A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 49. szám - Közös ingó dologra vezetett végrehajtás - A budapesti kir. tábla egy határozata

194 A. JOG. letét érintetlenül, illetve helybenhagyta, felülvizsgálat alá e helyütt nem vétetik, mert a kereset 500 irtot meg nem haladó és kár­térítési követelést nem képező összegre van irányozva, ily perek­ben pedig az elsöbiróság Ítéletét helyben hagyó másodbirósági ítélet rendelkezése ellen további felebbezésnek nincs helye. Felül­vizsgálat tárgyát képezi tehát a másodbiróság ítéletének az a része, mely szerint I. rendű alperes, a felperesnek odaítélt főeskü letétele esetére 66 írtnál magasabb összegben u. m. 100 frt töke és kamataiban, valamint 17 frt 20 krt meghaladó perköltségben, és mely szerint II. rendű alperes I. rendű alperessel egyetemle­gesen maraszlaltatott. E tekintetben pedig az elsöbiróság Ítélete azért hagyatott a másodbirósági Ítélet megváltoztatásával helyben, mert felperes az 1889. évi március 23-án tartott tárgyaláskor sze­mélyes meghallgatása alkalmával maga kijelentette azt: miszerint a követelés kamata fejében, 1. r. alperestől négy darab földet azon idő alatt is birt zálogban, mig 1. r. alperesnél lakott és hogy O. Henriknél laktában a követelésből 30 frt törlesztetett, ez esetben ezen 30 frt és az 1. r. alperesnél élvezett lakásnak 16 forint egyenértéke, külön kikötés hiányában nem kamat, hanem a 112 frtra emelkedett tőke apasztására fordítottnak lévén tekin­tendő, felperes követelése az eskü letétele esetén 66 írtnál maga­sabb nem lehet, továbbá mert felperes rni adatot sem szolgáltal­ván arra nézve, hogy követelése I. rendű alperes irányában be nem hajtható: felperes az alperesek között létesített átruházásnak hatályát sikerrel meg nem támadhatja és pedig annál kevésbé, mivel azt sem bizonyította, miszerint alperesek között lényegileg ajándékozási, nem pedig visszterhes jogügylet jött létre, holott a bizonyítás e részben őt terhelte, minthogy beismerése szerint II. rendű alperesnek, I. rendű alperes irányában hozomány címén fennálló követelése nyilvánkönyvileg korábban volt bejegyezve, mint sem I. rendű alperes, felperes javára a B. alatti okiratot kiállította. Kereskedelmi, csőd- és váltóügyekben. Miután a biztosított a biztosítási díjat sem a lejáratkor, sem a lejárat után 30 nap alatt le nem fizette, sem ez idő alatt halasz­tást nem kért és nem kapott, sem pedig Tétlen baleset miatti mulasztás esete fenn nem forog, — a hiztositási szerződés hatá­lyát veszti. (K. t. 505. §. 3. p. 507. §.) A szerződő felek ellenkező akaratát kizáró törvény által hatályát vesztett biztosítási szerződés meg nem hosszabbítható, a miért is a biztosítási feltételek azon intézkedésének, mely szerint a biztositó-társaság által bíróilag behajtott vagy a fél által ön­kénytesen letett és a társaság által még elfogadott díjfizetés nap­jával n biztosítás ismét érvénybelép, csak az lehet a hatálya, hogy a biztosítási szerződés ugyanazonos feltételek mellett megújitott­nak tekintendő. A szerződés általában és igy az újított szerződés is azon időtől érvényes, a midőn az megköttetett. A budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék (1889. január 25-én 1,069/889. sz.): Dr. Willoner Vilmos által képviselt N. Adolf felperesnek, dr. Beck Hugó által védekezett »ElsŐ osztrák általános baleset ellen biztosító társulat magyar­országi vezérügynöksége« alperes ellen 10,000 frt s jár. iránti kereskedelmi perében következőleg ítélt: Ha felperes a keresk. ügyekbeni eljárást szabályozó 3,269/81. igazságügyminiszteri ren­delet 25. §-a által kiszabott, az Ítélet jogerőre emelkedésétől számítandó három napi záros határidő alatt eskütétel végett jelent­kezik s a főesküt arra nézve »hogy 1887. december 7-én Triest­ben zsákokat emelt s ezen cselekvényének következtében szen­vedte jelenlegi bal lágyéksérvét«, a majdan kitűzendő határidőben leteszi: az esetben a kir. törvényszék kötelezi alperest 2,000 frt biztosítási összeget, mint részlettőke-követelési s ennek járulé­kait felperes részére megfizetni; felperest keresete többi részével feltétlenül elutasítja ; ellenesetben azonban felperest ezen 2,000 forint iránti kereseti részével is elutasítja s alperes részére a per­költség megfizetésében elmarasztalja stb. Indokok: A per folytán foganatosított szakértői szemlé­vel alperes tagadásával szemben beigazoltatott, hogy felperes baloldali lágyéksérvben szenved és hogy ezen baja egész éle­tére kiható munka- és keresetképesség-csökkenést idézett elő. Ennek beigazolása folytán további kérdés tárgyát az képezi, hogy a lágyéksérv az A-/, alatti szerződés fennállása alatt, vagyis felperes állítása szerint 1887. december 7-én keletkezett-e ? hogv továbbá balesetet képez-e vagy nem? mert ezen kérdéseknek igenleges eldöntése alperes fizetési kötelezettségét, ^ nemleges el­döntése pedig a kereset elutasítását vonja maga után. A mi az első kérdést illeti, a szakértők véleménye szerint ugyan a lágyéksérv keletkezési ideje meg nem állapitható, de mivel a sérv még most is igen kisfokú, nagy valószínűséggel ki­mondható, hogy a szerződés keltét megelőző időben 1883. július 23-ika előtt nem forgott fenn, ámbár az sem állapitható meg, hogy ez a baj 1887. december 7-én zsákok emelése következtében keletkezett; azonban sem a felperes által felhozott adatok, sem a sérv minősége nem szólnak ellene. Tekintve már most, hogy a szakértők véleményével való­színűvé tétetik, miszerint felperesnél a lágyéksérv az A /, alatti biztosítási szerződés kelte utáni időben, tehát annak fennállása alatt keletkezett és a sérv minősége nem tanúskodik az ellen, hogy a felperes állítása szerint 1887. december 7-én a zsákok emelése következtében keletkezett; tekintve továbbá, hogy fel­peres 3. sz. a. ajánlatában foglalkozási körét, nevezetesen termény-, liszt- és zsákbizományozási minőségét nyíltan jelezte s igy általá­nos értelemben vett közönséges felfogás szerint következtethető, hogy mint szakbizományos zsákokat emel, illetve zsákok emelése üzlete, foglalkozása köréhez tartozik ; tekintve végül, miszerint felperes annak igazolására, hogy jelenbeni lágyéksérvét 1887. \ december 7-én üres zsákok emelése következtében szenvedte, mint ezen tényről csak egyedüli közvetlen tudomással biró fél, egyéb bizonyíték hiánya esetében az egyoldalú főesküt kívánta saját részére megítéltetni: ennélfogva, mivel a perben fenforgó jelzett körülmények egybevetéséből az eskü által bizonyítani szán­, dékolt ténynek valószínűsége okszerűen következtethető : felperes részére az ítéletben szövegezett főesküt a törvénykezési rend­I tartás 235. §-a alapján oda Ítélni s az Ítélet rendelkezését — az j érdemben — attól feltételezni kellett. Az eskü megítélése ellen alperes által felhozott azon ellen­vetés, hogy ezen eskü nem ténykörülményre, hanem következte­tésre vonatkoznék, nem jöhetett figyelembe, mert az, hogy fel­peres 1887. december 7-én zsákok emelése következtében szen­i vedett-e lágyék-sérvet ? felperes közvetlen érzéki tapasztalatán és | nem következtetésén alapuló ténykörülmény. Ezen esküvel egyúttal a baleset keletkezésének ideje is közelebbről meghatá­rozva lévén: úgy a balesetnek a biztosítási feltélelek 9. §-a értel­mében, kellő időbeni bejelentése ; valamint a keresetnek a keres­kedelmi törvény 487. §. által kiszabott határidő alatti megindítása is igazolva van. Második kérdést illetőleg nem volt elfogadható alperes azon érvelése, hogy habár felperes 1887. december 7-én zsák­emelés következtében kapott is sérvet, az nem baleset következ­ménye s igy őt ezért a szerződés értelmében kárpótlás fizetése nem terheli. Mert úgy közönséges értelembeui felfogás szerint, valamint biztosítási jog szempontjából is azon sérülés, melyet a sérelmet szenvedett fél a kellő figyelem és óvatosság elmulasztása nélkül, akarata ellenére szenved, a baleset fogalma alá sorolandó ; ily esetben a sérelmet előidéző, nem az illető fél mulasztására visszavihető cselekmény és ennek az illető fél akaratától nem függő hatása, mint ok és okozat együttvéve képezik a bal­esetet. Ha pedig az eskünek felperes által leendő letétele által igazolást nyer azon ténykörülmény, hogy a lágyék-sérvet 1887. december 7-én zsákok emelése következtében szenvedte, ez eset­ben őt a kellő vigyázat elmulasztása nem terheli, mivel üzleti foglalkozási köréhez tartozó foglalkozása közben, akarata ellenére szenvedte a sérvet; azt nem mulasztás, vagy szándékosság idézte elő. Eskületétel esetében is azonban alperes, tekintettel az A-/, alatti kötvény 15. §., valamint a szakértők véleményére, mely szerint a sérv felperes egész életére kiható munka- és kereset­képesség-csökkenést idézett elő; de azért sérvkötő-viseletével könnyebb testi munkát is teljesíthet, a biztosítási feltételek hivat­kozott szakaszában foglalt harmadfokú sérülésért járó 2,000 frt, nem pedig a másodfokú sérülésért járó első sorban keresetbe vett 10,000 frt kárpótlási díj fizetésre volt csak kötelezhető; s igy a felperest a feltételesen megítélt 2,000 frtot meghaladó kárpótlás iránti kereseti részével feltétlenül elutasítani kellett. Mellőzendő volt alperesnek a kereskedelmi törvény 505. §. 3. pontjára alapított azon kifogása, hogy felperes a visszatérő időszakokban fizetendő biztosítási díjat a lejárat után 30 nap I alatt s egyáltalán a baleset következte előtt le nem fizetvén, a szerződés megszűnt. Mert alperes által 2. sz. alatt csatolt levél szerint felperes az 1887. július 27-én esedékes biztosítási díj lefizetése iránt 1887. december 10-ig halasztást kért; mely levél

Next

/
Thumbnails
Contents