A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 46. szám - Egy angol váltóper. 1. r.

338 A JOG. Egy közjegyző például iszákosság folytán teljesen képtelenné lesz, annyira, hogy évek hosszú során nem hogy valamely fogalmazványát lehetne látni a közjegyzői ügymenetre — melyet egy izben nála évekig, pár gymnáziumi osztályt végzett fiatal ember lát el — nem hogy valamely befolyást gyakorolhatna, hanem olykor napokig nem tudja a nevét se leirni, mi miatt az egész ügymenet fennakad; a feldolgozott hagyatéki ügyek készen, felszerelve, száz számra felszaporodva, évekig csak azért nem terjeszthetők be, mert a jegyzőkönyvre, esetleg csak a beterjesztő jelentésre, a közjegyző aláirását megkapni nem lehet. Gúny, nevetség tárgya a közönségnek, a melytől különben búvik, a melyet lehetőleg kerül. Majd szélütés éri ezen közjegyzőt, sánta, béna és szellemében egészen gyermek lesz és még ezután is évekig igy presentálja a közjegyzőt, inig végre díszes állását megszabadítja tőle — nem a kamara, nem a fegyelmi eljárás hanem a halál. Itt egy másik közjegyző. Mint 25—26 éves fiatal ember és városi hivatalnokot érte a szerencse, hogy egy évenkint 10—12,000 forint tiszta jövedelmet hozó közjegyzői állásra kinevezik. Százezereket gyűjtött, de ő maga tudásban ma is annyi, mint tizenöt évvel ezelőtt, mikor kinevezték. Az ügyvédek már beletörődtek azon általuk tréfásan panaszolt körülménybe, hogy a közjegyzőjük okiratait perben sem támadásra, sem védelemre sikerrel használni nem lehet. A hatóságoknál szintén megszokták már, hogy illető közjegyző ur összes beadványaiból többet felénél utasítanak el. Tény, hogy a kérdéses közjegyző sem egy jegyzőkönyvet, sem egy okiratot megszerkeszteni ugy nem tud, mint a hogy egy közjegyzőtől várni lehet. De nem is vár ő munkájáért senkitől elismerést, dicséretet, csak fizetést. A hagyatéki ügyekről azt tartja, hogy azokat »agyon kell ütni«, mert nem fizetnek meg érte eléggé. Irodájában másfél évtized alatt alig foglalkoztatott oly segédet, a ki jogot tanult, nem érzi semmi szükségét a jogkészültségű segédeknek, sőt kerüli azokat. Tizennégy évig, évenkint 7—800 váltó-óvást tartalmazó óvás-könyvét soha nem hitelesíttette, annak valami hiteles alakot adni, aláírni, pecséttel ellátni szükségesnek nem tartotta. Ha egy fél a nála korábban tett, közokiratba foglalt végrendeletét megmásítja, az előbbit a félnek kiadja széjjel tépni, vagy ő maga tépi széjjel. Irattára ennélfogva hiányos. Megesett rajta, hogy a kötelezettségben levő fél az egy évvel azelőtt kelt eredeti közokiratot széjjel tépte azért, mert állítólag az a valódi tényállást nem tartalmazza; foldmíves és közjegyző birokra keltek, birkóztak, pofozkodtak, majd rendőrség sietett és rendőrséggel, elzárással való fenyegetés nyomása alatt egy azonnal eredetikent kiállított okiratot irt alá a fél és ezzel az ügy minden oldalról befejezést nyert. , Alig lehet az irodájába a felek sokaságától bejutni, azért este, ha megnézzük az ügykönyvét, az egy számmal sem szaporodott. Ennek az a magyarázata, hogy a közjegyző ur, a helybeli pénzintézetek ügyforgalmával vetekedő jelzálog- és váltókölcsön-üzletet folytat s ez üzletét saját érdekében szépen összeegyezteti hivatalos közjegyzői gyakorlatával ; továbbá; hogy a közjegyző úr évenkint több magánokiratot vesz fel, mint közokiratot, évenkint 5—6 százat.^ Kapzsisága, lelkiismeretlensége, tudatlansága, gúny és a panaszkodások végnélküli láncolatát képező közbeszéd tárgya a városban és vidékén s jellemző saját szavai: »Nekem minden krajcárt össze kell tenni, mert nekem sok irigyem van nagy jövedelmem miatt s előbb-utóbb leszorítanak állásomrók; de azért igyekszik, hogy: »csak addig legyen közjegyző, mig csődárverésen vett egy zsák vasporzója eltart«. Ily példák nem alkalmasak az új és nem is eléggé szerencsésen konstruált közjegyzői intézmény iránt a bizalmat általánossá tenni, ellenségeit lefegyverezni. III. A közjegyzők minden teendőiket nem végezhetik el személyesen, nagyobb forgalmi irodában a vezetés, felügyelet, értekezések és hitelesítések egészen lefoglalják a közjegyző testi - lelki képességet. Szükségük van tehát, és pedi«-, hogy a munka kellő színvonalon álljon, szükségük van szakképzett segéd-személyzetre, melyre a törvény is számítani látszik, a gyakorlat pedig igazolja, hogy szakképzett segédszemélyzet nélkül az intézmény képessége, feladatának betöltésében teljes nem lehet. Mik volnának a kir. járásbíróságok albirák, jegyzők nélkül, olyanok a közjegyzők helyettesek, közjegyzői jelöltek nélkül. És a közjegyzői irodákban a szakképzett segédszemélyzet nagyon csekély számban van. Igaz, hogy vannak közjegyzők, kik e hiányt nem érzik, kik nem is óhajtják, nem is keresik a szakképzett erőket; kik vagy olcsó, jogi készültséggel nem biró egyénekkel j végeztetik az intézmény rovására s a felek kárára a szakképzettséget igénylő munkákat, vagy hátralékot gyűjtenek halomra, avagy oly csekély tevékenységet fejtenek ki, különben talán kedvezőbb körülmények s viszonyok között, hogy az által az intézmény életképességének, meghonosításának is TÁRCA. Egy angol váltóper. — A »Jog« eredeti tárcája. — Közli: dr. HIRSCIILER HENRIK, budapesti ügyvéd. Angliában az utolsó években egy per folyt le a V a g 1 i a n o testvérek cég és az Angol bank között, mely nemcsak a benne szereplő peres felek, nem is pusztán a bírák személyiségénél fogva — utolsó fokon maga az angol felsőház itél — de nem is egyedül az eset felette érdekes voltánál fogva, hanem azért is felkelti a kontinensi ember figyelmét, mert benne az angol kereskedelmi élet és jogi felfogás eltérései a kontinens kereskedelmi viszonyaitól és jogi fogalmaitól, mintegy megtestesülve találhatók fel. Természetes, hogy ily körülmények között a per nemcsak Angliában, hanem a kontinensen is általános figyelemben részesült; a napilapok sürgönyökben hozták annak eredményét, a sza^apok pedig részletesen megbeszélték annak lefolyását. A következőkben foglalhatjuk össze a tényállást a »Zeitschrift für das gesammte Handelsrecht« 37. köt. 202. és köv. II., valamint a -»Times« 1891. március 6-iki számában foglalt tudósítások alapján. Egyike a Vagliano testvérek alkalmazottainak G 1 y k a Antal Izidor, ki a külföldi levelezéssel foglalkozott, állását felhasználta arra, hogy főnökei által hamis váltókat fogadtasson el, melyeket azután az angol banknál kifizettetett, azoknak igen tetemes öszszegét felvette és megtartotta. Glyka eljárása a következő volt : A Vagliano testvérek cég üzleti összeköttetésben volt V u c i n a György odessai bankárral, a ki évenkint több ezer fontnyi váltókat intézett a Vagliano testvérekre Londonba. Glykának állásában alkalma volt a Vucina cégnek váltóblankettáit és avizó-leveleit kézrekeriteni, a melyekhez teljesen hasonló utánzatokat készíttetett. A váltóblankettákon azután Vucina aláirását rendkwül ügyesen utánozta, hamis intézvényeket állított ki a Vagliano testvérek cégre, melyeken rendelvényesként C. P e t r i d i & Comp. cég volt megnevezve ; e cégnek rendeletére t. i. Vucina valóban szokott volt váltókat intézni. A levélpapíron pedig Vucina utánzott aláírásával esetrül-esetre előre értesítette a Vagliano céget az érkezendő váltóról és ezen hamis aviso-leveleket a többi külföldi levél közé csúsztatta, minek folytán azok szabályszerűen az előjegyzési könyvekbe előjegyeztettek. Midőn azután Glyka a hamis intézvényeket főnökei asztalára tette, azok teljesen rendben találtattak és Vagliano testvérek cég elfogadmányával elláttattak. Az elfogadott váltóitat Glyka elsikkasztotta s ily módon birtokába jutott a hamis, de valódi elfogadmánynyal ellátott váltóknak. Ezeket azután »N. M a r a t i s« konstantinápolyi cégre forgatta, megjegyzendő azonban, hogy »N. Maratis« csak egy Glyka által kigondolt név, melynek a valóságban viselője nem létezik. A hamis váltók 1887. február 18. és október 12-ike között váltak esedékessé és összegük 650—2,500 font sterling között változott; Vucinának valódi váltói, melyek ugyanazon időben váltak esedékessé, legfeljebb 1,000 fontról szóltak. Mindezen hamis váltókat az angol bank, mely a Vagliano cég által azokról előre értesítve volt, kézről-kézre (across the counter) bankár közben járása nélkül kifizette, a nélkül, hogy akár az aláirt, akár a váltókat bemutató személyek felől valaha kérdezősködött volna, sőt Ziffos a Vagliano cég managerje állítása szerint, ő előtte, ki csaknem naponta megfordult az angol banknál, sem ^tétetett említés a váltókról. (Az angol bank egy főhivatalnoka azonban ezen állítást megcáfolja.) így Glyka háborítatlanul űzte a játékot, mig 1887. október 11-én rájöttek, hogy Glyka két más esetben váltókon az ő aláírásukat hamisította. Ez alkalommal fedeztettek fel a szóban forgó hamisítások is és Glyka, ki mindent beismert, 10 évi kényszermunkára (penal servitude) elitéltetett. A Vagliano testvérek cég azonban az angol banknál továbbra is megterhelve volt a hamis váltók összegével összesen 71,500 font sterlinggel; keresettel lépett fel tehát az angol bank ellen, melyben itéletileg kimondani kérte, hogy az angol bank, mint felperesek baukárja nincs jogosítva felperes céget, a Glyka által hamisított és általuk elfogadott váltók összegével, 71,500 font sterlinggel, melyeket alperes Glykának kifizetett, megterhelni, minthogy ez összeg jogtalanul és megbízás nélkül fizettetett ki. Állapodjunk meg itt egy pillanatra és az ellentét kiemelése végett vizsgáljuk az esetet hazai jogunk szempontjából. Nálunk, valamint a kontinens többi államaiban a fizető bank a váltókat magára forgathatta volna és mint váltó-hitelező állott volna szemben az elfogadóval. Alkalmazást talált volna tehát a magyar váltó-