A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 37. szám - Fegyházaink és börtöneink túltömöttségének okairól. 3. r.

266 A J O Gr. törvény életbe lépte óta állandóan követett gyakorlat«-nak nevez, — törvénytelennek mondjuk; de megkíséreljük kimutatni álláspontunk helyességét. Mi bíróságainknak azon kijelentéseit, melyek a végrehajtásokat, sőt újabban a lejárt váltó alapján előjegyzett zálogjogot is megtámadhatónak nyilvánítják, azért tartjuk törvényellenesnek, mert nemcsak a törvény határozott rendelkezésével, hanem annak szellemével, sőt a jog elveivel is ellenkeznek. A csődtörvény III. fejezete taxatíve, határozottan kijelöli azon eseteket, melyekben a közadós cselekményeit megtámadni engedi. Sem analógiának, sem kiterjesztő magyarázat naiv nem lehet tehát helye. A biró feladata itt nem lehet egyéb, mint a törvény rendelkezésének, ennek szavai és értelme szerint való alkalmazása. Az a kérdés már most: mi a törvény valódi értelme? A csődtörvény idevonatkozó része nem h o m á 1 y o s. Világosan szól és nincsen okunk feltételezni, hogy a törvényhozó nem akart, vagy nem tudott volna helyes kifejezéseket használni. És miután »a közadós j o g c s e 1 e k v é n y e i« alatt csak az ő akaratának jogkövetkezményekkel járó kifejezéseit érthetjük: lehetetlen a törvény világos szavainak oly értelmet adni, hogy a közadós tudta, akarata, megkérdezése s beleegyezése nélkül, a hitelező kérésére tett birói intézkedés is a közadós akaratnyilvánítását képezi. Bíróságaink a törvény értelmét annak céljából állapítják meg. »A csődtörvény 27. g-a rendelkezésének«, — mondják — »nyilvánvalóan az a célja, hogy az anyagi zavarba jutott adós vagyona hitelezői aránylagos kielégítésére fordít tassék, hogy tehát az adósra nézve a törvényben válságosnak megállapított időn túl, az adósnak vagyonában oly változás lehetőleg megelőztessék, a melynél fogva az egyik hitelező a többiek hátrányára előnyben részesülhet.« A törvénynek azonban ilyen értelmet adni, sőt ilyen célt tulajdonítani sem lehet. Mi következnék ebből? Az, hogy különösen kereskedő ellen a legigazabb követelés alapján sem lehetne végrehajtást foganatosíttatni, sem telekkönyvi zálogjogot szerezni lejárt követelés alapján; mert a ! tekintetben is megállapodott a bírósági gyakorlat, hogy a lejárt követelés kifizetésének elmulasztása, ' főképen pedig a végrehajtás foganatosításának bevárása j és megtűrése kereskedőnél a fizetés megszüntetésének j tekintendő. Már pedig kétség sem férhet ahhoz, hogy a törvény- ! hozó kellő kifejezést tudott völna adni gondolatának, ha az j lett volna akarata, hogy a végrehajtásokat és a hitelezőnek jogcselekvényeit megtiltsa, illetőleg korlátozza. De ilyen esze-ágában sem volt. Kitűnik ez a B. T. K. indokaiból is, hol a csalárd bukás kapcsán a megtámadási per is fejtegetés tárgyát képezi. — Törvényhozóink gondolata már itt is következőkép nyert kifejezést a szóban forgó kérdésre nézve: »Ha a hitelező követelése valódi s őt kielégíttetése vagy biztosítása körül mala fides nem terheli: az, hogy a neki nyújtott előny által mások megkárosíttattak, nem lehet ok a neki hasznos cselekmény felbontására s az általa jogosan szerzett előny elvételére. Senki sem tartozik saját jogának érvényesítését attól függővé tenni, vájjon annak törvényszerű érvényesítése által nem szenved-e mások érdeke ? A lejárt kötelezvény birtokosának, a hitelezőnek joga van adósától kielégítést követelni, s ha ez kielégítette, vagy biztosította őt: azon tekintet, hogy más hitelezők kielégítés nélkül maradhatnak, nem teszi a jogosan nyert kielégítést, vagy biztosítékot jogellenessé s felbontandóvá « Még inkább kitetszik a törvényhozó akarata a csődtörvény országgyűlési tárgyalásának megfigyeléséből. Dr. A p á t h y István elhunyt egyetemi tanár, csődtörvényünk szerzője és a törvényjavaslatot tárgyaló képviselőházi igazságügyi bizottság előadója a javaslat azon részét, mely a jogcselekvények megtámadásáról intézkedik, a csődtörvényjavaslat átalános tárgyalása alkalmával, a képviselőház 1881. évi január 10-én tartott 325. ülésében mondott és közhelyesléssel találkozott beszédében következőleg indokolta: »Azt hiszem«, — úgymond, — »nem szükséges azon visszaélésekre utalnom, melyek nálunk különösen a kereskedelmi forgalomban a színlelt és a hitelezők megkárosítására irányuló vagyonátruházásokkal történtek és a magánhitel megrendítésére kétségtelen befolyással voltak. A kereskedőnek elég volt cégtábláját levenni s annak helyébe nejének vagy másnak cégtábláját kitenni, hogy üzletét minden tartozékával együtt hitelezői elől elvonhassa. E visszaéléseket minden következményeivel együtt megszüntetni lesz feladata a javaslat azon részének, mely a jogcselekmények megtámadásáról intézkedik. Az actio Pauliana azonban, melyet a javaslat meghonosítani akar, igen érett megfontolást követel, mert nem szenvedhet kétséget, hogy az egyrészről sikeres mód lesz a színlelt átruházások meggátlására; de másrészről azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy az actio Pauliana a kellő óvatosság nélkül a forgalom biztonságát veszélyeztetheti.« Kétségtelen tehát, hogy a csődtörvény kizárólag csak oly ügyletek megtámadását engedi meg, melyeket a közadós a csődnyitás előtt in fraudem creditorum kötött. TÁRCA. Fegyházaink és börtöneink túltömöttségének okairól. — A »Jog« eredeti tárcája. — (Befejező közlemény.) Ez évben a kir. tábla elnöke kiemelte, hogy sokkal kevesebb bűnügy érkezett fel az elsöbiróságoktól, mint a korábbi években. Es mivel indokolta a csökkenést ? Azzal, hogy a büntetőcodex a judicaturában s a nép jogérzületében teljesen szilárd alapot nyert. Tehát ki van emelve a judicatura, de ezzel nincs elejtve a büntető-codex revisiójának szüksége. így menjünk a tárgyra. A büntető-codex szigorát akként elidálják már is a birák, hogy csűrik-csavarják a törvény szakaszait, hogy menedéket adjanak az oly vádlottnak, kit nem tartanak elég bűnösnek arra, hogy reá a codexben előirt súlyos büntetést mérjék. Ily menedék első sorban a 92. §. alkalmazása, sőt ha ezt is szigorúnak tartja, inkább erőltetett törvénymagyarázatok segélyével felmenti a vádlottat, vagy annak tényét enyhébben minősiti. Hogy a nem correct definitiók is hozzájárulnak a börtönök túltöméséhez, arra példát hoz a »Jogtudományi Közlöny.« (1889. 51. sz.) Egy kártyajátékost, ki a nyerőt falhoz szorítván, attól az elvesztett pénzt neje által vétette el, a Curia rablás miatt itélte el, az alsóbiróságok felmentő Ítélete ellenére. Miután ily esetben 5 év a minimum, kérdés, hogy a törvényhozás szemei előtt a 344. §. megalkotásakor ily eset lebeghetett-e ? Itt elég lett volna a 92. §. correctivuma, mely a 6 havi börtönre való leszállítást engedi. A hiba az volt, hogy a Curia a fenyegetést helyesen definiálta ugyan, de az erőszak fogalmát közelebbről nem határozta meg. Az is sokat visz börtönbe, hogy az itélethozáskor vádlott nincs kitanítva a felebbezés jogára s főképen a kiskorúakra áll ez, kiket sem szüleik, sem gyámjaik nem kisérnek és kik tartva attól, hogy az ügyész is felebbez, bármily ítéletbe is belenyugosznak. A végtárgyalásnál a vádlottat a keresztkérdésekkel is annyira zavarba lehet hozni, hogy ártatlanul lesznek elitélve. Ilyen esetet közöl a »Budapesti Hirlap.« (1889. 314. sz.) Mannswirth Mór és Pollákról a budaörsi zavargási ügyben, kik közül előbb az elsőt, majd a másikat ítélték el, végre perújítás folytán mindkettőt felmentették. Számosak az esetek, hol maguk a birák követik el a személyes szabadság megsértését és így ez a kérdés is fontos, melyre nézve gr. Apponyi Albert mondotta : »A mi az állam legkisebb polgárának jogát sért, az megsérti az egész nemzetet« és felhozta a visszaéléseket, melyeket a köztisztviselők védtelen állampolgárokkal szemben elkövetnek és példákat hozott fel a Curia Ítéleteiből, mely az alkotmányos jogok ilynemű sértését az alsóbb bíróságok tétlensége miatt iparkodik megtorolni. A mi a codex revisióját illeti, ha az hamar meg nem történhetik, kell surrogatumról gondoskodni. Dr. Móré Pál a »Jog» 1889. 43. számában érdekes nézeteket közöl e tárgyról. Kiemeli a törvény szerkezeti hibáit, mely nézete szerint nem felel meg az igazságügy követelményeinek. Elégnek tartja egy évtizedig való fennállását arra, hogy most átvizsgáltatván, a tapasztalatok alapján módosittassék. A codex főhibáját nem a maximalis, hanem a minimalis büntetések túlságosan súlyos voltában látja. A codex szigorúságát szerinte pusztán a 92. §. nem képes enyhíteni, hanem szükséges lenne ezen paragraphust oda módosítani, hogy a felsőbb bíróságok a méltányosság alapján is hozhassanak lelkiismeretükben gyökerező Ítéletet. Régi közmondás : »Plus valet favor in judice, quam lex in codice.« Ez alatt én a Curia, azelőtt hétszemélyes tábla azon magasztos hatalmát értem, hogy ugy járhatott el a törvények és