A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1891 / 46. szám - Birói ügyviteli szabályok. (A m. kir. igazságügyminiszter 1891. évi aug. 19-én kelt 4291. I. M. E . sz. rendelete az új birói ügyviteli szabályok kiadása tárgyában.) (Folytatás.)
JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Budapest, 1891. november 15-en. Melléklet a ->Jog« 46. számához Köztörvényi ügyekben. A debreceni kir.itélö tábla I.sz. elvi jelentőségű határozata. 3,638,1S91. polg. sz. A debreceni kir. tábla II. polgári tanácsa : R. Leibisnak R. Háfia ellen folytatott végrehajtási ügyében felmerült ama kérdés felett, »hogy ingatlan árverési vevője, az árverésen megvett ingatlanra nézve kérheti-e a birtokba vezetést, illetve, hogy az elrendelhető-e akkor, midőn a tulajdonjognak a vevő javára való bekebelezése már előzően elrendeltetett ?« A határozattárba feheendőnek kimondotta a következő határozatot : »Abban az esetben, ha az árverési vevő javára az általa birói árverésen megvett ingatlanra a tulajdonjog bekebelezése márjogerejüleg elrendeltetett, az 1881 : LX. t.-c. 180. §-a alapján a birtokba helyezés többé el nem rendelhet ő.« Indokok: Az 1881 : LX. t.-c. 180. §-ának ama rendelkezéséből, hogy a vevő részére vételi bizonyítvány adandó ki s hogy a birtokba vétel ennek alapján eszközölhető, nyilvánvaló a törvénynek az a célzata, hogy a vevőnek az árverési feltételeken alapuló birtokjoga biztosittassék, illetve mód nyujtassék neki arra, hogy a megvett ingatlant birtokába vehesse, de ez uton csak addig, mig az ahhoz való jogot a tulajdonjognak javára való bekebelezése, illetve ennek jogérvényes elrendelése által meg nem nyeri. Nyilvánvaló a törvény eme célzata azért, mert az emiitett §-ban kifejezetten ugy említtetik a birtokba vezetésre jogosult vevő, mint ki csupán vételi bizonvitványuyal bir s mint ki ennek alapján kérheti a birtokba vezetést, a következő 182. §. szerint ellenben a tulajdonjognak a vevő javára való bekebelezésével a végrehajtási ügy befejezettnek tekintendő; a mint kell is, hogy befejezettnek tekintessék, mivel a már nyert telekkönyvi tulajdonjog alapján a most már feltétlen tulajdonos vevő akár a végrehajtást szenvedővel, akár harmadik személyekkel esetleg oly jog-' ügyletet köthetetett, melynek terhe alól az egyszerű birtokba vezetéssel való mentesítése elő nem mozdítható. Minthogy pedig a birtokba vezetés csak a vételi bizonyítvány alapján kérhető és rendelhető s minthogy a vételi bizonyítvány a tulajdonjogi bekebelezéssel önként következően hatályát veszti • az a határidő, melyen túl az árverési vevő birtokba vezetést többé nem kérhet, a tulajdonjognak a vevő javára bekebelezését rendelő végzés jogerőre emelkedésének időpontja. Mindezeknél fogva tekintettel arra, hogy az árverési vevővel szemben akkor, midőn a tulajdonjognak az ő javára való bekebelezése elrendeltetik, egyszersmind a végrehajtási eljárás befejezést nyer s tekintettel arra, hogy a vevőnek, mint már telekkönyvi tulajdonosnak, módjában áll birtokjogát más uton érvényesíteni; másrészről pedig a szerzett tele;könyi jog alapján, esetleg harmadik személyekkel szemben keletkezett jogviszonyok, a végrehajtási eljárás keretén belül különben sem volnának elbirálhatók, a birtokba vezetés tárgyában hozott határozat tehát esetleg végrehajtatlan maradna : ki kell mondani, hogy abban az esetben, ha az "árverési vevő javára az általa birói árverésen megvett ingatlanra a tulajdonjog bekebelezése már elrendeltetett s a vonatkozó végzés jogerőre emelkedett, a birtokba helyezés többé el nem rendelhető. Habár az kétségtelen, hogy a bíróság hatásköre nem terjed ki arra. hozy a közigazgatási hatóságnak egyes esetekben saját hatáskörében hozott határozatait fölülvizsgálja é* ez okból oly miniszteri határozatok, melyekkel közegészségi szempontból valamely ipartelep, mely különben az illetékes városi hatóság által annak idején engedélyeztetett, betiltatott, biroi álon meg nem támadhatók ; darára ennek, ezen köziarazsratási határozatok nem zárjak el felperest attól, boary az általános jogelvek alapján az ezen betiltás által szenvedett káraiért birói úton kártalanítást kérhessen. A komáromi kir. törvényszék: (1889. nov. 27-én, 3,444.) Dr. Vásárhelyi Domokos ügyvéd által képviselt W. Lipót felperesnek, Feszti Lajos t. ügyész által képviselt Komárom város polgármestere ellen kisajátítási kötelezettség megállapítása és 44,600 frt kártérítési tőke s járulék iránti perében következőleg ítélt: Azon kereseti kérelemre vonatkozólag, hogy alperes a komáromi 1,718. sz. tjkvben 1,334., 1335. hrsz. a. felvett ház beltelek s azon épült sertéshizlaló szállásnak, valamint a sertéshizlaló-üzletnek kisajátítására köteleztessék, a kir. törvényszék a peres eljárást megállapítja, 44,600 frt tőke s járulék iránti kártérítés címén emelt követelésével pedig felperest elutasítja, stb. Indokok: Felperes keresetének jogalapját alperes városi törvényhatóságnak azon intézkedése képezi, hogy az 1883. évi augusztus hó 27-én 4,755. sz. tanácsi határozattal engedélyezett sertéshizlalóját a m. kir. belngyministerium, mint harmadfokú közegészségügyi hatóság 3,098/VI. 1885. sz. határozatában foglalt utasításhoz képest betiltotta és eltávolította, mi által felperes tényleges kárt szenvedett és üzleti hasznot vesztett. Az idézett belügyministeri határozatot, valamint ugyancsak a m. kir. belügyministeriumnak 1886. évi 540/VI. sz. határozatát, melylyel felperest kisajátítás iránti kérelmével elutasította, felperes törvénybe ütköző rendeleteknek állítván, bíróságilag kéri alperest köteleztetni, hogy felperes házát, beltelkét, sertéshizlaló szállását és az üzletet teljes kárpótlás mellett kisajátitsa s a teljes kárpótlást 44,600 frtban kivánja megítéltetni. A kereseti kérelem tehát két részből áll, u. m. : a) kisajátítás kötelezettségének ; b) 44,600 frt és járulék iránti kártérítésnek megítélése iránti kérelemből. Az első résznek megítélése kizárná a másodikat, mert ha a kisajátítás joga felperes részére és annak kötelezettsége alperes ellen megállapittatnék, a kárpótlás meghatározása nem ezen pernek, hanem az 1881 : XLI. t.-cikkben szabályozott eljárásnak képezné tárgyát. Miután felperes válaszában kijelenti, hogy keresed kérelmének két részét nem együttesen, hanem vagylagosan érti s annak külön-külön elbírálását is kéri, ezen nyilatkozat az 1868 : L1V. t -c. 68. §-nak rendelkezésébe nem ütközik, mert sem a jogalapot meg nem változtatja, sem a keresetlevélben foglalt kérelmet felébb nem emeli. Felperes üzletének és az annak berendezése végett vásárolt ingatlanságnak kisajátítására alperest az 1884 : XVII. t.-c. 36. §. alapján kéri köteleztetni. Eltekintve azon vitatott "kérdéstől, hogy a most hivatkozott ipartörvény, vagy alperes állítása szerint a közegészségügy rendezéséről szóló 1876 : XIV. t.-c. határozmányai alkalmazandók-e a kisajátítás kérdésében, továbbá, hogy melyik minister hatáskörébe tartozott volna a sertásszállás engedélyezésének s a kisajátításnak kérdése, nyilvánvaló, hogy a kisajátítási jog megadására az 1881 : XLI. t.-c. 5. §. értelmében rendszerint a közmunka- és közlekedésügyi, az 1884 : XVII. t.-c. 37. §. értelmében pedig a 3D. §. esetében a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter illetékes; nem tartozik a bírósághoz annak megítélése, hogy a belügyminiszter jogosítva volt-e a kisajátítás kérdésében határozni, mert egyes közigazgatási ügyekben hozott miniszteri határozatok nem tartoznak azon kihirdetett, tehát nem egyes esetekre vonatkozó, hanem bizonyos ügyekben követendő eljárást szabályozó s általánosan kötelező rendeletek közé, melyeknek törvényessége felett egyes jogesetekben az 1868: IV. t.-c. 19. §. értelmében a bíró ítél. Tekintve mindezek után, hogy kisajátítási jog vagy kötelezettség megállapítása az 1881: XLI. t.-c. értelmében közigazgatási eljárásra tartozik s a birói hatáskört ugyanazon törvénycikk csak az engedélyezett kisajátításokból felmerülő kártalanítási eljárásban ismeri el: tekintve, hogy az 1869 : IV. t.-c. 1. §-a világosan és félremagyarázhatatlanul kimondja, miszerint »sem a közigazgatási, sem a birói hatóságok egymás hatáskörébe nem avatkozhatnak« ; ezen kérdésben a kir. törvényszék az 18(38: LIV. t.-c. 8. §. a) pontja rendelete szerint érdemlegesen nem határozhat, igy az eljárást megállapítani kellett. Külön kérdésnek tekintve a 44,600 frt és járulék iránti kártérítési követelést, tény az, hogy a szakértői becsű szerint 1,725 frt 04 kr. értékű sertésszállásnak használatától felperes elesvén, befektetett tőkéjének hasznát nem élvezheti, az üzlet betiltása által tehát ennyiben károsodott. Lakházának és telkének értéke azonban nem csökkent, azt sem volt képes igazolni, hogy az üzlet betiltásakor hízó sertéseit távol helyre kellett volna hajtatnia, s ezáltal kárt szenvedett; még kevésbé áll az üzleti várható jövedelemből kiszámított 35,000 frtban tőkésített elmaradt haszon valósága, mert felperes a Kísér túlsó oldalán állithatott fel hizlalót, a mely hely a szakértők véleménye szerint hizlalásra még alkalmasabb s a befektetett tőke és munka ott is meghozza ugyanazon nyereséget. Eltekintve azonban ezúttal a szenvedett kár mennyiségétől, az a kérdés képezi elbírálás tárgyát, jogtalanul okozta-e alperes felperesnek kárát ? Igaz, hogy Komárom sz. kir. város tanácsa W. Lipótnak egyszerű bejelentésére 4,755/883. sz. a. végzésével megengedte megyeresi-uteza 1,022. sz. ház telkének kiséri sorra dülő részében sertéshizlaló felállítását; igaz, hogy a sertéshizlaló ezen engedély alapján állíttatott fel ; minthogy azonban ezen tanácsi határozat fel nem mentette felperest attól, hogy a város minden lakosát kötelező építési rendszabályokat figyelmen kívül hagyja, felperes pedig az építési rendszabályok 1. §. rendelete ellenére építési engedélyért nem folvamodott, a 2. §. határozata ellenére, építési tervét jóváhagyás végett a tanácsnak be nem mutatta s a 8. §. tilalma dacára építési engedély nélkül építette a sertésszállásokat, sőt a teleknek Kisérre dülő részén túl építkezett s ez által a 4,755. sz. tanácsi határozatban nyert engedélyhez ragaszkodni elmulasztotta;