A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 25. szám - Mikor nem büntethető a méhmagzat elhajtása? (BTK. 285 §-a.)

A .1 köaben meg is halt, avagy pedig kivándorolt, a cégjegyzékben továbbra is mint fennálló kereskedő vezettetnék. Ezen, a cégek törlésérc: vonatkozó, a fehértemplomi kir. törvényszéknél általam ajánlott és elfogadott eljárás, mint fentebb emlitém, eddigelé előterjesztéssel vagy felfolyamodással meg nem tamadtatott, sőt a közhirrététel ellenőrzésével megbizott miniszteri biztos azt 347/1S91. számú átiratával a maga részéről is elfogadta, tehát jóváhagyta és miután ezen cégkitörlések a fent idézett kereskedelmi miniszteri rendelet folytán az egész országban igen lontos kérdést képeznek, ugy a követendő eljás érdekében legyen szabad egy felsőbb bírósági határozatra utalrom, melyre a fent érintett végzések hozatala után akadtam és mely a Dtár új foly. VIII. köt. 813* lapján következőleg hangzik: (1883. december 18. 5,459. sz. a.) S. Sámuel cégbejegyzési ügyében a sz.-fehérvári kir. tszék mint keresk. bíróság 1883. évi október hó 25-én, 6,429. sz. alatt következő végzést hozott: A cégbejegyzések kihirdetésére felügyelő miniszteri biztosnak ezen o62. szám a. »Pr. Lajos« cég hivatalból történendő kitörlése iránt tett előterjesztése elutasittatik, mert sem a kerusk. törvény, sem az e törvényre, illetőleg a cégbejegyzésekre vagy cégbejegyzésre vonatkozólag kibocsátott valamely rendelet oly szabályt, mely szerint valamely cég törlése hivatalból volna eszközölhető, nem tartalmaz; továbbá mert ha a »St. Sámuel előbb Pr. Lajosféle cég keletkezéséről a »Pr. Lajos« cég megszűntére biztosan 1 övetkeztetni lehetne is, a St. Sámuel előbb Pr. Lajos» cég birlalóját a »Pr. Lajos« cég törlésével és e törlés közzétételével járó költség megfizetésére sem a törvény, sem a rendeletek értelmében kötelezni nem lehetne. A budapesti kir. ítélő tábla a felügyelő biztos felfolyamodása folytán 1883. évi december hó 18-án, 5,459. szára alatt következő végzést hozott: Tekintve, hogy a keresk. törvény 21. §-a szerint azok ellen, kik azon törvénynek a cégbejegyzésre vonatkozó rendeleteit meg tartják, vagy valamely céget jogosulatlanul használnak, hivatalból fellépésnek van helye, az idézett szakaszban emiitett cégbejegyzés alatt pedig nemcsak az újonnan keletkezett cégnek bejegyzése, hanem a cégben történt változásnak és a cég megszűntének a cégjegyzékbe bevezetése is értendő, mert az idézett szakasz a keresk. törvénynek a cégbejegyzésre vonatkozó »rendeletei« és nem »rendelete« meg nem tartásának következményeiről rendelkezik, mert a 21. §-t a 19. §-nak azon intézkedése is megelőzi, mely által a cégben történt változásnak, vagy a cég megszűntének a cégjegyzékbe bevezetés bejelentésére is az illetők parancsolólag köteleztetnek, mert végre a cégben történt változásoknak vagy a cég megszűntének be nem jegyzése esetében keresk. cégjegyzékeknek hitelt érdemlősége csökkentetnék : tekintve másrészről, hogy azon körülmény, miszerint S. Sámuel cégét ezen toldással: »ezelött P. Lajos« jegyezte be, a keresk. törvény 21. §-a alapján hivatalból fellépésre elegendő alapot szolgáltat, mert P. Lajos cége a felterjesztett iratok tanúsága szerint az eljáró törvényszéknél szintén be van jegyezve, egy »P. Lajos« és egy »ezelőtt P. Lajos« cég pedig egymás mellett nem létezhetik, mert a mennyiben »S. Sámuel ezelőtt P. Lajos« cégnek használása jogos alapon nyugszik, mi S. Sámuel cégbejegyzési kérvényében kimutatva nincsen, ez a P. Lajos cégmegszüntét már magában foglalná, a mennyiben pedig a »P. Lajos« cég még tényleg fennáll és ennélfogva S. Sámuel az »ezelőtt P. Lajos« toldás használására jogosultsággal nem bir, a cég jogosulatlan használatának esete forog fenu ; az elsőbiróság végzése megváltoztatik, a keresk. törvény 25. §-a alapján hivatalból fellépésnek helye találtatik és az elsőbiróság utasittatik, hogy ezen végzés jogerőre emelkedése után a »P. Lajos« cég megszűnte és »S. Sámuel ezelőtt P. Lajos« cég használatának jogosultsága kérdésében ugy P. Lajos, mint S. Sámuelt jegyzőkönyvileg hallgassa meg és annak utána a kereskedelmi törvény 21. §-a értelmében járjon el. Mikor nem büntethető a méhmagzat elhajtása? (A BTK. 285. §-a.) Irta : —ö. Ezen cím alatt e lapok 12. számában megjelent cikkre kívánok néhány megjegyzést tenni. Nem kivánok cikkíró úrral vitatkozni a felett, hogy a magzatelhajtás büntetését vájjon politikai vagy jogi okok követelik-e inkább s hogy vájjon tekintettel arra, hogy az említettem bűntettnél a tárgyi tényálladék, az okozati összefüggés megállapítása az esetek nagyon kis százalékában lehetséges s igy ^ a biró, ha csak nem akarja »marasztaló ítéletét a merő valószínűségre alapitank (S c h i e r e r : Commentar 420 1.), avagy »az okbeli kapcsolat bizonyítása egész bizonyossággal ritkán történhetvén, ha az alkalmas eszközök használása és az után az abortatio kétségtelen és más okai ki nem mutathatók, a tényálladékot megállapítottnak* tekinteni (Pauler Bjt. 428. §. 4. j.) kénytelen a legtöbb esetben felmentő Ítéletet hozni s másrészről az eredménytelen vizsgálat maga is teljesen elég arra, hogy a gyanúsított becsületét a nagyközönség szemében megsemmisítse, nem kellene-e épen politikai tekinOO. 201 tétekből, azon indokból, mely a szemérem elleni bűntettek büntetését a sértett indítványától tette függővé, a tárgyalt bűntett esetében csakis az anyának a használt szerek vagy eszközök folytán bekövetkezett halálától függővé tetten a bűntársra és az anya magánvádja esetén az anya akarata ellenére, vagy tudtán kivül az elűzést létrehozó tettesre korlátolni a büntethetőséget. Nem kivánok mélyebb vizsgálatába bocsátkozni annak sem, hogy vájjon a bűntény létrehozta productumra vonatkozó szabályok alkalmazhatók-e az embryora, melyet a törvény midőn elűzését tilalmazza — már akár helyesen, akár helytelenül, de — élőlénynek fictionál s hogy vájjon a leendő embernek, az embryonak, az élethezi joga, minden más jogoknak alapja és szülője, hátrálni kénytelen-e az anyának a becsülethezi joga elől s fenforog-c itt a végszükség állapota ? Nem kutatom, hogy vájjon a nő, mint önvédelmet, az egészségrei és testi épségrei joga érdekében gyakorolhatja-e az elűzést, mikor már a megtámadás megtörtént és a fogamzás által mindkét joga már megsértetett, avagy az elűzés által nem a sérelem megakadályozása, hanem a jog helyreállítása történik, melyre a törvény már nem engedi meg az önbíráskodást ? De végül nem fogok mélyebb fejtegetésébe bocsátt kőzni annak sem, ha vájjon cikkíró ur legerősebben hangsúlyozotérve, a családi állás elleni vétés megakadályozása kiállja-e a próbát és épen a felhozott esetben talán nem is a fegyencceli közösülés productuma, hanem a kevéssel előbb a férjjeli közösülésből nemzett embryo s talán épen a család yzon sarja üttetik el az élettől, a ki a századokon keresztül virágzott jeles család talán már hanyatlásnak is indult fényét érdemeivel újból fenragyogtatni volt hivatva. Célom csak megvizsgálni, vájjon büntető törvényünkre tekintettel, elfogadható-e cikkiró ur conclusiója. Cikkiró ur X. grófné esetét hozta fel, de végül az ő szempontjából nagyon helyesen a büntethetőség kizárását véleményezi minden oly embryo elűzésénél, mely erőszakos — s tegyük hozzá mi, az ezzel egy eathegoriába tartozó, a btk. 232. és 245. §-aiban emiitett — nemi közösülésből származott. Ha X. grófnénak meg van a joga az elűzésre, meg van Kuli Petinének is, mert a jogász szemében nincs köztük különbség. Ha meg vau a joga rá a férjes nőnek, meg kell, hogy legyen a hajadonnak is, mert amott csak az idegenneli nemzés, mely nem okvetlenül kerül nyilvánosságra, emitt maga a nemzés, a mi a szüléssel eltagadhatlanná válik, képezi a becstelenitő körülményt. De sőt maga az örömleány is büntetlenül űzheti el erőszakos közösülésből származott magzatát, a — cikkiró ur szerint — bűntényből származott productumot, mert ő sem mindenkinek, hanem csak annak, a ki megfizeti, adja oda magát s ő neki sem kötelessége a — cikkiró ur szerint — idegen mag költő gépe lenni. Már most ha ez igy van, kérdés csak az, kivánja-e cikkiró ur az erőszakos nemi közösülés bizonyítását, avagy megelégszik, tekintettel a tett magánvádtól függővé tett büntethetőségére, annak állításával s esetleg az állítólagos tettes beismerésével ? s ha kívánja a bizonyítást, mikor kívánja azt, az elűzés előtt vagy után ? Ha az elűzés előtt kívánja, összes érvei — az egészségrei jogra alapítottak kivételével — elesnek, mert a nemzés köztudo másra jut s igy a becsülethezi jog többé nem védhető, másrészről kimondatván a magzat törvénytelen volta, a családi állás elleni vétés is megelöztetett. Ezt tehát nem kívánhatja cikkiró ur é* tekintettel arra, hogy egész okoskodását az önvédelemre alapítja, mely pedig előzetes birói eljárást egyenesen kizár, nem is hiszem, hogy kívánná. Hogy aztán utólagosan megkivántatik-e a bizonyítás vagy nem, az teljesen mindegy. Ha megkívántatik, de nem lesz bebizonyítható, a terhelt még sem ítélhető el, mert a mi nincs bebizonyítva, annak megtörténte még nincs kizárva. Jogilag nem létezik, de tényleg megtörténhetett. Vádlott állítja, hogy megtörtént, lelkét vizsgálni valakinek nem áll hatalmunkban, ö lehet abban a hitben, abban a tudatban, hogy megtörtént az erőszakos nemi közösülés, ő a tettet ezen tudatban követte el s ha ezen tudata tévedés volt is, ez a ténybeli tévedés, mely kizárja a büntethetőséget. Nem lehet őt büntetnünk már azért sem, mert mi magunk adtuk meg neki az ösztönzést tette elkövetésére, büntetlenséget Ígérve neki. És most már vonjuk le a következtetést és mondjuk ki, hogy ha elfogadjuk cikkiró ur eonclusióját, elég a büntetlenségre az erőszakos nemi közösülés puszta állítása, hiszen bűnügyben a vádlott esküvel sem köteles vallomását megerősíteni. Elég hivatkozni egy kiszabadult fegyencre, egy vándorló legényre, egy átutazott huszárkáplárra, avagy aszfaltbetyárra, ki jött és távozék, kit sem azelőtt, sem azután nem látott senki s a közösüléskor is egyedül a vádlott, de már ő sem tudná megismerni s menekül a sok gyermektől irtózó, franciásan modern anya, a házasságtörő nő, a tilos viszonyt folytató hajadon, sőt a magát jó pénzért bárkinek odaadó, az anyagi gondoktól rettegő örömleány is. Menekül mindenki s a törvény által a magzatelhajtók feje felett lebegtetett pa'los soha le nem üthet, egy roppantul hajlékony nádszál mindig eltéríti útjából. Hát biz én nem hiszem, hogy törvényhozóink azért alkották volna a 285. §-t, hogy az soha alkalmazható ne legyen. Nem hiszem, hogy szándékukban állott volna egy soha végre nem hajtható, mindenkor kijátszható szakasz alkotásával a törvény tekintélyét rontani s éppen azért nem fogadhatom el cikkiró ur nézetét s ha X. grófnéja esete élőmbe, mint biró elé kerül, bár-