A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1891 / 34. szám - Lehet-e a tanut polgári perben az eskü letételére kényszeríteni? - A budapesti bejegyzett kereskedő nem választhat tetszése szerint a Budapesten székelő járásbiróságok között
A JOG. 135 elojegyzek« cimu okirat tanúi, E. György, A. Mihály vallomásával azt, hogy a pertárgya ingatlannak általuk birtokolt l/a részét jogszeruleg megszerezték volna, be nem bizonyították, ugyanis °e tanuk azt vallották, hogy Sz Sándor egyik eladó fél az eladás alkalmával jelen nem volt s neve előtt a keresztet anyja nyomta el s azért lett ennek neve is a szerződésen, mint eladó kitüntetve, mert felmutattatott állítólag egy nevezettől származott levél, mely szerint az eladásba beleegyezett s mert továbbá alperesek ezen kívül azt sem bizonyították, hogy az okiratot alájegvzett Sz. Józsefné és fia Sándor és Mátyás a néh. Sz. Józsefnek kizáró" és eladásra jogosított örökösei. A perköltségre' nézve azonban az ítéletet megváltoztatni s azokat a felek között kölcsönösen megszüntetni kellett, mert a per körülményeinél fogva és alperesi tanuk vallomásaira tekintettel, alperesek minden alap nélküli perlekedőknek nem tekinthetők. A IH. kir. Curin (1891. május 26-án, 7,937. sz. a.): Mindkét alsóbiróság Ítélete megváltoztatik. felperes keresetével elutasittatik s az összes perköltségek vise'ésére köteleztetik stb. Indokok: A per során kihallgatott tauuk bizonyították, hogy a kereseti ingatlanok a közös apa Sz. János után ennek három fiára, Sz. János, Sz. István és Sz. Józsefre szállottak, hogy ez a három leszármazó az ingatlanokat egymás közt három részre felosztotta és mindenik a maga részét háboritlanul és békésen birtokolta. Az a körülmény tehát, hogy ez a két ingatlan a telekkönyvek felvétele alkalmával az egyik osztályos testvér Sz. János és az ő nejének nevére íratott és hogy felperes ezt az ingatlant illetve abból az Sz. János jutalékát >/5 részben öröklés címén, a Sz. János jutalékát, valamint saját örököstársai 4/5 résznyi apai jutalékát vétel címén megszerezte, azért nem szolgáltathatott jogszerű alapot arra, hogy felperes a harmadik testvérnek Sz. Józsefnek jutott és ez által évek hosszú során át békésen birtokolt '•3 részt ezen osztályos testvértől, illetve annak birtokbeli jogutódaitól követelhesse, mert felperes a telekkönyvi bevezetések, va'amint Sz. András tanú által bizonyított családi összeköttetésnél fogva tudta, illetve tudnia kellett, hogy a peres '/s rész öröklés címén József testvérét illette s ö ezt az '/s részt folytonosan birtokolta, ilyen tudatban pedig felperes az ingatlan vételébe jóhiszeműen nem bocsátkozhatott s az ilyen körülmények között szerzett tulajdonjogot a Sz. János osztályos testvérei, illetve ennek jóhiszemű birtokutódai ellen nem érvényesítheti, a Sz. József jog utódai és alperesek között létrejött jogügyletet pedig megtámadni jogosítva nincs, mivel az a kérdés, hogy megszerezték-e alperesek a per alatti ingatlanra nézve a tulajdonjogot s e szerint jogszerű birtokban vannak-e a Sz. József jogutódai is, az alperesek közötti jogviszonyra tartozik. Ezekből az okokból tehát felperes a kereseti ingatlan birtokát nem követelhetvén, a másodbiróság ítéletét megváltoztatni s felperest keresetével elutasítani kellett stb Kereskedelmi, csőd- és váltóügyekben. A peres felek közötti jogviszony alapját munkabéri szerződés képezvén, nem forog fenn ok annak feltevésére, hogy a törvényhozó a szellemi munkást, ha az a felmondási időre eső fizetést igénybe Teszi, ezen igényére nézve kevesebb előnyben akarta volna részesíteni, mint a mennyiben a kereskedői és iparos segédszemélyzet a kereskedelmi, illetve az ipartörvény alapján részesül. A szegedi krr. jbiróság (1889. márc. 29. 6,105. sz. a.): 13. Lajos felperesnek, B. Gusztáv elleni 233 frt iránti perében felperes keresetének részben helyt ad s alperest kötelezi 210 írt tőke s kamata megfizetésére; a perköltséget pedig kölcsönösen megszünteti, stb. Indokok: A valódiság tekintetében nem kifogásolt s 1888. évi dec- 27-én kelt A. alatti levél minden kétséget kizárólag igazolja, hogy alperes a »Szögedi Paprika« élclap felelős szerkesztését havi 70 frt szerkesztői és lő frt munkatársi díj fizetése mellett felperesnek átadta s neki a szerkesztés tekintetében feltétlen függetlenséget biztosított. Hogy ezen határozott alakban tett ajánlatot felperes elfogadta s így a szerződés megkötése bevégzett tény lett, azt alperes a tárgyalás elején kifejezetten beismerte s hogy ezen szerződést egyoklalulag felbontotta, azt nemcsak a valódiság tekintetében nem kifogásolt B. alatti levél, hanem a tárgyalás folyamán tett beismerése is bizonyítja, sőt a B. alatti levél világossá teszi azt is, hogy mely okok indították alperest a szerződés felbontására, mely okok azonban, tekintve a szerkesztőnek szerződésileg biztosított teljes függetlenségét, a szerződés felbontását nem vonhatták maguk után a nélkül, hogy alperes a vállalt kötelezettségek alól meneküljön s minthogy a lapszerkesztés bár szellemi, de mégis iparszerüleg folytatott munkásság, mely az előbb nem álló kézi ipar és kereskedői ügyletekre nézve fennálló törvények intézkedései szerint méltatandó s minthogy ezen törvényekből jogi hasonlóságánál fogva következtethető, hogy a szerkesztőnek 3 havi felmondási időhöz igénye van, ezeknél fogva felperesnek a szerződésileg megállapított havi 70 frt szerkesztői díját, vagyis 3 havi felmondási időre összesen 210 frtot, megítélni kellett. Felperes a 210 frton felül eső 45 frt munkatársi díjkövetelés iránti keresetével elutasítandó volt, mert a munkadíj saját beismerése szerint is nem az ö személyét, hanem egy harmadik személyt illette volna, miért is felperest ezen összeg a felmondási időre nem illetheti. Alperesnek az egy heti próbaidő tekintetében kifejtett érvelése, tekintve, hogy az csak szerződés nem létében állhatna meg, jelen esetben a szerződéssel szemben figyelembe vehető nem volt. De nem vehető figyelembe azon alperesi ellenvetés sem, hogy felperes az általa visszautasított lapszöveget egy más lapban egész terjedelmében felhasználta, mert a kereskedelmi törvénynek — per analógiám — itt figyelembe vett 59. §-a értelmében a felmondás nélkül elbocsátott felperest a felmondási időre eső fizetés minden feltétel nélkül megilleti, stb. A budapesti kir. ítélő tábla (1890. febr. 19. 3,828/1889. v. sz. a.): Az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja s felperest keresetével egészen elutasítja s kötelezi a perköltségek megfizetésére, stb. Indokok: Alperesnek az a kifogása, hogy közte és felperes közt szerződés létre nem jött, az A-/, alatt csatolt okirattal szemben nem bír alappal, valamint az a további kifogása sem, hogy felperes a felmondást jogfentartás nélkül elfogadta volna, mivel ezt az állítását alperes be nem bizonyította, abból pedig, hogy felperes az alperes lapja számára előkészített munkát más lapban felhasználta, a felmondásnak fentartás nélküli elfogadására következtetés nem vonható. És nem bir törvényes alappal alperesnek az a kifogása sem, hogy miután más megállapodás nem volt, felperes csak egy heti próbaidő elteltével volt volna szerződöttnek tekinthető, mert az ipartörvény által nyilván a napi, vagy heti bér mellett felfogadott szoros értelemben vett iparossegéd személyére való tekiutettel megállapított egy heti próbaidő a kereskedelmi és oly iparos segédszemélyzetre, mely havi fizetés mellett szerződtetik és tekintettel a kereskedelmi törvény 57. §-ának megállapított hosszabb felmondási időkre is, nem találhat alkalmazást. Mégis felperest három felmondási hóra igényelt fizetés tekintetében keresetével el kellett utasítani, mert felperes maga sem állítja, de az A. alatt csatolt szerződésből sem tűnik ki, hogy közte és alperes közt valamely felmondási idő megállapittatott volna, e nélkül pedig felperes felmondást igényelni jogosítva nincs. Törvény alapján ugyanis, más megállapodás nem létében, felmondást csak a kereskedőnek és iparosnak segédszemélyzete igényelhet, vagyis azok, kik főnöküknek alárendelt és segédi ügykörükbe tartozó üzleti szolgálatok teljesítésére kötelezett közegei, felperes azonban nem szegődött alpereshez ily minőségben és ezt a felelős lapszerkesztőnek állása és különösen az A alattiban foglalt az a kikötés, hogy felperes magának a lap szerkesztésére feltétlen függetlenségét biztosította, egyenesen kizárja, felperes tehát az alapon, hogy alperes a szerződéstől egyoldalulag és indokolatlanul elállott, csak igazolható kára megtérítését követelhetné alperestől, károsodást azonban nem is állított és kárát fel sem számította, stb. A m. kir. Curia (1891. jan. 21. 916/1890. v. sz. a.) : A másodbiróság Ítéletének megváltoztatásával az elsőfokú bíróság Ítélete hagyatik helyben, stb. Indokok: Peres felek között az A. alatti okirat tartalma szerint véglegesen megállapított munkabéri szerződés jött létre oly értelemben, hogy felperes az alperes által kiadni szándékozott időszaki lapnak szerkesztését vállalta magára, alperes pedig a szerkesztésért havonként fizetendő összegileg meghatározott tiszteletdíjat tartozott felperesnek fizetni. A kir. itélö tábla helyesen fejtette ki Ítélete indokaiban, hogy alperes nem volt jogosítva a peres felek között a kölcsönös jogok és kötelezettségek tekintetében véglegesen megállapított e i e szerződést egyoldalulag felbontani. E mellett az eldöntendő jogkérdést csak az képezi: jogosítva van-e felperes a szerződésnek alperes részéről jogtalanul történt felbontása után, a szerződésileg határozott összegben kikötött havi tiszteletdíjának a felmondási időre (három hóuapra) eső részét követelni ? E tekintetben a másodbiróság Ítéletének megváltoztatásával az elsőfokú bíróság ítéletét kellett helybenhagyni ide vonatkozó indokainál fogva főleg azért, mert a peres felek közötti jogviszonynak alapját munkabéri szerződés képezvén, egyáltalában nem forog fenn ok annak feltevésére, hogy a törvényhozó a szellemi munkást, ha ez a felmondási időre eső fizetést igénybe veszi, ezen igényére nézve kevesebb előnyben akarta volna részesiteni, mint a mennyiben a kerefkedői és iparos segédszemélyzet a kereskedelmi, illetőleg az ipartörvény alapján részesül, stb. A váltóbirtokos által beadott keresetre hozott sommás végzés alapjáu az elmarasztalt váltókötelezett ellenében jogot csak maga a felperesként fellépett váltóbirtokos szerezvén, ennek joga azon váltókötelezettre, ki mint fizetésre egyetemlegesen kötelezett adóstárs a váltót magához váltotta, át nem száll és a hozott sommás véirzés alapján a vele fizetésre egyetemlegesen kötelezett ellenében jogot nem szerez, tehát végrehajtást sem kérhet, hanem őt a váltó beváltása után csupán a váltótörvény 61. §-bau szabályozott jog illeti. (A m. kir. Curia 1891. máj. 5-én, 496. v. sz. a.) Ha a szállítás közben oly tárgyakban esik törés által kár, melyek a törés veszélyének sajátszerű minőségüknél fogva vanuak kitéve, a vaspálya kártérítéssel csak az eset'ien tartozik, ha a károsodott fél igazolja, hogy a kár a fuvarozó, vagy embereinek