A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 47. szám - Az utóajánlat kérdéséhez

405 Helyes tehát a javaslat 49. §-a, mert mind a két félnek megadja a jogot a perszünet félbeszakítására és arra, hogy az ügynek érdemleges tárgyalását kérhesse. Csakhogy eme jognak gyakoroltatását az idö tekintetében ismét ad infinitum kiterjeszteni nem célszerű s nem válik a jurisdictio előnyére s azért az újra felvétel, a k é r e 1 m e z h e t é s i jog határidejét bizonyos korlátok közé kell szorítani. Avagy nem ítélendő el az oly perrend, a hol a folyamatba tett per 20 évig is szünetelhet és akkor ismét újból feléleszthető ? Hiszen még a perújítás sem odázható el ennyi időre? A belga javaslat szerint az újra felvétel ki van zárva k é t év elteltével azon naptól számítva, a melyen a perszünet beálltával legközelebb következő peres cselekmény teljesítendő lett volna. Ezen clausulat megkívánja a jogszolgáltatás biztonsága és ha azután a felek egyike sem kérné az újra felvételt a megszabott határidő alatt, a per letettnek lenne tekintendő s ennek hatálya a pervesztéssel lévén egyenlő, ennek ellenében felperes csak perújítással élhetne. A felsőbíróságok állandó gyakorlata szerint meg nem jelenés miatt el nem marasztalható a peres fél, ha a tárgyalásra kitűzött határnapon nem a kitűzött óra utáni két óra alatt ugyan, de a tárgyalási jegyzőkönyv befejezte és az Ítélet hozatala előtt jelent meg a bíróságnál. Erre az álláspontra helyezkedik dr. Plósz Sándor javaslata is az 50. §-bau, csakhogy ennek a processualis eljárásba lett beillesztése egyáltalán nem mondható sikerültnek. A javaslat megállapítja, hogy a határnap elmulasztása a z ügy felhívásával kezdődik és a kérelem felett tartott szóbeli tárgyalás befejeztével végződik. Vájjon mit jelent ez a definitio a jogszolgáltatás terén, mit a gyakorlati jogi életben, hogyha a 2E §. értelmében a felhívás a kitűzött óra előtt meg nem történhetik? Jelenti azt, ha a biró a tárgyalást 8 órára tűzte ki és alperes erre az időre még meg nem jelent, felperes kérelmére a makacssági ítéletet, mint a mulasztás következményeit, ha a felhívás 8 órakor megtörtént, már 8 óra és 5 perckor kimondhatja, a mennyiben a kérelem feletti tárgyalást bezárta. Pedig erre rendszerint 5 perc elég. Ez nem igazságos eljárás és nem is való egy »modern« perrendtartásba. Felhozhatnám, hogy ilyen rendszer mellett magának a hivatalbeli órának pár perccel való sietése, vagy bármely más jelentéktelen körülmény lehet oka alperes e néhány percnyi mulasztásának, de azt tartom, hogy még a laicus elem előtt is teljesen felesleges indokolni, hogy a perbeli feleknek megjelenhetés céljából a kitűzött határidőn túl még bizonyos időt kell engedni, melynek leforgása előtt a mulasztás nem constatálható, nem mondható ki. Nem javasolnám azonban a német birod. prts 296. §-ának megfelelő rendelkezést, a hol és a mely szerint a mulasztás akkor áll be, ha alperes a tárgyalási határnapon nem jelent meg, miután az még sem járja, hogy felperes és a biró a hivatalos óra elmultáig, tehát esetleg délután 5 óráig is kénytelenittessenek várni. Ezzel ismét a másik szélsőségbe esnék a javaslat. Leghelyesebb mindenesetre a középút, vagyis az 1868. évi LIV. t.-c. 111. §-ának amaz intézkedése, hogy a mulasztás következménye szabályszerű megidéztetés esetén akkor mondandó ki, ha a fél a kiszabott órán túl két óra alatt, illetve ezentúl a tárgyalási jegyzőkönyv befejezte, avagy az Ítélet meghozataláig meg nem jelent. Az 51. §. a mulasztás következményei kimondásának megtagadását tárgyalja és taxatíve felsorolja amaz eseteket, melyeknek fenforgásával azt a bíróságnak végzésileg meg kell tagadni. Ha a meg nem jelent fél a határnapról törvényesen nem értesíttetett (1. pont), a mit ma még ugy fejezünk ki, hogy szabályszerűleg megidézve nem lett, magától értetődik és értetődött eddig is, hogy a mulasztás következménye ki nem mondható és ha a megjelent fél annak kimondását kérné, azt meg kell tagadni. De hogy miként fogja a bíróság önmaga constatálni, hogy a mulasztó fél az idő rövidsége és kiváltképen, hogy természeti esemény, vagy más elhárithatlan akadály által gátoltatott a megjelenésben? Még az idő rövidségét igen, de a többit?! Hiszen, ha oly elementáris akadályok (nagy hófúvás, árviz) stb.) léptek közbe, a peres felek minden törvény nélkül is viseltettek eddig is annyi belátással, hogy makacsságot nem kértek, mivel nem akartak az igazolásra okot adni. A bíróság egyoldalú imperiumára hagyni ezt nem lehet, hacsak a »p 1 u s valet favor injudice, quam lex in codic e«-féle elvet nem akarjuk törvény által szentesíteni. A javaslat az igazolást, mint perorvoslatot, nem törölte el, ennélfogva nem szabad a bíróság gyámkodását annyira kiterjeszteni, hogy az ő mivel sem támogatott »privát« véleménye és nem a bizonyítandó ténykörülmények döntsék el a mulasztás következményeinek kimondását, avagy megtagadását. Avagy az eljáró biró hivatalból tartozzék inquirálni ezen természeti esemény vagy más elhárithatlan akadály fenforgását ? Ez aligha lehetett komoly szándéka az új perrendtartásnak. A 2-ik pont ezek alapján kiküszöbölendő. A 3-ik pont helyes intézkedést tartalmaz, a mennyiben a tárgyalásra már egy izben megjelent félre is vonatkozik ; azonban nem tartom szükségesnek ama rendelkezését az 51. §-nak, hogy a mulasztás következményeinek kimondását megtagadó határozat ellen nemcsak hogy halasztó hatályú, de hogy egyáltalán felfolyamodás engedtessék. Mire való ez? Mit vészit azzal a fél, ha az ügynek tárgyalására újabbi határidő tűzetvén ki, a per érdemileg letárgyaltatik. Semmit. Ha pernyertes lesz, reá nézve csak előny, hogy a per előbb lett befejezve és megtakarította a felfolyamodás költségeit; ha pedig pervesztes az illető fél, a kinek felfolyamodással kellett volna élni, ennek elég ideje van az érdemleges Ítélet ellen beadott felebbezésben a mulasztás következményeinek kimondását és ezzel az elsőbirósági határozat megváltoztatását kérni. A sérelmes határozattal szemben ez a jogorvoslat is teljesen elég és célravezető. Ellenkező esetben azonban az ily jogorvoslatnak, ha felperes a mulasztó fél, hátránya az, hogy alperes a per végleges befejezését minden perjogi előny nélkül hosszú időre elodáziathatja. A mulasztás következményeinek kimondását megtagadó végzés hatálya különben sem egyéb, az eredmény nem más, mintha a jelenlegi eljárásban az igazolásnak hely adatik. Már pedig az 1881. évi LIX. t.-c. 65. §-a is elfogadta ama helyes elv alkalmazását, hogy az igazolás megadása esetében az ügy érdeme (tehát jogorvoslat mellőzésével) tárgyalandó és csakis a 66. §-ban és hozzá csupán oly két esetben ad helyet a felfolyamodásnak, a mely két esetben igen természetes dolog a jogorvoslat alkalmazása, mivel nem az igazolás érdemére vonatkozik, hanem alaki hibák fenforgásával azt kívánja megállapittatni, hogy igazolásnak egyáltalán helye nincs. Ez a rendelkezés mellőzendő egyrészt, de másrészt határozottan kimondandó, hogy a megtagadó végzés ellen jogorvoslatnak helye nincs, hanem a magát sértve érző fél ez ellen az ügy érdemében hozott Ítélet ellen beadandó felebbezésben kereshet orvoslást. (Folyt, köv ) Az utóajánlat kérdéséhez. Irta: KARÁCSON GÉZA, kir. aljárásbiró Adonyban. A »J o g« folyó évi 45-ik számában ezen igen érdekes tárgyban megjelent közlemény részben kérdés alakjában szerkesztetett, miért is bátor vagyok a kérdésre vonatkozólag szerény véleményemet előadni. Azon kérdés megvitatásához, vájjon az árverést kérő s a csatlakozók (ha t. i. ilyenek is vannak) jogosultak-e az árverést beszüntetni akkor, midőn igazolva van az, hogy a végrehajtást szenvedő az árverést kérő végrehajtató és a csatlakozók követeléseit kielégítette, első sorban az állapítandó még, vájjon az utóajánlat folytán hatálytalanná nyilvánított árverés, az utóajánlat és az elrendelt újabb árverés egy és folytatólagos árverésnek tekintendő-e vagy nem. Nézetem szerint nem. Mert azon kifejezés, hogy a korábbi árverés hatálytalannak nyilvánittatik, a korábbi árverésnek teljes megsemmisítését foglalja magában és az árverési vevő az ezen árverésen nyert összes jogaitól elesik, de egyszersmind minden kötelezettsége alól is felmentetik, neki többé bármikép folyjék is le az ügy, ezen actusának alapján jogai nem lesznek, de az árverési feltételek őt nem is kötelezik. A korábbi hatálytalannak nyilvánított árverés helyett tehát nem állunk egyébbel szemben, mint egy az utóajánlót kötelező ajánlattal, mely teljesen és feltétlenül elfogadva nincsen. De sokan ez ellen azt hozzák fel: hiszen az utóajánlat Ígéret és folytatása a korábbi árverésnek, azonban ezt már a szószerinti különbség is megdönti, mert a törvény mindenütt Ígéretről szól, ezután az utóajánlatnál nem mond »utóigéretet« s a törvény szelleméből kivehető, hogy Ígéretnek az tekintetik, a melyet valaki az árverés megnyitása után tett a kiküldött eljárása alatt.