A Jog, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1891 / 10. szám - Adalékok a feltételes elitélés kérdéséhez. 9. [r.]

A J a Gr. 75 A jobb vevő fontartásával kötött adásvételnél vevőnek ezt D ogát az ujabb törvényhozások elismerik és ez felel meg nézetem s.vrint a magyar jog szellemének is. Neki. mint vevőnek, alkalmat kell adni, hogy az utóajánlatnál magasabb ígéretet tehessen, még pedig az árveréskor, mert a törvényes határidőn belül magasabb utóajánlatot beadni - a jnmt cikkíró ur helyesen megjegyzi _ leggyakrabban nem is lehetséges, mivel az utóajánlatok tapasztalás szerint ugy is a legutolsó időben adatnak be és olyan esetben, a midőn már előre ficüv dolog az utóajánlat, - bizonyára csak olyan időben lesz beterjesztve, hogy árverési vevőnek ne legyen alkalma és ideje utóajánlat beadására. Ezekből következik az is, hogy az árverési vevőnek beleegyezése szükséges ahhoz, hogy az utóajánlat következtében elrendelt árverés beszüntethető legyen. Ezt a jogot azonban csak addig tartanám fenn az árverési vevő részére, mig bánatpénzét vissza nem vette, mert a bánatpénznek visszavételében azon akaratnyilvánítást találom, hogy a végrehajtási árverésen kötött jogügyletet fentartani nem kivánja. Ez okból tartom én is, hogy a biróság az árverési vevő által letett bánatpénzt ennek kérelme nélkül vissza nem utalványozhatja. _ Nem osztom Gyarmathy urnák azt a nézetét, hogy a kisebb utóajánlatot tevők beleegyezése is szükségeltetnék a végrehajtási árverés beszüntetéséhez, mert ezek jogot egyáltalán nem szereztek ; úgyszólván nem is léteznek és a végrehajtási törvény 187. §-a szerint figyelembe sem jönnek, Nehéz dolog lenne is az, ezeknek is még valami hozzászólási jogot engedni, mert a kisebb utóajánlat esetleg a nagyobb után is adható be és ez sok zavarnak az okozója lehetne. Ama vélemény csakis azon — nézetem szerint — téves föltevésnek a conelusiója, hogy ezek az utóajánlatok az árverésnek quasi folytatását képezik. Végre nem tartom elfogadhatónak azon nézetet sem, hogy a végrehajtási jogot nem nyert jelzálogos hitelezők beleegyezése szükségtelen, mivel az árveréseni eladás következtében az ingatlant az igért vételár helyettesíti, mely az összes jelzálogos hitelezőknek kielégítési alapul szolgál; ezeknek beleegyezése nélkül mások a zálog tárgyán nem változtathatnak. Ez nem is áll ellentétben a kétoldalú jogügyletek felbontásához megkívántató kölcsönös beleegyezéssel. Nézetem szerint tehát az utóajánlat folytán elrendelendő végrehajtási árverés csak az első árverési vevőnek, a figyelembe vehető utóajáclónak és az összes jelzálogos hitelezőknek, valamint végrehajtást szenvedőnek és esetleg a tulajdonostársaknak (végreh. törvény 156. §-a) beleegyezése alapján szüntethető be. Adalékok a feltételes elitélés kérdéséhez.* Irta : Dr. GRUBER LAJOS bpesti ügyvéd. (Befeje2Ő közlemény.) XI. Mindenesetre épen ifjúkoriaknál aránylag sok, különös méltánylást érdemlő bűneset fordul elő, melyek inkább meggondolatlanság és bátorságnak, mint törvényellenes hajlamoknak köszönik lételüket. Ily esetek számára ő felsége a király kegyelme képezi az egyedül alkalmas és megfelelő segélyt és ezt — a mint a tapasztalat mutatja — nagy mértékben meg is adják. Különösen sokszor engedtek ifjúkori vádlottaknak ily úton az arra alkalmas esetekben egy vagy több évi büntetéshalasztást további viseletük megfigyelése végett. Ha ez jó volt, akkor a büntetés elengedése vagy annak birói dorgálássá való átváltoztatása következett be. Ez oly eljárás, mely a feltételes elitélés valamennyi előnyeit nyújtja annak hátrányai nélkül és abban célszerűen meg is kell nyugodni. Némely vélemény int attól, nehogy a feltételes elitélést az úgynevezett »ifjukoriakuál« kisérletképeu behozzák. Mert eltekintve attól, hogy ezen kísérlet előreláthatólag nem fog sikerülni, ezen intézmény részleges elfogadása nem vihető keresztül ; utóbbi szükségképen maga után vonná annak általános behozatalát Mert ezen következményt észre nem veszik, ugyanazért az intézmény némely pártolói arra szorítják ennek minél előbb leendő törvényes megvalósítására irányuló óhajukat, hogy az egyelőre csakis az ifjúkori bűnösökre terjedjen ki. A vélemények kisebbsége arra utal, hogy ezen elitéltek tekintetében a kérdés tárgyát képező új javaslat ellen létező ciiminalpolitikai aggályok kisebb mérvben érvényesülnének. Az ifjúkori kedélyre rendszerint már maga a birói eljárás, különösen a főtárgyalás és a nyilvánosan kihirdetett Ítélet hatalmas benyomást gyakorol, ugy, hogy sok esetben nem lenne épen szükség a büntetés valóságos végrehajtására is Ezt továbbá az ifjúkoriaknál nehezen is lehet majd ugy berendezni, hogy a fogolyra nézve fennálló valamennyi erkölcsi veszély elhárittassék. A fogháztól való éflelem még igen nagy a fiatalságnál és a büntetés hatása azért, ha csakugyan át kellene lépni a fogház küszöbét, gyakrantúllőne a célon. Az ifjúkori elitélteknek a fogházban való letartóztatása imitt-amott megakasztja és megsemmisíti ezek fejlődési menetét, melynek zavartalan folytatását szükségelnék oly célból, hogy kellő mértékben keresetképssek lehessenek. Az által nem ritkán jobb pálya is elzáratik előttük, melyet a bekövetkezett elitélés dacára * Előző közleményeket 1. a »J o g« m. évi 38., 39. és f. évi 4 7., és 8. számaiban. választhattak volna, ha a fogházbüntetést rajtuk végre nem hajtják. Végül ifjúkori személyeknél a próbaidő alatt az ezek felett való őrködés és ezek segélyezése is jobban lehetséges. Ezen mozzanatok semmiképen sem teszik szükségessé, de legalább is elfogadhatóvá, hogy az ifjúkori vádlottaknál próba tétessék a fel té teles elitélés intézményével. A 13. vélemény szerint teljesen aggálytalannak tekintendő a feltételes elitélés ifjúkori bűnösökkel szemben, mivel ezeknél a szabadságbüntetés kártékonyabban hat, mint a felnőtteknél. Mindent összegezve, tehát a feltételes elit élés magában véve ajánlatos. Az ezen iutézménynyel való kísérletezés azonban aggasztó és ugyanazért ajánlatos több esztendőn át megfigyelni a más államokban tett tapasztalatokat. Némely vélemény kiterjeszkedik ínég a Liszt hallei tanár által a rövid tartamú szabadságbüntetések helyett javaslatba hozott egyéb pótszerekre is. 1 Ezen intézményeket, t. i. a birói dorgálásnak és a pénzbüntetéseknek kiterjesztését, a házi fogság behozatalát, az elzárás nélküli kényszermunkát és a békökezességet túlnyomólag célszerűtleneknek, sőt részben még hátrányosaknak is tekintik, úgyszintén a valóságos büntetési tartamnak, úgynevezett »büntetés végrehajtási hivatalok« (»Strafvollzugsámter«) által történő, szintén Liszt által javasolt megállapítását is. A pénzbüntetéseknek nagyobb mértékben való alkalmazása és a békekezességnek behozatala ellen leginkább azon kifogást emelik, j bogy ezen intézmények csakis a lakosság vagyonosabb részével i szemben lesznek majd alkalmazhatók, azonban a szegényebb és a legszegényebbnél nem, a kik közül természetszerűleg azok uagy része való, kik egyáltalán a büntetőtörvények ell^n vétkeznek. Ezen intézmények ezen kívül osztálykiváltságot teremtenének a vagyonosok számára, mert a nép kedvezménynek fogja majd tekin teni, ha valamely büntetendő cselekmény miatt pénzzel meg lehet egyezni. Ezen kedvezmény a pénz és a hitel hiánya miatt a vádlottak nagy részétől meg lenne vonva. Ily törvényhozási intézkedés azonban — tekintettel a jelen kor socialis kérdéseire — minden körülmények között mellőzendő. A büntetés végrehajtási hivatalok tekintetében azt jegyzik j meg a vélemények', hogy azokat kis fogházak mellett nehezen lehet szervezni, hogy gyakorlati szempontból nem tételezhető fel, ! hogy ezek helyesebben találnák el a büntetés mértékének megállapítását, mint a biró és hogy ezeknek az elitélt sorsára nézve fontos határozatai a birói függetlenség biztosítékait nélkülöznék. XII. Az 1880-iki massachusetlsi törvény (Chapter 220, Section 69, of the Public Statutes of 1880 and 1881) főbb intézkedései. — Észak-Amerika. — (Probation Ofíicers for Adults.) — Próbahivatalnokok felnőttek részére. 2 A próbahivatalnok hivatalos kötelességei gyakorlása közben a rendőri hivatalnok jogosítványaival bír és városának vagy városi területe rendőri hatalmának tagját képezi. Ily próbahivatalnok kötelességét képezi, hogy minden, büntetendő cselekmény miatt elzárt egyénnek jellemét és cselekményét gondosan megvizsgálja oly célból, hogy meggyőződjék arról, vajon valamennyire várható-e, hogy vádlott büntetés nélkül javul és hogy nyomozatának eredményéről pontos jeleniést tegyen. Ha a hivatalnok ilyeténképen ! arról győződik meg, hogy a közérdeknek és vádlottnak a legjobb szolgálatot teszi akkor, a midőn ezt próbára teszi, akkor kötelessége ezt azon bíróságnál indítványozni, mely az esetet eldönti és a törvényszék megengedheti vádlottnak próbára tételét oly határidőig, a mint ez javulására való tekintettel legjobbnak látszik Ha a próbahivatalnok valamely próbára tett személy tekintetében I tanácsosnak látja, hogy ez az államból eltávolittassék, akkor a helyi hatóságok kötelesek e célból azon összeg fedezéséről gondoskodni, melyet a próbahivatalnok a rendőrfőnök utasítása szerint felhasznál. A próbahivatalnok, a mennyire lehetséges, látogassa meg a törvényszék által az indítványa folytán próbára tett törvényszegőket és bátorítsa és segítse ezeket oly módon, hogy lehetőleg megelőzze ezeknek újabb törvényszegését. Minden az ajánlata folytán próbára tett személy a rendőrfőnök hozzájárulásával minden további elfogatási meghagyás nélkül általa ismét letartóztatható és újból a törvényszék elé állítandó és a törvényszék akkor az ítélethozatalhoz foghat, vagy egyéb törvényszerű módon rendelkezik; ez esetben minden próbihivatalnok külön kötelességét képezi, hogy a törvényszéket, a mennyire lehetséges, arról értesítse, vajon a törvényszék előtt álló személy megelőzőleg el lett-e már ítélve valamely büntetendő cselekmény miatt. XIII. Az 1887. augusztus 8-iki angol törvény. — (50 & 51 Vict. Ch. 25 Probation of first Offenders Act, 1887.) — Szószerinti fordítás.3 Az angol törvény felirata a következő: »Az első ízben vétkezőknek bizonyos esetekben feltételes szabadulását megengedő törvény.« 1 Lásd »Allg. Juristen-Zeitung. 1890. évfolyam, 32. sz. 433 s k. lap. * A próbatétel rendszerét először ifjúkori bűnösöknél alkalmazták itt már 1869-ben, később 1878. október hó 22-dike óta kisérletképen felnőtteknél is behozták azt Bostonban, Massachusetts állani fővárosában, és csak miután itt is kielégiiő eredményeket értek el, akkor kiterjesztették ezen törvény hatályát az egész államra és a vádlottak valamennyi osztályára. 3 Ezen törvényt megelőzte a »the summary jurisdiction Act, 1879 « 16-ik sectiója. (42 & 43 Vict. Ch. 49.)