A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 29. szám - Criminalistika és nyilvánosság - Bűnügyi zárlat és biztositási végrehajtás. 1. r.

Tizedik évfolyam. 29. szám. Budapest 1891. július 19. Szerkesztőség: V., Rudolf-rakpart :;. sz. Kiadóhivatal: Y., Rudolf-rakpart :i. sz. Kéziratok vissza nem adatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendó'k. A JOG (ezelőtl MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY.) HHIIAP AZ IGAZSÁGÜGY ÉRDEKEINEK KÉPVISELETÉRE, I UAGYAR ÜGYVÉDI, BÍRÓI, ÜGYÉSZI ÉS KÖZJEGYZŐf KI Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják : Dr. RÉVAI LAJOS — Dr. STILLER MOR ügyvédek. Felelős szerkesztő : Dr. STILLER MÓR. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: helyben vagy vidékre bér mentve küldve : negyed évre 1 frt 50 kr. fél » 3 » — » egész » 6 » — » Az előfizetési pénzek bérmentesen legcélszerűbben postautalvány nyal küldendők. TARTALOM : Criminalistika és nyilvánosság. Irta : (x). — Bűnügyi zárlat és biztosítási végrehajtás. Irta: Szegheő Ignác, kir. táblai biró. — A gyámság jogi természete. Irta: Somogyi József, árvaszéki jegyző Szombathelyen. — Ausztria és külföld. (A szövetkezeteket szabályozó törvények a művelt nemzeteknél ) — Nyilt kérdések és feleletek. (Tartozik-e a törvényszék a törvényt alkalmazni és büntetést kiszabni az esküdtszék verdiktje alapján ? Irta : K. M., pécsi ügyvéd.) — Sérelem. iTiszafüredi nyomor. Irta: Több ügyvéd.)— Irodalom. (A magyar büntetőjog rendszeres tan- és kézikönyve. Dr. H o r o v i t z Simontól. — A telekkönyvi rendtartás Magyarországon és Erdélyben. Dr. H e r c e g h Mihálytól.) — Vegyesek. -- Hirdetés. MKLLF.KLKT: Jogesetek tára. Felsöbirósági határozatok és döntvények. — Kivonat a ^Budapesti Közlönyc-b31. (Csődök. — Pályázatok.) — Curiai és táblai értesítések. A »>Toy törvénytára* t. előfizetői jeleit számunkhoz mellékelve veszik a folyó évi igasságügyminissteri rendeletek e's ó. ivét (ÓS— oó. lap). Az esetleges reklamációkat kérjük S napon belül hozzánk intézni. A kiadóhivatal. Criminalistika és nyilvánosság. (x) Egy biró egy 6 év előtti büntetőpert »feldolgoz« s nyilvánosság elé bocsát. Mi módon ? Csinál talán regényt, szenzációs drámát, vagy valami idegingerlő és vágycsiklándozó irodalmi művet ? Dehogy! A neveket megváltoztatja, magát az esemén>*t pedig perkivonatnak beillő komolysággal adja úgy, a mint a percsomóban találja, a birói végzések, ítéletek, sőt itt-ott a perbeli szóváltások szószerinti idézete mellett. Mire a mű elhagyja a sajtót, fellép az egyik perben álló félnek rokona s a »családi becsület«-en ejtett sérelmet megtorlandó, azt régi szeplőtlenségébe úgy akarja visszaállítani, hogy a bírót párbajra hiyja ki. Mivel pedig ez a kihívást visszautasítja, a kihivó a nyilvánosság előtt legyalázza a birót, mint ki családi titkokat pénzért nyilvánosság elé hurcol, az elégtételadás alól azonban kibúvik s azzal »az ügy lovagias úton befejeztetett«, a családi becsület pedig szeplőtlenül ragyog. Nem tolul-e egész tömkelege a kérdéseknek a bámuló szem elé, mely ha már eléggé hozzá is szokhatott ama látványhoz, hogy szép Magyarországon a legkülönfélébb kaliberű lovagok a legimpossibilisebb ügyekben használják a párosviaskodást, még mindig széltében elismert remedium gyanánt, de hogy egy biró és akkor provokáltassék, mikor egy igen komoly munkát teljesít, az már még minálunk is egy kissé különös látvány. Es ha már mások e kérdést különböző oldalról szemlélve, élénken meg is beszélték, még mindig van a kérdésnek olyan oldala, melyhez hozzászólani kötelességünk. E kérdés az igazságszolgáltatás nyilvánosságának kérdése, mely igy hangzik: »meddig terjed a nyilvánosság a büntetőperben*, vagy még szabatosabban formulázva a kérdést: »megengedhetö-e, hogy egy nyilvánosan lefolyt büntetőper aktái utólag bárki által is sajtó utján közzététessenek ?« E kérdésre a válasz csak igenlő lehet. A nyilvánosság a modern igazságszolgáltatásnak egyik olyan sarkalatos elve, mely nélkül mi azt ma el se képzelhetjük. Nem hamar, nem is könnyen, sőt hosszú szenvedés, rémséges áldozatok árán jutott az emberiség annak felismerésére, hogy a nyilvánosság az igazságszolgáltatásnak nélkülözhetlen alapfeltétele, melyből csak egy hajszálnyit se engedhetünk. Ez a bírónak leghatékonyabb ellenőre, a bűnös hajlamnak fékezője, a bűnnek legérzékenyebb büntetése s 3LZ igazságszolgáltatás hibáinak correctivuma. Lapunk inal szán A fenforgó eset ez állitásnak legcsattanósabb bizonyítéka. A ki a »modern házasság« esetét olvassa, ott látja az emberi gyarlóság átka által üldözött, a fonnák és §-ok békóival megkötözött emberi igazságszolgáltatást a maga egész tehetetlenségében fetrengeni. Mindenki érzi és tudja, mit kellett volna tenni a birónak s belátja, hogy még sem tehetett máskép, mint a hogy tett. Hol az ilyen elkerülhetlen judicaturai gyarlóságoknak emberi correctivuma másban, mint a nyilvánosságban, az összeségnek nagy fórumában, mely nem §-ok szerint ítél, hanem követi a §§-on keresztül jobb meggyőződését, eszmél, gondolkozik, sújt, felemel, itél s e közben maga is nemesedik. Az emberiség nevelésének, a practicus moralterjesztésnek egyik leghatalmasabb módja ez, melyet minden más művelt nemzet már régen gyakorol, melytől mi is csak üdvöst várhaturk. S mikor ez végre megtörtént, előáll egy »érdekelt« lovag s kesztyűjének mutató újját felemelve, akar a haladásnak »megálljt« parancsolni, a kinek pedig e haladást köszönhetjük, azon a »már nem szokatlan módon« útját állani. Hát ez ellen egész erőnkből tiltakoznunk kell. Oda kell állanunk, hogy mi is tőlünk telhetőleg növeljük az ilyen módon megtámadott iró erkölcsi erejét, mert ez kétszeres kötelességünk. Kötelességünk mindig a haladás pártjára állani s leginkább kötelesség az a mi specificus magyar viszonyaink közt. Mert itt még megtörténhetik, hogy a lovagiasságnak e minta-hazájában nélkülözhetné a megtámadott azt a rendithetlen alapot, melyet másutt, pl. Angliában egy megállapodott s hatalmas közvélemény nyújt mindannak, a mi jó és üdvös, sőt még talán az se lehetetlen, hogy a szerző további működése közben hivatalos akadályokra bukkan s míg Angliában a walesi hercegnek, Anglia leendő uralkodójának ügyével a legsouverainebb szigorral foglalkozik a törvény és a közvélemény, nálunk még nyilvános gonosztevők actáinak tudományos feldolgozása is tiltva leend, mi ép oly kár, mint a milyen nagy szégyen volna ránk nézve. így aztán kérdeznünk se kell, mert mindenki megtalálja az okát, miért tisztelik Angliában a törvényt, azt azonban már kell kérdeznünk : megjelenik-e a Nevezetesebb bűnesetek tárának IV. kötete ? Várjuk a feleletet. Bűnügyi zárlat és biztosítási végrehajtás. Irta : SZEGHEŐ IGNÁC, kir. táblai biró'Szegeden. Mielőtt a kir. Curia 19. számú döntvényével (Bünt. Jog- Tára XV11I. köt. 209. 1.) a büntetendő cselekményből származó k á rigények biztosítása iránti kérdésben határozott állást foglalt, ezen a téren bűnvádi eljárási gyakorlatunkban a legnagyobb zavar uralkodott. Maga az alapelv : hogy a büntetendő cselekménynyel okozott kár megállapítása s ebből kifolyóan a sértett fél kárigényeinek biztosítása a büntető biró hivatásához tartozik, általános elismerésre nem talált. Jogászaink tekintélyes része egyenesen megtagadta a büntető bírótól azt a jogosultságot, hogy a kárigények biztosításába avatI kőzzék, utalva azokra a bonyodalmakra, melyek ebből a beavatkozásból a gyakorlatban származtak. A gyakorlatnak ez irányú fejleményei csakugyan alkalmasak voltak arra, hogy egyes szakférfiaink említett felfogását indokoltnak tüntessék fel. A döntvény előtti gyakorlat »fenyítő zárlaU címe alatt foglalta össze mindamaz intézkedéseket, melyeket a büntető biró a bűnvádi eljárás folyamán a sértett fél kártérítési igényeinek biztosítása szempontjából tehetett; azonban sem a biztosítási intézkedések elrendelésének feltételeire, sem azok terjedelmére és * A * Büntető Jog Tára« után. • a S oldalra terjed.