A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 23. szám - A névhez való jog kérdéséhez. (Feleletek.) 1. [r.]

A .1 O Gr. 179 olyan tón y«, mely valódisága esetén a bűnvádi vagy fegyelmi büntetést vonná maga után*. E szöveg szerint tehát csupán azon esetben van helye a felhatalmazás folytán meginditandó hivatalbóli eljárásnak, ha a hatóságról, ennek tagjáról, közhivatalnokról valamely tény állíttatik - és pedig olyan tény, mely hivatalos kötelességére vonatkozik. Valótlan tények állítása pedig a rágalmazásnak tényező alkateleme. Ámde ha a hatóság tagja ellen nem tények és nem hivatalos kötelességeire vonatkozólag állíttatnak, hanem meggyalázó vagy sértő kifejezések használtatnak (becsületsértés) ez esetben a 270. §. i?-ik pontja szerinti kivétel nem áll, de a btkv. 262. §. szerinti minősítés fenforog. Ha tehát a hatóság vagy hatósági tag ellen becsületsértés kovettetik el — és pedig a 2b2. §. szerint »nyilvánosan« — ez esetben a bűnvádi eljárás megindításához a 268. §. rendelkezése szerint meghatalmazás nem szükséges, dc a cselekmény mégis a 262. §. szerint lenne minősítendő. Igen szépen meg van indokolva ezen nézet a méltóságos m. kir. főügyész urnák egy, az ügyészségekhez intézett 1880. évi utasitásában. Hogy pedig a cselekmény azon esetben is, ha a 270. g-ban felsorolt esetek egyike sem forog fenn, azaz, ha a közhivatalnok, ha egyszersmind hatóság tagja ellen, nem ugyan hivatalos kötelességeire vonatkozó tény állíttatik, vagy egyáltalában tény nem is állíttatik, hanem csupán meggyalázó kifejezés használtatik, ha különben az nyilvánosan kovettetik el. a 262. §. szerint lenne minősítendő, az nemcsak a törvény fennebb érintett rendelkezéséből (268. §.), hanem abból következtethető, hogy a közhivatalnokot, különösen mint valamely hatóság tagján, tekintélyének, rendelkezési jogánál fogva a törvénynek ezen állásában védeni keli és szigorúbban büntetni azt, ki az irányában tartozó köteles tiszteletről megfeledkezve, ezt sérti, mert hiszen az ilyen sértés nemcsak az illető személyt, hanem az állam tekintélyét is közvetve érinti. — Ez ugyan törvényünk hozatala alkalmával kifejezve nem lett, de joggal következtethető, annál is inkább, mert az idegen, például a német büntetőtörvénykönyvben ez irányban határozott rendelkezést találunk. Végül még egyet. A btkv. 262. §. csak azon esetben alkalmazható, ha a cselekmény a hatóság vagy ennek valamely tagja, küldöttsége ellen kovettetik el. Minthogy pedig nem minden közhivatalnok egyszersmind a hatóság tagja, hanem csak az, a ki a hatóségot megillető jogkörrel, rendelkezési s határozási joggal bir; míg az, a ki a hatóság rendelkezéseit, meghagyásait végrehajtja nem hatósági tag, hanem hatósági közeg, ezek megsértése esetén (ilyenek a csendőrök, csőszök, végrehajtó, rendőr, kézbesítő stb.), a btkv. 262. §-a nem alkalmazható, hanem a 2á8., illetve 261. §. Azonban ez esetben is, ha a btkv. 270. §-ának második bekezdése különben fenforog, az eljárás hivatalból és pedig meghatalmazás folytán lesz meginditandó. Ausztria és külföld. Büntetőjogi reform Angliában. Az angol bűnvádi eljárás terén mélyre ható reform van készülőben, mely rendkívüli jelentőséggel bir a ténykérdés tisztába hozatala tekintetében. Az angol büntető perjog egyik alapelve az, hogy a vádlott nem köteles maga ellen bizonyítékot szolgáltatni. Ennek az elvnek megfelelőleg ott a büntetőbíróságok egyenesen el vannak zárva attól, hogy a vádlottat beismerésre kényszerítsék, bár csak erkölcsi pressió utján is s a vádlott a törvény által lezárt ajkakkal áll birái előtt, mert hozzá a vád tárgyára nézve még csak kérdést intézni sem szabad. Ennek természetesen az a következése, hogy a vádlott nincs kitéve annak az erkölcsi kínzásnak, mely a kontinens legtöbb államában a főtárgyaiások alatt napirenden van s mely a mig egyrészről sokkal több visszaélésnek enged tág tért a bíróságok részéről, mint a mennyi hasznot abból a büntető igazságszolgáltatás nyerhet, másrészről teljesen ártatlan embereket tesz ki a birák esetleges modortalanságának, mit ezek eltűrni kénytelenek, nem is szólva arról, hogy az a rendszer, mely a vádlottat minden áron beismerésre akarja kényszeríteni, volt kútforrása mindenütt annak a birói elfogultságnak, mely a törvénykezés terén nem egyszer jelentkező hivatalos élet-, vagy becsületgyilkosságokra vezetett. Az angol büntető bíróság előtt a vádlott a bonus vir pracsumptiójával jelenik meg. Mindaddig ártatlannak tekintik s ennek megfelelőleg bánnak vele, mig bűnössége, még pedig az ő hozzájárulása nélkül, be nem bizonyittatik. De ha ez utóbbi megtörténik, akkor irgalom nélkül bánnak el vele s az egész közvélemény szentesíti a hozott ítéletet. Nálunk és a kontinensen általában éppen megfordítva történik a dolog. A bíróságok főtárgyalásain vérig üldözött vádlott, ha még oly alaposan derül is ki ártatlansága s bíróilag felmentetik, egész életén át kénytelen hordani a bélyeget, melyet az a puszta tény nyomott homlokára, hogy szerencsétlensége volt bíróság előtt vádlottként szerrpelni; mig viszont az akasztófák virágai iránt a kivégzés előtt és alatt meglehetősen elterjedt a közönségben a szánalom, melynek felkeltésére rendőrség, csendőrök, vizsgálóbíró, itélőtanács az egész eljárás folyamában hihetetlen bravourral szoktak közreműködni. Hogy ez nincs igy az angol büntető [bíráskodás körében, annak egyik Jegfőbb oka a büntető törvénykezés teljes objectivitása, mely a beismerést, mint bizonyítékot nagyon kevésre becsüli s annak kierőszakolását a birói hivatás ellen elkövetett megbocsáthatlan bűnnek tartja, de aunál több súlyt fektet a tárgyilagos bizonyítékokra, melyeknek egybeállítását a büntető törvénykezés legkiválóbb kötelességének szokta tekinteni. Ez által és mondhatni egyedül ez által képesek az angolok az egész társadalom közreműködését felkelteni és hasznosítani a büntető igazságszolgáltatás céljaira. Közérdekké válik az, hogy a bűncselekmény a vádlott hozzájárulása nélkül legyen bebizonyítva s ebben közreműködik az egész társadalom; mig nálunk nem ritka az az eset, hogy a subjectiv momentumokra fektetvén a törvénykezés a legfőbb súlyt, a vizsgálat elmerül a titkos vallatásban, megzsibbasztja, vagy éppen megrontja ez által a társadalom közérzületét, s az eredmény az, hogy a büncselekvény napnál világosabban fenforog, csak a bűnös kerüli el az igazságszolgáltatás sújtó kezét. Epen azért megbecsülhetetlen elve az angol büntető igazságszolgáltatásnak az, hogy a vádlottat sem fizikailag, sem erkölcsileg vallatni nem szabad. De a mint eddig ezt az elvet Angliában a gyakorlat meghonosította, annak sok árnyoldala lett nyilvánvalóvá. Az sohasem jutott eszébe az angol törvényhozásnak, hogy a vád megkönnyítése céljából iparkodjék ezen változtatni: de viszont komoly aggodalmak merültek fel abban az irányban jó idő óta, hogy a vádlottnak teljes némaságra kényszerítése sok esetben éppen a vádlottnak nem áll érdekében. Éppen ezért az utolsó tiz év alatt egyes concret büntetendő cselekményekre vonatkozólag hozott törvényekben kimondották azt, hogy ha a vádlott beleegyezik a vád tárgyára nézve ő is kihallgatható. így például, a Merchant és Shipping Actben, az Explosives Actben s még kéthárom törvényben kimondatott, hogy az azokban megállapított delictumok eseteiben a vádlott, ha beleegyezik, kihallgatható s házastársa is tanuként, az ő érdekében, megidézhető. A baj azonban az volt, hogy e kivételes rendelkezések igen szűk térre terjedtek, másrészről pedig ha ugyanazon cselekménynél a delictum esetleg másként minősült, a törvények e permissiv ereje megszűnt. Pedig sok esetben az volt tapasztalható, hogy a vádlott, ha beleegyezésével kihallgattatott, képes volt néhány szóval rögtön megerőtleniteni a vádnak egész apparátusát. Ez vezette az angol kormáuyt arra, hogy a felsőházban ismét előterjesztette az Evidence in criminal cases bill-t, mely második olvasásban a ház legutóbbi ülésében elfogadtatott. E bili általánosítja azt az elvet, mely a korábbi speciális törvényekben csak egyes delictumokra nézve mondatott ki s minden büntetendő cselekmény fenforgása esetén feljogosítja a vádlottat, hogy nyilatkozhassék s beleegyezését adhassa, hogy házastársa tanuként kihallgattassék. Eltiltja azonban a törvény határozottan azt, hogy a vádlott házastársához a vádlott előéletére vonatkozólag a vádlottra Dézve hátrányos kérdések legyenek intézhetők. E rendelkezésnek megértésére ki kell emelnünk, hogy az angol esküdtek, mielőtt Ítéletüket meghozzák, nem tudják, vajon a vádlott, a ki előttük áll, volt-e már megelőzőleg büntetve. Ezt nem közli velük az elnöklő bíró azért, nehogy befolyásolja őket verdictjükben. A mint a verdict meghozatik, akkor terjesztik elő a korábban kiállított büntetéseket az ujabb büntetés birói megállapítása céljából. A bili, mely a felsőházban most a második olvasáson i ment keresztül, régi óhaja volt az angol közvéleménynek, bár egyes kiváló angol birák, mint pl. lord D e n m a n, azzal szemben aggodalmakat nyilvánítanak. De kétségtelen, hogy egy ujabb garantiával lesz gazdagabb ez által az angol büntető igazságszolgáltatás, mely hires arról, hogy éppen az általunk említett okoknál fogva ott a legkevesebb bűnös kerüli el az igazságszolgáltatás boszuló kezét. (P. N.) Nyilt kérdések és feleletek. A névhez való jog kérdéséhez. (Feleletek.) I. Ezen cím alatt »A J o g« 22-ik számában X. kartárs ur felhívja collegáit, adnának véleményt az iránt, hogy a férjétől elvált nő minő nevet viselhet ? A felelet, szerény nézetem szerint, ép oly egyszerű, mint a kérdés. Az elválást vagy elvileges, vagy azon anyagi törvények értelmében kell magyarázni, melyek érvényben vannak és igy mindenekelőtt különbséget kell tenni, vájjon a kérdés abstracte, avagy hazánk jogviszonyaira alkalmazva tétetett-e ? Ha elvileg megvitatjuk e kérdést, ugy kettőt kell szem előtt tartani, t. i. 1-ször: azonos-e az elválás a házassági kötelék felbontásával, 2-szor : a házassági kötelék célját figyelembe véve, az elválás a megszűnt köteléket még következményeiben is megszünteti-e vagy nem? Elv az, hogy az elválás a házassági kötelék teljes megszűnése folytán azonosítandó a kötelék felbontásával, elv továbbá az, hogy a nő csak a házassági kötelékben osztja férje nevét, rangját és állását, elv ennélfogva az, hogy mihelyest e kötelék | megszűnik, megszűnik egyúttal a nőnek a fentebbiekhez való joga.