A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 23. szám - Hova ne építsük a Curiát?

A J viszonkereseti követelésének azt a részét, hogy a felperes bírtokában levő takarékpénztári betétkönyv megsemmisíttessék, a bíróság elutasítja stb. Indokolás: A tárgyalás alatt előadottak szerint felperes alperes János nevü fitestvérének egy, a pesti hazai első takarékpénztár által »V. J.« jel alatt »föntartással« kiállított betétkönyvre kölcsönt adott, hogy a kölcsönt W. Jáuos szolgálatba lépés ürügye alatt, óvadék letétele céljára kapta és hogy felperes a zálogul átvett takarékpénztári betétkönyvről azt hitte, hogy az a kölcsönvevő jogos tulajdona, a miben őt az a körülmény, hogy a betétkönyv adósa nevének kezdő betűire volt kiállítva, csak megerősítette. Ily tényállás mellett, mivel felperes a betétkönyvnek a takarékpénztárnál felmutatása alkalmával értesült csak arról, hogv a betétkönyv nem W. János, hanem alperes tulajdonát képezi, mivel az időközben megszökött W. János ellen folyamatba tett bűnvádi eljárás megszüntetve lett s felperes birlalatába visszaadott betétkönyv jogos birtoka felett a büntető járásbíróság nem határozott, hanem a betétkönyv birtoka alapján formált igényével felperest polgári perutra utasította. Felperes alperest kéri annak az összegnek megtérítésében marasztalni, illetőleg a betétkönyv alap ján ily összeg felvételének tűrésére alperest kötelezni, a mely összeget W. János felperestől kicsalt. Az okot, a mely miatt alperes szavatosságát felperes a W. lánosnak adott kölcsön erejéig megállapíthatónak véli, abban a körülményben keresi felperes, hogy alperes már a bűnügyben történt kihallgatása alkalmával, valamint a jelen perben is beismerte, hogy ő a kérdéses betétkönyvet fivérének szolgálati biztosíték céljára adta át, a betétkönyv felett \Y. János rendelkezni jogosítva volt s azt a könyvet felperes ugyancsak szolgálati biztosítékra adott kölcsöiizálogúl elfogadhatta, a betétkönyvvel űzött csalásért pedig alperes felelős. Minthogy felperes alperest csalással nem vádolta s igy alperes ellenében büntető uton kártérítési kötelezettséget megállapító bűnös cselekmény nem bizonyult be, csak az képezheti eldöntés tárgyát, vájjon az alperes által beismert az a tény, hogy ő a betétkönyvet fivérének arra a célra, hogy szolgálati biztosítékul használja, átadta, azért, mert a betétkönyv ép ugy tartalmazta az alperes, mint a kölcsönvevő nevének kezdőbetűit feltüntető jelzést és mivel »az »föntartással« volt kiállítva, tehát a valódi tulajdonos beleegyezése nélkül értékesíthető nem is volt, magában véve, avagy a fenforgó körülmények között képez-e oly alapot, mely alperesnek felelősségét a harmadik személy által elkövetett visszaélésért megállapíthat'á ? Ha felperes alperes beismerésére alapítja keresetét, ezt a beismerést egész terjedelmében kell elfogadni, vagyis el kell valónak ismernie azt, hogy alperes a betétkönyvet fivérének szolgálati biztosíték fedezésére, de oly kijelentéssel adta át, hogyha fivére szolgálatot kap, akkor ő a betétkönyvet a lekötés alól feloldozni fogja. Ezt vallotta alperes a vizsgálóbíró előtt s ezt a vallomást, mint a keresetben is felhozott beismerést véve irányadóul, nem lehet vitatni azt, hogy alperes oly értéktárgyat adott volna át fivérének, melyről eleve tudhatta, hogy az annak a rendeltetésnek, a melynek szánta, nem fog megfelelni, hanem hogy azt fivére bűnös módon fogja felhasználni és értékesíteni, az öszszejátszás, tehát a bünrészesség tényét pedig nem elég állítani, hanem azt be is kellett volna bizonyítani, a mire felperes nem is vállalkozott. Az a körülmény, hogy alperes és fivérének keresztnevei egyforma betűvel kezdődnek, hogy az alperest nem ismerő felperes a betétkönyvben kitüntetett V. J jel alatt alperes fivérét gondolhatta, hogy a »fentartással« kiállított betétkönyv természetét felperes nem ismerte, jogi szempontból lényegtelen momentumok, ezek legfelebb azt mutatják, hogy felperes akkor, midőn ő betéti könyvet zálogul átvett s arra kölcsönt adott, gondatlanságot tanúsított, mert a »fentartással« kiállított betétkönyv tulajdonosának személvazonosságára nézve sem szerzett a kölcsönadást megelőzőleg magának tudomást, ennek a mulasztásnak következményeit pedig maga felperes tartozik viselni. Kétségtelen, hogy a keresetben felhozott, alperes által is beismert cselekménynél fogva alperest egy harmadik személy bűnös eljárásáért felelősség nem terheli; továbbá ebből folyik, hogy felperes a bár jóhiszeműen, de nem jogos uton szerzett zálogtárgyat jogos tulajdonosának visszaadni köteles és hogy a zálogtárgyat terhelő kölcsönhez alperesnek semmi köze, azt az adós helyett megfizetni nem tartozik. Ehhez képest felperest keresetével elutasítani, alperes viszonkeresetét részben azért is megállapítani, mert a pénzbírság terhe alatt kiadásra leendő köteleztetés ellen felperes kifogást nem emelt, azonban a megsemmisítési eljárás más útra tartozván, a kereseti kérelem ide vonatkozó részét elutasítani kellett stb. A budapesti kir. itélo tábla (1890. június 12-én, 54,375.) az első bíróság Ítéletét részben megváltoztatja és az alperest annak tűrésére kötelezi, hogy a pesti hazai első takarékpénztáregyesület 15,042. f. szám F. sorozat F. XVI. főkönyvi szám és J. V. betevő jel alatt »fentartással« kiállított betéti könyvön alapuló 200 frt betétből és összes járulékaiból a felperesnek 130 írt tőke s jár. követelése kielégíttessék, ellenben az alperest a kérdéses betéti könyv kiadására irányult viszonkeresetével elutasítja, egyebekben az első bíróság Ítéletét helybenhagyja stb. Indokok: Az alperes ugy a jelen perben, mint a W. János ellen folyamatban volt bűnügyben beismerte azt, hogy ö a jelen határozat rendelkező részében körülirt és az ő tulajdonát tevő betéti könyvet, a pincérséggel foglalkozó János nevű testvérének abból a célból adta át, hogy ez a betéti könyvet szolgáI lat nyerése céljából óvadékul elhelyezhesse. Az alperes a hivatkozott bűnügyben beismerte azt is, hogy János nevű testvérének a felperes a kérdéses betéti könyvnek zálogba vétele mellett 130 frtot kölcsönzött, ez a körülmény különben S. L. és J. Alajos tanúknak vallomásával is támogatva van. Ezeknek a tanúknak vallomásával bebizonyítva van az is, hogy az alperes János nevű testvérének a felperes, a ki a pernek adatai szerint pincéreket elhelyező intézet tulajdonosa, a kérdéses 130 frt épen óvadékul elhelyezés végett adta. Ezeknél fogva a felperes javára, a kinek ellenében a rosszhiszeműség jelenségei fenn nem forognak, az adott 130 frtra nézve a kérdéses betéti könyv annál inkább kézi zálogul szolgál, mert a betéti könyv különleges lekötött volta dacára sem tekinthető a közforgalom alól teljesen kivontnak és mert az alperesnek lános nevü testvére azt a betéti könyvet a felperessel szemben lényegileg arra használta, a mire öt maga alperes feljogosította. Ezekből az okokból tehát az 1868 : LIV. t.-c. 251. §. alapján az elsőbiróság ítéletének megváltoztatásával a felperes kereseti kérelmének 130 frt töke s jár. tekintetében helyt adni, ellenben alperest a kérdéses betéti könyv kiadására irányult viszonkeresetével annál inkább elutasítani kellett, mert a felperes részére megítélt követelés a kérdéses betét összegét előreláthatóan meghaladja stb. A m. kir. Curia (181)1. május 6-án, 7,594/890 sz.) : A másodbíróság ítélete megváltoztatik és az elsőbiróság ítélete hagyatik helyben, indokolásánál fogva és azért, mert felperes követelése alperes ellenében a kereset történeti részében előadott körülményekhez képest csakis az esetben volna jogilag megállapítható, ha peres felek közt szerződési viszony forogna fenn, vagy ha az alperes tulajdonát képező tárgyra, az arra alperes részéről meg nem bízott egyéntől ugyan, de jóhiszeműleg és a törvénynek megfelelő módon zálogjogot szerzett volna, vagy végre ha felperes kára az »actio doli«-nak alapot nyújtó dtlictumból, vagyis alperes rosszhiszemű eljárásából származnék, jelen esetben azonban az itt felsorolt esetek egyike sem forog fenn; szerződési viszony ugyanis azért nem forgott fenn, mert alperes a zálogba adót nem kölcsönszerzésre s nem arra hatalmazta meg, hogy a pénztári könyv alapján szerzendő kölcsönt használja óvadékul, hanem hogy magát a takarékpénztári könyvet használhassa fel arra, hogy neki szolgálatba lépés esetén óvadékul szolgálhasson és igy a zálogba adó a nyert meghatalmazás körét túllépvén, az általa kötött kölcsönügylet felperes és alperes közt szerződési viszonyt meg nem állapit, de jogilag zálogviszony sem jött létre, mert a lekötött takarékpénztári betét névre szóló és értékpapírt képez, a melyre a zálogjog a könyv birtokán felül az 1875 : XXXVII. t.-c. 303. §. értelmében csakis a lekötés feloldása, vagy a lekötött jog átruházása utján lett volna megszerezhető, és végre mert arról, hogy a betét lekötve van, felperes magából a betéti könyvből meggyőződhetett, arról pedig, hogy a tulajdonos nevét fel nem tüntető betét kit illet, a betétet elfogadó takarékpénztárnál nemcsak meggyőződhetett, hanem a saját érdekében köteles gondosság mellett meg is kellett volna győződnie és igy a dolosus eljárás vádja alperest csak akkor terhelhetné, ha a valódi tényekkel ellentétben alperes mondotta volna felperesnek azt, hogy a betét a zálogba adó nevére szól stb. Bűnügyekben. Az 1874: XXXIV. t.-c. 58. §-a kifejezetten polgári perben felmerült és még meg nem állapított ügyvédi díjakra vonatkozván, a bűnperben felmerült ügyvédi díjakról nem intézkedik s azoknak az illető büntető bíróság által leendő megállapítását nem zárja ki. A budapesti kir. törvényszék (1886. aug. 28-án, 28.633. B. 1886.): Elet- és vagyonbiztonság elleni vétség miatt vádolt H. Henrik elleni bűnügyben folyamodó N. Döme ügyvéd panaszos M. Szilárdtól nyert meghatalmazási és képviseleti jogát kellőleg igazolván, kérelmének hely adatik s részére a H. Henrik ellen folyamatban volt bűnügyben, ugy nemkülönben ezen ügynek újra felvétele körül felmerült díjak és költségek fejében a jelen kérvényben felszámított 2,000 frt ezennel M. Szilárd irányában bíróilag is megállapíttatik, stb. A budapesti kir. itélő tábla (1890. december l én, 42,372. sz.): Az elsőbiróság Ítéletét indokainál fogva helybenhagyja, stb. A m. kir. Curia (1891. ápril 8-án, 1,565. sz.): Tekintve, hogy az 1874 : XXXIV. t.-c. 58. §-a perben felmerült ügyvédi díjak megállapítását azon esetre utalja polgári perre, ha az ügyvéd díjai magában a perben a polgári törvénykezési rendtartás 252. §-a értelmében saját fele irányában még meg nem állapíttattak, tekintve, hogy ezek szerint a törvény most idézett rendelkezése kifejezetten polgári perben felmerült s még meg nem állapított díjakra vonatkozván: a bűnperben felmerült ügyvédi díjakról nem intézkedik s ezeknek az illető büntetőbíróság által leendő megállapítását nem zárja ki, minélfogva a budapesti kir. törvényszék 28,633/1886. btő. számú határozatával a jogkörét nem lépte túl; tekintve másfelől, hogy a fenforgó esetben az alsóbb fokú bíróságok végzései a számszerűleg meghatározott