A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 43. szám - Az elévülési és záros határidők a magyar kereskedelmi jogban. 2. r.

A JOG. 315 hatatlansága miatt az örökösödési eljárás marad továbbra is egy nagyon hosszadalmas és költséges kísérletezésnek, ha lesz eredménye jó, ha nem lesz, ugy is jó. Mig a hagyaték többféle hosszadalmas perek utján valahára megtisztul a tulajdoni, elsőbbségi igénylők, a hagyatéki hitelezők igényeitől, addig nagyobb része rendesen elkallódik, mint haereditas jacens apad rettenetesen ; s ha még kezdik azután perleni a hagyományosok, végrendeleti és szerződéses örökösök ilyenkor a hagyaték a legbizonytalanabb sorsra jut. Átél a hagyaték külön-külön uton lefolytatott 5 — 6 pert, melynek mindannyia tárgyánál fogva perrendtartásunk szerint úgynevezett rendes per, mégis midiin a hagyatéki ügy visszakerül a hagyatéki bírósághoz, ennek végzése csak ugy nem bír végrehajtási joghatálylyal, a hagyaték biró átadási végzése csak ismét cím az új perhez. Semmi módon nem lehet az örökösödési eljárás célját megvalósítani másként, csak akkor, ha 1. A hatósági szervezet egységes. 2. A hatáskör egyetemes és általános. 3. Az egyességvagy határozat pedig végrehajtható lesz magában az örökösödési eljárásban. Ily módon szervezni az örökösödési eljárást valóban nagy előnynyel járna, ezt senki sem vonhatja kétségbe; de hogy vájjon szükséges-e ily nagy horderejű reform, arra nézve felhozok néhány indokot. Jó tudni, hogy Magyarországon örökösödési eljárás nem is volt soha, mig az osztrák be nem telepitette a magáét ide, és Magyarországon arra nem is volt szükség. Az adományi javak természete és birtoklása, ősi alkotmányunk szerint és ennélfogva a javaknak az adománylcvélben fiuról-fiura meghatározott és biztosított átszármazása az ipso jure elvben gyökerezve, szükség felettivé tette 1848 előtt a hagyatéki eljárás rendezését; azóta pedig az ország nem ért rá rendezni; mert az 1868-ki 54-ik törv.-cikkek közzé csúsztatott néhány §, vagy a gyámügyi törvény, avagy ez a legújabb törvényjavaslat egyáltalában nem tekinthető az eljárás rendezésének. Örökösödési eljárásunk tehát soha se volt és ma sincs. De nem csak azért szükséges, mert nincs, hanem azért, mert reá vagyunk szorulva. 1848 után az ősiség eltörlésével, a telekkönyvek behozatalával, az ingó és ingatlan javak forgalmának többszörösen hatványozott emelkedésével ugy az örökösök egymás közötti érdekeinek megvédése, mint a hagyatéki hitelezők, hagyományosok és a kincstár érdekei kijátszásának meggátlása elkerülhetetlenül szükségesnek javasolják az örökösödési eljárás rendezésére vonatkozó s a célnak egészben megfelelő törvény mielőbbi megalkotását. 1848 előtt az ingatlan mozdulatlan volt; ma a telekkönyvi igtató lapjain percenkint változtatja tulajdonosát s percenkint tűri el saját megterheltetését, a kijátszás percenkint lehetséges; az ingók könnyen kezelhetése kapcsolatosan a civilisatió szülte magasabb igények kapzsiságával és erkölcstelenségeivel, a hagyaték azonnali rendezését követeli ; ugy, hogy az 1848 után megváltozott világ követelményei szerint ma már épen olyan eljárási törvényre van szükségünk a hagyatéki tömegre vonatkozó követelések valódiságát, fennállását és rangsorozatát illetőleg, a milyen van a csődtömeg rendezésére vonatkozólag. Nekünk — ismétlem — sohase volt örökösödési eljárási törvényünk (gyámügyi volt és van) ; a mit most kellene csinálnunk, ahhoz képest a kormányjavaslat semmi; és talán sokáig fog tartani a kísérletezés, de akár meddig tartson, előbb az sikerre nem vezet, a mig egészen gyakorlati ember (biró vagy ügyvéd) nem fog elkészítéséhez és a mig alapelvül el nem fogadja a hatósági szervezet egységét, a hatáskör egyetemes és általáno? voltát, valamint az egyesség vagy határoz it végrehajthatóságán magában az örökösödési eljárásban. Az elévülési és záros határidők a magyar kereskedelmi jogban.* Irta: dr. DOBAÍ GYŐZŐ, budapesti ügyvéd. V" (Második közlemény.) Altalános észrevételek az elévülési jog köréből. A tételes törvényeknek a jogelévülésre (praeseriptio extinctiva) vonatkozó intézkedése törvényes vélelmet (praesumtio legis) képez az iránt, hogy valamely jogviszony (p. o. nem használás folytán) megszűnt s illetve megváltozott. (Pr. Landrecht 568. §.), + Elüzö közlemény a »J o g'< 42. számában. És ép mert a jogelévülés csak vélelmen alapul, ennek az a hatása van, hogy a jogelévülés fennforgása hivatalból nem is észlelendő. Égy másik hatása pedig az elévülés vélelmen alapuló voltának abból áll, hogy valamely már tényleg kifizetett elévült adósság (tartozatlan fizetésként, condictio indebiti) vissza nem követelhető (Osztr. polg. tvkv 1,432. §.) és illetve az adós által az exceptio temporis csakis birtokon belül vehető igénybe.. Azon körülmény tehát, hogy valaki az őt megillető ezen kifogásolási jogának létéről és illetve a fennforgó j o g e 1 é v illésről tudomásai nem birt, e jognak elévülésére b ef ol y á s t n e m gy ak o ro 1. (Lásd 3,932/889. sz. curiai Ítélet, közölve »Jogtud. Közl.« 1890. máj. 14. lapsz ) Dr. Graven szerint a záros határidők egyik jellemvonását képezi, hogy azt a felek kölcsönösen megváltoztathatják, mig ezt az elévülési határidőkkel nem tehetik. Graven tantétele igazolása céljából a kereskedelmi törvényszerinti minőség kifogásán alapuló 6 havi elévülési időt »záros határidőnek« nevezi a törvény világos szavai ellenére.1 Csakhogy az ilyképen erőszakolt jogi tantételek inkább hátrányosak, mint előnyösek. A jogász hasznavehető munkát csak ugy végezhet, ha az élet való fejleményeit és szükségleteit helyesen felfogva, azokat a gyakorlati élet kívánalmainak megfelelő módon dolgozza fel. A búvárkodó jogásznak tehát tartózkodni kell a kétes értékű experimentálistól, tartózkodnia attól, hogy a magakészitette elméleti formulát s nem pedig magát a dolog lényegét, azon jogi tartalmat, a mit azon formulában elhelyezni kiván, tekintse fődolognak, mert az ekként Procrustesként a formulába erőszakolt jogi csemete életre kelni, fejlődni nem fog.2 Hogy Gravennek a záros határidők természetére vonatkozó theoriája legalább is túlhajtott, kitűnik már magából azou körülményből is, miszerint az alaki jogban (polg. prdtts) is vanuak esetek, a midőn a perbeszédek s illetve periratok előterjesztésére reuclek határidők meg nem hosszabbithatók (p. o. a vég- és ellenvégirat előterjesztésére rendelt határidők, stb.) Meg nem hosszabbithatók továbbá a váltókibocsátó és forgató előzők s telepesek elleni jogfentartási és peresitési határidők, stb. Ugyanezen sorba tartoznak az értékpapírok megsemmisítésére és illetve az annak folytán szerzett jogok érvényesítésére rendelt záros határidők, stb. Graven új theoremmájával szemben szerző W i n d s c h e i dnak ad igazat, ki szerint az elévülést, illetőleg általános jogszabályokat felállítani nem lehet3 és illetve minden egyes esetben a felek akarata, avagy a törvény világos értelme nyomozandó ki és a concret eset a szerint értelmezendő. Tájékozás végett közöljük még az osztr. p t v k v. 1,502. §-á t, mely szerint »az elévülésről sem előre lemondani, sem a törvények által meghatározottnál hosszabb elévülési határidőt kikötni nem lehet.« 1 »Stb. Bezüglich der Verjahrung ist eine Verlangerung der Frist durch den Partéién Willen unzulassig, bezüglich der Rechtstemporalitat ist sie zulássig stb. So spricht z. B. neben anderen Momenten, die hier nicht angeführt werden können, dafür, dass die Fristen für die actio cjuanti minoris und die redhibitoria (Art. 349. Abs. 2. des Hand.-G.-B.) nicht als Verjahrungs- sondern als Falle gesetzlicher Rechtsbefristung aufzulassen seien, auch der Umstand, dass diese Fristen vertragsmássig verlangert werden können. [L. »V erjahrungundgesetzlicheBefristun g.« »Eine civilistische und wechselrechtliche Untersucliung, mit besonderer Rücksicht auf das österreichische Recht von Dr. Alexander Graven, Professor an der Universitat Czernovitz. I. Theil. Civilrechtliche Grundlegung — Leipzig, 1880. Pag. 134.] 2 »Stb. Möge doch die Rechtssprechung und die Rechtslehre sich davor hüten, dass sie dem Lében und seinem Bedürfniss durch A b s t r a kt i o n e n sich entfremde, für welche in den Kreisen, derén Dienste alles Recht gewidmet ist, sich kein Verstandniss findet und möge sie stets schöpfen aus der ungetrübten Quelle des lebendigen Verkehrs. [L. »Ueber die Anwendbarkeit der Art. 347. ff. des Handelsgesetzbuches, wenn statt der vertragsmassigen eine Waare a n d e r e r Gattung geliefert und empfangen wurde.« Von Hrn. OberlandesGerichtsrath F. W. Schlodtmann in Hamburg. Közölve Dr G o 1 dschmidt L. »Z e i t s c h r i f t«. Stuttgart 1890. 27. Band Nr. 7. 22. B. 1. und 2. Heft. Pag. 22.] Vide : Dr. Hanauschek: »Die Rechte des Verkaufers für die Beschaffenheit der Waare. < Berlin 1883-87. Helyesen jegyzi meg dr Herich Károly a »kereskedelmi és váltójog szellem e« c. értekezésében, miszerint: iPlósz tanár váltójogi munkája mindenesetre sokkal nagyobb hatást tenne és nagyobb hasznot hajtana a váltójog szellemének helyes felfogása tekintetében, ha szerző a tényleg létező positiv váltójog értelmezésére szorítkozott volna, a helyett, hogy egyéni elméleti irányzatba eltereli a közforgalomnak váltó alakjában fejlődött jogi szüleményét. Igaz, a létező világot megérteni nem oly érdekes és vonzó feladat, mint a jogtörténet és logika forrásainak elhagyásával, subjectiv okoskodást követni. Pedig a jog nem egyéni szempontnak, hanem a közakaratnak a kifolyása < stb. (L. N e m z e t 1890. jul. 26-iki számát.) 3 »Für die Fristen ist es misslich eine Regei aufzustellen, es muss im einzelnen Falle der Wille des Bestimmenden nach den gebrauchten Ausdrücken ausgelegt werden.<t (Dr L. B. Windscheid: Lehrbuch des Pandektenrechts, Düsseldorf 1862. I. B. Pag. 243y stb. »Im römischen Recht gibt es keine allgemeine Theorie der Veri áhr ung.i (L. ugyanott I. B. Pag. 250.)