A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1891 / 37. szám - A törvénytelenség divatja
Tizedik évfolyam. 37. szám. Budapest, 1891. szeptember 13. Szerkesztőség: V., Rndolf-riikparl :i. sz. Kiadóhivatal: V.. Rudolf-rakpart s/. Kéziratok vissza nem adatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendó'k. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY.) A/ IGAZSÁGÜGY ÉRDEKEIK lÉPÜlSELETÉÍ? A UAGYAR ÚGÍÍEDI, fiil, ÜfifÉSZI ÍS KO/JEGí/fll Ki Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják Dr'. RÉVAI LAJOS — Dr. STILLER MÓR ügyvédek. Felelős szerkesztő: Dr. STILLER MÓR. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: helyben vagy vidékre bérmentve küldve : negyed évre 1 frt 50 kr. fél » 3 » — » egész > 6 » — » Az előfizetési pénzek béimentesen legcélszerűbben postait látvány nyal küldendők. , TARTALOM: A törvénytelenség divatja. Irta: dr. Alföldi Dávid, egri ügyvéd. — A csődtörvény 238. §-a és a végrehajtási törvény 1. §-aIrta : B a r a c h Mór, pozsonyi ügyvéd. — Nyilt kérdések és feleletek. (Vak személy tehet-e érvényes szóbeli magánvégrendeletet ? I. Irta : Simon Endre, lőcsei kir. tszéki biró. II. Irta: dr. Fodor Mihály, ügyvéd Veszprémben. III. Irta: dr. W e i s z Bernát, bártfai kir. közjegyző.) — Sérelem. (»Sommás szóbeli eljárásunkhoz, a A szentesi járásbíróság köréből. Irta: Szathmáry Ede, szentesi ügyvéd.) — Botrány a szegedi kir. táblán. — Vegyesek. — Curiai és táblai értesítések. — Hirdetések. TÁRCA : Fegyházaink és börtöneink túltömöttségének okairól. Irta : R é s ő E n s e 1 Sándor, budapesti ügyvéd. MKLLÉKLKT: Jogesetek tára. Felsöbirósági határozatok és döntvények. — Kivonat a ^Budapesti Közlöny«-böl. (Csődök. — Pályázatok.) A »Jog törvénytára* t. előfizetői jelen számunkhoz mellékelve veszik az iga«ságügyminissteri rendeletek függelékének (az új birói ügyviteli szabályok) I. és 2. ivét (I—J2. lap). AB esetleges reklamációkat kérjük S napon belül hozzánk intézni. A kiadóhivatal. A törvénytelenség divatja. Irta : dr. ALFÖLDI DÁVID, egri ügyvéd. Ilyen is van. Es veszedelmesen terjed. Azelőtt is előfordult, hogy egyik-másik hatóság törvénytelenül járt el" de ez ritkábban és legtöbbször tudatlanságból történt. Most átalánossá kezd e baj válni és azok közt is lábrakapott, a kik magokat okos embereknek tartják. Ez az oka annak, hogy felszólalunk. Ezúttal a törvény tiszteletnek (?) csak néhány példáját mutatjuk be; mert meg vagyunk arról győződve, hogy e lapok olvasói a saját munkakörükben is bőven találkoznak ily esetekkel. A pénzügyminiszternél kezdjük és constatáljuk, hogy ez pl. az italmérési jog kártalanításáról szóló 1888 : XXXVI. t.-cikk végrehajtásánál a törvénynek rendelkezéseit igen sokszor mellőzte. Még érdekesebb az 1890 : XXXVI. törvénycikk végrehajtása. E törvény kötelességévé teszi azoknak, kik nyilt helyen égetett szeszes folyadékoknak nagyban, vagyis legalább száz litert tevő, vagy azt meghaladó mennyiségben való elárúsításával foglalkoznak, hogy erre nézve a pénzügyi hatóság engedélyét szerezzék meg. A törvény 2. §-a szerint az engedély megadásánál a 1888 : XXXV. t.-cikk 3 és 5. §-aiban, a 7. §. utolsó bekezdésében, a 9. és 10. §-okban foglalt határozmányok alkalmazandók. És jóllehet a törvényszakaszok csak azt kívánják, hogy az engedélyt kérő teljesen megbízható, feddhetetlen előéletű, magyar állampolgár legyen: a pénzügyminiszter mégis oda utasította a kir. pénzügyigazgatóságokat, hogy az engedélyt csak azoknak adják meg: »a kik hiteles kereskedelmi könyveikkel legalább is 500 hektoliter évi alkoholforgalmat; ha pedig kizárólag szilvórium, gyümölcspálinkák és pálinkaneműek elárúsításával foglalkoznak, évenkint legalább 200 hektoliter ilyen italforgalmat képesek kimutatni«. így történt, hogy a vidéki szeszkereskedők nagy részét Lapunk mai szánta megfosztották régi keresetforrásától annak dacára, hogy a törvényben megállapított kellékekkel birtak. Más minisztériumnál is tapasztaltunk ilyen nyilvánvaló törvénytelenséget. így pl. a kereskedelemügyi miniszter, mint III. fokú iparhatóság egyik iparkihágási ügyben, melyben az I. fokú hatóság felmentő határozatot hozott, a nélkül, hogy e határozat ellen valaki felebbezéssel élt, vagy az 1886 : XXI. t.-cikk 10. §-a értelmében az ügy felülvizsgálását kérte volna: körülbelül három hónap múlva leírt a megye alispánjához, mint II. fokú hatósághoz és nyíltan kijelentette, hogy az I. fokú hatóságnak meg kellett volna vádlottat büntetnie, utasította az alispánt, hogy a már jogerőre emelkedett határozatot vizsgálja felül. A belügyminisztériumnál is megtörtént a következő eset: Az alispán hivatalától felfüggesztett egy községi birót. Támaszkodva, az 1886 : XXII. t.-cikk 07. §-ára, mely szerint a hivataltól való felfüggesztést illetőleg »az alispán elsőfokú határozata a törvényhatósági közigazgatási bizottsághoz s onnét a belügyminiszterhez felebbezhető« : a II. fokú határozat ellen is felebbezéssel éltem. A belügyminiszter azonban, a nélkül, hogy felebbezésem visszautasította volna, — az ügyet a vármegye főispánjához küldte le saját hatáskörében leendő elintézés végett. És hiába mutattuk ki, hogy a főispán eddigi törvényeink szerint nem képez felebbezési forumot: harmadfokúlag ő intézkedett és a belügyminiszter határozatára hivatkozva, többé nem terjesztették fel az ügyet a törvényben meghatározott III. fokú hatósághoz. Az alsóbb fokú közigazgatási hatóságok eljárásairól nem is szólunk, mert ott az önkény úgyszólván mindennapos. Szomorúbb jelenség, hogy az önkénynek veszedelmes divatja a bíróság köreiben is hódít. Nagyon sok biró van, a ki el szokta felejteni, hogy hivatását a törvénynek alkalmazása és nem hozása képszi. Az alatt a hangzatos cím alatt, hogy ne az alaki, hanem az anyagi igazság győzzön, — alsó- és felsőbíróságaink sokszor mellőzik a törvényt. Nem is említjük azon ügyeket, melyekben a biró tőrvény hiányában, tételes szabályokra nem alapíthatja ítéletét; mert az ily kérdésekben inkább a törvényhozás hibáztatható, mint a bíróság. De mikor a biró létező törvényeink rendelete és szeli ?me ellenére juttatja érvényre saját egyéni felfogását: ez már bírósági hiba és a törvénytelenség divatjának tudható be. Avagy megegyeztethető-e a törvénynyel azon gyakorlat, melyet felsőbíróságaink a csődtörvény III. fejezete alá eső megtámadási perekre nézve követnek? — Nem. Lehet, hogy az 1881. évi XVII. t.-cikk III. fejezete a megtámadható ügyletek tekintetében kimerítő intézkedéseket nem tartalmaz; lehet, hogy a csődtörvény módosításra szorul, a mennyiben rendelkezéseinek kiegészítése nélkül a megtámadási jog csak ritkán lenne érvényesíthető: de a létező törvény megváltoztatása, javítása nem a biró feladatát képezi. Az ily eljárás nemcsak azért helytelen, mert a bíróság a törvényhozó hivatását teljesíti, hanem azért is, mert megnehezíti a törvényhozóra nézve a törvény hibáinak s hiányainak felismerését és állandóbbá tesz: a rossz törvényt. Tudjuk, hogy nehéz fába vágjuk a fejszét, midőn bíróságaink azon gyakorlatát, melyet a kir. Curia is »a csődig oldalra terjed.