A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 25. szám - A perenkivüli eljárásban létezik-e res judicata? Külföldi kölcsönös biztosító-társaságok Magyarországon letelepülhetnek-e? (A Mutual biztositó-társaság cégbejegyzési ügye)

200 A JOG. nézetének adott kifejezést, miszerint külföldi biztosító szövetkezőt itt be nem jegyezhető. A francia Cour de Cassation mint legfőbb Ítélőszék jogszolgáltatásának fényes évkönyvei telvék oly határozatokkal, melyekkel önmaga másítja meg előbbi határozatait. A német R e i c h s-0 berhandelsgericht éleseszű gyűjteményei tanúskodnak arról, hogy ezen kitűnő bíróság számtalan esetben elhagyva az előbbi és akkor helyesnek tartott álláspontot, később egészen ellentétes álláspontra helyezk edett. De a nagyméltóságú m. k i r. Curia is kénytelen volt a fejlődés és haladás ezen természeti törvényének hódolni, és számos esetben a később szerzett jobb és helyesebb jogi meggyőződésnek utat engedni előbbi jogi meggyőződése ellenében. Nemcsak egyszerű határozatai, de még teljes ülési határozatai tekintetében sem habozott illustris legfőbb itélőszékünk a helyesebbnek tartott későbbi felfogásnak helyt adni egy előbbivel szemben. (L. Dtvt. új foly. XV. köt 99. 1. az 1886. jun. 16-án 373. sz. a. és u. o. XVIII. köt. 917. 1. 1887. szeptember 29 én 627. szám alatt közölt Két curiai határozat a kibocsátói aláírás érvényessége felett. Továbbá : N ém e t h Péter, a Cuiia teljes ülési megállapodásai : 303. és 304 1. közölt egymást megváltoztató dönvényeket.) Nem volna lehető a fejlődés a jogszolgáltatásban, ha az államok legfőbb ítélőszékei az egyszer elfoglalt jogi véleményükhöz ragaszkodnának. A tudományos nézetek tisztulása, a jogi irodalom fejtegetései, a jogelvek behatóbb latolgatása, az egyes törvények forrásainak mélyebb vizsgálása, mind tényezők, melyek kell, hogy befolyásolják a judicaturát. Midőn mindez fejlődik és változik, a judicaturának is fejlődnie, változnia kell. Es hazánk legfőbb itélő széke a fejlődés és haladás ezen tényezői hatása alól soha sem vonta ki magát. P'z képezi tekintélye jogos alapját. Kérjük tehát ezek után a tek. eljáró bíróságot, miszerint az összes iratok kapcsán jelen felfolyamodásunkat a nmts. kir. Curiára felterjeszteni méltóztassék. A nmt. kir. Curiához pedig esedezünk, miszerint a k i r. táblai 2,702/891 .sz. sérelmes határozatnak megváltoztatásával az elsöbirósági, cégünk bejegyzését elrendelő végzést helyben hagyni méltóztassék. Tisztelettel a »The Mutual« new-yorki életbiztositó társaságmagyarországi vezérképviselésége. Kényszerithető-e valamely megszűnt cég tulajdonosa cégének kitörlésére? Irta : FRONIUS KÁROLY, kir. törvényszéki biró Fehértemplomban. Miután ezen kérdéssel a »Jogtudományi Közlöny« 19. és 22. száma, valamint »A J o g« 23. száma is foglalkozik, utóbbi pedig még különösen arra is kíváncsi, hogy ezen kérdés miként fog felsőbiróságilag döntetni, álláspontomat, melyet e kérdésben elfoglaltam és mely a hivatkozott folyóiratokban közöltetett, ezennel bővebben kifejtendem és lehetséges, hogy »A Jog« kíváncsiságát is kielégíthetem, mert aligha lesz alkalom reá, hogy ezen kérdés felsőbb bíróság által döntessék el, a mennyiben, habár ezen kérdés törvényszékem előtt körülbelül 200-szor fordult elő, mai napig egyetlen egy eset sem vitetett felsőbb bíróság elé és ugy alig várható, hogy ezen kérdésben felsőbb bírósági határozat hozassák. Tudvalevőleg e tárgyban a kereskedelmi miniszter ő nagyméltósága 1890. évi január hó 26-án, 2,631. szám alatt rendeletet bocsátott ki, a mely miheztartás végett ugyanakkor 4,022. szám alatt kelt igazságügyi minisztori rendelettel a bíróságokkal is közöltetett és mely szerint kereskedőnek az jegyzendő be, ki valóban kereskedő is, azon kereskedő pedig, ki be van jegyezve, de üzletével fölhagyott, a névjegyzékből kitörlendő volna. Minthogy az előbb emiitett kereskedelmi miniszteri rendelet az ilyen cégek törlésére vonatkozólag szórói-szóra következőleg hangzik: »01y esetekben, a midőn a törvényszékileg bejegyzett és megszűnt cég volt tulajdonosa, vagy annak örököse vagy jogutódja feltalálható, ezen eljárás nehézségekbe ütközni nem fog s eredmény várható, de azon esetben, ha a volt tulajdonos örökösök vagy jogutódok nélkül elhalt, vagy ismeretlen helyre távozott, a cég töröltetése ez idő szerint nem történhetik, mivel a kereskedelmi törvény nem tartalmaz olyan intézkedéseket, a melyeknek alapján a bejegyzett cég hivatalból törölhető lenne ;« és mivel a biró esküjénél fogva törvényeket és rendeleteket betartani köteles, annálfogva, habár felfogásommal nem is egyezett az, hogy a kereskedelmi törvény a cégének hivatalból való kitörlésére vonatkozólag rendelkezéseket nem tartalmaz, ezen kijelentést mégis valónak kellett elfogadnom és pedig annál is inkább, mert az idézett folyóiratokban közölt határozat hozatala alkalmával ezen kérdésben hozott felsőbb bírósági határozat előttem nem volt ismeretes. Hogy már most a kereskedelmi törvénynek és az emiitett kereskedelmi miniszteri rendeletnek is megfeleljek, különösen az utóbbi rendelet értelmében mindazon kereskedőket, kik a cégjegyzékben bevezetve voltak, de üzletükkel felhagytak, cégük kitörlésére felhívni — az esetleges örökösöket és jogutódokat kipuhatolni — és megállapítani kellett, hogy a kereskedelmi kamara följelentése, mely szerint »az illető kereskedő üzletével fölhagyott«, való-e és ha valónak bizonyult, mind a kereskedőt, mind az örököst és jogutódot is a cég kitörlésére föl kellett hivni, azon esetre azonban, ha a kereskedő örökösök nélkül halt el, vagy ismeretlen tartózkodású volt, a törvény szellemének megfelelő modust kellett találni a végett, hogy az ügy elintéztethessék a nélkül, hogy a törvény és a fent érintett kereskedelmi miniszteri rendelet megsértessék, mert épen észellenesnek tűnnék föl annak kipuhatolása, hogy kereskedő üzletével fölhagyott, hogy továbbá ugyanaz cégének kitörlésére felhivatott és ha a felhívásra ez ügyben mit sem tesz, az iratcsomó egyszerűen irattárba helyeztessék, a cég pedig — habár tényleg fenn nem áll — a cégjegyzékben érintetlenül maradna. Ezek szerint a fehértemplomi kir. törvényszéknek a jogtudományi Közlöny« 19. és »A J o g« 23. számában közölt végzése és különösen ezen kitétele: »hogy felhagyott üzlet mellett kereskedőnek maradjon, az ok megszűnte, a fent érintett kereskedelmi miniszteri rendeletre támaszkodik, másrészt pedig az ipartörvény (1884 : XVII. t.c.) 42. §-a kimondja, hogy a ki bejelentett iparát 2 évig meg nem kezdi, azt csak újabb bejelentés mellett gyakorolhatja, miből a contrario okoskodás folytán következik, hogy az, ki üzletével már két év óta felhagyott, azt a régi bejelentés alapján már nem folytathatja, mihez képest az már nem létezőnek tekinthető. Ha már most magát a kereskedelmi törvényt tekintjük, ugy ez 19. §-ában azt mondja: »ha a cég megváltozik, vagy megszűnik, vagy ha birtokosai személyében változás történik, ezen tény a kereskedelmi cégjegyzésbe leendő bevezetés és kihirdetés végett bejelentendő, 22. §-ában pedig, a bíróságok általában, különösen pedig a hagyatéki és csődbíróságok, nemkülönben a kereskedelmi és iparkamarák és az iparhatóságok, a mennyiben hatáskörükön belül a bejegyzési kötelezettség megsértéséről az illetékes törvényszéknek haladéktalanul jelentést tenni tartoznak«, tehát magából a törvényből következik, hogy a cégnek megszűnése a 19. §. szerint a kereskedő által bejelentendő, sőt hogy ha a bejelentést elmulasztja, erre a 22. szerint a csődbíróságok, melyek a cég megszűnéséről az üzletnek csődeljárás útján történt eladása által szereztek tudomást, hagyatéki bíróságok, melyek a cég megszűnéséről a cégtulajdonos elhalálozása által nyertek tudomást, iparhatóságok, melyeknek a cég megszűnése az által jutott tudomásukra, hogy az illető kereskedő üzletével felhagyott, vagy ismeretlen helyre költözött, hivatvák, és már a dolog természetében fekszik, hogy a cég ezen megszűnése a jelzett hatóságok által nemcsak azért jelentetik fel, hogy az illető keresk. törvényszék azt egyszerűen tudomásul vegye és mi útja-módja se legyen, hogy a tényleges állapotot a cégjegyzékben kitüntethesse, hanem ellenkezőleg épen ezen kereskedelmi bíróság kötelessége, hogy a tényleges viszonyokat, melyek a fent érintett hatóságok részéről tudomására hozattak, a cégjegyzékben kitüntesse, a mely utóbbinak többi között az is rendeltetése, hogy megbízható kimutatása legyen annak : ki kereskedő és ki szűnt meg kereskedő lenni. Tegyük fel már most azt, hogy egy kereskedő a biróság által felhivatik, miszerint cégének megszűnését bejelentse, ugy hát ezen felhívás magából a törvényből folyik (keresk. törvény 19. §-a) és miután egy, a törvényen alapuló az iránti felhívás, hogy a törvény respectáltassék, semmi esetre sem lehet törvénysértés, ennélfogva azon esetben, ha egy kereskedő az ebbeli felhívásnak eleget nem tesz, mégis csak elképzelhetlen. hogy oly állapot, mint egy cégnek megszűnése, hivatalból be ne jegyeztethessék és pedig annál is inkább, ha a kereskedelmi eljárás 30. §-a is tekintetbe vétetik, melynél fogva peren kívüli eljárásban hivatalbóli eljárásnak van helye. Végül, miután a kereskedelmi törvény 21. §-a szerint az, ki ezen törvénynek a cégbejegyzésre vonatkozó rendeleteit meg nem tartja, arra pénzbirsággal szorítandó, ezen bírság melletti kényszer pedig a törvénynek szigorú szószerinti értelme szerint csakis a »c é g b e je g y z é s r e«, tehát nem egyszersmind a cégkitörlésre is alkalmazható, miután továbbá a fent érintett kereskedelmi miniszteri rendelet — fentebb kifejtettek szerint helytelenül — pláne azt is mondja, hogy »a bejegyzett cég hivatalból nem törölhető«, ennélfogva a fehértemplomi kir. törvényszéknek a »Jogtudományi Közlöny « 19. és »AJog« 23. számában közölt végzéseiben pénzbirsággal nem is fenyegethetett, ehhez képest a cégkitörlésre kényszer nem is alkalmaztatott, de igenis elrendeltetett, a mint ezt a »Jogtudományi Közlöny* 22. számában közölt 4,384/1891. számú végzés tanúsítja, hogy vonatkozó cégjegyzékben bevezettessék: »cégbirtokos üzletével felhagyott és felhívás dacára a cég kitörlése iránt nem folyamodott«, mely bejegyzés a tényleges állapotnak megfelel és nézetem szerint a kereskedelmi törvény rendeleteit nem sérti, a cégjegyzéket pedig ugy tünteti fel, hooy abban csakis a még tényleg fennálló kereskedő fordul, mint olvan elő, az pedig, ki üzletével felhagyott, mint olyan vau kitüntetve' miért is mindenki, a ki ezen cégjegyzékbe betekint, tudhatja' milyen kereskedővel van dolga és ezen bejegyzés a fent érintett törvényhelyeknek is mindenesetre talán jobban felel meg mintha egy kereskedő, ki üzletével már 1876. évben felhagyott és idő-