A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 5. szám - Magyarosodjunk! 3. r.

36 3. Felebbezés szerkesztése 5 frt — kr. 4. » bélyege 3 » 15 > 5. Saját ügyvédjének munkadíja (előkészítő periratok szerkesztése, felebbviteli tárgyalási díj stb.) ... 10 » 6. Az ellenfél ügyvédjének ugyanezen munkadíja .. .. 10 » — » 7. Felebbezés tárgyaláskor való megjelenése a felebbezőnek fuvar és kiadás 3 » 8. Ugyanaz az ellenfélnek 3 » Összesen . 49 frt 15 kr. Nem számítva tehát a rengeteg elhalasztásokat, melyekről alább lesz szó, a tanúkihallgatás és egyéb perrendszerű költségeket, a perköltség a legmérsékeltebben számítva a tőkekövetelést egészben, vagy legalább is fele- vagy kétharmadrészben meghaladja. Nagyobb substratummal biró pereknél természetesen aránylag a költség is emelkedik. Hogy azután a szegény ember, a kinek a per tárgya összes vagyonát, utolsó menedékét képezi s a kinek nincs, nem áll módjában az ily aránytalanul költséges perorvoslathoz a kiadásokat kockáztatni, kénytelen lesz hasonló körülmények között, ha jogát a napnál fényesebb és legigazságosabbnak tartja is, minden jogos igényéről lemondani, sőt ha perét az első bíróságnál szerencsésen meg is nyerte s ellenfele felebbezést nyújt be, a már megítélt követelésről lemondani, elengedni, semhogy az »olcsó< igazságszolgáltatás érdekében magát tönkretegye, a mi a tervezett reform mellett épen nincs kizárva. A kir. járásbíróságok hatáskörének kiterjesztését helyeseljük, kívánatosnak tartjuk, sőt már 1887-ik évben sürgettük azt e lapok hasábjain, mert az osztó igazsággal, az olcsó jurisdictio elvével nem tartjuk összeegyeztethetőnek, hogy az 500 frtos perek sommás uton, az alig pár forint értékű, alig néhány O-ölnyi területű föld birtoka iránt pedig költséges és hosszadalmas rendes eljárás szerint kelljen eljárni. Ezt a democraticus elvet az igazságszolgáltatás terén értjük. De ha ezt elfogadjuk, pedig a javaslat is TÁRCA. Magyarosodjunk! Irta: Dr. JÁROSSY KÁROLY, kassai kir. tszéki biró — A »Jog« eredeti tárcája. — iHarmadik közlemény.)* Ezeken kivül mutató névmás gyanáut használjuk még ezt is: jelen. A törvényekből és rendeletekből már egészen kiszorította a mutató névmásokat. Csak a törvények záradékára utalok, a mely majd mindenikben igy hangzik: Jelen törvény végrehajtásával a . . . . miniszter bizatik meg. De nagyot néznénk arra az emberre, a ki igy beszélne : jelen ember jó barátom ; jelen ház igen szép ; jelen szekér tengelye eltörött Nem akarnék hoszszadalmas lenni s igy a »jelen« szó értelmének meghatározásába sem fogok bele ; s azt hiszem, a felhozott példákkal már is bebizonyítottam azt, hogy a »jelen« nem jelent minőséget, nem jelent mutatást s igy sem melléknév, sem mutató névmás gyanánt nem használható s hogy a törvények, rendeletek és határozatok méltóságát nem sérthetné, ha a rosszul hangzó »jelen« helyébe az általánosan érthető közönséges mutató névmás kerülne. »Ez a törvény, ennek a rendeletnek, ezt a határozatot«, talán érthetőbb is, de bizonyosan magyarosabb volna mint az, a mit most irunk. Nem ennek az egy szónak, de bizonyosan a szószaporitó hivatalos írásmódnak a következése a törvények utolsó szakaszában rendesen meglevő »megbizatik« is. A miniszterek jogait és kötelességeit az 1848. évi III. t.-c. állapítván meg, arra, hogy a törvényeket végrehajthassák, hivatalukban kapják a megbízást. Az egyes törvények végrehajtásához tehát külön megbízásra nincs szükségük s teljesen elég volna, ha a törvény csak kijelölné * Előző közlemény a >Jog« 1. és 2. számában. elfogadja (147. §.), hogy lehet akkor mégis oly következetlennek lenni, hogy a mit a peres fél a kir. járásbíróságok hatáskörének kiterjesztésével nyer a réven, busásan veszítse el a felebbvitel utján szedett vámon? Az nem elv, hogy a mit egy kézzel adunk itt, két kézzel vegyük el amott. A javaslatnak tehát elvitázhatlan — nem mondjuk célzatos — tendentiája : kiszolgáltatni a szegény tehetetlen peres felet a hatalmas gazdag ellenfélnek és hozzá még az által, hogy a perlekedést az egyes bíróságoknál megkönnyíti. E z n e m egyenlőség a törvénykezésben. Ez az ököljog theoriája — az igazságszolgáltatásban. Az ilyen reformok nem a nép javát, nem a megsértett jogrend teljes és igazságos helyreállítását célozzák, nem a juslitia fundamentumát képezik, hanem egyenesen arra irányozvák, oda kívánnak hatni, hogy a népben ama meggyőződést érleljék meg: a theoria az igazságkereső felek gyengébb részének esküdt ellenségévé vállván, egész frivolitással szegezi mellének a szentesített törvényt azon rettentő felhívással : »Fizess — és ne védekezzél pária!« Es minő szépen van az kieszelve, persze papiroson és theoriában, a mit az 52. és 9C. §§. mond: köteles megfizetni a költségeket.... De csak ugy, ha van — miből. Vájjon hova vezetne ez a rendszer ? Ember, jogalany, a kinek semmi veszteni valója már nincs igaztalan követelésekkel, esetleg zsarolási célzattal zaklatja alperest. Szerencsét próbál a bíróság közbenjöttével. Meghurcolja, költségbe veri alperest az első bíróságnál, felebbvitel folytán a kir. törvényszéknél. Idéz tanukat 2—3-szor itt, vagy a hányszor tetszik neki, amott és a midőn perét minden fórumon elvesztette ? Nincs mód, nincs hatalom, mely a perköltségeket megvehetné. Avagy szegény jogon pereljen, felebbezzen, hogy legalább a szegény tanuk kész kiadásukat megkapják? Talán az állam, az irodai átalány előlegezze, miként a bűnvádi eljárásban, a szükséges felebbezési költségeket, mert a theoria erre is kész ? . . . . azt a minisztert, a ki a törvény végrehajtására hivatva van ; például ilyenképen : Ezt a törvényt a . . . . miniszter hajtja végre. Más értelmet tulajdonítani a mostani kifejezésnek sem szabad, de hogy ne is lehessen, avégett a kifejezésnek magyarosabb, s közjogilag is szabatosabb szövegezése szükséges volna. 3. A ragok megtakarítása. Itt látszik meg, hogy milyen különös istenteremtése ez a hivatalos nyelv. Az igékre rárakná a sok »tattatott, tettetett« ragban a Dárius kincsét is, a főnevektől pedig elhúzza azt, a mire azoknak szükségük van s a mit jogosan követelnek. Épen ugy tesz, mint az a gazda, a ki a fölösleges vendégeskedésre bőven költ, a cselédek bérét azonban nem fizeti. Ki ne olvasta volna már ezeket: ágy és asztaltól elválasztás ; a kereset, válasz és végiratban felhozott s tanuk, okiratok és esküvel bizonyított állítások. Mi jogászok megértjük, hogy mit akarnak ezek jelenteni, mert megszoktuk már az olvasás alatt odagondolni a hiányzó ragokat, du más nem érti meg, mert rendszerint az »és« kötőszóval csak azonosan ragozott főneveket kötünk öszsze s a ki igy olvassa : ágy és — elválasztás, a kereset, válasz és — felhozott s tanuk, okiratok és—állitások, az ugyan törheti a fejét azon, hogy mit akart mondani az, a ki ezeket leirta ; s ha megakarja érteni, végre is kénytelen lesz az eltüntetett ragokat helyeikre illeszteni és igy olvasni: ágytól és asztaltól elválasztás, a keresetben, válaszban és végiratban felhozott s tanukkal, okiratokkal és esküvel bizonyított állitások. Az élőnyelvből folyó szabály tehát az, hogy az összevont mondatnak azonos alkatrészeit azonos ragokkal kell ellátni mindig, és elhagyni egyetlen egyet sem szabad, mert ez a takarékosság az értelem rovására történik. 4. A melléknévi képzők szaporítása. Ilyenek : bóli, róli, tóli, rai, vali, beni s több eíéle. A ragozott szavakat az élőnyelv képzőkkel nem terheli soha. Az »i« melléknévi képzőt sem ragaszthatjuk tehát ragozott szavakhoz és