelen birói gyakorlatban keresendő, hogy ezen tanuknak rendszerint felmutatattik az árverési jegyzőkönyv vagy átruházási okmány — leltár, — a mit azután a foglalási jegyzőkönyvvel összehasonlítanak. Helytelennek nevezem e gyakorlatot, mert a tanúvallomás tisztasága felett gyámkodni nem szabad, a tanúnak közvetlen tapasztalatból s tudomásából kell merítenie tudomását s emlékező tehetségének szekerét tolni,/ kisegíteni a sárból perrendszerint nem lehet megengedni. Én e gyakorlatot nem követem s több esetben sikerült már a hamistanuskodást ily úton klasszikusan megállapítanom. Nem tartom helyesnek ugyané szempontokból, teszem a ! számlák felmutatását, utalva van a tanú ugy is az igényelt ingók j megtekintésére, ám tegye ezt tanú s azután mondja meg, hogy ! ezek közül melyeket ismert fel s mit tud azokról s az árverési jegyzőkönyv, átruházási okmány, leltár, számla stb. legyen azután próbaköve vallomásának. Szigorúan tekintetbe kellene továbbá venni az érdekeltségi s rokonsági viszonyt igénylő és végrehajtást szenvedő között s I különösen ha feleség vagy gyermek igényel valamit, ezeknek j ki kell mutatni azt is, hogy az igényelteket saját pénzükön sze' rezték s az egyoldalú főeskü általi bizonyítást, mint a kisebb I polgári eljárásban, egyáltalán mellőzni kellene. A közjegyzői okiratokra nézve szabályul kellene elfogadni, hogy bizonyító erővel azok feltétlenül csak azok között bírnak, ! a kik között az létrejött, mert mit bizonyítanak azok ? hogy ilyen vagy olyan kijelentés történt a közjegyző előtt ? de hogy ezen kijelentés komoly is, azt semmi esetre sem bizonyítják. Figyelemmel kellene lenni arra is, hogy mikor az ilyen okmány kelt, fennállott-e már akkor a végrehajtott tartozás s ha fennállott, akkor az összejátszás alapos gyanúja forog fenn s hiszem és remélem, hogy a bizonyítási rendszer ezen az igényperekre vonatkozó kivételes törvényi megváltoztatása s alkalmazásával az igényperek ezen másik faja is a minimumra redukálódnék. Csak azt vethetnék még talán némelyek ellen, hogy miért a bizonyítási rendszernek az igényperekre vonatkozó különleges kivételes alkalmazása s főkép mi indokolná az általános polgári perrendtartás kötött bizonyitéki rendszere ellenében, a bizonyítékok szabad mérlegelésének érvényesítését ? Ennek megvilágítása szempontjából bátor volnék a figyelmét felhívni az ekként vélekedőknek, az igényperek és minden másnemű perek közti lényeges, karakterisztikus különbségre, különös kivételes sajátosságára. Kik ugyanis az igényperbeli perfelek tulajdonképen ? Azt tudjuk, hogy végrehajtást szenvedő az igényperből ki: j vonja magát s alperes javára nem avatkozik be. Felperes tehát ; az igénylő s alperes a foglaltató egymagában s nézzük már most I ezek viszonyát közelebbről. Felperes alperes előtt rendszerint ismeretlen személy, ennek létezéséről alperes csak akkor vesz tudomást, a mikor ez már támadást intéz ellene, holott más pereknél ez rendszerint nincs I igy; felperes továbbá egy perszemély, a kivel alperes jogviszonyba í sohasem lépett a kereset tárgyára nézve, közvetlenül meg nem sértette jogában, holott más perekben ellenkezőleg áll e dolog s végül felperes olyan ténykörülményeket állit és bizonyít, a mikről alperesnek még homályos sejtelme sincs, a mikkel szemben alperes ellenbizonyitékokra nem tud hivatkozni, egyszerűen j azon okból, mert mit tudhatja ő, hogy igénylő és rendszerint a ! végrehajtást szenvedő, mit főztek ki egymás között az ő hát! rányára; vagyis alperes az igényperekben teljes passzív iI t á s r a van kárhoztatva, holott más perekben az alperesnek egy TÁRCA. Egy angol váltóper. — A »Jog« eredeti tárcája. — Közli: dr. HIRSCHLER HENRIK, budapesti ügyvéd. (Befejező közlemény.) A mint láttuk, mindkét fokú Ítélet eredményében ugyanazt mondja, a mi Németországban vagy nálunk ilyen tényállás mellett kimondatnék; másrészt nemcsak ellenkezik azon eredménynyel, mely a nálunk dívó leszámítolási rendszer mellett előállana, hanem az Ítélet egész érvelése olyan kérdések körül forog, melyek a mi szigorúan alaki váltójogunk mellett ezen esetben vita tárgyát sem képezhetnék. Az angol felsőház ellenben, mely mint legfelsőbb bíróság itélt, ugy látszik, összetévesztette az angol bank helyzetét a jóhiszemű váltóbirtokossal és a dolgot inkább azon felfogásból indulva vizsgálta, melyet a mi kereskedelmi szokásaink mellett lényegesnek ismertek fel. Az ügy eldöntésénél a Lordok házában a Lord kancelláron kívül még hét főrendiházi tagvolt jelen, kik közül többen véleményüket részletesen indokolták Habár a többség elvetette az alsófokú bíróságok nézetét, mégis nagy tisztelettel beszélnek a Lordok az alsóbb fokú bíróságok Ítéleteiről és ismételten sajnálkozásuknak adnak kifejezést, hogy nézetük eltér a tanult birák nézetétől. A tartott beszédekben a legkülönbözőbb szempontokból világítják meg az ügyet, természetesen nagyobbrészt inkább a kivánt eredmény mint jogászi okoskodás által vezéreltetve. E mellett azonban a beszédekben oly helyes gyakorlati tekintet és némelyikben oly alapos felfogása a váltónak és váltójognak nyilvánul, mely született törvényhozóknál mindenesetre meglepő. Elismerik a szónokok, hogy a szóban forgó okiratok tulajdonkép nem is váltók; mindazonáltal a többség a Vagliano céget általuk kötelezettnek tartja, mert épen ő maga utasította a bankot, hogy ezen okmányokra fizessen. A Lord kancellár — ki hosszabb beszéddel nyitotta meg a vitát — kiemelte, hogy ezen utasítások 43 izben és hosszú időszakon át ismétlődtek, minek folytán annál kevésbé tűntek fel a váltók a bank előtt gyanúsaknak, másrészt a váltók mindig nagyobb számú valódi váltókkal együtt mutattattak be, mi szintén eloszlattathatta az esetleges aggályokat. A Vagliano cégnek kellett volna megtudni, hogy a Vucina-féle intézvények valódiak-e ; neki kellett volna tudni, hogy fennáll-e közte és Vucina között amaz okiratok alapján viszony. Különös volna, ha a Vagliano cég minden felelősség nélkül utasíthatta az angol bankot 43 esetben fizetés iránt. Az ily módon avisált váltók kifizetését egy bankár sem tagadhatja meg a nélkül, hogy a kereskedelmi világot zavarba hozná. A bankot nem terheli mulasztás azért, mert nem kérdezősködött a bemutató felől fizetés előtt. Ha a váltók valódiak lettek volna és ,az angol bank nem rögtön fizette volna ki őket, hanem előbb kérdezősködéshez fegott volna, a Vagliano cég joggal panaszkodhatott volna hitelének csorbulása felől. A kérdezősködés nem a banknak, hanem a megbízónak a kötelessége. Kizárólag a Vagliano cég cselekményei indították a bankot fizetésre, tehát a bank joggal követeli a kifizetett összegeket. Bebizonyítottnak veszi különben a Lord kancellár ur, hogy az angol bank emberei figyelmeztették a Vagliano cég képviselőjét Zifíot a váltókra és ez azt válaszolta: »Ha a váltók szabályszerüleg avkálva vannak, ki kell őket fizetni.« Mindezeknél fogva indítványozza, hogy az alsóbb bíróságok Ítéleteinek megváltoztatásával felperesek keresetének hely ne adassék. Miután erre S e 1 b o r n e grófja hosszabb beszédben fejtegette, hogy a jelen eset lényegesen különbözik a felperesek által hivatkozott praecedensektől, melyek az angol igazságszolgáltatásban tudvalevőleg igen fontos szerepet játszanak, mert amazokban ellopott váltókról volt szó, melyek az elfogadó akarata ellenére lettek kifizetve a bankár által, míg a jelen esetben épen a felperes cég utasította a bankot a fizetésre, — átvette a szót Lord Herschell. Lord Herschell volt az, a ki a tulajdoképen jogi részét a ; dolognak tette fejtegetése tárgyává. Bevezetésképen ecseteli a Court of Appealnek (a másodfokú bíróságnak) azon eljárását, j melyet a váltótörvény magyarázatánál követett s azt teljesen helytelennek nyilvánítja. »Dacára azon őszinte tiszteletnek — úgymond, — melylyel ezen álláspontot elfoglalt birák iránt viseltetem^ nem vagyok képes elhinni, hogy ez a helyes eljárás oly j törvénynyel szemben, mint a váltótörvény, mely a forgatható és I bemutatóra szóló papirok (negotiable intrarnents") kódexe akar