A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 34. szám - Lehet-e a tanut polgári perben az eskü letételére kényszeríteni? - A budapesti bejegyzett kereskedő nem választhat tetszése szerint a Budapesten székelő járásbiróságok között

is a kárt érit ősi perek — az összeg mennyiségére való tekintet nélkül — nem tartoznak a kisebb polgári peres eljárás alá.! ? Tokintve, hogy ezek szerint az eljáró első biró akármelyik felsőbb bírósági gyakorlatra támaszkodjék is, biztonságban eljárása corrcctségéröl nem lehet, de felettébb káros ezen ellentétesség és bizonytalanság úgy az igazságszolgáltatás menetére, mint magukra az ügyfelek-, illetve az igazságot kereső közönségre nézve : ezekből kifolyólag látta jónak az eljáró biró, különösen a két ellentétes másodbirósági határozatot közölni azon óhajtással, vajha sikerülne egy ez irányban hozandó elvi jelentőségű döntvénynyel minden kétségnek elejét venni! A budapesti bejegyzett kereskedő nem választhat tetszése szerint a Budapesten székelő járásbiróságok között. A budapesti kir. it. t á b 1 á n a k eddigi állandó gyakorlata volt, hogy a főváros kerületei szerint széttagolt sommás bíróságok egyenlően helyi biróságokuak tekintendők és felperesnek joga van azok közül tetszése szerint választani. Ujabban azonban másként határozott egy ügyben. E határozat a következő : A budapesti kir. ítélőtábla az eljáró bíróság illetőségét, a per érdemére vonatkozó eljárásának és cselekményeinek megsemmisítésével, leszállítja ; mert felperes jelen személyes keresetét számla alapján ugyan, de saját előadása szerint is, nem saját lakásának és nem is a könyvvitel helyének bírósága előtt tette folyamatba, az 1868: LIV t.-cz. 35. §-a tehát jelen esetben nem alkal i ázható és ugyanazért a könyvvitel helye, mint a teljesítés helye szerint az eljáró bíróság illetékessége meg nem állapitható; mert a hivatkozott szakasznak kivételes illetőségi szabályai alkalmazhatók nem lévén, külön kikötés hiányában, a rendes személyes illetékességet szabályozó 1868 : LIV. t.-cz. 30. §-a nyerhet csak alkalmazást, ennek értelmében padig a bírói illetőséget rendszerint alperesnek lakhelye vagy állandó lakása szabályozza, alperes azonban felperes előadása szerint is nem az eljáró kir. járásbíróság területén lakik és ennélfogva a bírói illetékesség alperes lakhelyéhez képest sem állapitható meg és mert szemben azzal, hogy a fővárosi kir. járásbiróságok kerületek szerint felosztvák és mindegyiknek hatósági és illetékességi köre és területe külön-külön van meghatározva, az az érvelés, mintha felperes a Budapesten székelő járásbiróságok közül bármelyiket tetszése szerint választhatná, tekintetbe nem jöhet. (1891. július 1-én. 61,172/PO. sz.). Ezen itt közölt határozatra vonatkozólag az alábbiak közlésére kérettünk fel: (A budapesti m. kir. itélő tábla nagyméltóságú elnöke becses figyelmébe.) A budapesti kir. tábla sziineti tanácsa jul. 1-én 61,172/90. v. szám alatt elvi jelentőségű határozatot hozott, melyben kimondja, hogy a budapesti bej. kereskedő könyvkivonati avagy számlakövetelését csakis azon járásbíróság előtt perelheti, melynek területén a könyveit viszi. Ezen határozat kereskedői, de különösen ügyvédi körökben a legnagyobb és legindokoltabb felháborodást okozza. Hat év óta a budapesti kir. táblán meghonosult és állandó gyakorlattá vált amaz elv, hogy a budapesti kir. járásbiróságok, mint egyenjogú bíróságok között a kereskedő a fenti követelései érvényesítése tekintetében tetszése szerint választhat ; egyedül a kir. tábla volt az, mely emez elvet először és aztán következetesen hangoztatta, eme gyakorlat szentesitette szabály saját és ügyfeleink érdekében feljogosított bennünket ügyvédeket arra, hogy a kereskedők számlaköveteléseit a könyvvezetés helyétől eltérő más járásbíróság előtt is érvényesítsük. Örömmel fogadtuk ezen elvi kijelentést, mert ez által lehetővé tétetett, hogy ügyeinket lehetőleg concentráljuk, mi által megélhetésünk könnyebbé vált, mert nem kénytelenittettünk a kereskedők apró sommás pereit a budapesti hat járásbíróság között megosztani; ez által az irodaszemélyzet szaporítását kikerültük, de módunkban volt azon járásbíróságokhoz fordulni, hol a kisebb ügyforgalom folytán rövidebb határidőket kaptunk, végre igyekeznünk oly járásbíróságoknál perelni, hol szorgalmasabb és tehetségesebb bírákat képzeltünk, mi által ügyeinkben is alaposabb ítéleteket véltünk elérni. Ezen 3 indok lebegett szemeink előtt a bíróságok megválasztásánál, mely indokok azután regulativumul szolgáltak arra, hogy az egyes bíróságok között az ügyek kellő arányban megoszoljanak. Ha a fenti határozat bennünket csak ezen előnyöktől fosztana meg, e miatt fel sem szólalnánk, ámde fel kell szólalnunk és komoly megfontolásra kell ezen határozatot ajánlanunk, mert a mennyiben ezen határozat a jövőben követtetnék, ugy a kereskedőknek, de nekünk ügyvédeknek is roppant anyagi kárt és erkölcsi vereséget okozna. Ugyanis, a hat évi gyakorlat szentesitette elv folyományakép mi az év elején számtalan pert illetéktelen bíróság előtt indítottunk, mely perek már érdemben is letárgyaltattak és ma legalább is néhány ezer ily ügy a kir. táblán elbírálás alatt van ; azonfelül a július hóban és augusztus hó első felében beadott kereseteinkre a bírák kineveztetése, áthelyezése és szabadságolása miatt csak szeptember és a későbbi hónapokra kaptunk tárgyalási határnapot, mily roppant kárt fog okozni a kir. tábla, ha az érdemben is befejezett perekben az illetékességet leszállítva, a felp-Jieseket a mindkét ügyvéd költségeiben marasztalja és mily kár fog származni akkor, ha ama sok ezer újonan indított perekben felperesek az illetékességi kifogások folytán pereiket a legközelebbi tárgyalásokon letenni és mindkét ügyvéd költségeit viselni lesznek kénytelenek. E mellett a számlák és könyvkivonatok időközben nagyobbrészt el is évülnek. Meg vagyunk győződve, hogy számtalan kereskedő az ügyvédeket tudatlansággal vádolva, fegyelmi hatóság elé fogja állítani és itt fog jog| orvoslatot keresni azon roppant kárért, melyet neki a sok költségfizetés fog I okozni, nem is tmlitve ama hátrányt, hogy időközben adósa esetleg fizetés| képtelenné lett és számlája, avagy könyvkivonata elévül. Bennünket a fenti gyakorlat folytán a kir. tábla ugratott bele ezen illetéktelen bíróságok előtti perbe és igy jogosan megkövetelhetjük, hogy a kir. tábla az általa meghonosított gyakorlatot meg is tartsa. Ezen kérdés ma fontos és sürgős, miért is kívánatos, hogy plénum elé terjesztessék, a hol még az esetben is, ha a fenti határozat, mint elvi jelentőségű teljes tanácsülési határozattá emeltetnék, elvárjuk, hogy az a méltányosság szempontjából a már folyamatban levő perekre ne alkalmaztassák. Több budapesti ügyvéd. Nyilt kérdések és feleletek. I. Lehet-e ii tanut polgári perben az eskü letételére kényszeríteni ? (Feleletek.) 1. A tanúskodás polgári kötelesség s a jogbiztonság feltétlen követelménye, hogy ha valaki oly téuydolgokról bír tudomással, melyek által valamely polgári kereset jogossága, vagy jogtalansága igazolható, a bizonyító fél indítványára s a bíróság felhívása folytán köteles a bizonyítékot érvényesíteni, azaz tanúvallomást tenni. A törvény intentiója tehát kétségtelenül az lévén, hogy a jogkereső felek részére, a legtöbb esetben pótolhatatlan tauubizonyiték érvényesítése biztosittassék s a tanubizonyitás teljes érvényesüléséhez törvény szerint a vallomásnak esküvel való megerősítése is megkívántatván, a tanuskodási kényszer teljesen nevetséges semmivé törpülne, ha a tanú egyúttal az eskületételre is kényszeríthető nem volna, minélfogva kétségtelennek tartom, hogy a tanú nemcsak megjelenni és vallomást tenni, de azt esküvel is megerősíteni tartozik, a mit különben a pptás 200. §-a kifejezetten és parancsolólag meg is rendel. Bár tehát a pptás 206. § a oly tanú ellenében, a ki vallomást tesz ugyan, de azt esküvel megerősíteni vonakodik, a bírság vagy fogság alkalmazásáról kifejezetten nem intézkedik, ha csak a törvénytől az ünnepélyes komoly ságot megtagadni nem akarjuk, a felvetett kérdés tekintetében ezen 206. §-nak csak oly értelmezését képzelhetem, mely szerint a birság, illetve fogság a vallomásnak esküvel való megerősítését megtagadó tanú ellen is alkalmazandó. Köváry Ödön, rozsnyói ügyvéd. 2. Nézetem szerint lehet és pedig a prtts 206. §-ának analóg alkalmazásával, melyre a kérdést fölvető ügyvéd ur is hivatkozik. Ugyanis a jelzett törvényszakasznak, mely a tanúskodást polgári kötelezettséggé teszi, más célja nem lehet, miut a perlekedő félnek jogot adni a tanubizonyiték alkalmazására még akkor is, mikor a tanú ily bizonyítékot szolgáltatni nem hajlandó. Minthogy pedig a tanúvallomásnak bizonyító ereje csak abban az esetben vau, ha esküvel is megerősíttetik az, mi kitűnik onnan is, hogy csupán az ily vallomásra vonatkozólag nyerhet alkalmazást a btő tvkv 215. §-a; nyilvánvaló, hogy az emiitett polgári kötelesség illusoriussá válik s a fél a maga bizonyítékától elesik, mihelyt a tanú kénye kedvére bizzuk : hajlandó-e vallomását esküvel is megerősíteni, vagy nem. Nézetem egyébiránt megerősítést talál dr. Herczegh Mihálynak a polg. törvénykezési rendtartást commentáló munkáJ'ában is- Dr. Bogdánfy Lajos, tordai ügyvéd. 3. A tanut polgári perben lehet az eskü letételére kényszeríteni a pprts 206. §. alapján, mert a tanúvallomás csak akkor tekinthető befejezettnek, hogy ha a tanú vallomására a pprts 204. §. szerint esküt tett le és azon tanú, ki az eskü letételét megtagadja, ép olyannak tekintendő, ki a vallomástételt megtagadja. Ez okból tehát az én nézetem szerint a tanut az eskü letételére is lehet kényszeríteni. Reich Gyula, brassói kir. aljárásbiró. II. A hagyatékok illetékezésének kérdéséhez. E lap 33. számában »Néhány szó a hagyatéki eljárás kérdéséhez« cím alatt Kovács Lajos ügyvéd ur az illetékmegszabás körüli miseriák felett dissertálváu, a 26,809/881. számú igazságügyministeri rendelet módosítását hozza javaslatba. Nem vitatkozom arról, hogy a javasolt módosítás mennyire bántó volna a fizetni akaró örökösre nézve, ki fizetési meghagyást még nem is kapván, az örökölt ingatlanra már előbb a rendesnél több vagy kevesebb illeték bekebeleztetnék; és nem vitatkozom arról sem, hogy mily nehézséggel jár a bekebelezett illeték hivatalbeli törlésének kieszközlése. Csupán arról akarom az ügyvéd urat felvilágosítani, hogy az általa javasolt módosításnál gyakorlatibb módosításról a bel- és igazságügyminister 1883. évi november hó 10-én 43,186 szám alatt kelt szabályrendeletben kellőleg gondoskodott, kimondván ebben, hogy a mennyiben az adóhivatal a bíróság által meghosszabbított határidőben — ingóknál 14, ingatlanoknál 30 nap — sem eszközölné a kiszabást, a hagyaték az illetékre való tekintet nélkül azonnal átadandó. Dömötör Hugó, kir. járásbiró Apatinban.