A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 26. szám - Fogva tarthatja-e a férj feleségét és verheti-e bottal? - A pozsonyi gyámhatóság viselt dolgairól. 5. [r.]

A J O Gr. •201 az óvás felvételére rendelt határidő eltelte után jutott a váltó birtokába: felperes a vt. 14. S-a értelmében, .mint M. Zsigmond engedményese tekintendő s ellene alperes mindazokat a kifogásokat érvényesítheti, melyeket M. Zsigmond ellen érvényesíthetett volna. Minthogy pedig felperes a M. Zsigmond és alperes közt létrejött •/• a- szerződés valódiságát nem tagadta, valamint azt | sem, hogy a kereseti váltó a •/. alatti szerződésben emiitett össze- I sen 500 írtról kiállított váltó elfogadványok egyikét képezi, mely | váltókat alperes M. Zsigmondnak a köztük fennállott társas üzleti i viszonyból kifolyólag, utóbbit illető követelés fedezéséül adott át; minthogy továbbá a •/. alatti szerződés szerint alperes és M. Zsigmond közt oly megállapodás jött létre, hogy utóbbi a váltókat értékesítheti, illetve leszámitoltatriatja ugyan, de azok alapján 1890. január 1-je előtt alperestől készpénzfizetést nem követelhet és ezen idő előtt a váltók M. Zsigmond javára alperes irányában lejártakká és behajthatókká csak abban az esetben válnak, ha alperes az egyes váltók megújítását az értékesítés végett kitett lejáratok alkalmával megadná, minthogy végül felperes azt, hogy j alperes akár a kereseti, akár más, a szerződés értelmében átadott váltó megújítását a kitett lejárat idejében M. Zsigmond felszólítására megtagadta volna, nem bizonyította, holott a bizonyítás kötelezettsége őt terhelte és pedig annyival inkább, mert az általa j felhívott R. Dezső és K. Béla tanuk vallomásából az tűnik ki, hogy alperes ÍM. Zsigmond határozott kívánságához képest a váltókat a lejárati időre nézve kitöltetlenül adván át s M. Zsigmond azokat rendesen a nélkül értékesítvén, hogy alperest akár a lejárat idejéről, akár arról, hogy azokat hol s'.ámitoltatta le, előre értesítette volna, alperes M. Zsigmond felszólítása nélkül nem is tud- • hattá, hogy váltó-elibgadmánvai mikor járnak le, felperes mint M. Zsigmond engedményese a kereseti váltó alapján a kereset benyújtásakor iv18c9. évi január hó 14-én) alperestől fizetést követelni jogosítva nem volt s e joga az elsöbirósági ítélet meghozataláig sem következett be; nem állapítván meg felperes követelési I jogát az a körülmény sem, hogy alperes a /. alatti szerződéssel [ ö,000 frt tőke után évnegyedenkint fizetni kötelezeit 7% kamatot nem teljes összegében fizette, mert a kamatfizetésnek egészben | vagy részben elmulasztását a /. alatti szerződés a váltóknak lbPO. évi jauuár 1-je előtt aiperes ellen érvényesítésére feltételül meg nem állapítja. Ezeknél fogva felperest el kellett utasítani, stb. (1890. február 17-én, 6,000 sz. a.) A m. kir. Curia: A másodbiróságnak ítélete oly értelme- I zéssel, hogy felperes keresetével, mint időelőttivel ezúttal utasitfa- [ tik el, a benne foglalt indokoknál fogva helybenhagyatik, stb. (1891. jan. 21-én, 948. sz.; Bűn-ügyekben. Adalék a btk. 279. §-ához. A gyilkosság tényéhez megkiváu- I tató lényeges alkatelem, az előre megfontolás nem forog fenn. j midőn vádlott szolgálatot kérésre, ezt újszülötte miatt nem nyerhetett cs a megélhetésre szükséges segélytől megfosztva és betegségtől elgyengülve tépelődött arról, hogy gyermeket megöli és azt ily izgatott állapotban foganatosította. A sátoralja-ujhelyi kir. törvényszék. (1890. október 27-én j 4,675. sz. a.) D. Erzsébet vádlottat a btk. 279. §-ába ütköző szándékos emberölés bűntettében bűnösnek mondja ki s ezért a btk. I •279. §. és 289 §-a alapján a btk. 92. §-nak alkalmazása mellett j hat évi fegyházbüntetésre ítéli stb. Indokok. A vizsgálat és végtárgyaláskor beigazolt tényállás a következő : D. Erzsébet cseléd- I nek 1890. évi március hó 2-ik napján egy törvénytelen gyermeke született a K. Tamásné házánál, a ki a terhes nőnek szállást ! adott. D. Erzsébet még a szülés után is K. Tamásnénál maradt | vagy két hétig, ekkor azonban, minthogy a szállásért fizetni nem tudott, K. Tamásné házából kiutasította. D. Erzsébet ezután karján kis gyermekével bázról-házra járt, de sehol sem akarták befogadni, j szolgálatot sem kaphatott. Végre felkereste József nap körül B. | Gvörgynét, a ki gyermekének keresztanyja volt s ez és ugyanazon szobában lakó F. Györgyné megengedtek D. Erzsébetnek, hogy '• az éjet náluk tölthesse. D. Erzsébet sírva panaszkodott a házbelieknek, hogy K-né felmondtaalakást s hogy beteg. B. Györgyné és F. Györgyné igazolják, hogy D. Erzsébetnek éjjel láza volt. Midőn másnap reggel B. Györgyné férjével és F. György meg a felesébe munkába mentek D. Erzsébet kérte őket, hogy adjanak még szállást részére egy napig, hogy magát kinyugodhassa, igy történt, hogy D. Erzsébet maga maradt a lakásban. Maga beismeri, hogy második nap küzdött már azzal a gondolattal, hogy gyermekét megöli, mert látta, hogy a gyermekkel tél idején meg nem élhet. Elhatározásában megerősítette az is, hogy özvegy Pusztainé, a kinél egy másik, alig két éves Mária nevű törvénytelen gyermeke volt tartásban, ez időben felkereste és követelte a tartásdíjt. Bűnös szándékát akként hajtotta végre, hogy a házbeliek távollétét felhasználva déli 12 óra körül »egy könnyű takaró dunnát* tett a kis gyermekre oly módon, hogy a dunna a levegőt elfogja« és aztán délután 4 óráig kint mosott a kútnál. A mikor visszatért, gyermeke már meg volt fulladva. A holttestet az udvaron ásta el egy dunnahéjba burkolva s az este hazatérő B. Györgynének és T. Györgynének azt mondotta, hogy a gyermeket egy Tályán a sakter mellett lakó nőhöz adta dajkaságba. D. Erzsébet a gyermektől megszabadulván, napszámoskodott, majd 1890. március 30-án Ny. Józsefhez állott szolgálatba. Ekkor azonban azon gyanú kapott lábra a lakosság közt, hogy D. Erzsébet megölte a gyermekét. A községi biró tehát magához hivatta D. Erzsébetet s előadta, hogy gyermekét A.-Novajba küldte testvéréhez. A biró ekkor megkeresést intézett A.-Novaj község elöljáróságához, de D. Erzsébet nem várta be a válasz megérkezését, hanem még ugyanazon napon Tályáról megszökött s Vizselyben tartózkodott a hol a csendőrség 1890. április 26-án letartoztatta. D. Erzsébet beismerte tettét, azonban kezdetben nem akarta felfedezni a helyet a hova gyermekét elásta, mig végre többszöri felszólítás után az 189n. évi április hó 29-ik napján tartott nyomozáskor megmutatta a helyet, ahová gyermekét elásta és igy a megtalált hulla előrehaladt rothadásban lévén, nem volt szakértőileg megállapítható, hogy a kis gyermek halálát megfulás idézte elő. Ennek dacára vádlott beismerésével beigazoltnak tekintendő, hogy ő idézte elő a kis gyermek halálát az által, hogy erre egy dunnát tett azon szándékkal, hogy gyermekét megölje. Minthogy pedig saját állítása szerint is a dunnát a koránál fogva tehetetlen gyermekre ugy tette rá, hogy ahhoz levegő nem férhetett : a gyermek halálának bekövetkezése egészen bizonyos volt s igy jelen esetben a »dolus eventualis« fenn nem forog. Az emberölési szándék s a beállott halál mint okozat közötti összefüggés ezek szerint kétségtelen ugyan, de nem tekinthető beigazoltnak az emberölési szándék előre megfontolása. Igaz, hogy vádlott maga beismeri, miszerint két napig küzdött lelkiismeretével, mig elhatározta a bűncselekmény végrehajtását, azonban nem hagyható figyelmen kivül, hogy vádlott a betegség s a nélkülözés által elgyengülve, minden segélyeszköztől megfosztva a legnagyobb nyomorban volt akkor a midőn gyermekét megölte. Ily körülmények között vádlott nem fontolhatta meg cselekményét, nem mérlegelhette higgadttan annak szükségképen beálló következményeit Ezen indokokból a kir. törvényszék vádlott cselekményében nem a btk. 278. §-ba ütköző gyilkosság bűntettének, hanem a btk. 279. §-ba ütköző szándékát ismerte fel, az utóbbi bűntettben mondta ki tehát vádlottat bűnösnek. A büntetés kiszabásánál a betegség és nyomor által előidézett izgatott kedélyállapot, a büntetlen előélet, az őszinte beismerés és a megbánás, mint enyhítő körülmények indokolják a btk. 92. § nak alkalmazását, mert ezekkel szemben súlyosító körülmény gyanánt csupán az jelentkezik, hogy a vádlott saját gyermekét ölte meg stb. A budapesti kir. itélő tábla: (1891. január 7-én 49,376.) Tekintve, hogy D. Erzsébet vádlott, a mint az eljárás során beismeri s a kir. törvényszék Ítéletében is meg van állapítva, abbeli szándéka felett, miszerint 1890. március 2-án házasságon kivül szült s »Katalin« névre keresztelt gyermekét megöli, két napon át gondolkozott és vívódott lelkiismeretével, mig nem ezen szándékát elhatározássá érlelte s 1890. március 18-án végrehajtotta s tekintve, hogy az eljárás fejleményeiből az is kitűnik, miként G. Andrásné a nevezett vádlottól »Anna« nevű gyermekének a tartásáért semmiféle dijat sem követelt s P -né is a vádlottat »Mari« nevű gyermekének 1 frt 50 krt tett tartásdíja miatt szintén nem zaklatta, S. Jánosné cselédelhelyezőnő pedig már előre megígérte a vádlottnak, hogy mihelyt megerősödik szolgálatot fog a számára szerezni és igy a vádlott abban az időben, a mikor a fentebb említett ölési szándéka felett gondolkozott, nem lehetett olyan minden segédeszköztől megfosztott, remény nélkül való nyomorban s ennek megfelelő rendkívüli kedélyállapotban, hogy eme szándékát kellőképen meg ne fontolhatta volna, de tekintve, hogy a kérdéses cselekmény végrehajtása körüli viselkedése is a vádlottnak, az t. i. hogy miután a szóban levő gyermekét a megfulásra alkalmas módon befödte, maga kiment a kútra mosni s ott mintegy négy órán át foglalkozott, szintén arra vall miként cselekményét teljesen megért erős elhatározással s higgadt kitartással hajtotta végre ; mindezek egybevetésével a kir. itélő tábla az eljárás fejleményeiből azt a meggyőződést merítette, hogy a nevezett vádlott kérdéses gyermekét a btk. 278. §-ának meghatározásában feltételezett módon előre megfontolt szándékkal ölte meg. Ehhez képest a kir. itélő tábla D. Erzsébet vádlottat az emitt hivatkozott törvényszakaszba ütköző gyilkosság bűntettében mondja ki bűnösnek. — A megtorlás mérlegelésénél azonban a vádlottnak büntetlen előéletét, töredelmes beismerését, a kétségtelenül nyomasztó befolyású anyagi körülményeit olyan túlnyomó enyhítő okul ismeri fel, hogy ennek alapján eme vádlott büntetését a btk. 92. §-nak alkalmazásával 15 évi fegyházban állapítja meg stb. A m. kir. Curia: (1891. jun. 3-án 3,330.) Habár vádlott D. Erzsébet töredelmes vallomásában beismerte azt is, hogv az ölési szándékkal két napig küzdvén, végre azt végre is hajtotta, mégis a m. kir. Curia fenforgó esetben ezen beismerés által a gyilkosság tényéhez megkívántató lényeges alkatelemet, az előre megfontolást nem látja megállapítottnak. Mert az első bírósági ítéletben helyesen előadott tényállás szerint vádlott semminemű vagyonnal nem birván kevéssel a szülés után lakásából kiutasittatott; szolgálatot keresvén, ezt újszülöttje miatt nem nyerhetett, midőn tehát a megélhetésre szükséges segélytől megfosztva, betegségtől elgyengülve tépelődött arról, hogy gyermekét megöli, s ezt ily izgatott állapotban foga-