A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 50. szám - Törvényjavaslat a sommás eljárásról. 11. r.

OG. 429 számítva, 3 évi gyakorlatot s a jogtudorság elnyerését kimutatni képesek, ügyvédi vizsgát tehessenek. Nincs értelme ugyanis, hogy valaki a 65. §. kedvezményétől csak azért essék el, mert mint bírósági gyakornok, ügyvédi kamarába be nem jegyeztette magát, a nagyobb qualificatiót nyújtó ügyvédi vizsgálat egyéb feltételeinek azonban eleget tett. Törvényjavaslat a sommás eljárásról.* — Dr. Plósz Sándor javaslata. — Irta: POLGÁR JÓZSEF, vámos-mikolai járásbiró. Mit is mond a btk. 84. §-a: A ki akkor, a midőn a büntettet vagy vétséget elkövette... tizenhatodik evét még be nem töltötte, ha cselekménye bűnösségének felismerésére szükséges belátással nem birt, azon cselekményeért büntetés, alá nem vonható. Es mi ebből a consequentia ? Az, hogy a 14 - 16 éves tanuk, ha polgári ügyben annak lényeges körülményére nézve (btk. 215. §.) hamis vallomást tesznek és azt esküvel megerősítik, hamis tanuzás vagy hamis esküben bűnösöknek ki nem mondhatók. Avagy tán nem akarja komolyan elhitetni a tisztelt szerző ur, hogy a 14 — 16 éves egyén a hamis tanuzás és a hamis eskü delietumáról tiszta fogalmat képes alkotni? A ki tudja, ismeri a viszonyokat, a ki a gyakorlati életben tapasztalja, hogy miként és mennyire lehetséges nemcsak a 14, de a 16 éves egyént is befolyásolni a vallomástétel tekintetében, a ki tudja, mily csekély az ily egyénekben még az erkölcsi ellenállási képesség, a ki a tényt a hallomástól még alig tudja megkülönböztetni, az tudja azt is, hogy az ily egyének cselekményük bűnösségének felismerésére szükséges belátással nem bírnak, tehát a btk. 85. § a alapján nem bürtethetők. Igaz, hogy a tanuk az eskü szentsége és a hamis eskü következményeire figyelmeztetve lesznek, de ez még nem bizonyíték arra, hogy a tanú, a ki a delictum criteriumaival nincs tisztában, a ki erősen hiszi, mert szavahihető embertől hallotta, hogy az való, a mit ö vall, a ki nem tudja a »közvetlen« tapasztalat mibenlétét felfogni, hogy az a tanú a szükséges belátással birt volna. Ilyen criminalista alig fog akadni. Ezek szerint a javaslat 76. §. 1. pontját contactusba kell hozni a btk. 84. §ával, mert különben akkora baj lehet belőle, hogy a világ összes theoreticusai se reparálhatják. Mert minő pompás ítéleteket hoznának majd a bíróságok, a kik hivatkozva a törvényre, egész nyugodtsággal alapítanák azt a 14—16 éves tanuk »hittel erősített vallomásaikra«. És ezek a kis crimínalis subjectumok nyakra-főre tehetnének hamis tanuzást, befolyásolhatnák a legfontosabb perek eldöntését a »modern processuahs« rendszer legnagyobb dicsőségére, a nélkül, hogy komolyan felelősségre vonhatók lennének és a nélkül, hogy legalább a btk. rendelkezései által az ily tanuk vallomásának megbízhatósága megerősítést, elfogadható alapot nyerne. Hát arra nézve, hogy a bizonyítandó tény történtekor a tanú hány éves legyen, nem történik intézkedés ? Avagy a népek civiüsatiója oly előrehaladott állapotban van, hogy azok memóriája a csecsemő korig is élénken visszahat? A 77. §-nál kívántam felhozni, hogy a mennyiben a tanuk és szakértők a perből közvetlenül kárt vagy hasznot várhatnak, a bizonyitó fél ellenfelével ellenségeskedésben vagy perben állanak, ugy azok vallomása, szakértői véleményét teljesen megbízhatónak elfogadni nem lehet. Minthogy azonban a bíróság a bizonyítékokat a 62. §. szerint bírálja el, abban, ha az ily tanuk kihallgattatnak, még nem találhatni kifogásolni valót, de már a szakértőkre nézve nemcsak azt tartom elegendő oknak az elmozdításra, ha közvetlen vagy közvetett hasznot, kárt várhatnak, ha rokonsági kötelékben állanak, ha képviselték a felet, hanem azt is, ha a peres felek egyike vagy másikával ellenséges viszony és perben vannak és pedig annál is inkább, mivel a 77. §. szerint a szakértői véleményeket is a bíróság szabadon mérlegeli és ez megkívánja, hogy a szakértők véleményéhez a megbizhatlanság árnyéka se férhessen, a részrehajlóság gyanúja se illesse, mert különben a biró judiciumának kiinduló pontja, basisa téves lévén, Ítélete is helytelen lehet. * Előző közlemények a >J o g« 40., 41., 42., 43., 44., 45., 46., 47 , 48. és 49. saámában. A 78. §. a feleknek eskü alatti kihallgatását tárgyazza. Lehet-e a felet, miként a tanút, kihallgatni? Ez a kérdés. Azt meg kell hagyni, hogy ez az eljárás szokatlan, de ez nem elég ok annak elitélésére; mert nem a szokás, nem az eljárás különös volta, hauem csakis a célszerűség szempontjából dönthető el a kérdés. Hogy azok, a kik ellenzik, számbavehető okot e mellett fel nem hozhatnak, csak megkönnyíti a döntést. Azok, a kik a jogszolgáltatásban tényleg közreműködnek, tudják, hogy különösen az ügyvédeket nagy dilemma elé állítja az odakínált eskü, miután a felekkel nyomban nem értekezhetnek legtöbb esetben s igy arra vannak utalva, ha csak halasztást nem nyernek, hogy az esküt vakon, »kényszerűség« és »ó v a t o s s á g«-b ól el kell fogadniok. Az eskü elfogadva, az Ítélet meghozva jogérvényessé válik és azon többé változtatni nem lehet. A mint azután az eskü letételére kerül a sor, az esküttevő fél azt látja, ha az eskü szövegében van egy szó, kitétel, vagy körülmény, melylyel nem érthet egyet s az esküt ily alakban — jóllehet, igazsága van — le nem teheti. Nem célszerűbb-e tehát a felet körülményesen a döntő körülményekre kihallgatni eskü alatt, a hol se biró, se fél bizonyos formák és szöveghez kötve nincs és a fontos tényeket alaposan ki lehet deríteni, a hol a félhez annyi kérdés intézhető, a mennyi szükséges? Igenis helyesebb, célszerűbb s azért kár lenne a lényeget tisztán a formáért feláldozni. Azután meg, ha körültekintünk, nem találjuk-e meg az ehhez analóg esetet, eljárást a bűnvádi eljárásban ? Itt és e felett csak az jöhet szóba: Meghiteztessé k-e a fél azonnal a kihallgatás után, vagy az Ítélet jogerőre emelkedésével. Ha azonnal meghiteztetnék a fél — miután újabb esküt kínálni felesleges volna — az Ítélet ugy lenne szövegezendő, mintha a fél feltétlenül lett volna marasztalva s ennek van perjogi hatálya is. Ez pedig nem igazságos. Ott, a hol a per kimenetele magától a perlekedő, tehát érdekelt fél esküjétől — legyen az már most bármily alakban kivéve — függ, a peres kérdés eldöntése és ezzel a meghozott Ítélet nem áll egészen biztos alapon. Nincs meg se az egyik, se a másik félnél, de nem is lehet, a teljes megnyugvás, a bizonyosság az iránt, hogy az elsőbirósági Ítélet meg fog állani felebbvitel esetén és mivel nincs kizárva amaz eshetőség sem, hogy a felsőbb bíróság az eskü kivételét szükségtelennek találná, helyesebb lenne mindenesetre a felet vallomására az Ítélet jogerőre emelkedése után megeskettetni, annál is inkább, mert az eskü szent és azzal profán játékot űzni nem lehet. Megesküdött és mégis elvesztette a pert. Az ily közbeszéd, az ily véleménynyilvánítás a nép ajkáról lerontaná az eskütételbe vetett azon csekély hitet is, a mi még megvan; megrendítené az abba helyezett bizalom és megnyugvást. Ez tény. A mi pedig az téleti szövegezését illeti, az sem ütköznék akadályokba, mert az nagyon könnyen és ugy lenne szövegezendő: »Ha felperes leteszi az 1890. évi okt. hó 15-én felvett jegyzőkönyvben foglalt vallomására a hitet, köteles stb.« A 79 — 82. és 84. §-ok helyes intézkedést tartalmaznak A 83. § a fél vallomásának bizonyitó erejéről határozván, figyelmen kivül hagyja itt ép ugy, mint a szóbeli tárgyalásról szóló fejezetben azon a gyakorlati jogi életben, a jurisdictio terén gyakran előforduló körülményt, hogy a fél a bíróság által hozzá intézett kérdésre nem válaszol, vagy pedig ama kitérő választ adja: »n e m tudom«, »n e m emlék szem.« Minő eljárás követtessék ekkor? Ha felteszszük és pedig fel kell tennünk, hogyha a fél a felelet adást, bizouyos döntő körülményt magában foglaló kérdésre megtagadja, vagy pedig kitérő választ ad, annak indoka csak abban leledzik, hogy az igazat megvallani nem akarja, attól félvén, hogy az reá nézve kellemetlen és káros következményeket von maga után, ennélfogva ezen eljárásnak bizonyos perjogi hatályt kell tulajdoníttatni az új prdts által és igy törvény erejénél fogva a szerint, a mint a kérdés a fél saját, vagy másnak tényére vonatkozik és pedig annál is inkább, mivel a félnek joga és módjában áll, sőt kötelessége a bíróság kérdésére határozott igenlő, vagy tagadó választ adni. A hannov. prts 199. §-ban erre vonatkozólag is találunk, de csak részben intézkedést és azért a szakasz ekkép formulázandó : §• A nem tudás, ha a fél saját tényében forog, egyenlő a beismeréssel; ha pedig másnak tényére vonatkozik, egyenlő a tagadással. Ugyanezen szabályok nyernek alkalmazást, ha a fél a vallomástételt, vagy feleletet megtagadja.