A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 11. szám - Büntetőtörvénykönyvünk revisiója. 4. [r.]

84 A JOG. kozó jogszolgáltatási elveknek és eljárásnak is valami különlegesnek kell lenni. A sürgősnek mutatkozó jelenlegi teendőkre nézve tehát a nálunk érvényben lévő általános pénzügyi közigazgatási és igazságszolgáltatási elvek és szempontok lehetnek irányadók. Ezeknek mcgfelelöleg pedig most még sürgősen nagyobb zavar kikerülése nélkül, aligha a mostanitól lényegesen elütő s lontosabb elvi változtatások eszközölhetők s foganatosíthatók. Egy a helyzet jelenlegi körülményeinek megfelelő organicus ind mindenesetre kevesbíti a bajokat s biztos alapul szolgálhat a rendszeresség munkáihatására. A többször említett törvényhozási tágköríí felhatalmazásnak is csak az lehetett inditó oka s ha annak a kormány megfelel, már az által is nagy szolgálatot tesz ugy a pénzügyi közigazgatás, mint az igazságszolgáltatás ügyének. Elő kell venni tehát minél előbb a rendelkezés alatt lévő javaslatokat, azok közül ki kell választani a tanácskozás alapjául legalkalmasabbnak mutatkozót, vagy ha olyan nincs, szakértő egyéneket kell megbízni olyannak készítésére s egy rendszeres egészet képező, részletesen kimerítő s általánosan kötelező erővel lelruházott operatmnot kell kiadni, hogy a pénzügyi tisztviselő, a biró, az ügyvéd és főleg a jogai és kötelezettségeire nézve, annyira és olykor nem alaptalanul féltékeny nagyközönség tudja tájékozni magát a teendőkre nézve. A jog, a méltányosság, az igazságszolgáltatás feladata igényli azt, még pedig ugy az államkincstár, mint az ország lakosságának érdekében.* Büntetőtörvénykönyvünk revisiója. * Irta. BODOR LÁSZLÓ, kir. tszéki biró Kolozsvárott. IV. Büntetötörvénykönyvünk összes rendelkezései között a m a g á n v á d rendszerével kapcsolatosak legtöbb controversiára adtak okot. Egymással ellentétes felfogások érvényesültek a joggyakorlatban és nyilvánultak a szakirodalomban A curiai decisiókban is feltűnő ellentétek nyilvánulnak a btk. 113. §-ának értelmezése körül s a teljes ülési megállapodásoknak sem sikerült a büntető jogszolgáltatásban oly egységet biztosítani, mely a törvény rendelkezése, annak szelleme és az igazságszolgáltatás céljainak, minden tekintetben megfeleljen. Másfelől azonban az is kétségtelen, hogy nemcsak a felső birói kijelentések hívták ki a szakirodalom bírálatát, hanem maga a magánvád rendszere is, mely kiegészítést igényel. Valamint az újabb büntetőjogi codificatiók nagyobb része, ugy a magyar büntető törvénykönyv is, a magánvád jogát a legszemélyesebb jogok közé sorozta, kizárván e jog érvényesithctésénél nemcsak a generális és speciális meghatalmazást, hanem a 1(1 éves kort betöltött kiskorúnál is, csak a törvényben elősorolt kivételes esetekben engedi meg, hogy a jogalany helyettesíthető legyen, a törvényes képviselő által. A magánvádemelés joga legszemélyesebb jog lévén : ebből önként következik, hogy kivéve azon eseteket, midőn a magánvád vissza nem vonható, a magánvádló mindvégig a vád ura marad s az ő akaratnyilvánításától függ a cselekmény büntethetősége. De kérdés tárgya az, ha vájjon a magánvádlói jog lényegének és terjedelmének olyan restrinctiv magyarázata, minőt a kir. Curia az 54. száméi teljes ülési döntvényben adott, megfelel-e a törvény szavainak s különösen a törvény szellemének s ha vajon a magánvádlói jogkör kimerítőbb meghatározásával nem lehetne-e az igazságszolgáltatás érdekét a jogalany érdekével megfelelőbben egyeztetni ? A törvény ama rendelkezésének, hogy az inditványi bűncselekmények csak a sértett fél indítványára »ü 1 d ö z h e t ő k«, a kir. Curia, a már emiitett 52. számú döntvényben olyan értelmezést adott, hogy nem elégséges a cselekmény büntethetőségéhez, ha a magán vádra jogosult személy, a tettes bűnvádi üldözésére megteszi indítványát, hanem a szóbeli végtárgyalásokon mindanyiszor érvényesítenie kell magánvádlói jogát (és pedig személyesen), valahányszor az ügy tárgyalás alá kerül. Mert — a döntvény indokolása szerint — a magánvádra üldözendő cselekményeknél, a sértett félnek, a bűnvádi eljárás megindítása iránt tett indítványa csak az esetben tekinthető fentartottnak, ha az eljárás folyamában, mindazon lépéseket megteszi, melyeknek általa foganatosítása nélkül, az eljárás nem folytatható. E döntvényt kapcsolatosan az igazságügyminiszterium 7,995/1880. számú rendeletében, utasította a biró* Az ezzel kapcsolatos részletek kimeritő fejtegetése megtalálható »B ü n t e tő eljárás a jövedéki kihágások tárgyába nc 1878. és 1887. »A jövedéki kihágások büntető jogtanai 1881. »D a s G e f a 1 1 s-S t r a f v e r f a h r e n in beiden II a 1 f t e n d e r 5 s t e r r e i ch i s c h-u ngarischen M o n a r c h i e« 1882. és »J avaslat a jövedéki büntető eljárás egyöntetűsége és ideiglenes szabályozása tárgy ában< 1883. ciin alatt megjelent műveimben. ** Előző közlemények a »J o g« 3., 5 és 7. számaiban. — A legutóbbi közleménybe két sajtóhiba csúszott be, melyet ezennel helyreigazítunk. Ugyanis az 50. lap második hasáb első bekezdésében »gyorsasága« helyett gonoszsága', továbbá az 51. lap első hasáb első bekezdésében »irányt* helyett »arány« olvasandó. ságokat, hogy a magánvádra jogosultakat azzal a figyelmeztetéssel idézze végtárgyalásra, hogy igazolatlan kimaradásukat a bíróság, a vád visszavonásának fogja tekinteni. E rendelkezés kiinduló pontja nem a törvény magán vadrendszerében vau. A kir. járásbiróságok illetőségi körébe ^ utalt vétség és kihágásokra vonatkozó eljárási utasítás 23. §-a és az erdélyi részekre vonatkozólag az osztrák büntető perrendtartás 222. §-ban foglaltakra van alapítva. De sem a szabályrendelet, sem a törvény alapján nem indokolható eme megszorító intézkedés. Az eljárási utasítás, a magánvádló jogkörét illetőleg ellentétben van az anyagi jog rendelkezésével. Mert az utasítás 23. §-a olyképen rendelkezik ugyan, hogy a járásbiróságok hatásköréhez utalt, az inditványi büntetendő cselekmények eseteiben a magánvádló fellépése nem csupán az eljárás megindításához, hanem annak folytatásához is szükséges, úgyde: e rendelkezéssel kapcsolatos 33-ik §. értelmében, a kir. járásbiróságok előtt folyamatban levő vétség, vagy kihágási ügyekben ugy magánvádló, mint a sértett fél, meghatalmazott által is képviseltethetik magukat. A mig tehát a büntető törvény rendelkezése értelmében az inditváuyozási jog legszemélyesebb jog, melynek természeténél fogva a meghatalmazás útjáni képviselet kizártnak tekintendő : az eljárási utasítás helyet ad a képviseletnek ; tehát nyilvánvaló, hogy a kir. Curia által idézett 23-ik §. ama rendelkezése, hogy a magánvád'ó fellépése az eljárás folytatásához is szükséges, nem oly értelmű, mint a minő értelmet annak a Curia adott. Sőt épen ellenkezőleg akép értelmezendő, hogy nem szükséges a magánvádra jogosult személyes fellépése. Az erdélyi részekben még ma is érvényes osztrák büntető perrendtartás (1853. évi) 222. §-a sem rendeli, hogy a magánvádra jogosultnak a szóbeli végtárgyalásról kimaradása a vádtól elállásnak tekintessék, ha különben, megelőzőleg, vádjait megfelelő módon előterjesztette. Az osztrák büntető perrendtartás értelmében is, a törvényszék illetőségi körébe tartozó, magánvádra üldözendő cselekmények eseteiben, a szabály szerint megidézett magánvádló indokolatlan kimaradása csak abban az esetben tekintendő a vád visszavonásának, ha a közvádló megtagadja a közreműködést sa magánvádra jogosult kijelentette, hogy a vád érvényesítéséhez szükséges minden további lépést ő maga fog megtenni, a miből következik, hogy a végtárgyaláson is jelen kell lennie. De midőn a kir. Curia hivatkozik a b. p. r. 122. §. ama rendelkezésére, hogy a magánvádlónak a végtárgyaláson jelen kell lennie, figyelmen kivül hagyja a IV. fejezetben, a magánvád jogkörét meghatározó ama rendelkezést (37. §.), mely szerint a magánvádlás joga nem legszemélyesebb jog, hanem képviseletileg is gyakorolható. Az osztrák judicatura sem adott oly értelmet a bpr. 222. és 232. §-oknak, minő értelemben a döntvény alkalmazta. A magánvádlói jognak, mint legszemélyesebb jognak, a kir. Curia által adott megszorító értelmezése kapcsolatban áll a jogvéd e 1 e m s így a jog és társadalmi rend kérdésével is. Nem helyes, sőt veszélyes az az elv, hogy a magánvádra üldözendő teljesen közömbös kérdés, ha vájjon a magánvádra üldözendő büntetendő cselekményeket követi-e büntetés ? Már pedig a magánvádló jogosítványait megszorító intézkedések, erre az elvre vezetnek, a védelemképesség rovására. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy a magánvádlónak a végtárgyalásról kimaradása legtöbb esetben a vádtól független okokból történik. Különös tekintetet érdemelnek azok az esetek, midőn a magánvádló a törvényszék székhelyétől távol lakik. Vádját előterjeszti a járásbíróságnál. A járásbíróság a vizsgálatot befejezvén : beterjeszti az iratokat a főtárgyalásra hivatott törvényszékhez. Itt ismét megidézik a főtárgyalásra magánvádlót, azzal a fenyegetéssel, hogy kimaradása a vád visszavonásának fog tekintetni. Pedig, a járásbíróság előtt már előterjesztette vádját és teljes hitelt érdemlő okmány fekszik a bíróság előtt arról, hogy magánvádlói jogát már érvényesítette és az arra vonatkozó jegyzőkönyv az ö akaratnyilvánítását tartalmazza. Midőn azt követeljük, hogy a magánvádra jogosult, eme jogának további érvényesítése célfából, anyagi hátrányokkal is járó, további megterheltetésnek tegye ki magát: a büntető igazságszolgáltatás céljaival össze nem egyeztethető akadályt gördítünk a jogvédelem elébe. Igen gyakran merülnek fel oly esetek is, midőn például tárgyalások napoltatnak el, a magánvádló hibáján kivül, vagy a főtárgyaláson, esetleg többször is, kiegészítéseket rendel a bíróság s azok foganatosítása után mindannyiszor raegidéztetik magánvádló. Ha a magánvádló elvégre megunja a zaklatást s nem jelent meg azon a főtárgyaláson, melyen ügye végmegoldást nyert volna: helyeselheti-e a józan ratio azon következtetést, hogy magánvádló, kimaradásával, hallgatólag ama szándékának adott kifejezést, hogy az ellene elkövetett jogsértő cselekményért nem kiván törvényes elégtételt ? Vajjon a magánvádló jogkörének ilyen megszorítása nem fog-e buzditólag hatni a gonosz hajlamokra? Vájjon nem lehet-e attól tartani,hogy a magánvádra jogosult, a jog érvényesítésénél jövő nehézségektől visszariadva, maga vesz a bűntettesen elégtételt? Eseteket sorolhatok elő arra, hogy a biróság székhelyétől távol (külföldön) tartózkodó magánvád'ló, az idéző levél vétele után Írásban kijelentette, hogy az utazásra szükséges pénz hiányá