A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 12. szám - Mikor nem büntethető a méhmagzatelhajtás?

A J Indokok: P. Hermaun panaszolja, hogy vádlottnak az ez által P. Lipótnál elzálogosított 7 pár csizma kiváltására 18 frtot adott, azonkivül vádlott helyett a takarékpénztárba fizetett 13 frtot, mely összesen 31 frtot tevő összeg biztosítására a vádlott által kiváltott 7 pár csizmát zálogkép magánál tartotta. Ezen csizmákat vádlottnak oly utasítással adta át, hogy azokat adja el s neki azután számoljon be. Vádlott el is adott 2 párt, melynek 6 frtnyi árát és a megmaradt 5 pár csizmát neki ismét visszaadta. A Vácon 18Si>. évi október 13-án tartott vásár alkalmával az 5 pár csizmát ismét kiadta vádlottnak, ki azokat el is adta, a befolyt pénzt azonban saját céljaira felhasználta nemcsak, hanem Vácról nyomban el is költözött; 25 frtjával tehát mai napig is tartozik. Vádlott beismeri, hogy a zálogos 5 pár csizmát eladta s az azokért befolyt 13 frtnyi összeget saját céljaira fordította. Miért is a vádlottat — habár a csizmák az ő tulajdonát képezték — mindamellett azok elzálogosítva lévén, azokra nézve szabad rendelkezési joggal nem birt, öt a sikkasztás vétségében bűnösnek nyilvánítani kellett A büntetés kiszabásánál enyhítő körülményül vétetett vádlott büntetlen előélete és nyomasztó anyagi helyzete, miért is az itéletileg kiszabott szabadságvesztéssel találtatott fenyitendönek stb. A budapesti kir. itélő tábla (1890. június 7-én, 17,197. sz. a ): A kir. törvényszék ítéletét megváltoztatja s vádlottat a vád és következményeinek terhe alól felmenti stb. Indokok: Tekintve, hogy az 5 pár csizma, melyet a vádlott a sértettnek kézi zálogul adott s melyet sértett eladás végett utóbb a vádlottnak visszaadott, a vádlott tulajdona volt, habár tehát vádlott a csizmákat eladván, a pénzt saját szükségleteire fordította, ez által még sem követett el sikkasztást, mert vádlott a sajátját és nem idegen ingó dolgot adott el s igy cselekményében a btk. 355. §-ában meghatározott sikkasztás főalkatcleme hiánvzik, ezeknél fogva vádlott a sikkasztás vétsége miatti vád alól felmentendő volt stb A m. kir. Curia (1891. február hó 27-én, 8,939. sz. a.): Tekintettel arra, hogy a kézi záloghoz való jog csak addig tekintetik fennállottnak, míg a zálogbirtokos a zálogtárgynak birlalatában van és a birlalatról le nem mond ; tekintettel arra, hogy e zálogjogról való lemondáshoz nem kívántatik meg a záloghitelezőnek szóbeli akaratnyilvánítása, hanem a lemondás hallgatólagosan is történhetik és pedig az által, hogy a zálogtárgy a tulajdonosnak átadatik ; tekintettel arra, hogy P. Hermann záloghitelező az öt pár csizmát saját előadása szerint is, V. József vádlottnak átadta s igy kézi zálogjoga eme ténye által megszűntnek tekintendő s ezen mit sem változtat az a körülmény, hogy V. József vádlott, mint a csizmák tulajdonosa, ama közös megállapodás folytán jutott azok birtokába, hogy a csizmákat elárusítsa és a vételárát a volt kézizálog birtokosnak átadja és ö e bizalommal visszaélve, a csizmák vételárát saját .céljára fordította : a kir. itélő tábla Ítélete ezen és felhívott indokainál fogva helybenhagyatik. Az 1868 : LIIT. t.-c. a keresztény vallások viszonosságáról intézkedvén, azon lelkész, a ki izraelita lelencet az 1S68 : LIIT. | l.-c. ellenére a róm. kath. vallás hírei közé felvesz, büntethető cselekményt nem követ el. W. Eleonóra bécsi lakosnö a budapesti kir. főügyészséghez 1890. évi július 31-én azt a panaszfeljelentést tette, hogy a bécsi lelencházban 1880-ik évben született leányát, a ki ezen intézet által R. községben lakó K. Máriának adatott át ápolás végett, az ottani kath. plébános által nagy ünnepélyességgel a kath. vallásban megkereszteltetett, holott az ö gyermeke zsidó születésű s ő a megkereszteltetésbe bele nem egyezett. A szenicei kir. járásbíróság, mint ez ügyben illetékes biróság, a kir. ügyészség indítványa folytán az elkeresztelésre vonatkozó adatokat a főszolgabíró és lelkészi hivatal utján beszerezvén, kiderült, hogy W. Eleonóra leánygyermekét, 1888. szeptember 10-én a bécsi lelencház igazgatósága az ápolásba vett K Máriától visszakövetelte ugyan, de miután sem az anya, sem más a gyermekért nem jelentkezett, fentnevezett igazgatóság az izraelita gyermeket a már emiitett házaspárnak visszaadta azon megjegyzéssel, hogy a gyermek a nevelő szülők vallását követheti ; s miután a nevelő szülők a gyermeket a kath. vallásban nevelték, a r—i plébános a nevelő szülők felhívása folytán a gyermeket 1890. június hó 29-én megkeresztelte. A szenicei kir. járásbíróság- : A feljelentett fenti cselekménv magát a jogesetet tekintve, a K. B. T. K. 53. §-ába ütköző kihágás jelenségeit hordván magán, az érdemleges intézkedésre a kir. ügyész indítványának figyelmen kívül hagyása mellett, a kir. járásbíróság illetékessége meg lévén állapítandó, a feljelentést el kellett utasítani; mert eltekintve azon körülménytől, hogy az elkeresztelt lelencnek tekintendő : a K. B. T. K 53. §-a szószerinti szövege szerint csak az 1868 : LIII. t.-cikkbe ütköző elkeresztelés képez kihágást s miután az utóbb hivatkozott törvénycikk a keresztény vallások azonosságáról szól, az izraeliták pedig a keresztény vallásfelekezetek egyikéhez sem tartoznak, a büntetőtörvény alkalmazásánál pedig analógiának helye nincsen, a mennyiben büntetendő cselekményt csak az képez, a mit a törvény annak nyilvánít: a terhelt azon cselekménye által, hogy ő izraelita lelencet az 1868: LIII. t.-c. ellenére a róm. kath. vallás hívei közé felvett, büntetésre méltó cselekményt el nem követett. (1890. évi 1,495. sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla: Az elsőbiróság végzését indokainál fogva helybenhagyta. (1891. március 3-án, 6,037. sz.) OGK 47 ítéletben „ok" vagy „indok" használandó-e 1 A rimaszombati kir. törvényszék: K. Jánosnét a Btk. 290. §-ába ütköző gondatlanságból okozott emberölés vétsége miatt vétkesnek mondja ki s ezért 6 heti fogházra ítéli, stb. Okok: A végtárgyalás folyamán azon tényállás lett igazolva, hogy 1888. évben K. Jánosné 3 hetes fiúgyermekével a helybeli közkórházban szájbetegsége miatt gyógyíttatta magát. Múlt évi november hó 25-én este K. Jánosné szobatársnője, F. Mária elő't panaszkodott, hogy gyermeke folyton sir, nyugtalanul alszik s ő már e miatt négy éjjel nem tudott aludni s egyúttal felkérte őt, adna neki azon porból, mit ö szed, hogy beadhassa gyermekének; F. Mária ezen kérés következtében adott is az általa használt morphiumból K. Jánosnénak, ki abból gyermekének két ízben adott be. A gyermek másnap reggel elhalt. Ezen tényállás F. Borbála és M. L. Mária tanuk által bizonyittatik. A gyermek hullája felborcoltatván, az orvosi vélemény szerint halálának oka az agyhártyák, agy és tüdők vérbősége volt, mit az egy ceníigraninyi morphium idézett elő a 21 napos csecsemőnél. Vádlottnö beismeri, hogy gyermekének azon célból, hogy elaltassa, egy kis adag morphiumot egy kanál vízben beadott, mentségére azt hozva fel, hogy ő a morphium hatását nem ismerte és hogy a szert neki társnője, F. Mária ajánlotta fel. A feunemlitett két tanú azonban egyértelműieg vallotta, hogy a port vádlottnö rimánkodva kérte társnőjétől. M. L. Mária még azt is vallotta, hogy vádlottnö, mikor a morphiumot kérte, azon kifejezéssel élt, hogy »nem bánja, akármi történik, akár él vagy hal gyermeke«, azt azonban vádlottnö határozottan tagadja, hogy ilyen kifejezéssel élt volna s tagadja azt is, hogy gyermekét szándékosan fosztotta meg életétől. Tagadása ellen ezen fenti egy tanú vallomása elegendő bizonyítékot nem is képez arra, hogy ellenében a szándékosság beigazolható lenne ; tekintve azonban, hogy vádlottnö gyermekének olyan szert adott be, a melynek hatását nem ismerte s minthogy ezen szer okozta a gyermek halálát, vádlottnőt, minthogy cselekménye és a gyermek halála között az okozati összefüggés meg van állapítva, nagymérvű gondatlanság terheli, cselekménye ennélfogva büntetőjogi beszámítás alá esik s ellenében a gondatlanságból okozott emberölés vétsége be van igazolva. A büntetés kimérésénél vádlottnö büntetlen előélete s több éji álmatlanság által gyötört állapota enyhítő körülményül tudatott be. (1889. január 17-én, 2,125. sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla: A K. Jánosné vádlott bűncselekményét a fenforgó enyhítő körülmények mellett is súlyosabb beszámítás alá vonandónak ismervén fel, eme vádlottnak büntetését 3 havi fogházban állapítja meg stb. (1889 december 9-én, 46,464. sz.) A in. kir. Curia: Mindenekelőtt az elsőfokú bíróságnak 1889. évi június 17-én, 2,125. szám alatt hozott ítéletében az indokokat jelző feliratában, az »Okok« szó helyett »Iudokok« tétetik, mert a törvény mindenütt, a hol az Ítéletnek az ezt igazoló adatok s érvek felhívása általi igazolását emliti, ezen szót »lndokok«, vagy az ebből képezett igét használja; a törvény általi ezen megjelölés auctoritativ rendelkezést, a törvényhozás akaratnyilvánítását tartalmazván, azt a bíróságnak tetszés szerint változtatnia s az ő véleménye szerint helyesebb vagy képzetében tüzetesebb szóval helyettesíteni nem szabad. De ettől eltekintve, már azért sem használható az »Indokok<' szónak megfelelő fogalom megjelölésére ezen szó »Okok«, mert technikai értelemben ezen szavak mindegyike az életnyilvánulás jelenségeinek egy-egy külön csoportját foglalván át, minthogy az egyik csoport a másiktól merőben ellentétes természetű és typikus elem által van megkülönböztetve, az ekként kiegyenlithetlen benső ellentétet képező két fogalomnak egy megjelölés általi külső egybefoglalása, a tudomány és a mindenekfelett tüzetességet követelő jogtudomány felismeréseinek és megállapításainak átértésére zavarólag, akadályozólag hat, az eszmék béltartalmának világos, elhatárolt körvonalozásától függő rendszer megállapítását és továbbfejlesztését, valamint a tisztán átértett és igazoltnak bizonyult jogelvekből levezetett felvilágositó és termékenyítő joggyakorlat képződését akadályozza. Tekintve ugyanis, hogy az ok filozófiai értelemben »az egybevetett pozitív és negatív feltételeknek foglalatja, az események (eventualitások) összesége, melyeknek megvalósultával az eredmény kikerülhetlenül bekövetkezik"; tekintve az előbbivel megegyező azon fogalommeghatározást, mely szerint: »az ok azon előzet (antecedens), a melyre az eredmény változhatlanul következik« ; tekintve azon fogalommeghatározást is: »csupán a tudományos és nem a vulgáris értelemben vett okról (az okról mint a feltételek összeségéről ellentétben az egy, habár az eredményt közvetlenül megelőző hatással) áll azon tétel, hogy azt szükségszerűleg követi az eredmény« ; tekintve továbbá a következő megállapítást : »az okozatosság kérdésének tárgyát képezi az érzéki világ jelenségeinek láncolata, a természeti erőknek egymásra hatása, tekintet nélkül arra, hogy ezen hatás akarattal bíró és gondolkozó lénytől származik-e vagy nem. ; tekintve a kérdés mindkét ágára kiterjedő ezen meghatáro-