A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 26. szám - A netán létező ismeretlen örökösök ügygondnoka

A JOG. 209 pedig a dolog akként alakul, hogy miután a mondott viszonynál fogva az egyes személy cselekvési képessége az állam cselekvési képességének képezi részét és miután ezen cselekvési képesség a gyámságra szorulóknál hiányzik: az állami cselekvőség szempontjából szükségképen következik, hogy az ily személyek cselekvési képessége pótoltassék, mert e nélkül az államnak nevelt, vagyonos és igy hasznavehető polgáraivá nem válhatnak. Ezt azonban az egyes személy még mások bizonytalan segélye és támogatása mellett sem képes önmaga eszközölni, hanem a legfőbb és legerősebb közületnek, t. i. az államnak tevékenységét kénytelen igénybe venni. Nyilvánvaló tehát, hogy kizárólag az állam köteles mindazon polgárainak tartásáról, neveléséről, valamint vagyonuk helyes kezeléséről gondoskodni, kik önmagukat és ügyeiket kormányozni és fentartani nem képesek. Az állam ezen tevékenysége az állami gondozásügy egyik legfontosabb és legkiterjedettebb elemét képezi. Az volna tehát a kérdés, hogy az állam eme tevékenységét mily alakban érvényesítse, illetőleg gyámi hatalmát mi módon gyakorolja ? Erre nézve azonban a gyámság története eléggé biztos útmutatást nyújt. A mint a szülői gondoskodást nem pótolhatja senki, ép ugy az állam sem volna képes közvetlen beavatkozással érni el azt az eredményt, a mi a gyámság tulajdonképeni célját képezi. Mert eltekintve attól" hogy ez az állam erejét jóval túlhaladná és azt sajátképeni feladatától vonná el, bizonyos, hogy az egyén magánviszonyai oly sokfélék, fejlődésének feltételei annyira különbözők s a vagyonkezelés annyi gondosságot és oly folytonos felügyeletet igényel, hogy a legközvetlenebb és legszakadatlanabb érintkezés nélkül a kellő védelem mindazon esetekben, melyekben azt a gyámolt helyzete megkívánja, biztositható nem volna. Nagyon is gyermekes stylgyakorlatnak látszanék tehát, ha itt mindazon okokat felszámlálni akarnám, melyek annak lehetetlenségét igazolják, hogy az állam a gyámságot közvetlenül hatósági közegei által gyakorolja. Valószínű, hogy erre soha sem is gondolt senki! Kénytelen tehát az állam a gyámság közvetlen, viteléi, vagyis a gyámolt képviseletével egybekötött és abból folyó jogok és kötelességek közvetlen gyakorlatát egyes magánszemélyekre bizni, kik e tisztükben aztán az állam felügyelete alatt, az állam által eléjük szabott határok között, bizonyos előirt szabályok szerint teljesitik mindazt, a mi a gyámi képviselet természetéből, a gyámolt érdekére vonatkozólag szükségképen következik. Mert csak a magánszemélv, ki a gyámolttal folytonos érintkezésben áll, ismeri annak viszonyait és mérlegelheti szükségeit s ki közgyámi elfoglaltsága által nem akadályoztatik ebbeli tevékenységében, képes egyedül megfelelni mindazon feladatoknak, melyek az ily ügyefogyottak általános képviselésével együtt járnak. Az állam megbízása a hatósági kirendeléssel veszi kezdetét, melynek jogerőre emelkedésével a gyám felelőssége rögtön hatályba lép. Hanem a gyámi tisztség legtöbbször súlyos kötelezettségekkel és minden esetben nagy felelősséggel jár. Es nem minden ember hajlandó mások ügyeivel bajlódni; annál kevésbé vannak olyanok, kiket saját ügyeik is többé-kevésbé, vagy legalább annyira el nem foglalnának, hogy csupán erkölcsi érzetből mások helyett is cselekedjenek. Verbőczy szerint a gyámság »pium opus« ; ma, ugy hiszem, senki sem volna hajlandó ez elvet újból felállítani.2 Ilyen elv mellett igen sokan és pedig épen azok, kik arra fokozott mérvben szorulnak, gyám és védelem nélkül maradnának. És ezen momentum az, mely a gyámság egyik fontos elemére reá vezet bennünket. A mint tudniillik, egy más alkalommal látni fogjuk, kezdetben a gyámság mindenhol mint puszta családi jog vagy kötelesség tűnik fel és az állami gyámság csak akkor kezd helyet foglalni, midőn az állami hatalom kifejlődésével az állam saját jogainak birtokába lép. De ez időtől fogva az állami gyámság eszméje a gyámság iránti kötelezettséget a család és nemzetiség Fzűk köréből kiemelve, azt általános közkötelességgé teszi és pedig azon kényszerhelyzetnél fogva, melyet csak előbb mi is kiemeltünk. Mihelyt ugyanis a gyámság fontossága egész teljében felfogatik, szabályokról kell gondoskodui, melyek a gyámnak ne csak jogait, de kötelességeit is megállapítják ; szabályozni kell annak felelősségét, de ezzel együtt az általános törvényi kényszer is kimondandó ; mihelyt pedig ez megtörtént, a gyámság általános polgári kötelezettséggé, közhivatallá válik! (Befejező közlemény köv.) »A netán létező ismeretlen örökösök ügygondnoka.« Irta: dr. FRANKFURTER SÁNDOR, ügyvéd Miskolczon. Bírósági gyakorlatunk torz szülöttjét, a »netán létező ismeretlen örökösök ügygondnok a« név alatt kitalált felsöbirósági creaturat akarom valóságában bemutatni. Gyönyörködjenek benne azok, kik az apaságot maguknak vindicálhatják. Alig van — különösen a vidéken — ingatlant tárgyazó per, melyben a jogkereső közönség eme rémével nem találkozunk. Készségesen elismerem, hogy ott, a hol valamely örökh igyó jogutódai ellen kell eljárni s ezeket kipuhatolni nem sikerül, hogy ott helye van a »netán létező« ismeretlen örökösök részére való 2 Valószínű egyébként, hogy ezen »pium opus« elnevezés onnét vette eredetét, hogy régi jogunk szerint a gyám semminemű jutalomban nem részesült. ügygondnok kirendelésének, nehogy alperes jogvédelem nélkül maradjon s vele szemben felperes bármely állítása valónak vétessék. Igaz ugyan, hogy az ily védelem is nagyon kétes értékű szokott lenni, de legalább a látszat van megmentve s az ügygondnoknak módjában áll felperest egyszerű tagadással bizonyítékainak előterjesztésére szorítani. De már azt csakugyan nem tudom elérteni, hogy mit keres ez a mumus ott, a hol az ismert örökösök vonattak perbe. A keresetben haláleset-felvétellel, családi értesítővel, községi bizonyitváuynyal igazoltatik, hogy az elhaltnak kik a jogutódai. Ezek ellen indíttatik a kereset. A bíróságok azonban vagy a keresetlevél első elintézése alkalmával, vagy a mi még gyakoribb a periratoknak ítélet alá terjesztése után, kénytelenek a felsőbíróságok gyakorlata szerint a »netán még 1 é t e z ő« ismeretlen örökösök részére ügygondnokot rendelni, a ki a perbe vont ismert örökösökkel együtt nehezíti a felperes álláspontját, vagy pedig egészen különállást foglal el és maga képviseli azok érdekeit, a kik »netalán léteznek«, de tulajdonképen nincsenek. Annyira megy a bíróságok lelkiismeretessége, hogy az ügygondnok kinevezése mellett még hirdetményt is bocsátanak ki és ezt a hivatalos lapban közététetik felperes költségén; épen ugy, mintha valóban létező, de ismeretlen tartózkodásé alperesről volna szó. A ki állításaimban kételkedik, annak szolgálhatok néhány birói végzéssel, a mely igy intézkedik. Hogy ez a gyakorlat milyen felesleges, milyen költséges, milyen zaklató és mennyire nincs összhangban auyagi jogunkkal, azt néhány észrevétellel kívánom kimutatni. Bíróságaink a haláleset-felvétel, családi értesítő és községi bizonyítvány alapján kétségtelenül jogosítva vannak az örökösök személyeinek megállapítására, gyakorlati kifejezéssel élve: az • örökösök igazolására. És ha erre jogositvák, akkor mire való az ; úgynevezett ügygondnok, a kiuek nincs egyéb hivatása, mint hogy 1 a peres felek közt lábatlankodjék és megdrágítsa a különben is drága perlekedést ? Mert tudvalevő dolog, hogy az ügygondnoki díjakat felperes tartozik viselni, vagy legalább is előlegezni s ugyan öt terhelik a kibocsátott hirdetmény közzétételének költségei is. Ezek a költségek pedig néha többre rúgnak a tulajdonképeni perköltségeknél. Perrendtartásunk az ilyen eljárást nem ismeri. A 268. és 269. §-ban szabályozott ügygondnok rendelés és hirdetvény általi idézés egészen más esetre vonatkozik, arra t. i., ha az alperes személye tudva van, csak a lakhelye ismeretlen. Hogyan lehet azonban idézni azt, a kiről nemcsak hogy nem tudjuk, vájjon létezik-e, hanem a kereset mellékleteit képező közhitelű okmányok I szerint nem is létezhetik! Az ilyen hirdetményért fizetett díj valósággal sárba dobott pénz. Anyagi jogunk szempontjából nagyon szeretjük hangoztatni az ipso iure örökösödés elvét. Birói igazolás vagy elismerés nem szükséges. Az örököst vagy a törvény, vagy a végrendelet, vagy szerződés igazolja. És ha az erre vonatkozó hiteles adatok a : keresethez mellékeltetnek, miféle jogszabály, vagy miféle adatok alapján tételezheti fel a bíróság, hogy az ismert örökösökön kivül »netalán létező« egyéb ismeretlenek is vannak? A bíróságok jól tudják, hogy a kirendelt ügygondnok a képzelt senkinek lesz a képviselője és mégis megterhelik költségeivel a peres feleket. Én nem tartom sem méltányosnak, sem igazságosnak, hogy az ügygondnok és a hirdetmény költségeivel bármelyik peres fél is terheltessék. Felperesnek érdekében nem áll a kirendelése, sőt csak nehezíti helyzetét, alperesek pedig, t. i. a perbe vont ismert örökösök mitsem nyernek a kirendeléssel s arra okot sem adtak. Sőt megeshetik, hogy alperesek költségkímélés végett nem is védekeznek, az ügygondnok pedig, hogy díját megérdemelje, bead valami üres periratot, melyre felperes reílectálni kénytelen. Ez esetben vagy felperes viseli azon ügygondnok költségeit, a ki ellenfeleként szerepelt, vagy pedig alperesek fizetik az általuk nem kivánt védekezés díját, mely nélkül bátran el lehettek volna. A bíróságnak módjában áll felperestől az esetleg hiányos adatok kiegészítését és annak kétségtelen bizonyítékát követelui, hogy a perbevontakon kivül más örökösök nem léteznek. És ha ezt teszi, bizonyára correctebb dolgot művel, mint az ügygondnok rendeléssel, a ki legtöbb esetben mit sem mondhat, legfölebb üres kifogásokkal akadékoskodik, vagy a peres felek valamelyikének védelméhez csatlakozik és díjazást kér. Tessék az ügygondnokok működését a gyakorlatban figyelemmel kisérni s ki fog tűnni, hogy vagy oda nyilatkoznak, miszerint az ügy előzményei ismeretének hiányában védelmet elő nem terjeszthetnek, vagy pedig egyszerűen csatlakoznak az ismert örökösök védelméhez. Természetesen legkevesebb kárt tesznek, ha az előbbit teszik. Ellenbeu azon ügygondnok, a ki ezzel meg nem elégszik, a legfonákabb helyzetbe jöhet. Epen rajtam esett meg, hogy »netalán létezö« ismeretlen örökösök ügygondnokául rendeltettem ki. Felperes tulajdoni jog iránt perelt, az ismert örökösök perbe bocsátkoztak és védekeztek. Felperes perrendszerüen kiállított okiratot producált, mely szeriut az ingatlan tulajdonát az örökhagyótól megszerezte. Már mosi. tessék nekem megmondani, mit tegyek, mint a »netalán létező«, de sohasem létezett ismeretlen örökösök ügygondnoka ? Beismer-