A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 17. szám - A hajadoni jog a mai érvényben

130 A J O Gr. kérdés, hogy helyes-e a vizsgálati cselekményeket több vizsgálóbíró között megosztani. A mostani gyakorlat a megosztásnak e módját nem ismeri. Előfordul ugyan ma is a járásbíróságnál folyamatba tett vizsgálatnak a törvényszéki vizsgálóbíró által való folytatása ; azonban ezen eset leggyakrabban célszerűségi szempontból történt; vagy azért is, mert a járásbirósági vizsgálóbírónak megfelelő szakértők nem állanak rendelkezésére. Való ugyan, hogy a személyes szabadság s a házjog érdekeinek biztosítása a legnagyobb fontossággal bír. Hogy azonban a mit az elmélet kiváló fontosságúnak megállapít: az a gyakorlatban sokszor alárendelt jelentőségű, azt bővebben kimutatni fölösleges. Téli időben kóborló cigánynak, vagy munka nélkül csavargó napszámosnak letartóztatása vagy vizsgálati fogságba helyezése általánosságban fontos vizsgálati cselekmény ugyan ; de az illetőre nézve a személyes szabadság megsértésének szempontjából kissebb jelentőséggel bir. Ezen cselekmény megnyugvással bizható sokszor a vizsgálóbírói teendőkkel megbízott jegyzőre is. Igaz ugyan, hogy a jogegyenlőség korszakát éljük; s a törvény előtt minden ember egyenlő. Azonban még sem zárkózhatni el azon különbségek fontossága elől, melyet a társadalmi és különféle életviszonyok természetszerűleg felállítanak. Való az is, hogy a vizsgálóbírói hatáskör szabályozásának általános elveken kell alapulnia s a legfontosabb érdekek biztosítása inkább várható vizsgálóbírótól, mint jegyzőtől; mindazonáltal gyakorlati szempontból bírálat alá vehető oly irányú szabályozása a vizsgálóbírói hatáskörnek, mely eddig bűnvádi eljárásunkban ismeretlen volt. A szervezeti törvényjavaslatnak az összlétszám- és rangsorról szóló fejezete tárgyalásánál felvethető azon kérdés, hogy nem lenne-e helyes már ezen javaslat keretében a torvényszéki és járásbirói, ugy az albirói állásokat - fokozatos fizetéssel ellátni. Igaz ugyan, hogy ezen állásokkal tized és ötödéves pótlékok vannak összekötve, azonban ez oly csekély fizetésemelés, hogy az nem áll arányban azon fárasztó mun kával, mely a birák legnagyobb részének vállaira oly súlyosan nehezedik; nem áll arányban a társadalmi állással járó azon igényekkel, melyeket a közvélemény a bíróval szemben támaszt. A hajadoni jog a mai érvényben. Irta : SPORZON ERNŐ, privigyei ügyvéd. A fiatalabb jogászuemzedéknek nem igen van alkalma már ezen jog gyakorlati jelentőségét megismerni, mert a legritkább esetek közé tartozik érvényesítése iránti per; sőt a mint egy adott eset bizonyítja, a bíróságok sincsenek kellően tisztában az iránt, hogy ezen jogot miképen kelljen a keresőnek megadni, mi annak lényege és lehet-.e azt a fiuági vagyonból feltétlenül megítélni. Ujabbi jogiróink már keveset foglalkozuak ezen kérdéssel, igy Wenczel, Suhaj d a, Zlinszky, Dárdai és Herczeg családi és öröklési jogában irnak ugyan e jogról, de nem oly bőven, hogy azt magyarázatukból alaposan megismerni lehetne ; vissza kell tehát menni a régi magyar törvényekre és az akkori Írókra, hogy a kérdést alaposan meg lehessen Ítélni; mert nehezíti ezt azon körülmény is, hogy az ősiségi nyiltparancs második fejezetében e jognak érvényesítését csak bizonyos, lejjebb elősorolt esetekben engedte meg, az országbírói értekezlet 3. g-a pedig azt megszüntette és csak a hitbizományi intézményben hagyta meg. Innen van, hogy a legtöbb jogász és bíróság is azon nézetet vallja, hogy a hajadoni jogot már löbbé keresni nem lehet, vagy ha lehet is, csak oly esetben, midőn más vagyon, mint a fiuági nem létezik. Hasznos dolgot vélek tenni, ha ezen nevezetes jogot az adott esettel bővebben ismertetem és saját nézetemet a jogászközönséggel közlöm. Szívesen veszem, ha közleményem egy kis vitára adna alkalmat és velem az ellennézetek is megismertetnének. Ezek előrebocsátásával áttérek az esetre és annak kapcsában kifejtendem saját nézeteimet. Egy ősrégi magyar család feje : T. K., ki országos múltjára és nagy nevére sokat tartott, azt kellő fényben megőrizni és szükséges vagyoni eszközökkel biztosítani akarván, jószágainak egy részét fiusitotta, vagyis azok iránt a leányörökösök kizárásával a fiutódok számára végrendelkezett. Minthogy azonban ez az ötvenes évek elején volt, épen midőn az ősiség eltöröltetett, ezt csak ugy tehette, hogy az ősiségi nyiltparancs 5. §-a kedvezményeit vette igénybe és végrendeletét e §. szerint szabályszerűen alkotta és illetékes törvényszéknél eredetben letette azon biztos tudatában, hogy végrendelkezése minden lényeges és külkellékekkel ellátva lévén, abból majdan halálával az örökösödés iránt per támadni nem fog. Azonban itt is, mint sok hasonló esetben, érvényesül azon közmondás: »l'homme propose, dieu disposí«, alig hogy behunyta szemeit a végrendelkező, igaz, hogy 32 évvel később, mint a végrendeletet alkotta, a 8 örökös: 3 fi- és 5 leányörökös közt a végrendelet el- vagy el nem fogadása iránt felmerült a kérdés s sok vajúdás és a nagylelkű özvegynek közjegyzői okiratban kifejtett azon kívánsága folytán, hogy ő az özvegyi jogról lemondván és saját vagyonát is osztály alá bocsátván (mert a fiusitott vagyonban neki is volt része, de azonfelül tetemesen nagyobb vagyona férjéénél, mert a szerzeményi vagyon majdnem egészen az övé volt), sikerült az osztályos egyezség; de miután az 5 leányok közt egy hajadon volt, az osztályos egyezséget csak oly feltétel alatt irta alá, hogy miután ö a fiági 3 jószágból nem örökösödik, ezekből a fiuörökösök kötelezzék magukat a magyar törvények szerint neki járó hajadoni jogot kiadni, a fiörökösök ezen feltételt elfogadták, de mivel a hajadoni jog címén követelt évi járadék vagy természetben kiszolgáltatása iránt nem tudtak megegyezni, az osztályos egyezségbe csak annyi jött be, hogy a hajadon leány a hajadoni jog iránti igényét fentartja és annak érvényesítése iránt a fiutódok észrevételt nem tesznek. Az érvényesítés alatt csakis az évi járadék mennyiségének bírói meghatározása értetett. Alig hogy meg volt az egyezség, már a fiörökösök kezdték tagadni a hajadoni jogot, nem akartak annak kielégítéséről semmit tudni és az egyezség vonatkozó pontját ugy értelmeztél.-, hogy a/, csak engedély volt a pernek vitelére, de nem a jognak elismerése. A fiutódok részéről tanúsított ezen eljárás, mely csakis a közjegyzői okirat hiánya és eltérő magyarázatot engedő szerkezetének tulajdonitható, kényszerítő a leányutódot a perre, melynek eddigi lefolyását ismertetni akarom, fejtegetvén annak kapcsában a hajadoni jogot. Felperes keresetét a végrendeletre és az osztályos egyezségre fekteti és kimutatja abban, hogy atyja végrendeletileg három jószágot a leáuyutódok kizárásával egyedül a fiutódoknak hagyott, a végrendelet az ősiségi nyiltparancs •">. §-ára lévén fektetve és a 6. §. szerint az illetékes törvényszéknél letéve, az országbírói értekezlet 19. §-a szerint a magyar törvények szerint Ítélendő meg és miután a magyar törvények szerint nevezetesen a Htk. I. R XXIX. cikk 5. §., XXX. cikk 6. §, LXVII. cikk 2. §., Zsigmond király VI. dec. (1,435.), XIX. cikk, 1,715., XXIII. t.-c. a fiági vagyonból őt a tulajdoni jog megilleti, ezt magának megítéltetni kéri. Alperesek, az országbírói ért. 3. §-a nyomán azzal érvelnek, hogy hajadoui jogot keresni nem lehet többé és ha ez esetben lehetne keresni, miután felperes az összhagyatékból a kötelesrészt megkapta : tehát hajadoni jognak kielégítését nem követelheti. Ezen felfogást az elsőbiróság is osztotta, a másodbiróság az elsőbiróság Ítéletét helybenhagyta, de az indokokat kissé kibővítve, elismeri a hajadoni jogigényt, de hozzáteszi, hogy miután a kereső örökrésze a nem fiusitott vagyonból, az összes vagyonhoz viszonyítva, kiadja a kötelesrészt, tehát ily esetben csakugyan nem lehet hajadoui jogot keresni. Nézzük tehát, hogy mennyire helyesek ezen érvek. A mi a hivatkozott orsz. bir. ért. 3. §-át illeti, melyre alperesek és az elsőbiróság hivatkozik, az idézés egészen téves, mert a törvénynek visszaható ereje nem lévén, az csak a lata lege in posterum szólhat és csakis az 1818. évi XV. t.-cikkre hivatkozva, meghatározza, hogy jövőre nézve a kizárólagos adományos és nem adományos a fi- és leányági javak és ezekből származható jogviszonyok közötti különbség ugy a leány negyed és a hajadoni jog, mint fiágiság kifolyása" megszüntettnek tekintetnek, tehát jövőre ily jog többé nem létezik kivéve a hitbizományi javakban. Ezen §. rendelkezéséből azonban nem lehet távolról sem következtetni arra, hogy az ősiségi nyiltparancs 5. és 6. §-a szerint alkotott végrendeletekből folyó jogok iránt keresetet indítani nem lehetne azért, mert a fiu- és leányági vagyon között a különbség jövőre megszűnt. Sőt nehogy ily téves magyarázat lehetősége beállhasson, az orsz. bir. ért. 19. §-a kimondja, hogy az 1852. nov. 29-én kelt ősiségi nyiltparancs 5. és 6. §-a értelmében letett eddigi végrendeletek hatálya érintetlenül hagyatván, a jelen intézkedéseknek visszaható erejük nincsen. Egyébiránt a végrendelkezési és öröklési jog a most említett ősiségi nyiltparancs 5. és 6. §-aiban foglalt eseteket kivéve, az örökhagyó halálakor fennálló törvények szerint Ítélendő meg, a miből nyíltan következik, hogy a nyiltparancs szerint alkotott végrendeletek az akkori, vagyis a magyar törvények szerint itélendök meg, a mi a pátens 5. §-ának következő szavaiból: »csupán fiágat illető ősi nemesi javak jelenlegi birtokosainak azonban megengedtetik, miszerint az általános PoWári törvénykönyv hatálybaléptétől számítva, legfeljebb három év alatt ezen jószágokról végrendeletileg a fiutódok javára intézkedhessenek, ha az özvegy és a leányutódok legalább azt kapták ezen jószágokból, a mi őket az eddigi törvények szerint megilleti.« J _ Nézzük tehát hogy az eddigi, vagyis a magyar törvények szerint mi illeti a hajadont a fiuági vagyonból.