A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 15. szám - A birói és ügyészi szervezet módositásáról szóló törvényjavaslathoz. 3. [r.] (Rendbírság. - Birói vizsga. - Joggyakornoki képesítés)

114 A J O Gr. A bizottságilag módosított törvényjavaslat értelmében gya- I liorlati birói vizsgára csak az bocsátható, a ki vagy a jogtudományi államvizsgálatnak, vagy a jogtudományi első szigorlatnak letétele után három évig joggyakorlaton volt s hogy elnyerte a jogtudorságot. Vagyis — világosabban szólva — a minösitési törvénynek hatályba lépte óta a jogtudori első szigorlat még végleges minőségű joggyakornoki állásra sem képesít. A törvényjavaslat az 1883. évi I. t.-c. 7. §-ának vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezi s a megjelölt első szigorlatnak agyakornokságra képesítője Heget tulajdonit. Hogy ez irányú szabályozás mennyire helytelen, azt külön kimutatni nem szükséges annak, a ki tudja, hogy a jogtudori első szigorlat minő tantárgyakból áll. Tárgyai ugyanis: a római jog, az egyházjog, az észjog s a nemzetközi jog. A bírósági joggyakorlatra lépők egyetlen egy tételes jogi tantárgyról szóló vizsgálati bizonyítványt nem képesek felmutatni. A colloquiumok kötelező volta behozva nem lévén, az anyagi és alaki magánjogról, a büntető jog- és eljárásról, a kereskedelmi és váltójogról stb. a gyakornok csak a tanár előadásából nyerhet némi fogalmat; kimeritőleg és teljesen abból sem, mert az anyag nagy terjedelme miatt a tanár az egyes tananyagot a kötelező félév alatt fel nem ölelheti. A jogtudományi tudorság első szigorlata a gyakornokságra akkor sem volt elegendő képesítő kellék, mig a jogtudorságnak előfeltételét az államtudományi államvizsgálatnak sikeres letétele képezte. A mostani tanulmányi rendszer mellett sem elegendő az első jogtudori szigorlat, mert a tantárgyak ma is akként vannak csoportosítva, hogy egy tételes tantárgy sincs az első szigorlat tárgyai közé felvéve. A törvényjavaslat 19. és 20. §-ainak új szövegezése sem helyes és az ezen alakban sem fogadható el. Azt hiszem, hogy a gyakorlati szakférfiak helyeslésével találkozom, ha a fenti szakaszok helyett felvett pontnak következő módosítását indítványozom. Ugyanis: gyakorlati birói vizsgára csak azon magyar honpolgár bocsátható, a ki az általános feltételeken kivül kimutatja, hogy vagy a jogtudományi államvizsgálatnak, vagy a jogtudori harmadik szigorlatnak letétele után három évig joggyakorlaton volt s hogy a jogtudorságot elnyerte. Tehát az első szigorlat helyett a harmadik volna követelendő, mert a harmadik szigorlat csupán tételes jogi tantárgyakból áll. Való ugyan, hogy a harmadik szigorlat nem foglalja magában az összes tételes jogi tantárgyakat, de mindenesetre a gyakorlati jogászi pályára készülő egyénre nézve megmérhetlen előny, ha pályája kezdetén csak tételes jogi ismeretekkel fel van ruházva, mint ha a tisztán elméleti tárgyakból álló első szigorlati bizonyítványnak van birtokában. E kérdésnél azon ellenvetés állhat elő, hogy a római jog minden jogtudomány alapja s a nélkül a tételes jogi szigorlat letétele meg nem engedhető. De ezen ellenvetés el nem fogadható, mert a római jog az alapvizsgának is egyik tárgyát képezi és igy alapvető ismeretek már ez által megszerezhetők. A mindennapi tapasztalat kimutatja annak fonákságát, hogy a gyakorlati pályára lépő egyénektől tételes jogi ismeretek nem kívántatnak. Dr. Pécs Imre, aibiró Cegléden II. (Felügyelet. — Jogtudorság — Fizetés kérdése. — Vizsgáló birák. — Áthelyezés.) E törvényjavaslattal a nemzetnek egy régi óhaja beteljesedik. Már az a körülmény, hogy az általános szimpáthia kiséri e javaslat mielőbbi életbeléptetését, kedvező auspiciumot képez igazságügyminiszterünk e munkálatában. Ámde, ha a jogász részt vesz is ez általános hangulatban, mégis más szempontból kell, hogy megvizsgáljon bármely az igazságügyünkre vonatkozó törvényjavaslatot és azért bírálata is, ha nem is elütő, de igen gyakran eltérő irányban mozog! A fődolog csak az, hogy a javaslatot átvizsgá'ó sem az ellen-, sem a rokonszenv által ne vezéreltesse magát, hanem kutassa azt, hogy az előtte fekvő dolgozatban el van-e hintve a javulás magva. A lángeszű Horváth Boldizsár távozása óta oly igazságügyünkbe mélyen bevágó és ugy szólva, regenerátióját előidéző javaslat nem tétetett a ház asztalára, mint a jelenlegi. Igazságügyünk fejlesztését két irányban kell keresni; az egyik az, hogy legyen egy zsinórmérték, mely az élet bármely vitás kérdésére, mint legjobb megoldó eszköz, felhasználható legyen; a másik, a mely e zsinórmértéket eszélylyel, ügyességgel és lelkiismeretes szakavatottsággal képes kezelni is. yiig tehát az igazságügyünk terén egyrészről a rendszeres codificatio egyik üdvhozó factort képez, addig másrészről megkívántatik hogy a törvények kezelői az élet vitás jogi kérdéseiben annak szellemét meg- és átértsék és alkalmazásában oly niveaura emeljék az igazságszolgáltatást, hogy törvényeinknek tiszteletet, önnönmaguknak pedig tekintélyt szerezzenek. Ezekből világos, hogy e két factor egymástól elvalhatlan, egyik a másikát, feltételezi és ha mindkettő összhangzatba hozatik, uo-y az elérhető eredmény biztosítva leeud. Ha azonban azt kérdezzük, hogy e két factor között melyik létesíttessék előbb, ugy határozottan méltányolni és helyeselni kell igazságügyminiszterüuknek azon lépését, hogy a létrehozandó reformokkal sikert csak akkor aratunk, ha előbb megterem ti a hozandó törvények kezelőit. Jelen törvényjavaslat hét fejezetben ezt tűzte ki célul, ez irányelv vonul át annak minden egyes szakaszain. Hogy ez irányelvet azonban következetesen megvalósítsa, ki kellett azt az elvet is mondani, hogy a jog kötelezettséggel, a kötelezettséggel arányban pedig a jog is jár. Első fejezete két fontos igyekvésben mutatkozik: 1-ször, hogy a birói személyzetnél a felügyeleti jogot megállapítsa, de ezzel egyúttal a birói személyzetet erkölcsileg tekintélyben emelje; 2-szor, hogy ebből folyólag a felügyeleti jognak szigorú alkalmazása folytán igazságügyünk tökéletesebb legyen. A^ 4. §-al a felügyeleti hatóságnak kötelezettséget, a panaszt tevő^ publicum javára ellenőrző garantiát szolgáltatva azzal, hogy a pártfogásnak utja el legyen zárva, a publicum pedig rendithetlen bizalommal viseltessék a felügyeleti hatóság iránt. Nevezetes és hathatós reformot képez e javaslat 9., 10. és 13. §-a. Azzal, hogy az igazságügyminiszter kívánalmára a bíróságok főnökei kötelesek véleményt adni az igazságügy és igazságügyi igazgatás kérdéseiben azon gyakran előforduló nehézségen segíteni kíván, hogy a jogi élet változatos tüneteire nem alkalmazható, sőt azzal ellentétben álló törvények kipótoltassanak a birák önálló, de igazságot hirdető nézetei teljes érvényre jutása által és hogy e tekintetben sem visszaélés, sem önkényes, a törvényen felüli helyezkedés elő ne forduljon, de egyúttal ennek jogosultságánál az eltérő nézetek összhangzata eléressék, melyek az ismétlő előforduló eseteknél irányadóan jussanak kifejezésre, a vélemények felülvizsgálatát, mint legfőbb orgánumot, a miniszter magának fentartja. Azzal, hogy a fölebbviteli bíróságokat az ügyek felülvizsgálatánál kötelezi arra, hogy az alantabbi bíróságok ügyműködését ellenőrizze nemcsak, hanem az észlelt szabálytalanságok, hiányok és mulasztások miatt a kellő lépések megtételére szorítja, az igazságszolgáltatás megfontolt, pontos és gyors keresztülvitele el lesz érve. A második fejezet egy eddigi anomáliának, t. i. hogy a birói vizsga volt ugy szólva az egyedüli qualificatio az ügyvédi vizsga alul kibúvó jegyzőknek és igy az ilyenből lett biró kevesebb képzettséggel birt, mint az előtte allegáló ügyvéd és mégis az döntött ügyében, véget akar vetni, a mennyiben a birói vizsga előfeltétele gyanánt a jogtudorságot megköveteli, másrészről magát a birói vizsgát az igazságügyminiszter által hozandó rendeletével szabályozni kívánja. E fejezetben tett intézkedések ugyan a semminél jobbat teremtettek, sőt a ki részleges javításoknak nem ellensége, örvendetes jelenséget találhat benne, mert a jogtudorság — habár a kényszer hatása alatt keletkezett képzettség, mely 1 vei legkevésbé sem képes bárki is a tapasztalat titkait felfedezni —mindenesetre külsőleg respectálandó címet szerez s tán azon haszonnal is jár, hogy az ambitiót felkelti. Ezen szempontból tehát szintén jónak lehet tartani az e szakaszokbeli intézkedéseket, de az, ki nem barátja annak, hogy az útnak felét megteszi és azután megáll valaki, a ki a reformokban nem foltozgatást, hanem egy egész ruhát igényel testének, ez intézkedéssel nem fog beérni, hanem elő fog állni azzal, hogy a bírónak az ügyvéddel való egyfokú képesítettsége akkor lesz megteremtve, ha mindkettőre nézve ugyanegy vizsgarendszer létezik, ez pedig eléretnék, ha az ügyvédi rendtartás reformja mielőbb keresztül vitetnék. Egyebekben, minthogy már jeleztem azt, hogy az ad hoc intézkedés, ha célszerű, jobb a semminél és mert ebbeli intézkedések a birói intézménynek nem ártanak, hanem — ha csak látszatra is — erkölcsileg emelik azt, ezen fejezetet is el lehet fogadni. A 3-ik fejezetnél nem tartom helyesnek a 31. § t, mert providientalis atyáskodása épen azt a lehetőséget mondja ki. hogy egy biró szorgalma és igyekvése dacára elő nem léphet, ezzel ki van mondva az is, hogy ha bármily okból a felügyeletét viselő bírónak nem áll kegyében az alája rendelt biró, ez pedig, miután emberek vagyunk, könnyen megtörténhetik, még 10 év alatt sem léphet elő. Vajmi kevés ellenmérték akkor a 10°/o al, 15 év után pedig 15°/o-al( való fizetésének emelése, sőt e csekély fizetésemelés deprimáló leend az elő nem léptetett birónak, sőt ellentmondást is képez az ily fizetésemelés rangelőléptetés nélkül, mert a fizetésemelés csak ugy képzelhető, ha az illető biró 10 évi szolgálata alatt magát kifogástalanul viselte és ügyeit is, noha nem példásan, de mégis pontosan elvégezte. Ez esetben pedig nem a 10%-nyi emelés, hanem a rang-