A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 46. szám - Az igényperekről

340 A J O Gr. 2. A közjegyzői intézmény, mint állami intézmény, sajátszerű alkotása, helyesebben konstrukciójának bevégezetlcnségc miatt nehezen domborodik ki a közönség tekintete előtt, mely tájékozatlan jó részben a felől, hogy magán- vagy hivatalos természetűnek vegye-e a közjegyző működését. A közjegyző fizetést nem huz, mint minden más közhivatalnok, hanem ugy a magán, mint a bírósági, hatósági megbízásokban, az ugy a közjegyzőre, mint a felekre nézve a méltányosság és igazság szempontjából nem szerencsésen megállapított díjszabások szerint díjakat szed; eljárási köreiben függésre, akadályokra talál; gáncs, kritika, ellenszenv, az ügyek ellátásánál, elbírálásánál, általában csaknem az egész vonalon tapasztalható bonyodalom, sokféle gyakorlat és felületesség mellett több s kevesebb sikerrel bomlasztja az intézmény új és nem egészen kész épületét. Mindezek hatnak zavarólag a közönségnél s nem lehet csudálkozni annak említett tájékozatlansága és a felett, hogy a közjegyzői intézmény az állami intézmények sorában az őt megillető helyhez nem juthat. 3. Nincs meg a közjegyzők egy részénél a testületi szellem s ezt a közjegyzői kamarák nagy területüknél fogva nem képesek sikerrel ápolni; nincs meg a kellő érzék sem az intézmény céljai elérésére, életképességének fejlesztésére. E tekintetben többen kellő siker nélkül nógatják, rázzák az indolens tagokat, ezek, mint a pók, összebogozzák magukat szűkkeblűén, leginkább önös érdekeik szálaival saját területükhöz és nem törődnek semmivel, mi azon kivül történik, végzik dolgaikat jól vagy rosszul, miből folyólag az egység, nemcsak az irodák, hanem a kamarák működésében sincs meg kellőleg. 4. A közjegyzői állások működési területeire nézve is van elég igazítani való, méltányosság, igazság, továbbá az intézmény hivatásának betöltése és főkép a közönség érdekei szempontjából. Vannak ugyanis közjegyzői állások, melyek alig 25—30 ezer főldmívelő lakost számláló egyetlen járásbíróság területére terjednek ki, hol a közjegyzőnek évi jövedelme alig ér fel egyes jobb községi jegyzők évi jövedelmével ; ellenben vannak közjegyzői állások, melyek egymaguk székelnek 25—30 ezer lakost számláló oly forgalmú városokban, melyek csak váltó-óvásokban több jövedelmet nyújtanak az előbb jelzett állások évi összes bevételeinél, és ehhez járul még két, három, sőt négy járásbíróság területe és száz, százötven, százhetvenezer lakossal. Ezen nagy területen a közjegyzői intézmény a távol eső közönségnek legkisebb hasznára sincs, inkább kárára van. Midőn a közjegyzői intézmény súlyosabb bajait közvetlen tapasztalataim alapján a fentebbiekben kimutattam, nem ereszkedem annak fejtegetésébe, miként volnának azok orvosolhatók, meg lévén arról győződve, hogy ha ebből is, másból is, a betegség felismerhető, a diagnosis megállapítható, az intézménynek hivatott orvosai nálamnál jobban fogják tudni, mi a teendő, nehogy azon vélemények hangoztatása, hogy a közjegyzői intézmény megszilárdulni nem tud, hogy a hozzá fűzött várakozások eléggé nem teljesülnek, alaposak legyenek még félszázad múlva is. Az igényperekről.« lila: Csebi POGÁNY VIRGIL, albiró Budapesten. A végrehajtási törvény revíziója munkálatba vétetvén, ezen munka helyes megoldása szempontjából használni vélek az által, ha a tapasztaltak alapján reá mutatok ama kinövésekre, a melyek az igénypereknél lábra kaptak s a mikről főképen azoknak lehet tudomásuk, a kiknek alkalom nyújtatott közvetlenül észlelni az igényperek sablonjait, a mik az actákban a dolog természeténél fogva csak halavány színezetet nyernek s a melyek a végrehajtási törvény revíziója alkalmával, kell, hogy a főcél, az anyagi igazsághozi törekvésnek megfelelő megoldást nyerjenek. A törvénykezés terén majdan köztudomásúnak mondhatnám, hogy az igénypereknek fele — s ezzel inkább kevesebbet mondok, mint többet — a hitelezők bosszantására s kijátszására irányuló müveletet képeznek; vagyis az igényperek egynegyed részében a cél az időnyerés, egy másik negyedrészében pedig a hitelező egyenes kijátszása s bár a jelenleg érvényben lévő végrehajtási törvény alkotói e bajt fölismerni vélték s azért intézkedéseket vettek fel már a törvénybe, a melyek hivatva lennének ilyen törekvéseknek útját vágni, igy a végr. törvény 89. §-áuak azon intézkedése, a mely szerint halasztó hatályú igénykereset rendszerint csak az igényhirdetmény keltétől számított 15 nap alatt indítható meg s bérbe és haszonbérbe adó ellen a bérlemény területén talált s lefoglalt ingókra s a dolog természeténél fogva a végr. törvény 54—59. és 80. §-aiban foglalt követelésekre igényper egyáltalán nem tétethetik folyamatba; igy továbá a végr. törvény 92. §-a, a mely szerint végrehajtást szenvedő csak végrehajtató javára avatkozhatik a perbe; igy a végr. törvény 93. §-a, a mely szerint a 15 nap elteltével benyújtott igénypereknél a végrehajtás folyama csak az esetre akasztható meg, ha az igénykereset jogosultsága valószinüsittetik s vagy a végrehajtató követelése avagy az igényelt tárgyak becsértéke a bíróságnál letéteményeztetik; fontos intézkedés a visszaélések megakadályozására az is, hogy a felfüggesztési kérelmet elutasitó végzés ellen felfolyamodásnak helye nincs s igy ezúton időt nyerni nem lehet, Vueinának az ő aviso-leveleire nem válaszoltak ; Vucina kontójának könyvelése hanyag volt; az elfogadott váltókat nem tartották zár alatt. Az aviso-leveleken fel kellett volna tűnni, hogy azoknak csak az új időszámítás szerint voltak keltezve és nem hivatkoztak a korábbi levelezésre; mig a valódi aviso levelek az új és az ó időszámítás szerint voltak keltezve és mindig az utolsó levélre hivatkoztak. És végül, midőn a váltókat a Pass book kíséretében az angol banktól visszakapták, fel kellett volna tűnni, hogy a forgatmány az elfogadmánynál korábbi kelettel birt, jóllehet még nem volt a váltón, a mikor azt Vagliano elfogadta. Ha felperes cég kellő óvatossággal járt volna el, ahamisitások ki lettek volna zárva. 3. Hivatkoztak még alperesek arra is, hogy még ha a váltók törvény szerint nem is tekintetnének váltóknak, az angol bank mégis joggal fizette ki azokat, sőt köteles volt kifizetni, minthogy felperes cég előre utasította őt az érkezendő váltók kifizetése iránt azok pontos leírása mellett aviso-levelekben. Ezen avisolevelek utalványt képeznek, melyek alapján alperes tartozott a váltókat azok bárminő birtokosának kifizetni. Felperes cég képviselőinek érvelése ezen kifogásokkal szemben a következőkben foglalható össze: 1. Az 1882-iki váltótörvény hivatkozott szakaszát alperesek hibásan értelmezik. E szakasz csak akkor alkalmazható, ha az elfogadó tudja, hogy a rendelvényes színlelt személy és mégis annak rendeletére akarja a váltót elfogadni. 2. Nem áll, hogy felperes céget vétkes gondatlanság terhelné, hanem ellenkezőleg az angol bank járt el vétkes gondatlansággal, mert szokás ellenére bankár közbenjárása nélkül fizettek ki nagy összegű készpénzt, a nélkül, hogy a felvevőkről bármi módon tudakozódott volna; mert továbbá fel kellett volna ép az angol banknak tűnni, hogy a konstantinápolyi forgatmány és a londoni elfogadmány között csak három napi idő feküdt, a mi lehetetlenség, minthogy a postaszállitás 4—5 napot vesz igénybe. 3. Az aviso levelek sem mentik alperest, mert azok értelmében a váltók csak tartalmuk szerint lettek volna kifizethetők, tehát tartozott volna az angol bank ügyelni arra, hogy a rendelvényesnek valódi forgatmánya a váltón legyen. Az első fokon eljárt Mr. Charles biró felperes cég javára döntötte el a pert és hasonlókép itélt a másodfokú bíróság a »Supreme court of judicature«, melynél csak a Master of the Rolls különvéleménye volt kedvező az angol bankra, ellenben mind az öt Lord Justice, kik az ítélethozatalban részt vettek, felperes javára szavaztak. Mindkét bíróság elfogadja felperesnek azon érvelését, hogy a váltó csak akkor tekinthető bemutatóra szólónak, ha az elfogadó tudja, hogy a benne megnevezett rendelvényes színlelt, vagy nem létező személy. Különösen a supreme court of judicature e felfogását részletesen indokolja. Kiindulva az 1881-iki váltótörvényt megelőzőleg fennállott joggyakorlatból, kimutatja több praecedens esetből, hogy 1882. előtt, csak ha az elfogadó tudta a rendelvényes színlelt voltát, lehetett a váltót bemutatóra szólónak tekinteni. Ily feltételek mellett nagyon jó értelme van a kíméletnek, mert fel kell tételezni az elfogadóról, hogy ő jogilag érvényes ügyletet akart kötni és igy nem akarhatta a tudomása szerint nem létező vagy csak színleg odairt személy rendeletére fogadui el a váltót, hanem tette azt annak a javára, kinek ő az elfogadraányt átadta, tehát bármely birtokos javára. Az 1882-iki váltótörvény rendelkezése ezen jogállapoton nem változtatott, hanem azt csak kodifikálta, különben intézkedésének a supreme court of judicature nézete szerint semmi értelme sem volna. A Sect. 7. subsect. 3-ban használt színlelt (fictitious) szó mindig vonatkozással a perbevont váltókötelezettre értelmezendő, tehát az elfogadó ellenében csak az a színlelt rendelvényes, kiről az elfogadó annak színleges voltát tudta. Különben kifejti a felebbezési biróság, hogy a szavak közönséges értelme szerint sem lehet állítani, hogy a valóban létező Petridi & Comp. színlelt személyek volnának. Minthogy ezek szerint a váltók nem tekinthetők bemutatóra szólóknak, ennélfogva az angol bank felelős a hátiratok valódiságáért, a mint valódi váltóval szemben is felelős volna és ezen felelőssége alapján marasztaltatott. Utal még a supreme court of judicature arra, hogy a Vagliano testvérek értesítő leveleit az angol bank nem tekinthette utalványoknak és hangsúlyozza, hogy az angol bankot azért is terheli felelősség, mert szokás ellenére ily nagy összegeket bankár közbenjárása nélkül (across the counter) egy teljesen ismeretlen embernek fizetett ki. Mindezen az ítéletben részletesen kifejtett indokoknál fogva, alpereseket marasztalandóknak találta a supreme court of judicature, az elsőfokú Ítéletet helybenhagyván. (Befejed közlemény k'öv.)