A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1891 / 35. szám - Tartozik-e a törvényszék a törvényt alkalmazni és büntetést kiszabni az esküdtszék verdictje alapján? - A szövetkezeteket szabályozó törvények a művelt nemzeteknél. 2. r.
A J O Gr. tudományok tudora, köz- és váltó-ügyvéd, kecskeméti ev. ref. jogakadémiai uy. r. tanár. Kecskeméten, 1891. Szerző e művében össze vannak gyűjtve ama kritikai dolgozatok és értekezések, melyek a jogi szaklapokban idöközönkint megjelentek. Vegyesek. Megleckéztetett járásbíróság. A budapesti kir. itélő 1 á b 1 a 8,153/91. p. szám alatt hozott ítéletéhez, (dr. Barna Ignác ügyvéd által képviselt K. Gáborné felperesnek, dr. Fenyvesi Károly ügyvéd által védett B. Emília, fér;. Sch. jakabné alperes elleni 82 frt tőke és jár. iránt a budapesti VI. kerületi kir. járásbíróság előtt indított sommás perében) a következő megjegyzéseket fíizi:... »Miről a kir. itélő lábla az eljáró bíróságot azzal a figyelmeztetéssel értesiti, hogy a sommás eljárásban a tárgyalás szóbeli; annak tehát, hogy az ügyvédek szóváltásaikat sajátkezüleg foglalják a jegyzőkönyvbe, nincs helye; továbbá az elsőbirói ítélet a tárgyalás, illetve a bizonyítási eljárás befejeztével nyomba n s z ó v a 1 k i h i r cl e t e n d ő (18(38 : LIV t.-c. 122. §) és csak a felsőbb bírósági határozatok kézbesítendők a feleknek Írásban. (1881 : LIX. 185. §-a.)« A törvény által kizárt jogorvoslat használatáért az ügyvéd díjat vagy költséget még saját felétől sem követelhet. Királyhelmeci kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság — 1890. évi máj. 14-én 1,438. sz. a. kelt végzéssel az árverést elrendelte, mi ellen végrehajtást szenvedő felfolyamodással élt. A budapesti kir. tábla azt visszautasította, mert az a panasz, hogy végrehajtatónak követelése időközben beállott ténykörülmény folytán megszűnt, az árverést rendelő végzés ellen beadott felfolyamodás utján nem érvényesíthető; és mert az 1881 : LX. t.-c. 165. §. 3. bekezdése értelmében az árverési feltételek módosítása nem felfolyamodás, hanem előterjesztés utján kérelmezhető. A felfolyamodásért díj s költség a felfolyamodók képviselője részére még saját felei ellenében sem állapíttatott meg ; mert a törvény által kizárt jogorvoslat használatáért, az ügyvéd a törvény alapján dijat vagy költséget még saját felétől sem követelhet. (1891. március 16. 5,715. sz. a.) A kecskeméti ev. ref. jogakadémián a beiratások az 189l/2-ik tanévre szept. l én veszik kezdetüket. A jogakadémia igazgatója dr. Kovács Pál, ny. r. jogtanár, lapunk reudes munkatársa. Dr. Kovács Páltól eddig számos szakmű jelent meg a könyvpiacon. Épen most jelent meg tőle »Kritikai dolgozatok és értekezések a jog- és államtudományok köréből.« Felemlítjük továbbá, hogy a beiktatási díj a kecskeméti jogakadémián a 60 frtos egyetemi tandíjnak épen fele; ezenfelül semmiféle iskolai díj nem szedetik. A jogtanulók havi 5—10 frtért kényelmes szép lakásokat; a reform, főiskolai lápintézetben pedig havi 7 frtért igen jó kosztot kaphatnak. A kecskeméti ev. ref. jogakadémia igazgató tanácsa a vallás- és közoktatásügyi miniszter által a jogakadémiára vonatkozólag bekivánt adatokra a választ a dunamelléki reform, püspökségnek beterjesztette. Mint a válaszban olvassuk, a kecskeméti jogakadémia jelenlegi szervezetét azon alapszerződés értelmében nyerte, mely 1875-ben a dunamelléki egyházkerület, a kecskemé'i reform, egyház és Kecskemét sz. kir. város köztörvényhatósága között egyoldalulag fel nem mondható s kölcsönösen kötelező erővel köttetett s felsőbb helyen is megerősíttetett. A jogakadémiát is részben kétségkívül illető külön főiskolai alapítványok ügye mindekkoráig rendezve nincs, jövedelmeit kizárólag a főgymnasium élvezi. A jogakadémiáu 8 rendes tanszék van rendszeresítve. A rendes tanárokon kívül 12 magántanár is működik. Bűnvádi eljárásban a vádlottnak nevét hivatalból kell megállapítani. Ily kijelentést tartalmaz a budapesti kir. itélő táblának 19,608. számú végzése, melylyel egy bűnügyben az elsőfokú bírósági ítéletet feloldja és az eljárt kir. törvényszéket a vizsgálat anyagának kiegészítésére és új ítélet hozatalára utasítja,« mert... bűnvádi eljárásban a vádlottnak nevét hivatalból kell megállapítani. A kir. törvényszék az ügyben harmadrendű vádlottat, az Ítélet szerint G. 1.-nak nevezi, holott ugyanezt S. I. nevén helyezte vád alá s holott a napló 11. száma alatt levő anyakönyvi kivonat azt bizonyítja, hogy ennek a vádlottnak neve S. I. volna. Meg kell tehát állapítani, hogy az anyakönyvben törvénytelen ágyból származottnak bejegyzett vádlottnak anyja, t. i. S. R. házastársa lett-e G. A.-nak, a ki a harmadrendű vádlottat fiának mondja s ezen az uton meg kell határozni azt, hogy a harmadrendű vádlottnak, a ki önmagát szintén G. Istvánnak, G. Andrást pedig apjának nevezik, mi a valódi neve ?« A kir. Ítélőtáblák és a kir. Curia teljes ülései szabályozása tárgyában kiadott nagyfontosságú igazságit \ ministeri rendeletet egész terjedelmében közöljük jelen számban a mellékleten. Curiai és táblai értesítések. Arad. A. F. Fischer Elis bf. ügye a C.-hoz érk. 7U79/91 sz. a., n. e., eld. Bibó. — P. A. Suhajda Jandó E. és tsai — Joanescu L. ügy még nincs fent a C.-án. — Debrecen. Dr. B. K. Ad J. Hajdú M. és neje — Sólyom B. és neje ügy a C -hoz érk. 3388/91 sz. a., n. e., eld. Szabó Albert; ad 2. özv. Fóris I.-né — Süvöltős F. és neje érk. 2813/91 sz. a., n. e., eld. Pásztély; ad 3. Klekner M. — Tóth G. érk. 4219/91 sz. a., n. e., eld. Keresztszeghy. — Gyöngyös. B. I. A C.-án dr. Borosy J. — özv. Goizsonyi A.-né ügy, valamint Lipkay K. — Gyöngyös város ügy elintézetlenek ; a T.-án : ad I. Gál J. — Gyenes J. érk. 208.Í5/91 sz. a, n. e., eld. Havas; ad 2. Paziczky G ügyben Lipkay K. felfoly. érk. 21090/91 sz. a., n. e., eld. Kársa; ad 3. Lipkay K. — Szabó A., Zaja L-né érk. 24444/91 sz. a., n. e., eld. Hajdú ; ad 4. Lipkay K. — Micsonai M. érk. 24443/91 sz. a, a. e., eld. Csery; ad 5. Lipkay K. - Csépány A. érk. 24584/91 sz. a., n. e., eld. Trux ; ad 6. Lipkay K. — Csépány A. érk. 24585/91 sz. a., n. e., eld. Trux ; ad 7. Lipkay K. — Demény I. érk. 25065/91 sz. a., n. e., eld. Hűvös; ad 8. Lipkay K. — gyöngyösi bank érk. 4283/91 ker. sz. a., n. e., eld. Sárváry ; ad 9. Lipkay K. — Kszl K. érk. 25186/91 sz. a., n. e., eld. Hűvös; ad 10. Pariczki G. — Lipkay K. ügyet a T. jun. 15-én rend, újabb száma: 27306/91, eld. Tatity. — Kolozsvár. M. S. Katona E. — özv. br. Bornemissza L-né kétrendbeli ügy a C.-hoz érk. 6211 és 6212/91 sz. a., n. e., eld. Frink. S. G. Erdélyi pince-egylet — dr. Bocz J. ügy még nincs fent a C.-án. — Nagy-Atáll. Dr. W. H. JÖVŐ számra megnézetjük. — Nagy-Kőrös, A. S. Ad 1. Fink J.-né — Gáli J. érk. k6803/91 sz. a., n. e., eld. Csery; ad 2. Nagy-Körös város — Orosz F. érk. 27129/91 sz. a., n. e., eld. Lipthay ; ad 3. F. Kovács L. — F. Kovács M. érk. 22785/91 sz. a , n. e., eld. Debreczenyi ; ad 4. Csipő L. — Szépe P étk. 27690/91 sz. a., n. e., eld. Weber; ad 5. Veisz M. — Sima F. érk. 26688/91 sz. a., n. e., eld. Trux; ad 6. Csipő J. — Antal [. érk. 23235/91 sz a., n. e., eld. Lehoczky. — PoZiOliy. Dr. H. A. Zsitvay H. — ifj. Szalay L. érk. 12447/91 sz. a., u. e., eld. Csery. Sopron. Dr. S. E. Gersei I. bf. ügye a C.-án elintézetlen. — Szentes. Sz. E. Múltkori értesítésünk nem téves, mert — mint irtuk — gr. Károlyi T. — Gaál S. és tsai ügy nincs a C.-án. Gaál S. és tsainak van egy ügye bejegyezve, de ez a gr. Bolza család ellen folyik s igy mi nem tudhatjuk, hogy az-e az az ügy, melyet keresni tetszik ; ez az ügy 3325/91 sz. a. van, eld. Kaszay ; ugyanezen ügyben gr. Csáky A. miniszter pótfolyamodása 3938/91 sz. a. szintén Kaszaynál van ; mindkét szám elintézetlen még. — Szilagy-Somlyó. T. B. A f. k. gr. Bánffy D. — Popp M. ügyben a C. aug. 17-én vu. a felebbezést. — Tiszafüred. Dr. S. H. Flamm I. — Fáber L. érk. 23129/91 sz. a., n. e., eld. Thierry ; Tóth Gy. — Szép J. érk. 25828/91 sz. a., n. e., eld. Illyasevits ; Adler és Berger — Klein J. ügy rendelvényt elintézés után újabban érk. 25253/91 sz. a., n. e., eld. Weber ; Gulyás S. — Acsády J. ügy a C.-hoz ment ; T. Pálfi G. és neje — Horváth J-né érk. 15206/91 sz. a., n. e, eld. Lipthay ; Pinczés L. — Szekerka M. érk. 9772/91 sz. a., n e., eld. Weber; Epstein J. — Lipcsey J. ügyet a T. 50016/90 sz. a. jun. 2-án hh. ; dr. Szigeti S. — Tóth B. és tsa ügyet a T. 25029/91 sz. a. jul. 2-án rend. Folytatjuk. — Temesvár. S. B. Ad 1. Jankulov M. — Stanits I. érk. 4353/91 sz. a, n e., eld. Szabó; ad 2. Pelits I. és neje — Matin M. és neje érk. 3304/91 sz. a., n. e., eld. Ruby ; ad 3. Petrucz D. — Schramm F. és neje érk. 4348 és 5436/91 sz. a., n. e., eld. Szabó László; ad 4. Berba N. — Veke S. és tsa érk. 6919,91 sz. a., n. e, eld. Oswald ; ad 5. Lach J. — Ochsz I. érk. 2343,91 sz. a., n. e., eld. Kiszely ; Drammer A. és tsai — Drommer Hesz B. érk 6025/91 sz. a., n. e., eld. Németh. — Zólyom. D. P. Otyahelné és tsai — ifj. Bezegh J. és tsai érk. 34058/90 s'z. a., n. e., eld. Majov ; ad 2. Mettnerné — Zdeborszkyné ügy innen a győri Táblához küldetett. ÜGYVÉDJELÖLT — ki már hosszabb praxissal és különösen kereskedelmi és csőd-praxissal bir — alkalmazást nyerhet Fábry Káról}', b.-csabai ügyvéd irodájában. Ajánlatok hozzá intézendők. Dr. GLATZ LAJOS somorjai kir. közjegyző irodájában egy hagyaték - tárgyalások önálló vezetésére képesített közjegyzőjelölt azonnal alkalmazást nyerhet. Ajánlatok nevezett közjegyzőhöz intézendők. Salamon Dénes zentai kir, közjegyző helyettest, esetleg jelöltet keres; ajánlatok közvetlen hozzá intézendölí. Dr. RÉVAI LAJOS h. ügyvéd, «^ a »JOG« szerkesztője 2) ügyvédi irodáját 1891. évi augusztus hó 1 -jótól TI., Teréz-körút 31. szám alá helyezte át. > I Újdonság!!! Ujdonság!!! Jj OC Lithografirozott '9G I ÜGYVÉDI NYOMTATVÁNYOK 13 csinosan vésve és legfinomabb kivitelben, mint : i3 Sommás váltó-kereset •3 Sommás kereset Biztosítási végrehajtási kérvény Kielégítési végrehajtási kérvény. Egy-egy nyomtatványnak ára 500 ivenként 5 » '» » » 100 1 frt 50 kr. » 20 » IRATTÁRI IROMÁNY-JEGYZÉK (Fascikel) különösen erős cartonpapiroson, 4 oldalas. Ára 100 példányonként 3 frt Mmtagyüjteményt bérmentve és ingyen küld : GANSEL ZSIGMOND könyvnyomdája BUDAPESTEN, IV. kerület, Károly-utca 18. szám alatt. Ugyanitt mindenféle irodai felszerelések kaphatók. Nyomatolt a .Pesti bönyvnyomda-réazvény-társaság"-nál. (Bold-utcze 7. azám.)