A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 11. szám - A közjegyző távozási díja - Párbajozó bírósági vagy ügyészi tag. 1. [r.]

A JOG. ban a yegtárgyaláson nem jelenhetik meg. Kijelentette Írásban, hogy vadját fen tartja. A bíróság azonban, a döntvény és ezzel kapcsolatos miniszteri rendelethez alkalmazkodván, a vizsgálatot felhagyta. Eseteket sorolhatok elő arra, hogy a magánvádló háromszor jelent meg ugyanazon ügyben tartott, de mindi- elnapolt vegtargyaláson. Midón a harmadik végtárgyalás is ered. menytelen maradt egyik tanú kimaradása miatt: kijelentette, hogy mkabb nem el magánvádlói jogával, mintsem a további megjelenés alkalmatlanságainak kitegye magát. Ennek pedig az lett a következménye, hogy a vizsgálatot felhagyta a törvényszék és egyszersmind elmarasztalta magán vádlót a vizsgálati fogságban volt vádlott tartási költségeinek megfizetésében. Olyan eseteket is sorolhatok fel, midőn a vádlott hónapokig ült vizsgálati fogságban a miatt, mert a magánvádra jogosított sértett, betegség^ miatt nem jelenhetett meg a végtárgyaláson, tehát kimaradását igazolta. Bár megelőzőleg jegyzőkönyvileg a bíróság előtt kijelentette, hogy kívánja a vádlott megbüntetését és kimaradása igazolása alkalmával is fentartotta a vádat, de a bíróság nem tartotta meg a végtárgyalást, míg a magánvádló személyesen megjelenhetett, minek az lett a következménye, hogy a vizsgálati fogság sokkal hosszabbra nyúlt, mint a mennyi ideig tartó szabadvágvesztés büntetést szabhatott volna a bíróság az elkövetett cselekményért. Mindezekből elég világosan kitűnik, hogy a magánvádló jogkörének túlságos megszorítása a büntető igazságszolgáltatás érdeke és a törvényhozás céljától messze elütő, káros következményekre vezet. Ezért szükséges, hogy már az anyagi jog, eme jogkör határait világosan kijelölje. A közjegyző távozási díja. Irta: SCHAFFER ALAJOS, kir. közjegyző Kaposvárott. Ezen cím alatt közöltetett a »J o g« folyó évi 5-ik számában az 5,224. számú kir. táblai határozat, melynélfogva csődügyben távozási díj a kir. közjegyzőnek nem állapíttatott meg. Nem mulaszthatom el erre vonatkozólag szerény véleményemet előadni annál inkább, mivel velem is történt hasonló eset és én lettem a nyertes. Mindenek előtt meg kell jegyezni, hogy qui bene distinguit, bene docet, különbség van azon körülmény között, midőn a közjegyző székhelyén, vagy midőn járásához tartozó valamely községben teljesiti a csődleltározást. Az első esetben, vagyis midőn a közjegyző székhelyén teljesítendő a csődleltározás, az 1880 : LI. t.-c. 18. §. kedvezménye, mely szerint, ha a fél kívánatára valamely jogügyletet — melyet egyébként az iroda helyiségében is teljesíthetne — azon kívül teljesít, 1 frt távozási díj is jár, ki nem terjeszthető a csődleltározásra, mert a 25. §-ban a 18. §-ra nem történik hivathozás, tehát nagyon természetes, hogy helyben az,ért, mivel esetleg egy hétig egy üzletbe reggel, délután be kell mennie, minden kimenésért 1 frt távozási díjat nem számithat. De már a második esetben, vagyis ha a székhelyén kivül valamely községben teljesítendő a csődleltározás, akkor kétséget sem szenved, miként azon időre, mely alatt kocsin, esetleg vasúton utaz, távozási díj megilleti a közjegyzőt először a józanésznél és az észjog azon elvénél fogva: »nemo alterius damno locupletari potest«, mivel nagyon természetes, miként a kir. közjegyző, kinek fix fizetése nincs, hanem legtöbbször az eltöltött idő szerint díjazandó, ingyenesen nem tartozik 2 — 3 órát gyakran egészsége hátrányára utazással eltölteni, ezen idő alatt minden más hasznot hajtó foglalkozását elmulasztani, ekként esetleg a tömeget saját kárával gazdagítani, de megilleti a világos törvénynél fogva is, mert az 1880. évi LI. t.-c. 25. §-ában hivatkozás történik a 19. és 20. §-okra, vagyis kimondja, hogy ha székhelyen kivül kell teljesítenie a leltározást, akkor a 19., 20. §-okban előirt dijak is járnak, már pedig a 19. §. ekkép kezdődik : »a közjegyző a távozási díjon felül vitelbért is számithat fel stb.«, ebből világos, hogy távozási díj jár épen ugy, mint a vitelbér, a 20. §. pedig az élelem és szállásra vonatkozó díjat rendeli megállapittatni, következve ha a kir. tábla a sérelmes határozatát a közjegyző székhelyén kivül teljesített csődleltározás esetére hozta, annál inkább tévedett, minthogy abban az is mondatik, hogy a leltározási díjon felül külön díj nem jár, már pedig, ha a székhelyén kivül teljesített csődleltározásért semmi más díj nem járna, mint helyben, akkor minden alkalommal tetemesen reá fizetne, vagyis az eljárási díjából, mely egy napra 5 frt, esetleg 8 frt, a fuvar és élelem is aíig lenne pótolható, a leltározásért már egy krajcár sem esnék, pedig olyan törvény nincs a világon, mely azt követelhetné, hogy a kiküldött ingyen és saját költségén teljesítse más érdekében és javára munkáját. Nekem a székhelyemen lévő kir. törvényszék ellen nemcsak panaszom nem lehet, de valamint minden eljárásában mintaszerű, ugy minden egyes tagjai is kitűnők s megérdemlik, hogy őket levett kalappal említse bárki, mégis, dacára annak, hogy én is szigorúan a törvényhez alkalmazkodva számitok, megtörtént a többek közül, hogy egy Ízben másfélórai távolságra lévő községben teljesített csődleltározás alkalmával felszámított díjaimból fuvar és élelmi költségeimet feltétlenül megállapította, de a távozási díjat minden indokolás nélkül mellőzte, én ez ellen előterjesztéssel éltem, melyben hivatkoztam számos előzetes végzésre, melyek szerint a 19. §. alapján feltétlenül volt ez ideig a távozási díj is mindenkor megállapítva, elnézésnek tulajdonítottam a távozási díj mellőzését, ezen előterjesztésem a kir. táblához terjesztetett fel, honnan az 2,892/1888. szám alatt azon utasítással küldetett vissza, hogy miután előterjesztésem felfolyamodványnak nem tekinthető s nem is a 11-od bírósághoz lemdő felterjesztést tárgyazó kérelmet foglal magában, tehát a törvényszék saját korében intézze el, erre a törvényszék épen ugy, mint azelőtt akárhányszor, a távozási díjat is utólag megállapította és annak megfizetésére a tömeggondnokot utasította. Következve nem is képzelhetem, hogy a kir. tábla sérelmes végzése a közjegyző székhelyén kivül teljesített csődleltározásra vonatkoznék, mert a törvény ellenére ilyen tévedést el nem követhet, vagy ha igen, majd a legfelsőbb bíróság helyrehozza, ha pedig a közjegyző székhelyén teljesített leltározás alkalmával felszámított távozási díját törölte, ezt helyesen cselekedte, végzésében csupán csak annyiban tévedett, a mennyiben azt mondja, hogy a leltározáson felül külön díj nem jár, mert igenis jár helyben is az 1880 : LI. t.-c. 16. §-ban előirt irásdíj, ez szintén egyrészről a most idézett törvény, másrészről az 1875. február 16-án kelt igazságügyminiszteri közjegyzői utasítás 8. §-ában és harmadszor a józanészben gyökerezik, az utasítás szerint a közjegyző saját aláírásán kivül semmit sem tartozik saját kezűleg írni, de ha még ugy tartoznék is, csődleltározás alkalmával — ha csak azt nem akarja, hogy még egyszer annyi ideig tartson — nem tudja a leltárt azonnal tisztára írni tollvezető nélkül, mert a csődleltározás különbözik egyéb, például hagyaték leltározástól, egy rőfös üzletben elővétetik egy csomó kelme, melynek mennyisége nem tudatik, ezt fel kell méretnie, most midőn felméretett, akkor mondja be toll alá, hogy miféle, hány méter kelme, méterenkint mennyi a beszerzési és mennyi a becsára ? midiin ez megvan, hogy a mennyiségnek megfelelő összeg a kellő rovatokba irattathassék, az Írnoknak esetleg egyik szakértő segítségével addig ki kell számítani, hogy azon felmért egész csomónak mennyi a beszerzési és mennyi a becsára ? ez alatt a közjegyző már egy másik csomót méretett fel, hogy a mint az előző tétel kiszámítva beíratott, a másikat dictálhassa, hogy igy a leltárt miuden délben és minden este tisztázva aláírathassa, ekként mindenkor másodmagával kell dolgoznia, mely a tömegnek is javára szolgál, hogy előbb befejeztetik a leltározás, következve az előirt irásdíjjal van fizetve az illető írnok munkája, tehát az irásdíj is jár ugy az eredeti leltárért, valamint a tömeggondnok részére kiállíttatni szokott hiteles másolatért. Bátor voltam ezt az érdekelteknek bővebb tájékozhatása végett megjegyezni. Nyilt kérdések és feleletek. Párbajozó bírósági vagy ügyészi tag. (Felelet.) I. Becses lapjuknak f. évi 10-ik számában a Nyilt kérdések és feleletek rovatában közzétett kérdést én is oly érdekesnek tartom, hogy teljesen osztom azon nézetet, miszerint a kérdés megérdemli az eszmecserét. Alólirt feleletet rendelkezésükre bocsátom, kérem azt, a mennyiben megüti a mértéket, becses lapjukban közölni. A párbajozni akarókról — bármely állást foglaljanak el különben a társadalomban — akár katonatisztek, akár köz- vagy magánhivatalnokok, akár magánzók, mindig a priori az vélelmcztetik, hogy ők jellem dolgában kifogástalanok. Felmerült kétségek szigorú megbirálás tárgyát képezik, mert a tiszta jellem képezi a párbajképesség conditio sine qua nonját. És ha valakinél ezen feltétel hiánya konstatáltatnék, az illető párbajképtelennek deklaráltatik. Mi következik ebből ? Az, hogy az effektuált párbaj — a társadalmi felfogások szerint — a vélelmezett becsületet nem rontja le, ellenkezőleg szentesíti ; egyszóval a párbaj a megtámadott becsület reparálására a legalkalmasabb módnak van elismerve. Ezen felfogást megerősíteni látszik maga t a büntetötörvénykönyv is, mely hivatkozik a párbajszabályokra. En részemről nem mondom, hogy e felfogás absolute véve a leghelyesebb, de koncedálnom kell azt, hogy a megsértett becsület orvoslásának más, heh e sebb módját ez idő szerint Magyarországon (ha ismerik is tán) nem alkalmazzák. Lesz azonban idő, midőn a viszonyok nálunk is annyira fejlődni fognak, hogy az úgynevezett becsületbeli ügyek, a párbaj mellőzésével, más módon fognak megoldást nyerhetni. Ha már most egy bírósági vagy ügyészségi tag jön abba a kínos helyzetbe (utóvégre ez mindenkivel megeshetik), hogy a párbajt nem kerülheti ki, nem volna sem jogos, sem méltányos, hogy ő — kivált ha e mellett tartalékos tiszt is — ki a társadalmi kényszer hatása alatt vívott párbajt, kockáztatta életét, kit a hírlapokban meghurcolnak, ki ellen a vizsgálat egész apparátussal működik, kit a végtárgyaláson pellengérre állitnak, vádlottak padjára ültetnek és elitélnek a többi gonosztevők módjára, kiről tehát igazán elmondhatni, hogy megbűnhődte már a multat és jövendőt, még ezen felül is ártatlanul szenvedjen; csak azért, mert azt a szent elvet hangoztatja, mi több követi is: hogy inkább veszszeu, ha keli, az élet, mint a becsület ! De nincsen is legislatio a föld kerekségén, mely a párbajt mint delictum sui generist a büntető törvénykönyvbe felvéve, a párbajozót hivatalvesztéssel és politikai joggyakorlatának felfüg-