A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 11. szám - A jövedéki büntető igazságszolgáltatás reformja. 2. [r.]

A JOG. kapcsolatban közvetlenül nyilvános szóbeli tárgyalás stb. mindenesetre felveendők volnának. Volt még olyan vélemény is, mely szerint ugy az általános anyagi, mint az összes alaki kérdések egy részletesen kimerítő szabályzatban mintegy kézikönyvül használhatólag összeállítva, a legcélszerűbbnek mutatkoznék. Időközben életbelépett az adófelügyelÖségek és a külön illetékkiszabási hivatalok megszüntetését és a pénzügyigazgatóságok szaporítását tárgyazó 1S89 : XXVIII. törvénycikk. Akkor felmerült az a kérdés, hogy most már mindenik pénzügyigazgatóság gyakoroljon-e vádhatóságot i Minthogy az emiitett t.-c. értelmében a vármegyei székhelyeken szervezett pénzügyigazgatóságok az u. n. kisebb jövedéki kihágások eseteiben s a melyekben a kárositási szándék meg nem állapitható, alsófokú büntető hatóságot gyakorolnak, a szorosabb értelemben jövedéki kihágások eseteiben vádhatósági minősültségük nagyon is jogosultnak mutatkozik. A kir. táblák szervezéséről szóló 1S90 : XXV. törvénycikkben a jövedéki büntető igazságszolgáltatás jövőbeli gyakorlásáról nem lévén említés téve, felmerült az a kérdés, hogy jövőre is csak a budapesti tábla vagy mindenik tábla illetékes legyen a kerületében felmerült jövedéki kihágások fölött bíráskodni ? Az egyöntetűség szempontjából indokoltnak látszik, hogy az eddigi eljáráshoz képest csak a budapesti kir. tábla gyakorolja a legfelsőbb bírósági teendőket az ország egész területére nézve, de ha május 1-től fogva mind a 11 tábla fog azzal foglalkozni, abból az fog következni, hogy több szakemberünk lesz, jobban terjednek az arra vonatkozó ismeretek s következményeiben talán eredményesebb fogna lenni. Sőt némely oldalról említve volt az is, hogy az egyöntetűség okáért legjobb volna ezekben az ügyekben a legfelsőbb bíráskodást a m. kir. pénzügyi közigazgatási biróság illetékességi körébe terelni. A m. kir. pénzügyi közigazgatási biróság nagyou is hason és rokontárgyú ügykörébe természetesen legjobban bele illenék a jövedéki büntető igazságszolgáltatás is. De abban az esetben az alsó bíráskodás tekintetében is lényeges reformok volnának egyidejűleg eszközlendök, arra pedig egyhamar az eddigi irány elveiből következtetve, a kormány és törvényhozás aligha hajlandó volna magát elhatározni. A mi azokat a nézpontokat illeti, a melyek a jövedéki büntető igazságszolgáltatás tekintetében Európa külön államaiban érvényre jutottak és a gyakorlati életben alkalmazásra találtak, egymástól nagyon is eltérők. A míg egyikben egészen a pénzügyi közigazgatás, addig a másikban a polgári biróság működési körébe tartozik. Némely helven vegyes és az érdekelt fél választásától függ az eljárás megválasztása; sőt több helyen az eljárásban igen nagy része és befolyása van a rendőrségnek is. Hogy ebben az irányban az egyöntetűség el nem érhető, annak főleg az az oka, hogy az eljárás tárgya és alapja nagy terjedelmű és hogy többoldalú szakképzettséget igényel az annak megfelelő tájékozottság. Hoa;v erre nézve nem elégséges a csakis jogászi ismeretkör, valamint magában ki nem elégítő a csakis szorosabb értelemben vett pénzügyi közigazgatási képzettség, azt indokolni és bizonyitni felesleges, ha csak ugy nagyjában elősoroljuk az oda tartozó anyagot. Az egyenes adók, a bélyeg és jogilletékek, a különböző jövedékek, a vám, a közvetett adók, mint a sör, szesz, cukor, hús, bor, fémjelzési adók, só, dohány és lőpor - egyedárúság, a posta- és lottójövedék stb. mind tárgyai a jövedéki büntető igazságszolgáltatásnak. Tehát az oda tartozó törvények és rendeletek ismerete mellett bizonyos fokú s az azok alkalmazhatására szükséges technikai és vegyműtani gyakorlati ismeret is szükséges, a mi nélkül a biztos tájékozás meg nem szerezhető. No de természetesen lehetetlent senkitől sem lehet kívánni s u°y nem a pénzügyi tisztviselőktől, mint nem a biróság tagjaitól. Egyik mint a másik megtanul és elsajátít annyit a munkája végzéséhez szükséges ismeretekből, a mennyit csak az adott körülmények között lehetséges. Arról azonban az államhatalomnak kell gondoskodni, hogy alkalmas szakerők álljanak rendelkezésre ugy a közigazgatásban, mint az igazságszolgáltatásban, mert az ország lakossága csak u«-y lehet bizalommal és megnyugvással azok működése iránt. A szakszerű eredményes munka és az eljárási képesség tekintetében nálunk is koronkint változtak a nézetek, sőt még most is eltérők. 1848. előtt a harmincadi hivatalnokok működési köréhez tartozott a jövedéki büntető igazságszolgáltatás, a vám, lőpor, só, salétrom tekintetében; utolsó fokban pedig az udvari kamara határozott. 1818. után az egyenes és közvetett adok behozatalával egyideig csakis pénzügyi közigazgatási hatóságok, később pénzügyi közigazgatási és polgári bírósági birákból egybeállított vegyes bíróságok voltak illetékesek s pár évtized óta ugy első, mint utolsó fokban csakis polgári bíróságok illetékesek szorosabb értelemben vett jövedéki kihágásokat tárgyazó esetekben. Az általános közvélemény az utóbbit tartja helyesnek s azon, ugy látszik, nincs is szándéka változtatni senkinek. Ez a hazai pénzügyi közigazgatási jog fejlődésének egy olyan momentuma, a mi a további reformok alapjául és kiindulási pontjául is kell hogy szolgáljon. Az igazságügyi és bírósági elemnek ez által lényeges befolyás van biztosítva a továbbfejlesztés munkájában. Es az a pénzügyi közigazgatás részéről sincs és nem is lehet kifogásolva, mert az eljárás alapjának megteremtése ez idő szerint még részére van fentartva. A polgári biróság ugyanis csak akkor foglalkozik az ügygyei, ha a vizsgálás, bizonyítás bevégzésével vádemelés forog fenn, egyik mint másik irányban kiegészítést rendelhet ugyan el a polgári biróság s azt a pénzügyi hatóság köteles teljesíteni, de maga a biróság csak az elébe terjesztett adatokat és bizonyítékokat mérlegelheti s azokhoz képest alkalmazhatja a büntetési sanctiót. E mellett az eljárási mód mellett, a féltékenykedés teljes kizárásával, a feltétlen és kölcsönös bizalom kell, hogy uralja a helyzetet, mert ugy a pénzügyi hatóságnak, mint a bíróságnak csak az igazságszolgáltatás ügyét kell szolgálni s egyesitett erővel mindkét résznek teljes odaadással arra kell törekedni minden mellékes célzat nélkül, hogy t. i. az igazságszolgáltatás voltaképeni s egyedüli feladata: az igazságszolgáltatás érvényesüljön. Ha ebben a tekintetben egyenlő a nézet és felfogás és az vezérli a tetteket, akkor nagyon könnyű és tiszta a munkája egyiknek, mint a másiknak. Úgyde a gyakorlati élet épen ebben a tekintetben clletitéles nézeteket és törekvéseket tüntet fel s ezt a körülményt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Jelenlegi körülményeink között ugyanis a pénzügyi hatóság saját belátásához képest eszközli a vizsgálást és bizonyítást, a mitől s a minek eredményétől függ természetesen az ügy érdemleges elbírálása. A polgári biróság sok esetben nem találja kielégítőnek s j teljesen megfelelőnek a beszerzett adatokat és bizonyítékokat; a panaszlottat, a tanukat, szakértőket maga elé nem idézheti, közI vétlen szemlét nem eszközölhet, tárgyalást nem tarthat, a védelem kiterjesztésére alkalmat nem nyújthat, hanem kötve van az elébe terjesztett ügyiratok tartalma által. Itt érvényesül igazában annak a közmondásnak hatása, hogy: »Quod non est in actis, non est in mundo.« Ha a jövedéki kihágások elkövetői ellen csakis pénzbüntetések és kártérítések volnának megállapíthatók, még könnyebb volna az elvi megállapodás, ámbár az is komoly megfigyelést igényel; de tudjuk, hogy bizonyos körülmények között a gyanúsított a vizsgálás folyamán személyes szabadságától is megfosztható, letartóztatható és a pénzbüntetés be nem hajthatása esetére szabadságvesztés-büntetésre is elitélhető. Ha a kereskedőnek rögtöni eladásra szánt értékét, árúit, ha csak rövid időre is zár alá helyezik, avagy a gyárosnak szesz, sör, cukor, stb. gyárát csak pár hétre is bezárják s a gyártásnak szünetelni kell, a feladás tárgyát képezi) jövedéki kihágás tényálladékának megállapithatása végett, — helyrehozhatatlan károkat szenvedhet, sőt esetleges árt tlansága kiderülésével kártérítésre sem számíthat. Letartóztatás és vizsgálati fogságba helyezés esetében pedig személyében is compromittálva vau. Nem is szólva a netalán ártatlanul elitéltekről, a már fentebb jelzett körülmények nagyon cornplicálják a helyzetet. Mindezeknek a körülményeknek csak érintőleges vázolásából is következtethető, hogy nemcsak a közönséges bűnvádi eljárás, hanem a jövedéki büntető eljárás megalkotásánál is nagyfontosságú objectiv és subjectiv szempontok kell, hogy irányadóul szolgáljanak. A netaláni egyoldalúság és elfogultság végeredményében nagy mérvben és helyrehozhatatlanul megbosszulja magát, a minek lehetőleg elejét kell venni, vagyis arra alkalmat szolgáltatni nem helyes. Addig is rehát, mig ebben a tekintetben a nézetek tisztulnak és tárgyilagos megállapodásra jutnak, nagyfontosságú érdekek követelik a megfelelő, legalább ideiglenes intézkedéseket. Az államkincstárnak és a becsületesen adózó polgároknak milliókat és milliókat, vagy jobban mondva, kiszámíthatatlan összegeket képviselő érdekük és vagyonuk van kockáztatva egyfelől a jövedéki kihágások által, másfelől az alaptalan gyanúsítások vagy vádak igen nevezetes vagyoni és személyi károkat és sérelmeket okozhatnak az érdekelt magánfeleknek. Ezért nem könnyű az államhatalom és a törvényhozás feladata az idetartozó kérdések célszerű megoldásánál. Ebben a tekintetben a reform terjedelme és módja nagymérvű megfontolást igényel. Eddigelé nálunk nem érvényesülhetett s ugy látszik, hogy jövőre sem fog érvényesülni az a nézet, hogy az államkincstár megkárosítására irányuló szándékkal, tehát tiltott anyagi haszonszerzés célzatával elkövetett jövedéki kihágás a közönséges büntetőtörvény értelmében büutetendő csalás, lopás és sikkasztás bíintetével egy categoriába helyeztessék. A jövedéki kihágás tehát sem bűnteltnek, sem csakis polgári peruton eszközölhető kártérítés iránti peranyagnak nem tekinthető. A kettő között lebegő fogalom s épen azért az arra vonat-