A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1890 / 52. szám - Telekkönyvi végzés végrehajtása - Ügyvédek bírságolása
í\ JOG. előadásaival be vau bizonyítva, hogy a fal összeomlása azért következett be, mert az rosz anyagból volt készítve. Tekintve tehát, hogy a falnak rossz anyagból való felverése alperesek hibáját képezi és hogy ismerve és tudva az anyagnak alkalmatlan voltát, kezdetben ugyan erre figyelmeztették, de a munka folyama alatt a jobb anyagnak szállítását nem szorgalmazván, mégis rossz anyagot dólgozváu fel, ennélfogva valónak tekintendő az, hogy a bekövetkezett kárt ők okozták, mihez képest a felperes által a helyreigazításért fizetett összegben, ennek a kereset beadásától számítandó kamataiban s a perköltségben marasztalandók voltak, ellenben felperes keresetének többi nem bizonyított részével elutasítandó volt. A felperesnél tanomként alkalmazott kiskorú fin nem állván atyja felügyelete alatt, az (iának netaláni mulasztásáért s az abból származott káréri vagyonával felelni nem tartozik. Az esztergomi kir. járásbíróság (1889. január 24-én 453/889. p. sz.) : Felperest keresetével elutasítja, a perköltségeket kölcsönösen megszünteti stb. Megokolás. Felperes keresetével elutasítandó volt, mert az alperes ellen irányzott s keresete alapját képező azon puszta állítása, hogy midőn alperes kiskorú fiát felperes üzletébe tanulókép befogadta, ekkor a peres felek között azon megegyezés jött létre, hogy alperes a kiskorú fia által okozandó netáni károkért s/.avatosságot vállal, alperesi tagadással szemben beigazolást nem nyert. És habár a per során kihallgatott tanuk az alperes kiskorú fia által felperesnek okozott tényleges kárt s a kárösszeget érvényre emelték, miután azonban a kiskorú fiu által véletlen mulasztás folytán okozott kárért a/, apa felelősséggel nem tartóz hátik, felperes keresete .megállapítható sem volt, a perköltségek azonban azért lettek kölcsönösen megszüntetve, mert felperes teljesen alaptalan perlekedőnek nem tekinthető stb. A budapesti kir. itélő tábla (1889. november 18-án 10,439 sz.) az első bíróság Ítéletét részben megváltoztatja s alperest kötelezi 45 frt 06 kr. s a perköltség megfizetésére; felperest pedig kereseti többletével elutasítja. Indokok: Felperes az eskü alatt kihallgatott P. József és N. Gyula tanuknak vallomásából bebizonyította, hogy volt tanonca, alperesnek kiskorú fia beismerte, miszerint a kérdéses olajos hordónak csapját az ecetes kannával kiütötte, miután pedig alperesnek fia a csapot vissza nem helyezte s ez által vagy más módon az olajnak elfolyását meg nem akadályozta, oly mulasztást követett el, melynél fogva alperesnek kártérítési kötelezettségét, ki ily esetben a kiskorú gyermeke által okozott kárért felelős, megállapítani kellett. A kártérítési összeg 45 frt 06 krban volt megállapítandó, mert a nevezett tanuknak vallomásával bizonyítva van, hogy az elfolyt olajmennyiség a B'/. alatti számlában kitett mennyiségnek megfelel, mivel a hordó csak egy-két nap előtt volt megcsapolva s abból még mi sem volt fogyasztva, a B /. alatti szerint pedig az elfolyt olaj értéke 45 frt 0o krt tesz ki, ezeknél fogva az első biróság Ítéletét részben megváltoztatni, alperest 45 frt 06 kr. kárösszeg s a perköltség megfizetésére kötelezni kellett stb. A m. Uir. Curia (1890. nov. 6-án 2,315/839.) : A másodbíróság Ítélete megváltoztattatik és az első biróság ítélete hagyatik helyben indokainál fogva és azért: mert alperesnek a felperesnél tanoncként alkalmazva volt kiskorú fia a keresetben említett időben nem állott alperes felügyelete alatt, miért is alperes a fia netaláni mulasztásáért s az abból származott kárért saját vagyonával felelni nem tartozik stb. Kereskedelmi, csőd- és váltó-ügyekben. A csődtörvény 1., 86. és 90. §§. intézkedéseiből következik, hogy ha a csödnyitási végzést a felsőbíróság feloldotta vagy megváltoztatta is, a kifüggesztett csödnyitásij határozat mindaddig hatályban marad, mig jogérvényeseu ki^nem mondatik, hogy csődnyitásnak helye nincs. A csődnyitás hatálya a c-örinyitás napjától kezdődik; ezen idő alatt a cs. t. 8. §-a szerint közadós ellen, a csődtömeg irányában is hatályosan pert indítani nem lehetvén, az ezen idő alatt inditott perekben a közadós részére történt kézbesítés a cs. t. 6. §-a szerint a csődtömeg irányában hatálytalan. A zentai kir. járásbíróság, mint csődbíróság (1887. évi május 10. 4,827. sz.): Szabó László ügyvéd által képviselt zentai takarékpénztár felperesnek, dr. Malesevits István ügyvéd, tömeggondnok által képviselt H. Salamon és fia cég, ugy H. Salamon csődtömege alperes ellen 1,000 frt iránti perében következő ítéletet hozott: Felperes keresetével elutasittatik és tartozik alperes kezéhez a csődtömeg részére 25 frt perköltséget kifizetni stb. Indokok: Tekintettel arra. hogy a felperes által a keresetben hivatolt és eredetben az iratokhoz csatolt 12,833. sz. végzés 1885. évi okt. 29-én, tehát az 1885 évi okt. 12. 13,878. sz. csődnyitási végzés kelte után hozatott s a vagyonbukottnak a csődnyitás előtt nem is kézbesittethetvén, tömeggondnoknak pedig nem kézbesittetvéu, az a csődtömeg, illetve alperes ellenében jogerőre nem emelkedett; tekintettel arra, hogy a csődtörv 251. §-a szerint felperes keresetével csak H. Salamon csődtömege ellen léphet fel ; tekintettel arra, hogy felperes beismerte alperes azon állítását, hogy H. Salamon vagyonbukott és vejétől 30 lánc földet vett felperes 9,000 frtért, a földet át is vette, azonban a 9,000 frt vételárt nem fizette ki, hanem betudta az eladók tartozásába ; tekintettel arra, hogy ezen körülmenyek között nem alperes, hanem felperes tartozott volna alperesnek tagadása ellenében igazolni, hogy neki az eladók s azok között H. Salamon ellen 9,000 frt vételárt meghaladó követelése volt s igy a kereseti 1,000 frt váltóösszeg fedezve az által nem lett, azonban ezt felperes meg sem kísérelte igazolni ; az alperes részéről megkínált eskü általi bizonyításnak mellőzésével felperest keresetével elutasítani s mint pervesztest a perköltségek megfizetésére kötelezni kellett stb. A budapesti kir. itélő tábla 188!>. nov. 11. 421. sz. a.): Az elsőbiróság Ítéletét, a mennyiben felperes követelésének valódisága felett határozott, hivatalból megsemmisíti, a mennyiben pedig felperest a 13,547. sz. keresetben előterjesztett kérelmével elutasította s alperes csődtömegek részére perköltség fizetésére kötelezte, megváltoztatja, felperes követelését 1.000 váltóösszeg erejéig a közadós H. Salamon és fia cég, ugy H. Salamon csődtömegéből a II. osztályba sorozandónak, illetve kielégitendönek kimondja és a most nevezett csődtömeggondnokot, dr. Malesevits István ügyvédet felperes részére 25 frt perbeli stb. költségek fizetésére kötelezi stb. Indokok: Azok a követelések, melyek a csődnyitás előtt jogerejííleg megítéltettek, az 1881 : XVII. t. c. 10. §-ának utolsó bekezdése értelmében csak az osztályozás tekintetében esnek bejelentés alá, a 145. §. értelmében pedig az ily követelések valódiságának megtámadása esetén a tömeggondnok vagy a megtámadó hitelező tartozik felperesül fellépni. A 13,347/1886. sz. keresettel érvényesített követelés tekintetében 1885. okt. 29-én 12,83.'V1885. sz. a. sommás végzés hozatott, mely az elmarasztalt feleknek 1885. nov. 15-én kézbesittetvén, tekintve, hogy a csőd H. Salamon és fia cég, ugy H. Salamon ellen van, nem — mint az elsőbiróság tévesen mondja — 1885. okt. 12-én, hanem jogérvényesen csak 1886. január 26-án nyittatott meg és a csődhirdetmény is az nap lett kifüggesztve, a csődnyitást megelőzőleg rég jogerőre emelkedett. Felperes a tömeggondnoknak a felszámoláskor tett kifogása folytán külön pert tett ugyan folyamatba, de jogerős határozattal megállapított követelése valódiságának elismerését nem, hanem annak csupán II. osztályba sorozását kérte. A kir. törvényszék tehát az által, hogy a valódiság tekintetében ítélet tárgyává tenni nem kért, de az 1881 : XVII. t.-c. 145 §. szerint a hitelező által nem is érvényesítendő követelés valódisága felett határozott, alaki szabálytalanságot követett el, mely miatt a határozatnak e részét megsemmisíteni kellett. Ellenben, minthogy a követelés osztályozása ellen a tömeggondnok tüzetes kifogást nem tett, egyébként pedig felperesnek az osztályozás iránti kérelme az 1881 : XVII. t.-c. 62. §. rendelkezésének megfelel, az elsőbiróságnak a felperesi ezzel a kérelmével is elutasító Ítéletét megváltoztatni, felperes osztályozási kérelmének helyt adni s az e részbeni pervesztes csődtömeggondnokot a perköltség megfizetésére kötelezni kellett. A m. kir. Curia (1890 szept. 25. 418.. sz.): A kir. ítélő tábla ítélete megváltoztattatik és a kir. itélő tábla urasittatik, hogy a kereseti követelés érdemében az osztályozásra és a perköltségre is kiterjedő Ítéletet hozzon stb. Indokok: A csődtörvény 1. §-a szerint a csődnyitás joghatálya azzal a nappal veszi kezdetét, melyen a csődnyitást elrendelő határozat a csődbíróságnál kifüggesztetett. A kifüggesztésnek a csődtörvény 90. §-a szerint a csődnyitás utján kell meg-