A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 5. szám - Magyarosodjunk! 3. r.

A JOG. ::7 Avagy talán a felebbező ügyvédet tegyük felelőssé első sorban például a tanuk és szakértők költségeiért? Vájjon melyik ügyvéd vállalná el a szegény ember felebbezését, ha még oly igaznak is tartaná ügyét? Pedig az ügyvédi kényszert alkalmazza a tervezet. Sok ilyen dolog van a practicus jogi életben, a melylyel a theoria nem számol, nem képes szám< lni. Azt hiszszük, mindez elég volt kimutatni azt, hogy a tervezett felebbviteli rendszernek alapját nem az olcsó igazságszolgáltatás képezi, sőt határozottan és aránytalanul drága. Sikerült kimutatni, hogy ez nem jogi institutio, mely helyes alapelveken nyugszik, hanem az erőszak és kényszer melegágya Minden érv, melyet a javaslat védelmére felhozhatnak s a melyre szintén ki fogunk terjeszkedni, a külföld és az ott észlelt eredmények constatálásában összpontosul. Igen. de a mi külföldön a már előadottak folytán a felebbezések számát a minimumra reducálja, azt nálunk nem ugyanazon jogállapotok, jogi meggyőződés mellett, nem az alapos itélet, hanem a kényszer hozná létre. A mi a külföldön szükség, a békebirák és Landsrichterek eljárása és Ítéleteinek egyedüli correctivumát, teljes revisióját képezi, az nálunk felesleges idő és munkát rabló ismétlés számba mehet csak. Egészen más azon külföldi államokban, a hol az egyes bíróságok által tárgyalt ügyekben az ügyvédi képviselet egyenesen ki van zárva, ahol, hogy a theoria érveit is hangoztassuk, a perlekedő felek személyesen vagy csak megbízott által képviselve kénytelenek megjelenni a békebirák és Landsrichterek előtt, a kik azután a perek legnagyobb részében souverain hatalmukkal a feleket kiegyeztetik s csak a fenmaradottak csekély százalékát tárgyalják. Itt azután megtörténhet, hogy az ügyet, tán ép azért, mert nem sikerült a feleket kiegyeztetni, elfogultan tárgyalja a biró és miután nincs, a ki eljárását ellenőrizze, nincs jogvédő, megeshet az is, hogy a tényállás fixirozása a valóságnak meg nem felel s a bírói cognitio nem törekedett lelkiismeretesen az anyagi igazság kiderítésére. Az ily perrendszer mellett, a hol az ellenőrzés hiánya folytán a biró tudatlanság, rosszakarat vagy gyarlóságból így az ilyenek : hivatalbóli, végrehajtásróli, árveréstőli, tárgyalásra!, tanuvali, keresetbeni egytől-egyig rossz melléknevek. A ki nem hiszi, az képezzen mellékneveket ezekből is: alperesnek, felperest. Az »alperesneki« és a »felperessi« képződmények talán bebizonyítják azt, hogy amazok is nagyon csúnyák. Azt lehetne erre mondani, hogy nincs szabály kivétel nélkül s az i képzőt nem veszi fel mindenik rag, de egyik másik felveszi s még jól is hangzik. így például: pénzbeli, falubeli, várbeli. Csakhogy ez a »beli« nem rag és képző, hanem csupán képző. Nincs nekünk »bel« ragunk s igy ezt, mint ragot nem is egyesíthettük az i képzővel. ő. A szavak jelentésének megváltoztatása. Ezt akkor követjük el, a mikor a tősgyökeres jó magyar szavakat közönséges jelentésükön fölül olyan fogalomnak a kifejek zésére kényszerítjük, a mely jelentésükkel ellentétben áll. llyeneezek : a) a számok. Mindenki tudja és érzi, hogy első, második, harmadik, negyedik, ötödik stb. sorszámok ; azt is hogy harmad, negyed, ötöd stb. osztó számok. Az élőnyelvben amazokat több egyenlő tényezőnek, emezeket több egymástól különböző hányadnak sorbaszedésére és megjelölésére használjuk. »Másod« osztószámot magában ugyan nem használuűk, mert rövidebb a »fél«, de a »másodrész« alatt szintén felet értünk. Ezeket a számokat a hivatalos nyelvben elcseréljük és osztószámot használunk ott, a hol a sorszámok lennének alkalmazandók, sőt ott is, a hol a sorszámok sem képesek a fogalmat tökéletesen kifejezni. Mikor azt mondjuk : másodbiróság, másodpéldány, másodelnök, harmadbiróság, harmadpéldány, elsőrendű, másodrendű, harmadrendű felperes, alperes vagy tanú, akkor eszünkbe sem jut ezeknek a számoknak osztó értelmet tulajdonítani. De tegyünk csak egy más szót melléjük, majd meglátjuk, hogy milyen tévedés ezeket helyes kifejezésekül tekinteni. Már ezek: másodember, harmadalma, negyedév; vagy elsőinkább hibázhat, nemcsak van értelme, de valóban szükséges is hogy közbevetett felebbvite! alapján a collegialis bíróság újból tárgyalja az ügyet, még pedig alapjából. Nálunk azonban, a hol a fél szabadon élhet ügyvédi képviselettel, ellenőriztetheti az igazságszolgáltatást annak minden phasisaiban ; a hol az első bíróságnál is a tárgyalás befejeztéig alkalma és módja van minden bizonyítékot felhozni ; a hol a biró nincs a felek előadásához kötve, hanem nyomozhatja az anyagi igazságot tetszése és belátása szerint: ott az ily correctivumra, ily teljes revisióra valóban szükség nincs. De vájjon gyorsabb lenne-e az igazságszogáltatás az új eljárással? Ha a kényszer-rendszer a felebbezések számát esetleg a jelenleginek felére reducálja, nem lesz gyorsabb. Most a felebbezést 8 nap alatt kell beadni és az iratok 8 nap alatt felterjesztendők s igy ha a felsőbb bíróságok annyira túlhalmozva nem lennének, a másodbirósági határozatok rendszerint 14 nap alatt leérkeznének. Az egész felebbezés currens eljárás mellett 30 napba kerül, leszámítva a csekély számú feloldásokat. Ezzel szemben a tervezet 9. §-a a felebbezés határidejét 30 napra szabja s a felebbezési tanács elnöke a tárgyalási határnapot akként tartozik kitűzni (17. §.), hogy a felebbezés valószínű kézbesítése és a határnap között 30 nap maradjon. A határnap csak sürgős esetekben rövidíthető meg. Maga a felebbezés' és a tárgyalási határnap tehát legalább is 2 l/i hónapot igényel, ha számba veszszük, hogy a kézbesítések nálunk nem a 1 egpontosabban eszközöltetnek s igy mennyi bonyodalom és halasztásnak fog tág teret nyitni, ennek a 30 napi időköznek a fenmaradása. Avagy visszatérjünk ismét az előbbi kézbesítési rendszerhez és a felebbezett ügyekben a kézbesítést a bírósági végrehajtó eszközölje ? A jelenlegi rendszer mellett a felsőbb bíróságok legfeljebb feloldották az első bírósági Ítéletek bizonyos számát és póttárgyalást rendeltek el, míg az új javaslat valóságos remekmű, mely a húza-vonának és halasztási módnak minden kigondolható alakját érvényre emeli. Valóban kétségbeejtő a practicus rendű ember, másodrendű ember, harmadrendű ember távolról sem jelentik azt, hogy második ember, harmadik alma, negyedik év, első ember, második ember, harmadik ember. Pedig a hivatalos nyelv másodpéldány, másodrendű felperes alatt második példányt, második felperest akar kifejezni és értetni. Még ezeknél is helytelenebb az osztószámoknak és a bíróság szónak összetételéből keletkező elnevezés. Másod-bíróság, harmadbiróság közönséges értelemben fél- és harmadbiróságot jelent, holott a hivatalos nyelvben ezek épen a magasabb állás kifejezésére szolgálnak. A fokozatos haladást lefelé az osztószámok és a rendű szó összetételével egészen világosan ki birjuk fejezni, elsőrendű, másodrendű, harmadrendű buza, föld, kérdés stb. tisztán azt fejezik ki, hogy a következő az előzőnél csekélyebb értékű. A fokozatos haladást fölfelé kifejező számneveink azonban nincsenek és igy ennek a fogalomnak a kifejezése végett kénytelenek vagyunk a közönséges sorszámok mellé még egy szót alkalmazni. Az ]868. évi LIV. t.-c 1. §-ának címében meg is találjuk ezt a szót. Első folyamodásu bíróság magában véve is helyes, jobb mint első biróság; s következetesen alkalmazva második folyamodásu biróság, harmadik folyamodásu biróság világosan fejeznék ki azt a fogalmat, a melyet a másod-biróság, harmad-bíróság elnevezésekbe kívánunk beletörni. Ki tudná azt megmondani, hogy az »első folyamodásu biróság« elnevezésnek létezése dacára miért kerültek a törvénybe s onnan a gyakorlatba a másodbiróság, harmadbiróság elnevezések; de abból a körülményből, hogy ezek a törvényben egymásra következnek, az tűnik ki, hogy annak idejében sokkal rohamosabban kellett a törvényt készíteni, semhogy a szabatos kifejezésekkel sokat törődni lehetett volna. S minthogy ezek nem jogi fogalmak kifejezésére szolgáló szavak, a gyakorlat helyrehozhatná a felismert hibákat, még pedig annál könnyebben, mert sem a kir. curia, sem a kir. ítélőtáblák